"A két koalíciós párt sokadszor játssza el, hogy egymással szemben repesztenek kétszázzal az autópályán, arra várva, hogy a másik az utolsó pillanatban elkapja a kormányt" - jellemzi az elmúlt hetek államfõ-jelölési kavarásait egy szocialista forrásunk. Mi tagadás, a kormánypárti - fõleg szocialista - csoportok belelendültek az elnökjelölés körüli küzdelmekbe bõ egy évvel a 2006-os országgyûlési választás elõtt, miközben mintha fel sem merülne bennük, hogy ez a játszma nem az MSZP valamely közepesen fontos tisztségéért zajlik. A küzdelem ráadásul a múlt héten kibogozhatatlanul össze-kapcsolódott az SZDSZ pozícióira és szavazóira rástartoló fõvárosi MSZP játszmáival, ami azt jelzi, hogy a tét korántsem "csupán" a köztársasági elnök személye.
Szili Katalin
államfõi ambíciói hozzá közeli forrásaink szerint korántsem új keletûek; jelöltségével már a szocialista párt 2003-2004-es bozótharca idején számoltak támogatói és ellenfelei. MSZP-n belüli nimbuszát azonban megtépázta, hogy pártja második embereként derekasan kivette részét a belháborúból, melynek tétje eleinte Kovács László pártelnöki (lásd: Ballagás elõtt, Magyar Narancs, 2004. február 26. és Sokk utáni terápia, Magyar Narancs, 2004. június 17.), majd Medgyessy Péter kormányfõi széke volt (lásd: Szétlövés, Magyar Narancs, 2004. augusztus 12. és Játék a tízzel, Magyar Narancs, 2004. augusztus 26.). A több mint egy éven át tartó leszámolásban ráadásul változatos pozíciót foglalt el. Eleinte párton belüli ellenfelei és a Medgyessy-kormány tagjai éles kritikájával jelentkezett (emlékezetes kiszólása volt a 2003. augusztus végi, Gyurcsány Ferencet bíráló nómenklatúrázása és 2003. decemberi, a Juhász Ferenc villaügyét kommentáló zsákmánypártozása); az EP-vereség után Medgyessy Péter jelöltje lett Kovács László (az exkormányfõ reményei szerint mielõbb) megüresedõ pártelnöki székére. Augusztusban mégis a Medgyessy helyett a Kiss Péter kormányfõvé választását forszírozó pártvezetõk között találjuk; egy forró nyár végi napon bejelentette indulását a pártelnöki posztért, ám a jelöléstõl szeptemberben vissza-lépett. Az októberi tisztújítás után semmilyen tisztséget nem vállalt pártjában. Míg korábban egyes szocialista csoportok a pártelnöki és a kormányfõjelölti poszt várományosaként is tekintettek rá, ekkortól egyetlen elõrelépési - vagy túlélési - lehetõsége maradt: a köztársasági elnökjelöltség megszerzése.
Azóta, hogy február közepén szûkebb pátriája, Pécs szocialistái államfõjelöltnek ajánlották Hiller Istvánnak küldött levelükben, szinte mindennap jelentkezett valamilyen tagozat, csoport, helyi vagy regionális szervezet egy-egy õt támogató nyilatkozattal. Hitet tett mellette többek között az MSZP "népi" baloldalához tartozó értelmiségieket összefogó Társadalompolitikai Tagozat, majd a Fiatal Baloldal - már ha hihetünk a vasi fantomszocibotrányból ismert Szabó Bálint választmányi elnöknek. Szili mellé állt a szocialista platform, amely azért a tervezettnél erõsebb SZDSZ-es ellenállás esetére elõkapta Bihari Mihály nevét is (lásd Népszabadság, 2005. március 23.), végül a kiszivárgott hírek szerint múlt csütörtöki, Hiller Istvánnal lezajlott találkozóján az MSZP valamennyi platformja és tömörülése.
