Az úttesten állhatnak le a buszok Trianon miatt

Belpol

Dugókat okozhat a trianoni visszaemlékezés a fővárosban, mivel nem tud minden busz és villamos a megállóba érni az emlékezés egy percére.

Június 4-én csütörtökön, Trianon századik évfordulója napján, 16.30-kor egy percre megáll a közösségi közlekedés Budapesten – közölte nemrég Karácsony Gergely főpolgármester.

A leállás a fővárosi közlekedésben akadályokat fog okozni, erre számít a BKK is - derül ki a Narancs.hu által megismert intézkedési útmutatóból, ugyanis nem minden BKK- és BKV-jármű lesz képes megállóban tölteni az emlékezés pillanatait.

Az utasítás

A BKK alapból arra utasította sofőrjeit, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy két perccel a hiavatalos leállás előtt, azaz 16.28-kor már a megállókban legyenek a járművek. Arról is szól az utmutatás, hogy most kivételesen engedélyezett a 2-3 perces várakozás.

Villamos a Klauzál utcában a trianoni szerződés aláírásának évében

Villamos a Klauzál utcában a trianoni szerződés aláírásának évében

Fotó: Fortepan

 

A járművezetők arra is engedélyt kaptak, hogy a buszok a legközelebbi megállót vegyék igénybe, attól függetlenül, hogy ott az adott járműnek meg kell-e menetrend szerint állnia vagy sem. Ez leginkább az gyorsjáratokat érinti, amelyeket most nem köteleznek a menetrend szerint megálló elérésére.

Azok a járművek, amelyek nem tudnak beállni megállóhelyre, mert az már tele van, vagy nem érnének oda 16.30-ig, az út szélén fognak leállni az utasítás szerint "a biztonság és a KRESZ szabályainak megfelelve". Lehetőleg járda melletti leállást kér munkatársaitól a BKK, ha ez nem lehetséges, zárt ajtókkal való várakozást "a közúti forgalom minél kisebb mértékű akadályoztatására törekedve".

Dugóveszély

Amennyiben nincs más lehetőség, mert szűk az útszakasz, a BKK engedélyt adott a járművezetőknek, hogy az úttesten töltsék az emlékezés percét, amivel nyilvánvalóan más járművek haladását is megakadályozzák. Amitől a BKK mindenképpen eltanácsolja sofőröket, az az útkereszteződésben vagy kijelölt gyalogátkelőhelyen való várakozás.

A villamosvezetőktől is azt kérik, érjenek be a megállóba várakozni: ha nem megy, a nyílt pályán tegyék, a metróban azonban ez tilos, ott a szerelvények csak az állomásokon állhatnak meg Trianon 100. évfordulóján.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.