A Márki-Zayék támogatásáról szóló jelentés szerint befolyásolni akarták a magyar választást

  • narancs.hu
  • 2023. január 25.

Belpol

A Nemzeti Információs Központ nem meglepő módon arra jutott, hogy megsértették Magyarország szuverenitását. 

A Rogán Antal miniszter alá rendelt új szuper-titkosszolgálat, a Nemzeti Információs Központ (NIK) az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának január 20-i ülésén bemutatta legújabb összegzését a 2022-es ellenzéki kampány finanszírozásával kapcsolatban, ebben tovább hangsúlyozták az ellenzék külföldi finanszírozásának narratíváját – derül ki a hvg.hu cikkéből, amelyben a NIK jelentéséről írnak. 

A NIK főigazgatója, Kovács Zoltán dandártábornok által jegyzett, és most minősítés alól feloldott irat szerint amerikai támogatásként az Action for Democracytól (AD) a tavalyi ellenzéki kampányba összesen 3 174 076 395 forint érkezett, ennek 58 százaléka landolt a Mindenki Magyarországa Mozgalomnál (MMM), kisebb része az Edemokrácia Műhely Egyesületnél, a maradékot pedig öt gazdasági társaságnak utalták át.

A szóban forgó öt cég közül a legtöbbet, 1,08 milliárd forintot az Oraculum 2020 Kft. kapta, amely az Ez a lényeg néven működő portálok kiadója, amelyről amúgy is tudható, hogy aktív online kampányt folytatott az ellenzék javára a tavaszi kampányban és erősen ellenzéki elköteleződésű. A cég tulajdonosa az a Páva Zoltán, akinek a telefonját többször is feltörték a Pegasus kémszoftverrel

A jelentés szerint az Ez a lényeg kiadója egy svájci bejegyzésű alapítványtól is kapott összesen 887 millió forintot, a svájci alapítvány valós tevékenységét nem sikerült megállapítania a jelentéstevőknek.  

A külföldről érkezett támogatások a jelentés szerint így oszlottak meg:

  • Mindenki Magyarországa Mozgalom 8 tranzakció, összesen 1 848 603 106 Ft
  • DatAdat Professional Kft. 1 tranzakció, 147 940 520 Ft
  • Gemius Hungary Kft. 3 tranzakció, összesen 13 267 170 Ft
  • Oraculum 2020 Kft. 10 tranzakció, összesen 1 970 369 542 Ft
  • Edemokrácia Műhely Egyesület 1 tranzakció, összesen 18 090 600 Ft
  • Super Future Kft. 3 tranzakció, összesen 59 067 607 Ft
  • Laokoon Cinema Kft. 1 tranzakció, összesen 4 242 600 Ft

A jelentés az Action for Democracyról azt állapítja meg, hogy "eleve felépített pénzügyi háttérrel, célhoz kötötten hozták létre", és hogy "az amerikai Demokrata Párthoz közvetlenül kapcsolódó személyek" állnak mögötte, amit abból következtettek ki, hogy a szervezet alapító okiratát egy olyan ügyvédi iroda egyik partnere írta alá, amely a Demokrata Párttal is kapcsolatban van. 

A jelentés mindenesetre nem meglepő módon – a Fidesz "dollárbaloldalos" kampányát erősítve – arra jut, hogy "a külföldi politikai szervezet által a magyar választások időszakában Magyarországra utalt támogatás a magyar választások befolyásolását szolgálta. Ez egyértelműen Magyarország szuverenitásának megsértését jelenti, egyúttal felveti a vonatkozó magyar jogszabályok megsértésének gyanúját is". 

Márki-Zay Péter tavaly augusztusban maga beszélt arról, hogy az MMM kapott külföldi támogatást, de szerinte ez nem nagy ügy, mivel a Mindenki Magyarországa Mozgalomnál csak kihasználták a törvényi kiskaput, az ellenzéki pártok kampányára pedig nem költöttek ebből. Az Action for Democracy hazai vezetője, Korányi Dávid szerint külföldön élő magyarok adták össze a támogatást, a Fidesz ugyanakkor pártfinanszírozási botrányról beszél és külföldi befolyásolási kísérletről. 

FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelenése után a Laokoon Cinema Kft. levélben jelezte, hogy rá vonatkozólag téves információkat tartalmaz a cikk. Azt írták, hogy bár „a cikkük nemzetbiztonsági bizottsági tájékoztatókra hivatkozva arról számol be, hogy a 2022-es országgyűlési választásokat megelőző időszakban az Action for Democracy nevű szervezettől Magyarországra érkező források kisebb része az Edemokrácia Műhely Egyesületnél landolt, a maradékot pedig öt gazdasági társaságnak utalták át, amelyek közül az egyik a Laokoon Cinema Kft.

A valóság ezzel szemben az, hogy a Laokoon Cinema Kft. csak később, 2022 júniusában kötött megállapodást az Action for Democracy-val, arról, hogy a szervezet 4,243 millió forint támogatást biztosít a filmes vállalkozás Nádas Péterről készülő dokumentumfilmjének gyártásához.

A neves író születésének 80. évfordulója alkalmával készülő mozgóképes alkotás egy portréfilm, amelyet a magyarországi művészmozikban 2023 márciusában fognak bemutatni. A Kárpáti György Mór rendezésében „Saját erdő - Beszélgetések Nádas Péterrel” címen megjelenő, 65 perc hosszúságú film teljes egészében magánadományozók támogatásából valósult meg és semmilyen magyarországi aktuálpolitikai témát nem érint.”

Magyarul a választások befolyásolásáról szóló titkosszolgálati jelentésben foglaltak ellenére az ügyben felsorolt egyik cég csak két hónappal a választások tuán kapott pénzt az Action for Democracy-n keresztül, és azt is egy Nádas Péter-dokumentumfilmre költötték. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.