Szili államfõi jelölésének felvetése a házelnök támogatói szerint pártbéli és azon kívüli népszerûségének logikus következménye; mások viszont a Hiller-féle pártvezetés belsõ ellenzékének, mindenekelõtt Szekeres Imre elnökhelyettesnek az elõretörését vélik felfedezni emögött. Szekeres - több forrásunk egybehangzó állítása szerint - Szili ambícióinak elsõ számú MSZP-n belüli támogatója. A szocialista pártban és környékén megindult mozgás mindenesetre a késõn ébredõ Hiller-féle pártvezetés kezét is megkötni látszik. A párt-elnökjelöltségtõl szeptemberben visszalépõ Szili ráadásul magától értetõdõnek tekinti, hogy
Hiller István
legalább hallgatólagosan támogatja államfõjelöltségét. Arról, hogy létezett-e valamiféle Hiller-Szili-paktum a pártelnöki és államfõjelölti poszt felosztása ügyében, ellentmondásos hírek keringenek az MSZP-ben (Szili Katalin környezetében cáfolják egy ilyen megállapodás létét), mint ahogy az sem világos, hogy a pártelnök esetleges õszi ígéretének foglyaként, a "középszintû" pártelit nyomásának engedve vagy jobb meggyõzõdése szerint burkolózik hallgatásba a jelölésrõl. A pártelnökségnek, mely egyik forrásunk szerint "a középszint és a frakció nyomása között õrlõdik", mindenesetre egyelõre nincs és április elejéig nem is lesz testületi álláspontja a kérdésben; ami az április 15-i kongresszust megelõzõ jelölési folyamat végéig (április 9-ig) tág teret ad Szili támogatói számára.
Kérdés, milyen álláspontot foglal el a kérdésben a kormányfõ, különös tekintettel Gyurcsány és Szili 2003-2004-ben nem felhõtlen viszonyára. A nyilvánosság elõtt a miniszterelnök feltûnõen tartózkodó mind Szili ambícióit, mind esetleges saját jelöltjeit illetõen. Környezete szerint "még a látszatát is el akarja kerülni annak, hogy az államfõjelölés ürügyén a tavalyi csaták újrajátszására kerülne sor az MSZP-ben". Bár Gyurcsány a december 5-i népszavazás utáni hetekben (többek között lapunk hasábjain, lásd "A Vatikánban már hallottak ilyet", Magyar Narancs, 2005. ja-nuár 6.) nehezményezte egyes vezetõ szocialisták (köztük Szili Katalin) kampánybeli különutasságát, a tavaly szeptembertõl ez év elejéig tartó lendületének megtörése után feltehetõleg nem érez késztetést arra, hogy közvetlenül beavatkozzon a pártbéli intrikákba. Pedig Hillernek és neki is van mit veszítenie az ügyön: egy államfõ-választási felsülés a párt fejét viheti le; egy esetleg az SZDSZ ellenében a Fidesz támogatásával megválasztott államfõ személye pedig a koalíció stabilitását veszélyeztetheti.
Tudomásunk szerint kevéssé lelkesedik Szili köztársasági elnöki ambícióiért a szocialista frakció-tagok egy része, akiknek a jelölési folyamatban nem, a végsõ, parlamenti (és a miniszterelnök-választással szemben titkos) szavazásnál viszont döntõ szerepe lesz. A képviselõcsoport vezetéséhez tartozó informátorunk megerõsítette az e szkepszisrõl szóló értesüléseinket, ám szerinte kevéssé valószínû, hogy a frakció végül (akár "a szavazófülke magányában" is) szembeszegülne a kongresszusi akarat-tal. Lapzártakor a legvalószínûbb forgatókönyvnek az tûnik, hogy az MSZP elnöksége április elején meghajlik a párt "középszintjének" február közepe óta fokozódó nyomása elõtt; a kongresszus április közepén Szili Katalint jelöli köztársasági elnöknek; a szocialista országgyûlési képviselõk pedig - esetleges fenntartásaik ellenére - támogatni fogják õt a parlamenti szavazáson. Ezzel Szili kiköszörülheti a párton belüli tekintélyén tavaly augusztusban esett csorbát; ám nem feltétlenül jut közelebb a hõn áhított államfõi poszthoz. A kisebbik koalíciós partner ugyanis nemigen látszik megbarátkozni az MSZP egykori második emberének a jelölésével.
