Ez a lemondás inkább lemondatás volt. Az elsõ számú bizonyíték erre magának a Pénzügyminisztériumnak (PM) a közleménye, amely késlekedés nélkül megnevezte a kiszemelt utódot; vagyis a tárcát Király távozása nem érte váratlanul. Katona Tamás, a PM politikai állam-titkára pedig még nyíltabban fogalmazott: "A pénzügyi tárca nem érzékeltette az APEH elnökével, hogy le kellene mondania, õ annál sokkal intelligensebb, hogy õvele ezt érzékeltetni kelljen." De vajon
mi és miért történt?
Valóban a tavaly év végi több száz milliárdos áfahiány, illetve ezzel összefüggésben az importõr társaságok áfájának a visszatartása (amibõl botrány is lett) áll a lemond(at)ás hátterében? Esetleg az APEH - újra - a politikai küzdelmek középpontjába került? Netán közönséges személyi ellentétek voltak a PM vezetõi és az adóhivatal elnöke között? Esetleg a szocik szabolcsi mozdonya gázolt útban Pestre menet? Ez utóbbi politikai spekulációkban merül föl, úgyhogy intézzük el gyorsan: az MSZP-n belül egyre erõsebb "szabolcsi lobbi" térnyerését jelezné úgymond, hogy a megyei adóhivatal elnöke a kiszemelt utód. (Az viszont már nem képzelgés, hogy az Állami Számvevõszék - amely véleményezi a miniszteri kinevezést - azon fenntartásának adott hangot, miszerint Szikora nem mindenben felel meg a törvényben támasztott feltételeknek. A PM viszont állítja: aggodalomra semmi ok, õ a megfelelõ ember.)
1998-ig soha föl nem merült, hogy az adó-hivatalra, annak elnöki posztjára vonatkozna a zsákmányelv. Simicska Lajos megjelenése a Széchenyi utca 2.-ben - kinevezését a legendák szerint az akkori pénzügyminiszter (Járai Zsigmond) csak úgy átfaxolta - azt a látszatot keltette, hogy a gyõztes erõk a maguk bizalmi emberét teszik e fontos posztra. Ami egyfajta nézõpontból nagyon is logikus (sajnos): az APEH ezer- és ezermilliárd forintokat szed be vagy utal ki, és például az áfa- vagy a személyijövedelemadó-bevallások adataiból mindent tud a cégek és a magánemberek anyagi viszonyairól; többet, mint a vetélytársak, többet, mint egy feleség vagy férj. Aki tehát az adóhivatalt uralja, az birtokolja a hatalom legszükségesebb kellékét, az információt.
2002-ben, az MSZP gyõzelme után két fontos esemény történt az APEH életében: új elnököt és törvényt kapott. Király László György (korábban Bács-Kiskun megyei adóhivatali igazgató) elnöki kinevezése azt mutatta, hogy a szocialisták szakítanak a politikai kinevezés gyakorlatával: a magát közigazgatási menedzserként meghatározó jelölt - akit Simicska Lajos sem mozdított el helyérõl - a modern szakértõt személyesítette meg. (Király a Simicska-utód Vida Ildikót követte az elnöki székben.) Az új vezetõ az ún. "hosszú byte-ok éjszakájának" teljes körû kivizsgálásával indított: bizonyítható-e, hogy (az 1998 elõtti vádak szerint: Simicska és/vagy az õ emberei) eltüntethetnek cégadatokat az APEH számítógépes rendszerébõl. A válasz: nem bizonyítható. Azaz: vagy nem történt semmi, vagy nem igazolhatóan történt valami. Az eredménnyel mindenki elégedett lehetett: a kormányoldal az elsõ, az ellenzék a másik okból.
