Mikola István egyetértett Molnár Lajossal! - legalábbis a törvényhozás előtt fekvő javaslat gyógyszerpromócióra vonatkozó részében, ami ha mást nem is, a probléma súlyát mindenképpen érzékelteti. E politikai kuriózum után természetesen helyreállt a rend, és a kormány-előterjesztés egyéb részeit "ez nem egészségügyi reform, hanem a monetáris diktatúra része" felkiáltással tette helyre az exminiszter.
A gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök tb-támogatásának mértéke mostanra olyannyira elszállt, hogy csak drasztikus megoldások között lehetett válogatni. A mindenkori kormányzatok korábban sokféle beavatkozással próbálkoztak a támogatásba való befogadás elhalasztásától a gyártókkal folytatott alkukig, sovány eredménnyel. A támogatás folyamatos költségvetési alultervezése konvergenciaprogramos és túlzottdeficit-eljárásos időkben pedig már rég nem megmosolyogtató.
Míg a gyógyszerkassza 1995-ben 70 milliárd forintnyi költéssel zárt, idén vélhetően már
eléri a 400 milliárdot,
ami a négy (!) évvel ezelőtti összeg csaknem duplája; a tendencia az inflációval korrigálva is exponenciálisan növekvő. Ennek nem a primer gyártói áremelés az oka, és - mint azt az Állami Számvevőszék 2004-es vizsgálata is megállapította - nem is a forgalomnövekedés, hanem az, hogy az öröklötten alacsony hatékonyságú és árú termékeket lassan lecseréljük a hatékonyabb, ám drágább készítményekre, továbbá az orvostudomány fejlődése és a kutatások mindig újabb gyógyszerekkel ajándékoznak meg bennünket. Egyetlen új termék kifejlesztésének költsége (és akkor még nem beszéltünk a gyártói-kereskedői haszonról) eléri az évi összes gyógyszertámogatásunk felét-harmadát. Nemzetközi viszonylatban is átlagosan 5-10 százalékkal nő a hazai gyógyszerkassza, amire folyamatosan korlátozásokat vezetnek be: a jelenlegi törvényjavaslat is az eddig kitalált és bevezetett intézkedésekből vesz át jó néhányat.
A lefaragásoknál minden résztvevőre számít a kormány. Végérvényesen megszűnik az ingyenes gyógyszer: a 100 százalékosan támogatott termékek után egységesen 300 forintot kell fizetnie a betegnek (a közgyógyellátottak kivételével), a szociálisan rászorulókat kompenzálják. Ez nyilván nem anynyira a bevételeket, mint inkább a költségtudatosságot hivatott növelni. Újragondolják az eddigi támogatási besorolásokat, a gyártók árliciten versenyezhetnek értük - a tervek szerint a besorolás világos szakmai szempontok alapján és főleg: nyilvánosan fog történni; meglátjuk. Mindezen túl a támogatási módszer is megváltozik. Az eddig csak az azonos hatóanyagú termékekre vonatkozó fixesítést (a legolcsóbb kapja az 50, 70, 90 vagy 100 százalékos támogatást, a drágábbak csak az ennek megfelelő fix összeget) ezentúl az azonos hatóanyag-csoportúakra és azonos betegség kezelésére szolgálókra is kiterjesztik. Idetartozik, hogy az orvosok kötelesek lesznek tájékoztatni a betegeket a kezelésre szóba jövő összes gyógyszerről, azok áráról (ebben segít majd egy számítógépes program), aztán igyekezni kell a legolcsóbbat beszedetni. Ha ettől indoklás nélkül eltérnek, vagy többször jelentősen átlépik a később (ki tudja, hogy miként) megállapított felírási keretet, akkor számíthatnak a finanszírozás egy részének visszatérítésére, végső soron megszüntetésére is.