Az SZDSZ
pártpolitikus-jelölttel szembeni ellenállása nem új keletû, és nem feltétlenül Szili Katalinnak szól. Azon túl, hogy egyes SZDSZ-es forrásaink "szerény képességû, de kedves" politikusként írják le a házelnököt, a szabaddemokraták eredetileg 2004 kora tavaszán, Kovács László esetleges köztársasági elnöki ambícióival szemben fogalmazták meg "párt-politikust soha!" álláspontjukat. Az SZDSZ-ben annál nagyobb értetlenség fogadta a nagyobbik koalíciós partner mind több csoportjának Szili melletti felsorakozását; hiszen az MSZP elõtt jó egy éve ismert a szabaddemokrata állásfoglalás.
A házelnök környezetében érdeklõdésünkre kárhoztatták a liberálisok "doktriner, kompromisszumképtelen fafejûségét" és "ámokfutását", a 2006-os közös indulástól kezdve a fõpolgármesteri pozíció "átengedésén" keresztül a házelnökségig minden elképzelhetõ kárpótlást kilátásba helyezve egy puhább SZDSZ-álláspontért cserébe. A tisztújításon átesett liberálisok vezetõi viszont - tõlük szokatlan egyetértésben - kifejezetten rossz néven vették a múlt héten a sajtóban megjelent, szerintük a fõvárosi szocialisták ambicionálta híreszteléseket Kóka János fõpolgármester-jelöltségérõl és Szili ezzel kompenzált SZDSZ-es támogatásáról. A Demszky Gáborral szemben ezzel egy idõben megindult (szintén az MSZP budapesti szervezetéhez köthetõ) offenzíva pedig sajátos megvilágításba helyezte Szili Katalin ügyét a liberálisok szemében, mivel az attakról több SZDSZ-vezetõnek Horn Gyula 1998 eleji, a koalíció választási vereségével végzõdõ SZDSZ-gyilkolása ugrott be róla. A jól érzékelhetõ szívatás pedig - az MSZP számára talán meglepõ módon - rég látott egységbe tömörítette a szabaddemokratákat. 1998-hoz képest azonban újdonság, hogy az SZDSZ ma nem egy abszolút többséggel rendelkezõ koalíciós partnerrel áll szemben, így - mint tavaly augusztusban egyszer már kiderült - kellõ elszántsággal képes meglepni a szocialista vezérkart. "Van egy pont, ahonnan nem lehet tovább hátrálni, és ez a pont Szili Kati államfõi jelölése" - hangzik egy markáns liberális értékelés. Szintén az SZDSZ-bõl származó információnk szerint pedig a "csupán a köztársasági elnöki intézmény teljes félreértésével támogatható" Szilivel szembeni ellenállás ma már erõsebb a Glatz Ferenccel kapcsolatos ellenérzéseknél, ami nagy szó a Németh-kormány egykori minisztere iránti konstans szabaddemokrata antipátia ismeretében.
Petõ Iván ügyvivõ nem is titkolta az Országgyûlés SZDSZ-frakciójának egységes álláspontját: Szili államfõvé válását egyetlen szabaddemokrata képviselõ sem fogja támogatni. "A frakció egységes és elszánt, Szili és a jobboldal potenciális támogatottja, Sólyom László indulása esetén egyik jelöltre sem fogunk szavazni" - mondta lapunknak Petõ. Azt több, általunk megkérdezett SZDSZ-vezetõ is megerõsítette, hogy pártjuk hivatalosan is fölvette a kapcsolatot az utóbbi hónapokban többször is államfõjelölt hírébe hozott Gombár Csabával, aki kész lenne elindul-ni a köztársasági elnöki címért. "Gombár a szemünkben nem kamu jelölt. A támogatását komolyan gondoljuk, és jelezni akarjuk az MSZP-nek, hogy a pártpolitikus-aspiránsokkal szembeni ellenállásunk mellett alternatív megoldásokat is keresünk" - indokol az SZDSZ egyik ügyvivõje.