A 2002. évi LXV. törvény a legmagasabb szinten rendezte az APEH státusát; mindaddig minisztertanácsi, míg 1991-tõl kormányrendelet vonatkozott rá. A törvény rögzítette: az adóhivatal országos hatáskörû, alkalmazottainak számát tekintve a legnagyobb államigazgatási szerv; meghatározta a vezetõi kinevezés feltételeit (elnök például olyan magyar állampolgár lehet, akinek a szakirányú felsõfokú végzettségen túl minimum ötéves közigazgatási és ugyanennyi vezetõi tapasztalata van, továbbá szakmai tekintélye vitathatatlan. Az APEH a törvény értelmében változatlanul a pénzügyminiszter egyszemélyi irányítása és felügyelete alá tartozik.
Arra, hogy az épp hivatalban lévõ pénzügyminiszter óhajt-e bármit is az APEH-tõl, két példát ismerünk. László Csaba 2002 õszén rendelt el egy totális adatmentést, amely végül a begyûjtött adatok totális megsemmisítésével zárult. (Errõl lásd: Vigyázz! Frissen másolva!, Magyar Narancs, 2003. február 20.) Másodszor - 2004. október 18-án - Draskovics Tibor utasította az adóhivatalt az uniós áfa-visszaigénylõk totális vizsgálatára.
Az adóhivataliak nap mint nap úgy és azt érzékelik, hogy a PM számára az APEH olyan, mint egy rossz útra tévedt lány: a vasárnapi ebédhez nem engedik odaülni (hogyisne!), de azért a pénzt, amit keres, minden este elszedik tõle; és még a bevételt is kevesellik. Ez persze egészen addig nem gond, amíg a PM az APEH-nál keletkezõ adatok közlésének jogát vindikálja. Forrásaink azonban azt tapasztalták, hogy a komolyabb összezördülések nem ilyesfajta formai kérdések, hanem tartalmi ügyek miatt voltak. Elsõsorban az APEH bevételeinek a tervezésekor. Elöljáróban errõl annyit: amióta világ a világ,
mindig két terv
készül. Az egyiket a tapasztalatra, a rendelkezésre álló információkra, a tényekre alapozva a hivatal csinálja. A másikat, fõképp a költségvetés kiadási tételeihez igazodva, az óhajokra építve a PM tervezõi. Laikusként is képzelhetõ, hogy a két terv többnyire még csak nem is hasonlít.
1998 és 2002 között, illetve 2002 után gyökeresen más a tervezési gyakorlat: a Fidesz rendre alulbecsülte a bevételeket, hogy aztán a befolyó pluszpénzt a kormány szabadon költhesse, amire akarja. Az MSZP viszont sorozatosan túltervez, elsõsorban a megugrott államháztartási hiány papíron való mérséklése végett.
Az adóhivataliak kollektív emlékezetében Simicska Lajos máig úgy él, mint aki képes volt bármit elintézni. Nemhogy õt utasítgatta volna egy miniszter, ellenkezõleg: az õ szava többet ért bárkiénél. Ömlött a forrás a fejlesztésekre, és ami az alkalmazottaknak még ennél is fontosabb, új prémiumfeltételeket harcolt ki - a meglévõkön túl. Ki-ki simán megkapta a korábbi - mondjuk százegységnyi - jutalmát, majd a többletbevételek után, az év végén, ennek a kétszeresét. A Lajos-aranyak - az APEH-ban így nevezték a prémiumot - növelték a munkakedvet és a lojalitást. Megérte az APEH-nál dolgozni, tülekedtek is a jelentkezõk.
Az új kormányzat eleve teljesíthetetlen magasságokba emelte a bevételi elõirányzatot, majd úgy tett, mintha ehhez semmi köze sem lenne, ráadásul még meg is tizedelte a szervezetet (2003-ban 1100 alkalmazottat bocsátottak el). Ilyen körülmények között értük meg az EU-csatlakozást, és e helyzet megpecsételte az áfa-bevételek sorsát. A történtek megértése elsõre nem könnyû, hiszen végsõ soron olyan ügyletrõl - az importáfáról - van szó, amelynek az egyenlege így is, úgy is nulla. A csatlakozás elõtt ha X Rt. vásárolt valamit Y GmbH-tól Bécsben, akkor a határon megállva befizette a vámot és az áfát, majd e tételeket átvezette az adóbevallásaiba és a pénzt 60 nap elteltével visszakapta. A lényeg: a költségvetésnek azonnali bevétele származott az importból, még ha ezt késõbb vissza is kellett fizetnie. (Az egyenleg: nulla. De ha az import fogyasztási cikk volt, akkor az államnak késõbb mégiscsak lett bevétele, hiszen a kereskedõnek az eladási árban felszámolt áfát be kell fizetnie.)
