Magyar Narancs: Tervezési szempontból mennyire tekinthetô az adóreform a Pénzügyminisztérium (PM) saját gyermekének? A miniszterelnök külsô szakértôk bevonásával külön bizottságba delegálta és személyesen is instruálta a munkát, majd a változások mértékét is másképp látta, mint pénzügyminisztere pár nappal a csomag meghirdetése elôtt.
Katona Tamás: Amikor Veres János azt mondta, hogy nincs tere radikális adóreformnak, az a Fidesz azon követelésére vonatkozott, hogy az ô adócsomagjukat tárgyalja meg és fogadja el az Országgyûlés, amely egy év alatt ezermilliárdos adócsökkentést jelentett volna. A mondat ebben a kontextusban hangzott el. Aki közepesnél magasabb szinten ismeri a gazdaságpolitikát, nagyon jól tudja, hogy ezermilliárdos adóteher-mérséklést egyik évrôl a másikra nem lehet végrehajtani. A kérdésére reagálva azt kell mondanom, hogy az adópolitika a gazdaságpolitika része, amit a kormány hirdet meg, nem a minisztérium. A konkrét kialakítása természetesen itt zajlott. Ami szokatlan lehetett az önök számára, hogy kevés információ szivárgott ki róla a sajtón keresztül.
MN: Milyen szívvel fogott hozzá a PM az adóreformhoz, amikor az EU-val is tárgyalásban áll az ún. túlzottdeficit-eljárás miatt, és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is a költségvetés korrekcióját nevezte meg legfôbb feladatként?
KT: A magyar sajtó szereti kiélezni a látszólagos ellentmondásokat. A túlzottdeficit-eljárásban az összes újonnan csatlakozott kelet-közép-európai tagország érintett, hiszen az államháztartás hiánya a bûvös három százalékot valamennyi országban jócskán meghaladja, így nem véletlen, hogy mindegyik az évtized végére, nem pedig a jövô évre tervezi az euró bevezetését. A költségvetés helyzetét az államháztartási bevételek és kiadások együtt határozzák meg. Mi mindig is a hatékonyabb államháztartási struktúra, a kisebb kiadási szint mellett voltunk, aminek az adóteher-csökkentés nem mond ellent. Az uniós pénzügyi biztos csak azt szeretné látni, hogy az államháztartási hiány az euró bevezetésének feltételéül szolgáló konvergenciakritériumoknak megfelelôen csökken. Ki fog derülni, hogy az idei hiány pont annyi lesz, amennyit vállaltunk (3,6 százalék), és hogy a választások ellenére ez jövôre is a meghatározott ütemben csökken (2,9 százalék).
MN: A tervezést milyen elvek mentén folytatták?
KT: Három elem van, amit érdemes kiemelni. Az új adópolitika kiszámítható, megfelel a magyar adófilozófiának és a gazdaságpolitikai sajátosságoknak, valamint válaszol a nemzetközi környezet kihívásaira. Szándékosan ezt a sorrendet mondom, mert számomra így is következnek fontossági szempontból. Az adótörvény ötéves kiszámíthatóságot nyújt, ami a versenyszféra képviselôi által követelt hosszú távú biztonságot szolgálja. A vállalkozók eddig legkorábban november közepén vehették kézbe a következô évi adótörvényt, amikor már sokan a jövô tavaszi megrendeléseiket is lezárták. Az adópolitika a középtávú tervezés eredményeként nem lesz kitéve sem egy esetleges kormányváltásnak, sem az épp aktuális költségvetési bevételi szempontoknak. Mert a gyakorlat eddig azt mutatta: ha ôsszel, a költségvetéssel szinte egy idôben készül az adócsomag, akkor az erôsen meglátszik az adórendszer változásán, és nem segíti elô az adófilozófia kiteljesedését. Az új adócsomag egyúttal oly módon csökkenti az adóterhet, hogy világosan megrajzolja az államháztartás pályáját is. Látni fogjuk, hogy melyik évben, az államháztartás mely pontján hogyan alakul a mozgásterünk. Az adótörvény kidolgozásában figyelembe vettük a nemzetközi környezetbôl adódó versenykövetelményeket is, de nem elemeket kiragadva (áfa, szja és a többi), hanem az adórendszer egészét nézve végeztünk elemzéseket.
MN: Nyugat-Európában úgy látják, jelenleg a térségünk a gazdaságpolitikai innováció, így az adózás kísérleti terepe. Mi az, ami a törvényben újszerû, ha úgy tetszik, jellegzetesen magyar?