A Szilit támogató szocialisták - az 1996 és 1998 közötti konfliktusok kimenetelét tekintve nem alaptalanul - arra számítanak, hogy a beígért "kompenzáció" vagy az erõs médianyomás megszelídíti a kisebbik koalíciós partnert; ám az elõjelek inkább a tavaly augusztusi kormányválság forgatókönyvének megismétlõdését valószínûsítik. "Az MSZP a >>spontánja magát egykori elnökhelyettese mögé, az SZDSZ-t viszont az ilyen-olyan háttéralkukról szóló álhírek egyre inkább az ellenállás felé lökik" - mondta a Narancsnak egy szabaddemokrata ügyvivõ.
Vész, forgatókönyvek
A tisztújításon átesett SZDSZ-nek ugyanakkor nem csupán kényszer, de lehetõség is a szembenállás az MSZP-vel: egyrészt alkalmat ad az elmúlt években hiányolt egység demonstrálására, másrészt az MSZP-tõl való (az utóbbi hónapokban ugyancsak nehézségekbe ütközõ) különállása bizonyítására, harmadrészt pedig a támogatóitól szintén gyakran számon kért elvszerûsége gyakorlására.
Szili támogatói körének MSZP-n belüli nyomulása és az SZDSZ ellenállása - egy évvel a választás elõtt - minden eddiginél komolyabb koalíciós konfliktushoz vezethet. Ha az SZDSZ-frakció sem az MSZP, sem a Fidesz valószínûsíthetõ államfõjelöltjét nem támogatja a szavazáskor, a döntés - bármit gondolnak is errõl a szocialisták - a Fidesz kezébe kerülhet, ahol tudomásunk szerint még nincs döntés arról, hogy a gyengének és "könnyen kezelhetõnek" tartott Szilit vagy a konzervatív, de egy Orbán-kormány számára adott esetben "problémásabb" (mert határozottabb) Sólyom Lászlót támogatnák-e.
Veterán szocialista forrásunk úgy látja: "A Katiék által elõidézett helyzetben a Fidesz válogathat a számára jó és még jobb megoldás között: egy bukott pártpolitikussal szemben kiállíthat egy nekünk nem tetszõ gondolkodású, de nagy formátumú és már bizonyított államférfit, kiszorítva az MSZP-t a kormányképes centrumpárt pozíciójából. De támogathatja Katit is, akit Orbánnak miniszterelnökként bármilyen konfliktus esetén elég lenne egy kisebb polgári körös tüntetéssel nyomás alá helyeznie és összeomlana; ami Sólyom Lászlóval sosem fordulhatna elõ." Ráadásul a Fidesz Szili támogatásával komoly lépést tenne az MSZP-SZDSZ-kormány rapid megbuktatása felé. Bár errõl egyelõre egyetlen szabad-demokrata sem beszél, de elvben nem zárható ki, hogy liberális szájból elhangzik június környékén, hogy ha az MSZP ilyen remekül tud államfõt választani az SZDSZ ellenében a Fidesszel közösen, akkor praktikus lenne a jövõ évi költségvetés ügyében is Orbán Viktorhoz fordulnia segítségért.
Sólyom támogatásával viszont nem csupán erkölcsi gyõzelmet aratnának Orbánék, de minden esélyük meglenne arra is, hogy saját jelöltjüket juttassák a Sándor-palotába. Szili valószínû jelölése és az SZDSZ nem kevésbé borítékolható vétója esetén ugyanis - ha Sólyom László ringbe száll az ellenzéki pártok jelöltjeként - a harmadik szavazási fordulóban a Fidesz, az MDF és a Fórumtól függetlenedett honatyák egyetlen kormánypárti képviselõ támogatása nélkül is államfõvé tehetik a volt alkotmánybírósági elnököt, hi-szen az MSZP 178 képviselõje az SZDSZ távolmaradása esetén kevés az ellenzék 188 szavazatával szemben. Márpedig ekkor - ellentétben az elsõ két fordulóval, amikor az összes képviselõ kétharmada szükséges egy jelölt gyõzelméhez - elegendõ a szavazó honatyák több mint felének támogatása. Súlyos koalíciós válság vagy megalázó parlamenti vereség - egyelõre ez a két forgatókönyv látszik kibontakozni a koalíció államfõ-jelölési folyamatának végén; miközben a szocialisták - mind Szili támogatói, mind az MSZP többi, semleges vagy ellenérdekelt csoportja - mintha nem vennék tudomásul, hogy mekkora bajba kerülhetnek.