Az uniós rendszerben viszont nincs vám, nem kell megállni a határon, és az áfát azzal a mozdulattal, amellyel bevallják, egyúttal vissza is igénylik. Az egyenleg így is nulla, ám a költségvetésnek ebbõl nemhogy 60 napig, de semeddig sincs egyetlen fillérje sem. Nem véletlen tehát, hogy az új, közösségi adószámos áfa-bevallásokon az importõrnek közölnie kell az eladó adatait: ha mindenki mindent bejelent, akkor az adatoknak össze kell futniuk, és fillérre-centre egyezniük kell. Az adatok persze jókora - manapság negyedéves - késéssel jönnek be és vethetõk össze, vagyis a rendszerben indulásból benne van egy ekkora csúszás. Nincs vám, nincs vámolás, nincs vámhatár, nincs kötelezõ ellenõrzés - ez már az EU.
Az APEH-nak tehát valami olyasmit - az importáfát - kell beszednie, amirõl csak az önkéntes bevallásokból lehet fogalma. És ha e bevallások 100 százalékban igazak, akkor is csak legalább negyedéves késéssel kontrollálhatja õket. Ez tehát az elsõ bizonytalansági tényezõ.
De van több is. Vegyünk mondjuk egy tévéimportáló és -árusító kft.-t. Ha behoz az országba 100 készüléket, és mindet be is vallja, akkor ennek megfelelõ nagyságrendben fizeti meg - és igényli vissza - az importáfát; viszont 100 készülék kerül a készletébe, és késõbb, ha ezeket eladja, mindegyiknek az áfáját be kell csöngetnie az APEH áfabeszedési számlájára. Ha trükközik, és mondjuk 60-ra befizeti (visszaigényli), akkor a készletében lesz 40 olyan, amit áfa nélkül adhat el (vagy ha áfával adja is, ezt nem vallja és nem is fizeti be). Ha szemtelen, és mind a százat importálja, de semmit nem vall be (nem is fizet, nem is igényel vissza), és ha elad és felszámol áfát, akkor 25 százalékos azonnali profitot zsebel be. És persze ennyivel károsodik a költségvetés.
Arra, hogy az uniós kereskedelemben vannak és léteznek efféle trükkök, az APEH már idejében fölhívta az illetékesek figyelmét, hozzátéve:
túl nagy a kockázata
a halálbiztos bevételbecslésnek. De mivel az államháztartási hiány nagysága EU-ügy, a politika lesz, ami lesz alapon (legalább a terv legyen EU-kompatibilis) túltervezte a bevételt. Ehhez járult tavaly két olyan csatlakozási tényezõ, amit az adóhivataliak szerint lehetetlen volt elõre fölmérni. Az egyik az, hogy mintegy 14 százalékkal nõtt a magyar export (hurrá! - de ne feledjük, az exportáló nem számít föl áfát, az államnak ebbõl tehát nincs áfabevétele), illetve csaknem 10 százalékkal nõtt a beruházásállomány (hurrá! - de ne feledjük, a beruházó megvett valamit, aminek visszaigényli az áfáját, a költségvetés szempontjából kiadásról beszélhetünk).
Mint fentebb láttuk, az APEH feladata az, hogy a PM országgyûlési törvényben szentesített terveit teljesítse. Akkor is, ha a terv nem jó. Ha pedig nem teljesíti, akkor sújtsa a dolgozó nép megvetése, és maradjon el a jutalma; éppen ez történt. Arról, hogy a tervek és a terv-teljesítés - más szavakkal: a PM és az APEH - között bármiféle nézeteltérés merült volna föl, a közvélemény egészen tavaly tél elejéig nem értesült. Az elsõ hírek - a költségvetési hiány várható mértékével kapcsolatosan - arról szóltak, hogy az áfabevételek alacsonyabbak a tervezettnél (nem említve a tervek eleve illuzórikus voltát), és csak késõbb vált világossá, hogy az APEH komoly akcióba lendült: gyakorlatilag minden EU-s adószámmal rendelkezõ vállalkozást tételesen ellenõrzött. Az, hogy minderre személyesen Draskovics Tibor adott írásbeli utasítást, csak a botrány kirobbanása után derült ki, miután a PM a honlapján nyilvánosságra hozta a miniszter levelét.
