Az Európai Bizottság milliárdos támogatását oszthatja szét az Ökotárs

  • narancs.hu
  • 2022. november 23.

Belpol

És ebbe a magyar kormánynak nincs és nem is lehet beleszólása.

Az uniós költségvetés 2021-2027-es verziójának újdonsága a Polgárok, Esélyegyenlőség, Jogok és Értékek (CERV) nevű program, amelynek keretében a tagállami kormányok közbeiktatása nélkül civil szervezetek közvetlenül juthatnak támogatásra szánt pénzekhez. Magyarországon az Ökotárs Alapítványt is magába foglaló konzorcium kapja meg az első összeget, 4 millió eurót (1,6 milliárd forintot), hogy azt szétossza a pályázók között – írja a hvg.hu.

Magyarország esetében az Európai Bizottság módszerea magyar kormány befolyását csökkenti, hogy az ne tudja rövid pórázon tartani a tőle független civileket, mint ahogy arra korábban már több alkalommal törekedett, mint például mikor a civilekkel szemben kormányzati lejáratókampányt indított, mely középpontjában épp az Ökotárs Alapítvány állt.

A Norvég Alapok körüli huzavonában végül hosszú idő eltelte után az a megállapodás született, hogy ha szakmai szempontok alapján választanak ki civileket, akkor a magyar kormány belemegy abba, hogy nekik utaljon a norvég fél. Ám amikor ezek alapján a norvégok az Ökotársat találták a legalkalmasabbnak a hét pályázó közül, végül az Orbán-kormány egyszerűen lemondott az országnak járó 77 milliárd forintról.

A CERV az Európai Bizottság programja, ami hasonlít a Norvég Alapok mechanizmusához. Újdonsága az, hogy az uniós értékek (így a jogállamiság és a demokrácia) védelmét és népszerűsítését is a célok közé emelte. A program teljes kerete a 2021-2027-es időszakra másfél milliárd euró, amelyből a következő két évben csak az uniós értékek védelmére 50 millió euró, vagyis 20 milliárd forint jut a tagállamonként.

program honlapján az első nyertesekről is beszámolnak már. Onnan lehet tudni, hogy első körben egy négy civil szervezetből álló konzorcium összesen 4 millió eurót, vagyis 1,6 milliárd forintot kap majd, hogy azt tovább utalják majd pályázatok útján. A hvg.hu cikke szerint a pályázatok jellemzően 15-60 ezer euró közötti összegről szólnak majd, és akár kommunikációs kampányra, hálózatépítésre is fel lehet majd használni. Az összegből jut kapacitásépítésre is, vagyis képzéseket, workshopokat is tartanak majd, és a koordinátorok külön odafigyelnek a vidéki civilekre is.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.