Az új kormány első intézkedései között szerepel a Stop Soros törvényjavaslat szigorítása

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. május 14.

Belpol

De előtte még az Alaptörvényt is hozzápofozzák.

Változatlan célok mellett, a változó körülményekre tekintettel szigorítana a kormány a Stop Soros törvényjavaslaton, amelyhez az alkotmányos alapokat is meg kell teremteni – mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterjelöltje kinevezése előtti meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés igazságügyi bizottságában.

Rogán Antal ezzel kapcsolatban annyit közölt: a jogszabálynak minden olyan tevékenységet meg kell akadályoznia, amelynek célja, hogy Magyarország területére a magyar törvények megkerülésével, a nemzeti szuverenitás megsértésével, illegálisan hozzanak be bevándorlókat. Mint mondta, jelenleg külföldről támogatott szervezetek nyújtanak segítséget ehhez. 
A demográfiai fordulatról is tervez nemzeti konzultációt a jövőben a Miniszterelnöki Kabinetiroda – ismertette, és célnak nevezte, hogy 2025-ig az ország a digitális kultúra tekintetében az Európai Unió első öt országa között legyen.
A jelölt, akit a bizottság hét tagja támogatott, míg öt ellene szavazott, közölte azt is: tárcája továbbra is a legalacsonyabb költségvetésű lesz, államtitkárai száma pedig négyről háromra csökken.

Korábbi vonatkozó írásunkat itt olvashatják:

Totális zagyvaság, mégis tönkreteheti a civil szervezeteket a Stop Soros

Bár csak a választások után szavaznának róla, a Fidesz valószínűleg nem fogja elengedni. „Beláthatatlan következményei lehetnek, nemcsak minket, de a többi civil szervezetet is elég komoly veszély fenyegeti" - mondta lapunknak Demeter Áron, az Amnesty International Magyarország emberi jogi szakértője, amikor a kormány Stop Soros névre keresztelt törvénycsomagjáról kérdeztük.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”