Az MMM-re is rászáll az ÁSZ, mert szerinte tiltott kampányfinanszírozás történt

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. március 27.

Belpol

Egy az egyben a kormánypárti média történetét visszhangozta az ÁSZ-elnök a gazdasági bizottság ülésén. 

Nem készíti el időre az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az országgyűlési választáson legalább 1 százalékot elérő jelölőszervezetek kampányfinanszírozásáról szóló jelentést, mert tiltott kampányfinanszírozás alapos gyanúja merült fel – jelentette ki Windisch László, az ÁSZ tavaly júliusban kinevezett elnöke hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.

Az ÁSZ-nak törvényi kötelessége a vizsgálat lefolytatása minden választás után, Windisch László most viszont közölte, be kell volnni a jelentés elkészítésébe a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt is, mert jelentős összegek tekintetében a bizonylatok és a teljesítési igazolások hitelességét illetően is kétely merült fel.

Természetesen nem a Fidesz kampányával kapcsolatban merültek fel problémák, hanem az ÁSZ szerint az ellenzéki pártokéval, illetve a Mindenki Magyarországa Mozgalmon (MMM) finanszírozásával. Windisch László fel is idézte, hogy "titkosszolgálati jelentésekből tudható", hogy az ellenzéki pártok kampányát az MMM-en keresztül külföldi forrásokból is finanszírozták, ami tiltott, és szerinte egy ország szuverenitása és demokráciája ellen a legkomolyabb támadás.

Így aztán az ÁSZ-elnök szerint nem csak a pártokat kell vizsgálniuk, hanem szükségessé vált a pártként nem működő, ám a választási kampányban aktívan részt vállaló MMM vizsgálata is.

Az ellenzéki pártok beadták az ÁSZ-hoz a kampányfinanszírozásról szóló beszámolójukat, de Windisch szerint ennek hitelességét illetően is kétely merült fel, hiszen az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter maga nyilatkozta azt, hogy a közös kampány jelentős hányadát az MMM finanszírozta. 

Windisch László arról beszélt, hogy az ÁSZ részéről a kampánypénzek felhasználásának ellenőrzése éppen azért történik, hogy kiderüljön, sor került-e tiltott finanszírozásra, és szerint "úgy tűnik, történt ilyen". 

A kampányfinanszírozásról szóló ÁSZ-jelentést így azt követően hozzák nyilvánosságra, hogy annak eredményét egyeztették valamennyi érintett párt vezetőjével. 

Tordai Bence, a Párbeszéd-Zöldek képviselője a "pártállami számvevőszék" meséjének és bohózatnak minősítette a ÁSZ elnökének nyilatkozatát, úgy vélekedett, hogy az ÁSZ semmilyen szakmai tevékenységet nem folytat, és nyilvánvaló, hogy "a Fidesz kommunikációs kampányának érdekeit szolgálja".

Bánki Erik, a bizottság fideszes elnöke több alkalommal is önmérsékletre szólította fel a megszólaló ellenzéki képviselőket, és több tiszteletet kért "egy független állami szerv" vezetőjének.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.