Mindez az ún. generikus ("másolt") készítmények felé tereli a fogyasztást (a gyógyszeriparban a szokásosnál rövidebb szabadalmi időszak lejártával szabadon másolható a hatóanyag). Az őszinteség konjunktúrája idején talán itt sem ártana a tiszta kormányzati beszéd, miszerint egyszerűen erre van pénz. A közvélekedéssel ellentétben ugyanis a generikus termék nem ugyanaz - bár van olyan közszolgálati tévéműsor, amely heti rendszerességgel ezt sulykolja -, és sokszor nem is ugyanolyan jó, mint az originális gyógyszer, ahogy mondjuk két számítógép sem feltétlenül egyforma attól, hogy ugyanolyan processzor van bennük. A generikumoknak a vivőanyagaik összetétele alapján lehet drasztikusabb mellékhatásuk, vagy sokkal gyengébb a felszívódásuk. Viszont 20-30 százalékkal kétségtelenül olcsóbbak (ne feledjük, százmilliárdokról van szó), sok esetben tényleg tökéletesen helyettesítik az eredetit, de ha nem, akkor a másként döntő orvos indoklásába nem nagyon lehet belekötni.
A nagykereskedő cégek a támogatott gyógyszerforgalmuk árréstömegének fél százalékát lesznek kénytelenek befizetni a kasszába, míg a patikák jövőbeni hozzájárulása nevet is kapott. A sávos szolidaritási díj az évi 30 millió forintos forgalomhoz tartozó félszázaléknyi árréstömegtől a 75 millió feletti forgalomtól fizetendő 500 ezer forint plusz két százalékig terjed. "Cserébe" lazulnak a patikaalapítási és -tulajdonlási szabályok, bizonyos gyógyszereket patikán kívül is lehet majd árusítani, és számos hatáskört elvesznek a kamarától (a tervek szerint megszűnik a kötelező tagság is). Ebből aztán lehet támogatni a kamarai aggodalom középpontjában álló kistelepülési, nem nyereséges gyógyszertárakat is.
A gyártókra igazán cudar idő következik. A fix támogatású gyógyszerekre kapott éves támogatás 14 százalékát, a százalékosan dotáltaknál 16 százalékát kell átutalni az egészségügyi alapnak. Ebből akkor és annyi kedvezményt kapnak, ha és amennyivel az éves bevételüket árleszállítással csökkentik, és ezt három évre vállalják - magyarul, ha kevesebbet kell "miattuk" az államnak kipengetni, akkor a befizetés ugyanekkora részétől eltekintenek. Ha ne adj' isten mégis túlfut a támogatási előirányzat, gyártó és állam együtt állja, sávosan: 5 százalékig fele-fele arányban, a fölött az állam kezd kiszállni, majd a 9 százalékot meghaladó rész után minden milliárdról a cégeknek megy a számla. Ha minden kötél szakad, a kormány "az átmeneti zavarok elhárítása" vagy a "gyógyszerpiac egyensúlyának fenntartása érdekében" élhet az árbefagyasztás eszközével.
A törvénytervezet a drágább gyógyszerek felírásának kiváló ösztönzőjét,
a gyártók promóciós tevékenységét
is megregulázza. A gyógyszerismertetés önmagában persze nem negatív tevékenység, hiszen a vényköteles gyógyszerek fogyasztókat célzó reklámozása tilos, és az orvoslátogatók valóban megismertetik az új termékekkel az önfejlesztésben nem egyöntetűen hiperaktív orvostársadalmat. Igaz, korrupciós hatására jellemző, hogy a kevés számú Robespierre-től eltekintve ma az az orvos számít anakronisztikusan tisztességesnek, aki nem magának, hanem a rendelőjébe/osztályára kér cserébe valamit, vagy csak a külföldi kongresszusi utaztatást hálálja meg. Adminisztratív korlátozásokban eddig sem volt hiány, például egy ideje az ismertetőnek tilos rendelési időben zargatni az orvost - amit soha senki nem tart be. Ilyesmi a mostani tervezetben is szerepel: a kis értékű ajándékok listáját előre be kell nyújtani a létrehozandó Egészségügyi Felügyeletnek, év végén pedig összefoglaló jelentésben még egyszer - nyilván be fogják nyújtani. Ennél sokkal fontosabb, hogy minden orvoslátogató alkalmazott után be kell fizetni ötmillió forintot, majd évente újabb egymilliót. A kevéssé elegáns és differenciált, de megkerülhetetlen kormányzati logika korábban a dupla minimálbér utáni járulé-kok bevezetésekor is hasonló volt: nem tudjuk bizonyítani, de biztosak vagyunk abban, hogy csaltok, tehát fizessetek. Ez még Mikola doktornak is tetszik.
