Az államfõjelölés és a koalíciós pártok: Válság vagy vereség

  • Gavra Gábor
  • 2005. március 31.

Belpol

Ha április közepéig nem következik be fordulat, akár a tavaly augusztusihoz hasonló konfliktussal is végzõdhet az MSZP-n belül, illetve a két koalíciós partner között a Mádl Ferenc utódlásáért zajló küzdelem. Lapzártánkkor biztosnak tûnik Szili Katalin szocialista jelölése és az SZDSZ ezzel kapcsolatos vétója.

"A két koalíciós párt sokadszor játssza el, hogy egymással szemben repesztenek kétszázzal az autópályán, arra várva, hogy a másik az utolsó pillanatban elkapja a kormányt" - jellemzi az elmúlt hetek államfõ-jelölési kavarásait egy szocialista forrásunk. Mi tagadás, a kormánypárti - fõleg szocialista - csoportok belelendültek az elnökjelölés körüli küzdelmekbe bõ egy évvel a 2006-os országgyûlési választás elõtt, miközben mintha fel sem merülne bennük, hogy ez a játszma nem az MSZP valamely közepesen fontos tisztségéért zajlik. A küzdelem ráadásul a múlt héten kibogozhatatlanul össze-kapcsolódott az SZDSZ pozícióira és szavazóira rástartoló fõvárosi MSZP játszmáival, ami azt jelzi, hogy a tét korántsem "csupán" a köztársasági elnök személye.

Szili Katalin

államfõi ambíciói hozzá közeli forrásaink szerint korántsem új keletûek; jelöltségével már a szocialista párt 2003-2004-es bozótharca idején számoltak támogatói és ellenfelei. MSZP-n belüli nimbuszát azonban megtépázta, hogy pártja második embereként derekasan kivette részét a belháborúból, melynek tétje eleinte Kovács László pártelnöki (lásd: Ballagás elõtt, Magyar Narancs, 2004. február 26. és Sokk utáni terápia, Magyar Narancs, 2004. június 17.), majd Medgyessy Péter kormányfõi széke volt (lásd: Szétlövés, Magyar Narancs, 2004. augusztus 12. és Játék a tízzel, Magyar Narancs, 2004. augusztus 26.). A több mint egy éven át tartó leszámolásban ráadásul változatos pozíciót foglalt el. Eleinte párton belüli ellenfelei és a Medgyessy-kormány tagjai éles kritikájával jelentkezett (emlékezetes kiszólása volt a 2003. augusztus végi, Gyurcsány Ferencet bíráló nómenklatúrázása és 2003. decemberi, a Juhász Ferenc villaügyét kommentáló zsákmánypártozása); az EP-vereség után Medgyessy Péter jelöltje lett Kovács László (az exkormányfõ reményei szerint mielõbb) megüresedõ pártelnöki székére. Augusztusban mégis a Medgyessy helyett a Kiss Péter kormányfõvé választását forszírozó pártvezetõk között találjuk; egy forró nyár végi napon bejelentette indulását a pártelnöki posztért, ám a jelöléstõl szeptemberben vissza-lépett. Az októberi tisztújítás után semmilyen tisztséget nem vállalt pártjában. Míg korábban egyes szocialista csoportok a pártelnöki és a kormányfõjelölti poszt várományosaként is tekintettek rá, ekkortól egyetlen elõrelépési - vagy túlélési - lehetõsége maradt: a köztársasági elnökjelöltség megszerzése.

Azóta, hogy február közepén szûkebb pátriája, Pécs szocialistái államfõjelöltnek ajánlották Hiller Istvánnak küldött levelükben, szinte mindennap jelentkezett valamilyen tagozat, csoport, helyi vagy regionális szervezet egy-egy õt támogató nyilatkozattal. Hitet tett mellette többek között az MSZP "népi" baloldalához tartozó értelmiségieket összefogó Társadalompolitikai Tagozat, majd a Fiatal Baloldal - már ha hihetünk a vasi fantomszocibotrányból ismert Szabó Bálint választmányi elnöknek. Szili mellé állt a szocialista platform, amely azért a tervezettnél erõsebb SZDSZ-es ellenállás esetére elõkapta Bihari Mihály nevét is (lásd Népszabadság, 2005. március 23.), végül a kiszivárgott hírek szerint múlt csütörtöki, Hiller Istvánnal lezajlott találkozóján az MSZP valamennyi platformja és tömörülése.

