Az Országgyûlés július 4-én elfogadta az elektronikus információszabadságról szóló törvényt (eisz), amivel, legalábbis a szabályozás terén, utolértük a huszonegyedik századot. Az elektronikus kommunikáció, az internet terjedése technológiai oldalról megkönnyíti a közügyek és az állam átláthatóbbá tételét; már csak arra kellett rábírni a különbözô, közpénzbôl fenntartott szerveket, hogy egységes normák szerint éljenek is a lehetôséggel. Az állam a nyilvánosságot – rosszul felfogott érdekbôl – nem kifejezetten ambicionálja, ráadásul az elmúlt években inkább a rendszerváltás eufóriájában lefektetett szabadságjogok korlátozása szerepelt a napirenden – éppen ezért az egyik demokratikus alapjog kiszélesítése mindenképpen üdvözlendô.
Az információszabadságról az 1992-es adatvédelmi (a személyes adatok védelmérôl és a közérdekû adatok nyilvánosságáról szóló, kétharmados) törvény rendelkezik, az adatok elektronikus úton történô közzététele pedig ennek alesete, tehát a cél annak módosításával is elérhetô lett volna. Ehelyett született egy külön, feles jogszabály, talán nem véletlenül: a végszavazáson az ellenzéki képviselôk nem támogatták a javaslatot (nem minden módosító indítványuk ment át, például a törvény nem visszamenôleges hatályú). Ezt megelôzôen, június 1-jei hatállyal az adatvédelmi törvény is módosult: több más rendelkezés mellett az elektronikus adatigényléssel, hozzáférhetôvé és közzététellel kapcsolatos fogalmakkal, lehetôségekkel is kiegészült.
Homlokukra írva
Az új törvény négy tárgykörben jelent komoly elôrelépést, legalábbis a lakosság azon 15-20 százalékának, amelyik hozzáfér a világhálóhoz. Elôször is úgy rendelkezik, hogy a közfeladatot ellátó szervek kötelesek honlapjukon elhelyezni mûködésükrôl a legfontosabb információkat, az eddig tipikusnak számító kérelemre történô adatszolgáltatást az automatikus közlés váltja fel (pontosabban egészíti ki, a meglévô tájékoztatási kötelezettség nem szûnik meg). Az adatok körét a törvény mellékletében meghatározott általános közzétételi lista tartalmazza: szerepelnek benne a szervezeti, személyzeti, illetve a tevékenységre és a gazdálkodásra vonatkozó adatok. Ezután tehát elméletileg nyûglôdés nélkül megtudható, hogy egy adott ügyben a hivatal mely dolgozója az illetékes, mi az elérhetôsége, mikor van ügyfélfogadás. Elolvashatjuk a kiírt pályázatok szakmai leírását, eredményüket, ezek indoklását vagy mondjuk egy települési önkormányzat üléseinek a jegyzôkönyvét. Rákattinthatunk az egyes szervek, hivatalok költségvetésére, beszámolójára, összesítve a vezetôk illetményére, és meg kell tudnunk találni az állami pénzek felhasználására kötött szerzôdéseknél ezek tárgyát, értékét, a felek nevét stb. Azon szerveknek, amelyek illetékessége nem terjed ki az egész országra (például a helyi önkormányzatok), nem szükséges saját honlapot mûködtetniük, társulhatnak egymással, vagy megbízhatják a felügyeletüket, irányításukat ellátó szervet is. Lesznek még a különbözô ágazatoknál különös közzétételi listák, és az egyes szervekre értelmezett egyedi közzétételi listák is. Az informatikai miniszter külön honlapot hoz létre azért, hogy a tengernyi információ között el lehessen igazodni: az adatbázisokra, nyilvántartásokra jellemzô leíró adatokat a központi elektronikus jegyzékben összesítik, a kereshetôséget pedig az egységes közadatkeresô rendszer fogja biztosítani.
Az eisz nagy lépés a nyitott jogalkotás felé is. A jogszabályokat elôkészítô szervnek (általában minisztériumnak) közzé kell tennie a honlapján a jogszabálytervezeteket, a koncepciókat és a hozzájuk kapcsolódó elôterjesztéseket, szakmai indoklásokat; törvényjavaslatnál a módosító indítványokat, bizottsági ajánlásokat és a parlamenti viták jegyzôkönyveit is – az Országgyûlés honlapján. Biztosítani kell a vélemények, javaslatok fogadását, majd az észrevételekrôl készített összefoglalót közzé kell tenni (a nyilvánvaló hülyeségekkel persze nem kell foglalkozni). Nem várható el az érdeklôdôktôl, hogy tudják, melyik törvényt ki készíti elô, ezért a kormányzati portálon a közzétett jogszabálytervezetek elérhetôségét tartalmazó közös adatbázis fog mûködni. Mindezt talán elegánsabb lett volna a jogalkotási törvényben rendezni, de az két éve fekszik a T. Ház elôtt, mivel az adatvédelmi törvényhez hasonlóan kétharmados.