Az APEH-elnök lemond(at)ásának hátterében - forrásaink egybehangzó véleménye szerint - az van, hogy ragaszkodott az írásbeli (értsd: dokumentált) utasításhoz ahelyett, hogy önként "belátta volna" az intézkedés szükségességét. A pénzügyminiszter arra és úgy utasíthatja az APEH-ot, amire és ahogyan akarja - ehhez törvényadta joga van. Az is nyilvánvaló: ha megteszi, akkor a felelõsség is az övé, azaz a miniszteré. Király László György nem a saját hatáskörében döntött az áfavisszatartásról, hanem Draskovics Tibor ukáza szerint járt el. Hogy az elnöknek elõbb-utóbb távoznia kell, az akkortól lógott a levegõben; csak az idõpont volt kérdéses. Ez végül február 16-án esett meg: alighanem sohasem derül ki, miért éppen aznap. Tény, hogy február 15. az év legfontosabb adózási határideje. Lehet, hogy ekkorra választották ki az utódot, de az is lehet, hogy Királynál ekkor szakadt el a cérna.
Magukról a történtekrõl annyit tud(hat)unk, hogy Draskovics és Király "egyeztetõ" (PM-jelzõ) megbeszélést folytattak. A Népszabadság szerint a miniszter azt kérte számon az APEH vezetõjén, hogy a hivatal miért nem szolgáltatott elegendõ információt az uniós csatlakozás miatti adókikerülési lehetõségekrõl, illetve a várható bevételkiesésrõl. Az elnök erre azt felelte, hogy az adóhivatal az adott helyzetben megfelelõen tájékoztatta a pénzügyi tárcát az uniós csatlakozás veszélyeirõl, az adózók magatartásáról viszont - nemzetközi tapasztalatok híján - nem lehettek elképzelései. A PM vezetõi azt javasolták, hogy az áfavisszatartás miatt nehéz helyzetbe került cégek vegyenek föl áthidaló bankhitelt addig, amíg az APEH vissza nem utalja nekik a forgalmi adót; e tanácsot a gazdasági élet szereplõi elnézõ mosollyal fogadták.
Katona Tamás, a PM politikai államtitkára az elnök távozását bejelentõ sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Király László György "mentalitása
inkább tudós,
mint menedzser típusú". A PM hivatalos közleménye még azt is tartalmazta, hogy a miniszter határozottabb, dinamikusabb, rugalmasabb vezetést vár.
A Fidesz azonnal lecsapott a magas labdára, közleményében leszögezve: "Az APEH-elnök leváltása nem más, mint bûnbakkeresés. Az áfa-visszatartás ügyében ugyanis nem Király László György a valódi felelõs. ' mint köztisztviselõ az adott ügyben igyekezett a jogszabályok szerint eljárni, azonban a pénzügyminiszter utasításai - a sajtóban megjelent információk szerint - gátolták ebben." Az APEH-elnök lemondása jó esetben vitát indíthat arról, szükséges volna-e, hogy az adóhivatal egyes-egyedül a hatályos törvényeknek legyen alárendelve, nem pedig a kormány egy tagjának - vagyis a politikának. Vajon normális-e, ha az APEH nevének hallatán évek óta (de minimum 1998 óta) gondolják azt sokan, hogy egy jogállamban (amelyben csak a törvény számít) szükség esetén nem jogállami eszközöket is be lehet vetni a gazdaság szereplõivel szemben? Nyilván nem. Épp azért kellene gondolkodni rajta.
Jadrán Béla