KT: A kiszámíthatóság mindenképp elôremutató, és a legfontosabb pontokon segítünk a versenyképesség további erôsítésében is. Csak egy példa: magyar sajátosság, hogy alacsony a társasági nyereségadó (16 százalék), ami a versenyképesség szempontjából nagyon kedvezô kulcs Európában. Más kiegészítô adókedvezményeknek köszönhetôen eddig fôként a nagyvállalkozások profitáltak ebbôl. Most azt az elemét erôsítjük, ami a kis- és közepes vállalkozásoknak kedvez. 2006-tól ötmillió forint árbevételig tíz százalék nyereségadót kell csak fizetniük, ha más adókedvezményt nem vesznek igénybe, és legalább a minimálbér kétszerese után fizetnek adót és járulékot. A másik fontos adófilozófiai kérdés: minél egységesebben szeretnénk adóztatni a jövedelmeket. Mert ha bizonyos elemeket ki lehet vonni az adó alól, akkor óhatatlanul megindul egy olyan folyamat a gazdaságban, hogy bizonyos költségeket abba az irányba terelnek, ahol magasabb nettó jövedelmet lehet kivenni. Ez pedig megzavarja a tisztánlátást. Ha szélesebb adóalapon kisebb adómérték érvényesülhet, akkor az jobban orientálja a gazdaságpolitikát és a lakosságot is. Jelenleg a munkajövedelmeket sokkal erôteljesebben adóztatjuk, mint a tôkejövedelmeket (kamat-, tôzsdei árfolyamnyereség). Ennek az aránytalanságnak a kiküszöbölése a feltétele annak, hogy például az szja felsô adókulcsát csökkentsük, az alsó adókulccsal adózó jövedelemsávot pedig öt év alatt a duplájára növeljük.
MN: A szabaddemokraták által támogatott egykulcsos adóról hosszú távra lemondtak, holott az Kelet-Közép-Európában mintha a versenyképesség és az átláthatóbb, egyszerûbb adórendszer szimbóluma lenne.
KT: Összességében nem tartjuk szerencsésnek, ha az adórendszer szociálpolitikai funkciókat teljesít. Mégis, ha nem ugyanazzal a kulccsal adózik a minimálbérnél valamivel többet, illetve az átlagkereset háromszorosát-négyszeresét keresô munkavállaló, akkor ezzel fontos szolidaritási elvet érvényesítünk. Egyébként nagyon kevés országban mûködik egykulcsos adórendszer, és azt gondolom, hogy a meglévô két kulccsal (hozzászámítva azt a jövedelemsávot, amelyben nulla kulccsal adóznak) a mienk az egyszerûbbek közé tartozik. Mindig mondják, egyszerûsítsünk, de be kell látni, hogy modern gazdaságban az adórendszer alapvetôen mindenütt bonyolult. Szerintem inkább arra kell törekednünk, hogy a fölösleges bürokráciát kivegyük a rendszerbôl. Például az áfabevalláshoz ne kelljen többoldalas dokumentumot kitöltögetni, még ha az elektronikus bevallásnak köszönhetôen idôben ez az egész folyamat lerövidül is a jövô évtôl.
MN: A beruházások miatt alapvetô kérdés, hogyan alakul az ország munkaegységköltsége. Itt különösen a minimálbér adóterheit nem látni tisztán.
KT: Az élômunkaterhek versenyképességi szempontból nem olyan veszélyesen magasak. Persze vannak országok, ahol valóban alacsonyabbak. De amikor azt mondják, hogy Szlovákia mintaország, hozzá kell tenni, hogy ott jóval szerényebb a szociális ellátás szintje, a munkanélküliségi ráta két és félszerese a magyarénak, és az ország mûködôtôke-vonzó képessége is tételesen elmarad hazánkétól. Vagyis a tények nem támasztják alá, hogy Szlovákia ilyen módon elôttünk jár. A versenyképességünket egyébként ezen a területen úgy javítjuk, hogy jövôre megszüntetjük a tételes egészségügyi hozzájárulást (eho), és a program végére öt százalékponttal csökken a tb-járulék. Ami a minimálbért illeti, el szeretnénk kerülni azt a radikális lépést, amit néhány évvel ezelôtt a gazdaságpolitika elkövetett, és inkább áttérnénk egy másfajta logikára. Ma az Európai Unióban az a szokásos elvárás, hogy a minimálbér az átlagkereset hatvan százaléka legyen. Azt mondjuk, hogy mi is ebbe az irányba szeretnénk haladni, de ennek van néhány feltétele. Az alacsonyan kvalifikált munkát olcsóbbá tesszük az eho megszüntetésével, ami ekkora jövedelmi szint mellett viszonylag nagy segítség a munkáltató számára. Képzettség szerinti differenciált minimálbért vezetünk be (képesítés nélküliek: 63 ezer, szakképzettek: 70 ezer, diplomások: 77 ezer forint), és ezzel nem tesszük tönkre azokat a szektorokat, ahol fôként képzetlen munkaerôt alkalmaznak, de a tanulást is elismerjük. Mivel áttérünk erre a filozófiára, nyilván a minimálbér adómentessége is másként vetôdik fel. Ha ugyanis azt mondanánk, hogy a minimálbér maradjon adómentes az átlagkereset hatvan százalékáig, akkor a felsô kulcsot kellene megemelni. Ehelyett inkább bevezetünk egy törvényi garanciát, miszerint az egyszemélyes háztartás létminimuma összegének bruttósított értéke adómentes, ami a KSH-adatok szerint jelenleg nettó 53 ezer forintnak felel meg. Ezzel a minimálbért a korábbi értelmében elszakítjuk az adómentességtôl.