Ezzel eljutottunk a már meglévô jogszabályok nyilvánosságához. Ma ugyanis az a helyzet, hogy bár a jogkövetô magatartás nyilvánvalóan elvárt, a mindennapi életünket befolyásoló jogszabályokhoz csak pénzért lehet hozzáférni. Az eisz ezért elôírja a Magyar Közlöny oldalhû digitális másolatának a nyomtatott változat megjelenésének napján történô közzétételét, a tárcaközlönyöket pedig a minisztériumok honlapján kell hozzáférhetôvé tenni. Az eligazodást segíti a hatályos jogszabályok elektronikus gyûjteménye, amely az adott pillanatban hatályos valamennyi jogszabály szövegét tartalmazza az esetleges módosításokkal egységes szerkezetben, ahol a jogforrások számára, címére és szövegére is lehet majd keresni. A helyi önkormányzatok rendeleteire mindez nem vonatkozik, azokat a belügyminiszter fenntartotta honlapon lehet majd olvasni.
Tekintve, hogy a különbözô jogszabályokat a bírói gyakorlat tölti meg tartalommal, az eisz a Legfelsôbb Bíróság és az ítélôtáblák határozatainak közzétételét is elôírja, valamint csatolni kell hozzájuk azokat az ítéleteket is, amelyeket azok felülbíráltak vagy felülvizsgáltak. A gyûjteményben helyet kapnak a jogegységi határozatok, kollégiumi vélemények, állásfoglalások is. Adatvédelmi okokból a határozatokat anonimizálják, ám ez nem járhat a megállapított tényállás sérelmével, és nem vonatkozik a közfeladatot ellátó szervek, személyek adataira és azon ügyekre, amelyek megismeréséhez közérdek fûzôdik.
Bôvülnek tehát a jogállam kontrolljának lehetôségei, egyszerûsödik és olcsóbb lesz az ügymenet, elvileg rossz napok várnak a notórius információeltitkoló hivatalokra. Fontos, hogy az eisz rendelkezéseinek megszegése „külön jogszabályban meghatározott büntetôjogi és fegyelmi felelôsséget keletkeztet”. Eddig ugyanis kizárólag büntetôjogi szankciója volt a közérdekû adatok eltitkolásának, meghamisításának: a Btk. ezt két év börtönnel, közérdekû munkával, illetve pénzbüntetéssel sújtotta, haszonszerzésre törekvés esetén három év börtönnel. Valószínûleg a drasztikus fenyegetettség is hozzájá-rult ahhoz, hogy az esetleg megindított nyomozások eddig nem vezettek bírósági eljáráshoz (kivéve: Vádemelési javaslat a HM volt sajtófônöke ellen, Index, 2005. július 8. )
Kevés is, sok is
A törvény lényegébôl adódóan – eltagadhatatlan állampolgári haszna mellett – számos érdeket sért, így nem meglepô, hogy elfogadásáig vagy tucatnyi közbülsô változata létezett (lásd még: Mindent tudni, Magyar Narancs, 2004. december 16. ). Az alapkoncepciót a Majtényi László volt adatvédelmi biztos vezette Eötvös Károly Közpolitikai Intézet készítette, az adatvédelmi törvény módosításával. Ehhez hozzászóltak információszabadsággal foglalkozó szakértôk és „szakértôk”, a jövôbeni alkalmazhatóság miatt a közigazgatási egyeztetésen elhangzottakat sem lehetett figyelmen kívül hagyni (bár az apparátus az ilyen horderejû változások idején nem feltétlenül boldog és konstruktív), de a politikai pártok módosító indítványai is megtöltenének egy külön kötetet. A törvényalkotási folyamatban végig tevékenyen részt vett a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és az adatvédelmi biztos hivatala is. A szinte megszámlálhatatlan javaslat, pontosítás, törlés, hozzáírás részbeni elfogadása vagy elutasítása után állt elô a végül elfogadott normaszöveg. Valamennyit felsorolni képtelenség, de érdekességképpen egy módosítást azért megemlíthetünk: az Országgyûlés elôtt fekvô szövegben az utolsó pillanatig az szerepelt, hogy a jogszabálygyûjteményben kizárólag a jogszabályok számára, címére és címének szövegére lehet keresni. A nem jogászok számára legfontosabb helyen, a jogszabályok szövegében nem, amivel nyilván az azokat eddig pénzért árusítók jártak volna jól. E korlátozást Péterfalvi Attila, a TASZ és a Fidesz végig ellenezte, és végül kikerült a szövegbôl (mint ahogy az uniós joganyag kereshetôségét sem szûkítik le így).
