Az Origo már ott tart, hogy „a Momentum is Soros György kottájából játszik”

  • narancs.hu
  • 2017. május 16.

Belpol

Habony Árpád gépezete újabb lejáratást indított. Mondani sem kell: felsültek.

Már tegnap lehetett sejteni, hogy valami készül a kormánypropaganda műhelyében, ugyanis a Momentum a Tumblrön megosztott egy képet, amin látszik, hogy a portál egyik munkatársa arról érdeklődik, milyen kapcsolat van Soros György és a Momentum között. A fotó nagyot ment az interneten, mivel a párt megkérte az Origo munkatársát, ne a sajtó, hanem a propaganda számára fenntartott címre írjon.

Válaszoltak

Válaszoltak

Fotó: Momentum/Tumblr

Nem meglepő hát, hogy ma délelőtt jött is a cikk az Origón, amelynek már a címe is jelzi, hogy csak a szokásos lejáratással van dolgunk, s a kifutás nem is lehet más: természetesen a Momentum mögött is Soros György áll.

Mindezzel az az egyik gond, hogy a végkövetkeztetésre megannyi hazugság és csúsztatás során jut el a leleplezőnek szánt, amúgy csupán az ismert paneleket ismételgető cikk. Amelynek a legfőbb állítása, hogy Fekete-Győr András, a párt elnöke szintén élesen ellenzi a magyar határkerítést és mindent megtesz annak lebontásáért” – akinek nem világos, ez a Fidesz-narratíva szerint azt jelenti: Soros-bérenc. Ám Fekete-Győr több interjúban is elmondta, hogy nem feltétlenül ellenzi a kerítést. Amikor a Mandiner megkérdezte tőle például március elején, hogy lebontaná, vagy megtartaná-e a párt a határkerítést, úgy felelt: Attól függ. Ha sikerülne megszervezni egy hatékony, eredményes európai határvédelmet és fel lehetne építeni egy európai hadsereget – ami szerintem közös érdekünk lenne az EU-ban –, akkor azt mondhatnánk, hogy nincs mitől félnünk. De most itt vagyunk a schengeni határon, ebből kifolyólag kötelességünk megvédeni az EU-t bármilyen külső kihívástól.”

Az Origo szerint az is óriási probléma, hogy a Momentum egykori elnökségi tagja, Donáth Anna (Donáth László evangélikus lelkész lánya) egy menekülteket segítő (!) szervezetnél dolgozik, ami persze az Origo szerint azt jelenti: ő is Soros kottájából játszik. De a lakájmédiává silányított portál szerint az is gond, hogy Radnóti András, a Momentum külpolitikai szakértője több külföldi egyetemen tanult, sőt még az ENSZ menekültügyi főbiztosságán is mert dolgozni.

A Momentum tüntetése

A Momentum tüntetése

Fotó: Sióréti Gábor

És így tovább. Teljesen felesleges sorolni a cikk egyéb állításait, mert ha elolvassuk a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársának, Máriás Leonárdnak az írását az Élet és Irodalomban – amelyből kiderül, mennyire szervezetten és elképesztő módon működik a kormánypropaganda –, és ha hozzávesszük a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokat, amelyek szerint a Momentum akár már most is bejuthatna a parlamentbe, akkor rögtön egyértelmű lesz: egyszerűen csak egy újabb lejáratókampányról van szó. Ma a Momentum került sorra, holnap más.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.