Belpol
Plusz szabadnapokat biztosít a II. kerület a hozzátartozójukat otthon ápoló dolgozóinak
Hasonló intézkedést javasolnak a kerületi cégeknek is.
LMP: Akkugyárügyben az Unióra sem számíthatunk
A jogállami keménykedés a felszín, az EU intézményei is nagyvállalati érdekeket szolgálnak a párt szerint.
Válaszokat vár a Szikra Mozgalom a kitörés-napi bűncselekmény ügyében
A mozgalom egyik aktivistáját azzal gyanúsította a rendőrség, hogy részt vett egy támadásban, de a bizonyítékok nem ismertek.
Béremelést követelnek a postások
A hároméves bérmegállapodás szerint az idén két százalékkal emelkedett volna a bérük.
Kövér László nem nézte meg jól a térképet
Azt mondta, Oroszországnak nincsen közvetlen határa a NATO-val. Pedig van.
Lázár János egy fontos vásárhelyi beruházástól is elvont pénzt
Kunhalmi Ágnes az ellenzékről: „együttműködésre vagyunk kényszerítve”
Értékelt és bejelentett az MSZP-s politikus.
Kövér Lászlót a szovjet megszállókra emlékezteti Brüsszel retorikája
Finnország és Svédország pedig olyan arcátlanul sértegetett minket, hogy ne csodálkozzanak, hogy most alig akarjuk megszavazni a NATO-csatlakozásukat.
Nagyon haragszik a Momentum politikusára hét megjutalmazott tankerületi vezető
Tóth Endre, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hónapokkal ezelőtt nyilvánosságra hozta, hogy milliós jutalmakat kaptak a tankerületek vezetői. Közérdekű adat közérdekűségét vonja most kétségbe hét sértett jutalmazott.
Eddig ötezer orvos jelezte, hogy marad a kamarában
A MOK alelnöke szerint az elmúlt két nap eseményei bíztatóak.
Mészáros Lőrinc kirakta veje cégét két beruházásból
Mészáros és Homlok Zsolt között nézeteltérés alakulhatott ki.
Karácsony arra kéri a budapesti orvosokat, ne lépjenek ki a kamarából
A főpolgármester szerint a kormány harcba indult a MOK ellen.
Tanítanék Mozgalom: Politikai okokból végezte ki a kormány a MOK-ot
A szakmai szervezeteknek össze kell zárniuk, közölte a mozgalom.