Kevésbé örömteli fejlemény, hogy az eredeti tervekhez képest kikopott a törvénybôl az információs jogok belsô felelôsének személye. A most is létezô belsô adatvédelmi felelôs analógiájára kinevezett személy felelt volna az egyes szerveknél a közérdekû adatok nyilvánosságáért. A korábbi szövegben a honlapon közzétett adatokat öt évig kellett volna archívumban tartani, ez végül egy évre fogyott, kivéve a szervek költségvetéseit és beszámolóit. Nem világos továbbá, miért engedi meg az eisz a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknak, hogy az általuk közzéteendô adatok körét az ôket irányító miniszter e törvénytôl eltérôen szabályozza. Ami államtitok, az úgysem nyilvános, ami meg nem az, annak a megismerhetôségét pedig csak nem fogja egy miniszteri rendelet alkotmányellenesen korlátozni. Ugyanígy valamiféle titkolózási vágy érezhetô ki a jogszabály-elôkészítéssel foglalkozó rész egyes passzusaiból. Nem kell ugyanis közzétenni a tervezeteket, ha a készülô jogszabály az alkotmány alapján nem bocsátható népszavazásra, vagy ármegállapításról, állami támogatásról, szervezetalapításról szól; pedig igen tanulságos lenne látni, hogyan is készülnek ezek. Még érdekesebb, hogy nem kell közzétenni a tervezetet, „ha a jogszabály különösen gyors elfogadásához kiemelkedô társadalmi érdek fûzôdik”. Vajon arra gondol a jogalkotó, hogy katasztrófahelyzetben hoz törvényt a parlament? Árvízrendelet? Az államtitokról szóló 1995-ös törvény szándékosan alkalmazott taxációt, mégis lépten-nyomon beleütközünk vitathatóan titkosított ügyekbe, a szubjektív mérlegelést lehetôvé tevô gumi fogalmak alkalmazása pláne nem szokott mifelénk jóra vezetni. Mindezekre a TASZ folyamatosan felhívta a figyelmet, tehát nyilvánvalóan nem „figyelmetlenségbôl” maradtak a szövegben.
Sebességhatár
Mindeközben az is világos, hogy számos lépést azért nem foglaltak a törvénybe, mert hirtelen megvalósításukra remény sincs. Elôbb-utóbb például az alsóbb bíróságok határozatainak közzétételére is sort kell keríteni, egyelôre azonban egy részük nem is digitális formában készül – igaz, a korábbi koncepciók legalább a hagyományos iratbetekintési jog kiszélesítésérôl beszéltek, amihez persze módosítani kellett volna a büntetôeljárásról és a polgári perrendtartásról szóló törvényeket. Az eisz az alsóbb bíróságokat nem is említi. Valójában a hiányosságokat nem minden esetben jogos a törvény szemére vetni, hiszen ha nagyon elôreszalad, akkor a benne foglaltak megvalósulásának csökken a valószínûsége. A legtöbb rendelkezés 2006. január elsején lép hatályba, a bírósági határozatok nyilvánosságára vonatkozó rész 2007. július elsejétôl él, míg a megyei önkormányzatok és az 50 ezernél népesebb városok 2007. január elsejéig, a kisebb önkormányzatok 2008. július 1-jéig kaptak határidôt. Kíváncsian várjuk, vajon mi jelenik meg röpke fél év múlva a közpénzen fenntartott szervek honlapjain, és hogyan fog mûködni a közadatkeresô rendszer. Kérdés, miképpen viszonyulnak a változásokhoz a közszféra dolgozói, akiknek egy része a hagyományos információszabadságot sem emésztette meg mindmáig. (Nagy-Britanniában egyébként négy év alatt lépett életbe az információszabadság-törvény, miközben a köztisztviselôknek folyamatos képzéseket tartottak.)
Nem tudni, mennyi pénz lesz minderre a jövô évi költségvetésben – az ideirôl azért vannak elképzeléseink. De legalább már nem állítja senki azt, ami az egyéves jogalkotási folyamatban sokszor elhangzott: hogy az eisz nem kerül egy petákba sem. A legfontosabb mégis az, hogy a britek, az Egyesült Államok és a skandináv országok után nálunk is létrejött ez a törvény. Aminek viszont csak akkor lesz értelme, ha a diktatúrákon edzôdött magyar társadalom végre tényleg kíváncsi lesz arra, ami rá tartozik.