Szili államfõi jelölésének felvetése a házelnök támogatói szerint pártbéli és azon kívüli népszerûségének logikus következménye; mások viszont a Hiller-féle pártvezetés belsõ ellenzékének, mindenekelõtt Szekeres Imre elnökhelyettesnek az elõretörését vélik felfedezni emögött. Szekeres - több forrásunk egybehangzó állítása szerint - Szili ambícióinak elsõ számú MSZP-n belüli támogatója. A szocialista pártban és környékén megindult mozgás mindenesetre a késõn ébredõ Hiller-féle pártvezetés kezét is megkötni látszik. A párt-elnökjelöltségtõl szeptemberben visszalépõ Szili ráadásul magától értetõdõnek tekinti, hogy

Hiller István

legalább hallgatólagosan támogatja államfõjelöltségét. Arról, hogy létezett-e valamiféle Hiller-Szili-paktum a pártelnöki és államfõjelölti poszt felosztása ügyében, ellentmondásos hírek keringenek az MSZP-ben (Szili Katalin környezetében cáfolják egy ilyen megállapodás létét), mint ahogy az sem világos, hogy a pártelnök esetleges õszi ígéretének foglyaként, a "középszintû" pártelit nyomásának engedve vagy jobb meggyõzõdése szerint burkolózik hallgatásba a jelölésrõl. A pártelnökségnek, mely egyik forrásunk szerint "a középszint és a frakció nyomása között õrlõdik", mindenesetre egyelõre nincs és április elejéig nem is lesz testületi álláspontja a kérdésben; ami az április 15-i kongresszust megelõzõ jelölési folyamat végéig (április 9-ig) tág teret ad Szili támogatói számára.

Kérdés, milyen álláspontot foglal el a kérdésben a kormányfõ, különös tekintettel Gyurcsány és Szili 2003-2004-ben nem felhõtlen viszonyára. A nyilvánosság elõtt a miniszterelnök feltûnõen tartózkodó mind Szili ambícióit, mind esetleges saját jelöltjeit illetõen. Környezete szerint "még a látszatát is el akarja kerülni annak, hogy az államfõjelölés ürügyén a tavalyi csaták újrajátszására kerülne sor az MSZP-ben". Bár Gyurcsány a december 5-i népszavazás utáni hetekben (többek között lapunk hasábjain, lásd "A Vatikánban már hallottak ilyet", Magyar Narancs, 2005. ja-nuár 6.) nehezményezte egyes vezetõ szocialisták (köztük Szili Katalin) kampánybeli különutasságát, a tavaly szeptembertõl ez év elejéig tartó lendületének megtörése után feltehetõleg nem érez késztetést arra, hogy közvetlenül beavatkozzon a pártbéli intrikákba. Pedig Hillernek és neki is van mit veszítenie az ügyön: egy államfõ-választási felsülés a párt fejét viheti le; egy esetleg az SZDSZ ellenében a Fidesz támogatásával megválasztott államfõ személye pedig a koalíció stabilitását veszélyeztetheti.

Tudomásunk szerint kevéssé lelkesedik Szili köztársasági elnöki ambícióiért a szocialista frakció-tagok egy része, akiknek a jelölési folyamatban nem, a végsõ, parlamenti (és a miniszterelnök-választással szemben titkos) szavazásnál viszont döntõ szerepe lesz. A képviselõcsoport vezetéséhez tartozó informátorunk megerõsítette az e szkepszisrõl szóló értesüléseinket, ám szerinte kevéssé valószínû, hogy a frakció végül (akár "a szavazófülke magányában" is) szembeszegülne a kongresszusi akarat-tal. Lapzártakor a legvalószínûbb forgatókönyvnek az tûnik, hogy az MSZP elnöksége április elején meghajlik a párt "középszintjének" február közepe óta fokozódó nyomása elõtt; a kongresszus április közepén Szili Katalint jelöli köztársasági elnöknek; a szocialista országgyûlési képviselõk pedig - esetleges fenntartásaik ellenére - támogatni fogják õt a parlamenti szavazáson. Ezzel Szili kiköszörülheti a párton belüli tekintélyén tavaly augusztusban esett csorbát; ám nem feltétlenül jut közelebb a hõn áhított államfõi poszthoz. A kisebbik koalíciós partner ugyanis nemigen látszik megbarátkozni az MSZP egykori második emberének a jelölésével.

