Az ügyészség vádat emelt Bige László ellen

  • narancs.hu
  • 2020. május 13.

Belpol

Börtönbüntetést és 135 millió forint vesztegetési pénz elkobzását indítványozták.

Börtönbüntetést és 135 millió forint vesztegetési pénz elkobzását indítványozta az ügyészség Bige Lászlóval, a milliárdos műtrágyakirállyal szemben – értesült a vádemelésről a 24.hu.

Az egyik leggazdagabb magyar ellen 2018 végén indítottak a hatóságok látványos akciókat: Bige szolnoki kénsavgyára körül 2018 novemberében 300 rendőr és katasztrófavédő jelent meg, a gyárat leállították; majd 2019 tavaszán Bigét őrizetbe is vették. Ez utóbbi azonban már nem a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt történt (amiatt a gyárat állították le), hanem azért, mert Bigét vesztegetéssel vádolták.

Az ügyről mi is részletesen írtunk.

Ki akarja tönkretenni Bige Lászlót?

Magyarország ötödik leggazdagabb üzletembere hónapok óta foghatja a fejét a cégeit ért hatósági vizsgálatok miatt. Bige László kilátásba helyezte szolnoki gyára bezárását is. A több mint százmilliárdos műtrágyapiac átalakulhat, ami nem túl jó hír a gazdáknak.

A kénsavgyár végül újraindult, a vesztegetési üggyel kapcsolatban pedig lezárult a nyomozás és a lap úgy tudja: az ügyészség vádat emelt Bige ellen. Az ügyészség ugyan nem válaszolt a kérdésekre, de a Nyíregyházi Törvényszék annyi információt osztott meg, hogy április 21-én érkezett meg hozzájuk a vádirat. A lap megkereste Bigét és ügyvédjét, Zamecsnik Pétert is, aki megerősítette a lap információit és hozzátette: "a vád koncepciója a vesztegetésről teljességgel megalapozatlan."

Egy közlemény szerint (amit Martossy György megbízott főügyész írt alá) Bigét "a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolja, mivel a vádirat szerint manipulált az általa gyártott termék eladása során, amiért 135 millió forintot kért és kapott cége ügyfelétől." Az is kiderült, hogy mindez még 2010-ben történt.

Az ügyészség most vagyonelkobzást indítványozott a vesztegetési pénzre, amit a nyomozóhatóság Bige László bankszámláján már le is foglalt, és további 20 millió forint büntetést is szükségesnek tart. Emellett börtönbüntetést kér a milliárdosra, de abban az esetben, ha az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség megelégedne két év börtönbüntetéssel öt évre felfüggesztve - írja a 24.hu.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.