"Zuhanásnak" hazudta az ellenzék enyhe növekedését a kormánypárti intézet

  • M. L. F.
  • 2020. május 13.

Belpol

A Nézőpont szerint május elejére nagyot zuhant az ellenzék, a Publicus szerint jönnek fel, mint a talajvíz. Közös pont: a Fidesz nem tudott olyan hatalmasat kaszálni a válsághelyzettel, mint más országok kormánypártjai. Igaz, ezt is másképp értelmezi a két intézet.

"Nagyot zuhant az ellenzéki pártok népszerűsége" - olvasható annak a kutatásnak a szalagcímében, amit az állami megrendelésekkel kitömött Nézőpont készített, s amelyet a kormány központi lapjának számító orgánumban, a Magyar Nemzetben közölt kedden. "Visszalengett az inga, a Publicus szerint erősödött az ellenzék" - így közölte a Népszava netes oldala azt a cikket, amiben a múlt héten számoltak be a baloldali pártoknak is dolgozó közvéleménykutató felméréséről.

Csak a címadást nézve olybá tűnhet, hogy a Nézőpont kedden publikált felmérése válasz a Publicus múlt csütörtökön közölt kutatására (a Nemzetben megjelent cikknek "Nézőpont Intézet" a szerzője). Erre utal a kormánypárti intézet készítette felmérés dátuma is: a Népszava május 7-én hajnalban közölte a felmérést, a Nézőpont erre két nap alatt, május 7-8-án készítette el a magáét. Ugyanakkor a Publicusé április 14. és 18. között készült, ám a több mint két hetes különbség sem indokolhat ilyen nagy eltéréseket, amiket a címek sugallnak.

Figyelemre méltó, hogy a múlt hónapban a Nézőpont még hó közepén, s nem annak elején mért.

Zuhanás?

Ugyanakkor a Nézőpont méréséből nem derül ki, hogy mihez képest zuhant az ellenzék. Azt hangsúlyozzák, hogy a biztos szavazók körében 16 százalékponttal alacsonyabb a népszerűségük, mint a kormánypárté, de az sem a Nemzetből, sem az intézet honlapjára kitett szövegből nem derül ki, hogyan állt a teljes ellenzék áprilisban vagy 2020 elején.

Mindössze ilyenek: "az áprilisban kifejezetten aktív DK, májusban már csak 11 százalékot érne el". Továbbá: a Jobbik 9 százalékon áll, ami "kevesebb mint fele a 2018 tavaszi támogatottságuknak". "Szintén jelentős bajban van az MSZP-Párbeszéd szövetség is, amely április után májusban sem tudott történelmi mélypontjáról elmozdulni, 3 százalékon állnak." Sem a Nemzet, sem a Nézőpont oldala nem tett közzé olyan grafikont kedden, ami lehetővé tenné az összevetést a korábbi időszakkal.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

Ám ha a Nézőpont holnapján visszalapozunk az áprilisi - sőt a korábbi - kutatásokhoz, kiderül: az ellenzék nem áll jól, de semmiféle zuhanásról nem beszélhetünk. A DK bőven a hibahatáron belül 1 százalékot csökkent áprilisról májusra, a Jobbik támogatottsága nem változott, mi több, arról nem ejt szót a Nemzet, hogy az utóbbi párt a tavalyi tavaszi EP-választáson a most mértnél rosszabbul állt, akkor 6,3 százalékot szerzett. Az MSZP pedig a Nézőpont áprilisi mérése szerint szintén 3 százalékon állt (erre kivételesen utalt a kutatóintézet is). Magyarán áprilishoz képest az ellenzék legfeljebb stagnál.

Sőt, áprilisban még azt hangsúlyozta a Nézőpont, hogy az LMP idei beesésétől (a januári 4 százalékról áprilisra 1 százalékra csökkent a támogatottsága) eltekintve ebben nincs érdemi változás 2020 első negyedében. Maximum 1-2 százalékos mozgás - ami viszont hibahatáron belül van. Ehhez képest a május elején készített felmérésük szövegezése "zuhanásról", az ellenzék beszakadásáról szól.

Íme a nagy "zuhanás" a biztos pártválasztók körében:

Ellenzéki pártok Április közepe Május eleje
Demokratikus Koalíció 12% 11%
Momentum 11% 13%
Jobbik 9% 9%
MSZP-Párbeszéd 3% 3%
LMP 1% 2%
Kétfarkú Kutyapárt 5% 6%

Összesítve: a nagy "zuhanás" áprilishoz képest 3 százalékpontos pluszt jelent. Ami persze nem jelent érdemi javulást, és a hibahatár határán van. Ezért írtunk mi is inkább stagnálást fentebb, hiszen 1000 fő telefonos megkérdezése esetén benne van a pakliban, hogy ez a 3 százalék érdemi pluszt nem jelent. De ha szigorúan a Nézőpont számait nézzük, akkor a kutatóintézetnek nem zuhanásról, hanem egyhe emelkedésről kellett volna írnia.

A Nézőpont külön kiemeli, hogy "az ellenzéki pártokból való kiábrándulást jelzi 6 százalékos eredményével a Kétfarkú Kutya Párt". De azt nem teszik hozzá, hogy már hónapok óta a bejutási küszöbön mérik a viccpártot és áprilishoz képest mindössze egy százalékkal mértek többet nekik most.

Esés az van, az ellenzék nem áll jól

Ugyanakkor, ha ellátogatunk a Publicus oldalára, akkor az áprilisi felmérésükről igen hamar kiderül, hogy a Népszavában ellenzéki sikerként elkönyvelt eredmény valójában nem olyan fényes.

"Az ellenzéki erők összesített támogatottsága a koronavírus-járvány érkezése előtti három hónapban folyamatosan, összesen 5 százalékpontot növekedett, azonban a járvány okán az elsősorban a bizonytalanok köréből gyűjtött szavazói bázis nem tudott megszilárdulni, és újra bizonytalanná vált – összességében 9 százalékpontot csökkent ezen erők összesített támogatottsága. Áprilisra ebből a csökkenésből némi visszapattanás tapasztalható, és 3 százalékponttal növekedett az ellenzék támogatottsága" - olvasható a Publicus eredeti, honlapjukon található szövegében.

Cím a Magyar Nemzet oldalán

Cím a Magyar Nemzet oldalán

Fotó: narancs.hu

Magyarán a két intézet ugyanazt a trendet mérte: 3 százalékpontos növekedést, amit ezek szerint a kormánypárti "zuhanásként", a baloldali "erősödésként" interpretált.

És a kormányerők?

A Nézőpont azt hangsúlyozza most, hogy a kormánypárt tudott profitálni a járványkezelésből, és az év elején tapasztalt 51 százalékhoz képest áprilisra 55 százalékra növekedett a népszerűsége. Igaz, május elejére egy százalékkal csökkent áprilishoz képest. A Publicus 51 százalékot mért a Fidesznek áprilisban.

Míg a Nézőpont mindezt úgy értelmezte, hogy a járvány kezelésével a Fidesz elnyerte a választók bizalmát, a Publicus viszont azt emelte ki, hogy az európai trendekkel szemben - több országban jelentős mértékben nőtt a kormányon lévők támogatottsága -, nálunk a válság hatására nem nőtt nagyot a kabinet népszerűsége.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”