Az SZDSZ

pártpolitikus-jelölttel szembeni ellenállása nem új keletû, és nem feltétlenül Szili Katalinnak szól. Azon túl, hogy egyes SZDSZ-es forrásaink "szerény képességû, de kedves" politikusként írják le a házelnököt, a szabaddemokraták eredetileg 2004 kora tavaszán, Kovács László esetleges köztársasági elnöki ambícióival szemben fogalmazták meg "párt-politikust soha!" álláspontjukat. Az SZDSZ-ben annál nagyobb értetlenség fogadta a nagyobbik koalíciós partner mind több csoportjának Szili melletti felsorakozását; hiszen az MSZP elõtt jó egy éve ismert a szabaddemokrata állásfoglalás.

A házelnök környezetében érdeklõdésünkre kárhoztatták a liberálisok "doktriner, kompromisszumképtelen fafejûségét" és "ámokfutását", a 2006-os közös indulástól kezdve a fõpolgármesteri pozíció "átengedésén" keresztül a házelnökségig minden elképzelhetõ kárpótlást kilátásba helyezve egy puhább SZDSZ-álláspontért cserébe. A tisztújításon átesett liberálisok vezetõi viszont - tõlük szokatlan egyetértésben - kifejezetten rossz néven vették a múlt héten a sajtóban megjelent, szerintük a fõvárosi szocialisták ambicionálta híreszteléseket Kóka János fõpolgármester-jelöltségérõl és Szili ezzel kompenzált SZDSZ-es támogatásáról. A Demszky Gáborral szemben ezzel egy idõben megindult (szintén az MSZP budapesti szervezetéhez köthetõ) offenzíva pedig sajátos megvilágításba helyezte Szili Katalin ügyét a liberálisok szemében, mivel az attakról több SZDSZ-vezetõnek Horn Gyula 1998 eleji, a koalíció választási vereségével végzõdõ SZDSZ-gyilkolása ugrott be róla. A jól érzékelhetõ szívatás pedig - az MSZP számára talán meglepõ módon - rég látott egységbe tömörítette a szabaddemokratákat. 1998-hoz képest azonban újdonság, hogy az SZDSZ ma nem egy abszolút többséggel rendelkezõ koalíciós partnerrel áll szemben, így - mint tavaly augusztusban egyszer már kiderült - kellõ elszántsággal képes meglepni a szocialista vezérkart. "Van egy pont, ahonnan nem lehet tovább hátrálni, és ez a pont Szili Kati államfõi jelölése" - hangzik egy markáns liberális értékelés. Szintén az SZDSZ-bõl származó információnk szerint pedig a "csupán a köztársasági elnöki intézmény teljes félreértésével támogatható" Szilivel szembeni ellenállás ma már erõsebb a Glatz Ferenccel kapcsolatos ellenérzéseknél, ami nagy szó a Németh-kormány egykori minisztere iránti konstans szabaddemokrata antipátia ismeretében.

Petõ Iván ügyvivõ nem is titkolta az Országgyûlés SZDSZ-frakciójának egységes álláspontját: Szili államfõvé válását egyetlen szabaddemokrata képviselõ sem fogja támogatni. "A frakció egységes és elszánt, Szili és a jobboldal potenciális támogatottja, Sólyom László indulása esetén egyik jelöltre sem fogunk szavazni" - mondta lapunknak Petõ. Azt több, általunk megkérdezett SZDSZ-vezetõ is megerõsítette, hogy pártjuk hivatalosan is fölvette a kapcsolatot az utóbbi hónapokban többször is államfõjelölt hírébe hozott Gombár Csabával, aki kész lenne elindul-ni a köztársasági elnöki címért. "Gombár a szemünkben nem kamu jelölt. A támogatását komolyan gondoljuk, és jelezni akarjuk az MSZP-nek, hogy a pártpolitikus-aspiránsokkal szembeni ellenállásunk mellett alternatív megoldásokat is keresünk" - indokol az SZDSZ egyik ügyvivõje.