MN: Az adócsomagban több olyan elem is van, különösen az áfa felsô kulcsának a csökkentése, amely tovább serkenti a fogyasztást. Nemrég még nem arról volt szó, hogy lakossági megtakarítást ösztönzô gazdaságpolitikára lenne szükség?
KT: A gazdaságpolitikának fontos célja, hogy nôjön az életszínvonal és a fogyasztás bôvülhessen, de 2000 után a minimálbér hirtelen megemelése, majd a lakáspolitikai kedvezmények kiszélesítése olyan helyzetet teremtett, ami már nem állt összhangban a gazdaság teljesítôképességével. A helyzet most nem ugyanaz, mint mondjuk egy évvel korábban. A külkereskedelmi mérleg azóta jelentôsen javult, és valamelyest a lakosság megtakarítási hajlandósága is. Nálunk az áfa általános kulcsa (25 százalék) kiemelkedôen magas az uniós országokéhoz képest. Meggyôzôdésem szerint az öt százalékpontos csökkentés növeli ugyan a fogyasztást, de elsôdlegesen a fogyasztás-visszaterelô hatása érvényesül majd. Csökken a határon túli bevásárlóturizmus, ami a hazai gazdálkodó szervezeteknek, különösen a belföldi piacból élô kis- és közepes vállalkozásoknak kedvez. Ugyanakkor a magyarországi idegenforgalom szempontjából is fontos, hiszen ahol a turizmus jelentôs, ott az általános áruforgalom nemcsak karácsony környékén, hanem a turisztikai fôszezon idején is felszökik.
MN: Ha nem jövôre lennének a választások, akkor is ilyen szerkezetben oszlana meg az adóteher-csökkentés?
KT: Ezt azért nem lehet biztosan állítani, mert a tervezés során gondolatkísérletek születnek, a politikusok pedig természetesen választásokban is gondolkodnak. De meggyôzôdésem szerint nem ez motiválja, hogy az áfához például 2006-ban nyúlunk hozzá. Egy ötéves adóprogramban a tehercsökkentésnek nyilván nem csak egyetlen optimális eloszlása lehet. Mérlegelni lehetne másfélét is, de azt gondolom, hogy az adóreform struktúrája a gazdaságpolitika céljainak megfelel.
MN: Az adócsomag okozta bevételkiesés mértékérôl számos becslés jelent meg, melyek többsége úgy véli, hogy a deficitet a kormány meglehetôsen alultervezte. A Kopint-Datorg elemzése egyenesen a reform elhalasztását javasolja.
KT: Kétségtelen, jelentek meg találgatások. Szerintünk nagyjából ezermilliárd forint adóteher-mérséklésrôl van szó öt év alatt. Ha megnézzük, ez az összeg nagyjából egyenletesen oszlik el, ami azért azt igazolja, hogy nem választási adócsomagot készítettünk. A szakapparátus alaposan végiggondolta a következményeket: csak annyi tehercsökkentést hajt végre minden évben, amennyit kiadásmérsékléssel kompenzálni tud úgy, hogy a tervezett államháztartási hiány tartható legyen. Ehhez meg kellett nézni, hol lehet egyáltalán visszalépni az államháztartási kiadásokkal.
MN: A kritikusok épp azt kifogásolják, hogy hiányzik az adócsomag mellôl az államháztartás reformja, ami a koncepciót kerek egésszé tenné. Mi lett például a kormánymegbízottak felügyelete alá rendelt közszolgáltatási, valamint a közigazgatási reformmal?
KT: Ezek közül sok minden elôkészítés alatt áll, több elemét pedig a kormány száz lépés programja tartalmazza. Gondolok itt például az egészségügyi szolgáltatások továbbfejlesztésére. Ha olcsóbb és hatékonyabb államot szeretnénk, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy fûnyírószerûen vesszük el a tárcáktól a pénzt. Inkább azt kell megállapítani, mely tevékenységeket hogyan lehet és fôleg ki tud a leghatékonyabban elvégezni.
MN: Igaz lesz ez már az elsô évre is?
KT: Azt gondolom, hogy jelentôs lépést fogunk tenni afelé, hogy ez így történjen.