Gavra Gábor
Szili: érvek és ellenérvek
A Szili jelölése melletti, a nyilvánosság elõtt is megfogalmazott érvek ismertek, a szocialista pártzsargonon belül helytállóak, a kívülállónak azonban meglehetõsen semmitmondóak. A házelnök egyrészt kétségkívül nõ, amivel kipipálja az MSZP elnöke által felállított követelményrendszer legfontosabb pontját. Másrészt - lévén az alapítástól kezdve az MSZP tagja, a Horn-kormány környezetvédelmi államtitkára, majd 2000-tõl 2004-ig a szocialisták második számú vezetõje - megfelelni látszik a "szociáldemokrata értékekhez kötõdõ" jelölttel szemben támasztott követelményeknek is. 2002 óta betöltött házelnöki posztja és az utóbbi években a jobboldal felé tett gesztusai pedig támogatói szerint bizonyítják "nyitottságát más értékek felé is". Eddig tehát a (fél)hivatalos Szili-párti érvek. Ami azonban az MSZP-házelnök mögött felsorakozó közép- és felsõ vezetõk szemében lényegesen fontosabb lehet, az nem más, mint hogy a szocialista káderek legfontosabb közös élményei (traumái) idõszakában, 1990 és 1994 között Szili "közöttük volt", és nem holmi egyetemi tanszékeken vagy az üzleti szférában vészelte át a nehéz idõket. (Ezzel az érvvel maga az érintett is szívesen operál, lásd: Aki mer nagyot mondani, Magyar Narancs, 2004. április 22.)
Szili elnökhelyettesi idõszaka azonban - mely egybeesett Kovács László második és harmadik elnöki periódusával - enyhén szólva is ellentmondásos következményekkel járt az MSZP-re nézve. Ebben az idõszakban kellett az MSZP-nek Medgyessy Péter személyében kormányfõjelöltet importálnia, mert vezetõi között egy sem akadt, akirõl társai elhitték volna: eredményesen venné föl a harcot Orbán Viktorral. 2002 után pedig a szocialisták belefeledkeztek leszámolásaikba, melyeket Vasban és más megyékben fiktív szervezetalapítás, fantomtagtoborzás, esetenként fizikai erõszak gyanúja kísért. Mindezért - természetesen az akkori pártelnök Kovács László után - Szili Katalinra hárul a legsúlyosabb felelõsség, aki (a szocialisták egy "régi motorosa" szavaival) "állami funkcióban reprezentálta végig a szervezet szétrohadását". Ráadásul szombathelyi lapértesülések szerint az országos pártvezetés nevében éppen õ igyekezett rávenni a hirtelen alakult vasi szervezetek bejegyzésére a megyei MSZP-választmányt, asszisztálva ezzel a fantomszerv-alapítással vádolt Tóth Csaba és Szabó Bálint irányzatának térnyeréséhez (lásd: Nyugat.hu, 2004. július 2.; a Fiatal Baloldal nevében néhány hete éppen Szabó Bálint biztosította támogatásáról Szili államfõjelölti ambícióit). Az idézett, alapítása óta az MSZP egyik kulcsfigurájának számító forrásunk szerint Szili "fölfelé buktatása" ugyanannak a szocialista hagyománynak a folytatása lenne, mint 1989-ben Pozsgay Imre államfõi jelölése. Azaz "a lejárt szavatosságú pártvezetõ fájdalommentes kiiktatását" jelentené, ami viszont azt üzenné a közvéleménynek, hogy "az MSZP-ben soha senki nem bukik bele a hibáiba, ha kellõ eréllyel gyakorolja pártjával szemben az érzelmi zsarolás politikáját".