A Szilit támogató szocialisták - az 1996 és 1998 közötti konfliktusok kimenetelét tekintve nem alaptalanul - arra számítanak, hogy a beígért "kompenzáció" vagy az erõs médianyomás megszelídíti a kisebbik koalíciós partnert; ám az elõjelek inkább a tavaly augusztusi kormányválság forgatókönyvének megismétlõdését valószínûsítik. "Az MSZP a >>spontánja magát egykori elnökhelyettese mögé, az SZDSZ-t viszont az ilyen-olyan háttéralkukról szóló álhírek egyre inkább az ellenállás felé lökik" - mondta a Narancsnak egy szabaddemokrata ügyvivõ.

Vész, forgatókönyvek

A tisztújításon átesett SZDSZ-nek ugyanakkor nem csupán kényszer, de lehetõség is a szembenállás az MSZP-vel: egyrészt alkalmat ad az elmúlt években hiányolt egység demonstrálására, másrészt az MSZP-tõl való (az utóbbi hónapokban ugyancsak nehézségekbe ütközõ) különállása bizonyítására, harmadrészt pedig a támogatóitól szintén gyakran számon kért elvszerûsége gyakorlására.

Szili támogatói körének MSZP-n belüli nyomulása és az SZDSZ ellenállása - egy évvel a választás elõtt - minden eddiginél komolyabb koalíciós konfliktushoz vezethet. Ha az SZDSZ-frakció sem az MSZP, sem a Fidesz valószínûsíthetõ államfõjelöltjét nem támogatja a szavazáskor, a döntés - bármit gondolnak is errõl a szocialisták - a Fidesz kezébe kerülhet, ahol tudomásunk szerint még nincs döntés arról, hogy a gyengének és "könnyen kezelhetõnek" tartott Szilit vagy a konzervatív, de egy Orbán-kormány számára adott esetben "problémásabb" (mert határozottabb) Sólyom Lászlót támogatnák-e.

Veterán szocialista forrásunk úgy látja: "A Katiék által elõidézett helyzetben a Fidesz válogathat a számára jó és még jobb megoldás között: egy bukott pártpolitikussal szemben kiállíthat egy nekünk nem tetszõ gondolkodású, de nagy formátumú és már bizonyított államférfit, kiszorítva az MSZP-t a kormányképes centrumpárt pozíciójából. De támogathatja Katit is, akit Orbánnak miniszterelnökként bármilyen konfliktus esetén elég lenne egy kisebb polgári körös tüntetéssel nyomás alá helyeznie és összeomlana; ami Sólyom Lászlóval sosem fordulhatna elõ." Ráadásul a Fidesz Szili támogatásával komoly lépést tenne az MSZP-SZDSZ-kormány rapid megbuktatása felé. Bár errõl egyelõre egyetlen szabad-demokrata sem beszél, de elvben nem zárható ki, hogy liberális szájból elhangzik június környékén, hogy ha az MSZP ilyen remekül tud államfõt választani az SZDSZ ellenében a Fidesszel közösen, akkor praktikus lenne a jövõ évi költségvetés ügyében is Orbán Viktorhoz fordulnia segítségért.

Sólyom támogatásával viszont nem csupán erkölcsi gyõzelmet aratnának Orbánék, de minden esélyük meglenne arra is, hogy saját jelöltjüket juttassák a Sándor-palotába. Szili valószínû jelölése és az SZDSZ nem kevésbé borítékolható vétója esetén ugyanis - ha Sólyom László ringbe száll az ellenzéki pártok jelöltjeként - a harmadik szavazási fordulóban a Fidesz, az MDF és a Fórumtól függetlenedett honatyák egyetlen kormánypárti képviselõ támogatása nélkül is államfõvé tehetik a volt alkotmánybírósági elnököt, hi-szen az MSZP 178 képviselõje az SZDSZ távolmaradása esetén kevés az ellenzék 188 szavazatával szemben. Márpedig ekkor - ellentétben az elsõ két fordulóval, amikor az összes képviselõ kétharmada szükséges egy jelölt gyõzelméhez - elegendõ a szavazó honatyák több mint felének támogatása. Súlyos koalíciós válság vagy megalázó parlamenti vereség - egyelõre ez a két forgatókönyv látszik kibontakozni a koalíció államfõ-jelölési folyamatának végén; miközben a szocialisták - mind Szili támogatói, mind az MSZP többi, semleges vagy ellenérdekelt csoportja - mintha nem vennék tudomásul, hogy mekkora bajba kerülhetnek.

Gavra Gábor

Szili: érvek és ellenérvek

A Szili jelölése melletti, a nyilvánosság elõtt is megfogalmazott érvek ismertek, a szocialista pártzsargonon belül helytállóak, a kívülállónak azonban meglehetõsen semmitmondóak. A házelnök egyrészt kétségkívül nõ, amivel kipipálja az MSZP elnöke által felállított követelményrendszer legfontosabb pontját. Másrészt - lévén az alapítástól kezdve az MSZP tagja, a Horn-kormány környezetvédelmi államtitkára, majd 2000-tõl 2004-ig a szocialisták második számú vezetõje - megfelelni látszik a "szociáldemokrata értékekhez kötõdõ" jelölttel szemben támasztott követelményeknek is. 2002 óta betöltött házelnöki posztja és az utóbbi években a jobboldal felé tett gesztusai pedig támogatói szerint bizonyítják "nyitottságát más értékek felé is". Eddig tehát a (fél)hivatalos Szili-párti érvek. Ami azonban az MSZP-házelnök mögött felsorakozó közép- és felsõ vezetõk szemében lényegesen fontosabb lehet, az nem más, mint hogy a szocialista káderek legfontosabb közös élményei (traumái) idõszakában, 1990 és 1994 között Szili "közöttük volt", és nem holmi egyetemi tanszékeken vagy az üzleti szférában vészelte át a nehéz idõket. (Ezzel az érvvel maga az érintett is szívesen operál, lásd: Aki mer nagyot mondani, Magyar Narancs, 2004. április 22.)

Szili elnökhelyettesi idõszaka azonban - mely egybeesett Kovács László második és harmadik elnöki periódusával - enyhén szólva is ellentmondásos következményekkel járt az MSZP-re nézve. Ebben az idõszakban kellett az MSZP-nek Medgyessy Péter személyében kormányfõjelöltet importálnia, mert vezetõi között egy sem akadt, akirõl társai elhitték volna: eredményesen venné föl a harcot Orbán Viktorral. 2002 után pedig a szocialisták belefeledkeztek leszámolásaikba, melyeket Vasban és más megyékben fiktív szervezetalapítás, fantomtagtoborzás, esetenként fizikai erõszak gyanúja kísért. Mindezért - természetesen az akkori pártelnök Kovács László után - Szili Katalinra hárul a legsúlyosabb felelõsség, aki (a szocialisták egy "régi motorosa" szavaival) "állami funkcióban reprezentálta végig a szervezet szétrohadását". Ráadásul szombathelyi lapértesülések szerint az országos pártvezetés nevében éppen õ igyekezett rávenni a hirtelen alakult vasi szervezetek bejegyzésére a megyei MSZP-választmányt, asszisztálva ezzel a fantomszerv-alapítással vádolt Tóth Csaba és Szabó Bálint irányzatának térnyeréséhez (lásd: Nyugat.hu, 2004. július 2.; a Fiatal Baloldal nevében néhány hete éppen Szabó Bálint biztosította támogatásáról Szili államfõjelölti ambícióit). Az idézett, alapítása óta az MSZP egyik kulcsfigurájának számító forrásunk szerint Szili "fölfelé buktatása" ugyanannak a szocialista hagyománynak a folytatása lenne, mint 1989-ben Pozsgay Imre államfõi jelölése. Azaz "a lejárt szavatosságú pártvezetõ fájdalommentes kiiktatását" jelentené, ami viszont azt üzenné a közvéleménynek, hogy "az MSZP-ben soha senki nem bukik bele a hibáiba, ha kellõ eréllyel gyakorolja pártjával szemben az érzelmi zsarolás politikáját".

Neked ajánljuk