Az orvosi és gyógyszerészkamara után vélhetően a gyártói szövetségek sem hívják meg Molnár Lajost kedélyes klubestekre. A hazai székhelyű, elsősorban generikumokat előállító vállalatok nevében a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége fejezte ki megdöbbenését a nem egyeztetett javaslat miatt. Szerintük a hazai kutatás-fejlesztés visszaszorul, munkahelyek szűnhetnek meg a 15 ezer főt foglalkoztató szektorban. A nagy külföldi cégeket képviselő Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerint a példátlan elvonás veszélyezteti a normális működést és 3000 fő foglalkoztatását, de a forgalom dupla megadóztatását jogilag is aggályosnak tartják. Utóbbit Zara László, a Magyar Adó-tanácsadók Egyesületének elnöke nem látja ilyen problémásnak. Mint lapunknak elmondta, a támogatások bizonyos részének befizettetése elvileg valóban minősülhetne ugyan újabb forgalmi típusú adónak, de az Európai Bíróság nemrég meghozott döntése megszüntette a korábbi bizonytalanságot. Az olasz iparűzési adóról ugyanis kimondta, hogy mivel nem az állampolgárokat, tehát a végső felhasználókat terheli, nem számít forgalmi típusú adónemnek - a gyógyszergyártókat terhelő elvonásoknál pedig ugyanez a helyzet. A tagállamokban az sem szokatlan, hogy egyes piaci szereplőkre eltérő adózási szabályok vonatkoznak, mint például nálunk is a bankszektorra. Az uniós szabályok alapján egyedül arra nincs mód, hogy a tevékenység vagy méret (forgalom) alapján megkülönböztetett vállalkozásokra az általánosnál alacsonyabb adóterhet állapítsanak meg, mert az állami támogatásnak minősül; magasabb viszont lehet az adó.
Skultéty László, a GKI Egészségügykutató Intézetének ügyvezető igazgatója lapunknak kifejtette: a gyógyszerkassza növekedését elsősorban a fogyasztásnak az innovatív termékek irányába való eltolódása okozta. Ezek aránya mára meghaladja az uniós szintet, ráadásul ott éppen fordított a folyamat. A generikumok elterjedésében azonban az orvosok szerepe a döntő, de egyelőre épp e szabályozás a legkidolgozatlanabb. A gyártók árrésének lefölözése ezen nem tud segíteni,
az pusztán Þskális eszköz
az egyensúly megteremtésére. Szerinte a hazai cégek korábbi évek alapján becsült idei eredménye és a gyógyszerkassza alapján számolva a százalékos befizetések a cégek hasznának döntő részét elviszik; ez elvileg forgalomnövelésre késztethetné őket, de a hiánytúllépés kompenzálására vonatkozó előírások miatt számukra ez sem járható út. És mindkét intézkedés alkalmazására van ugyan külföldi példa, a kettő együttesen még nem fordult elő. Így valóban elképzelhető, hogy a kisebb hazai gyártóknak nem éri meg működni, a nagyobbak pedig átnézik a portfóliójukat, és a kevésbé rentábilis termékeket visszavonják. Azok pedig, amelyeknek vannak tartalékaik, két-három évig kivárnak, hátha nem lesz tartós ez a fajta szabályozás. Kérdésünkre, hogy a generikus készítmények előtérbe kerülése mennyiben kedvez nekik, úgy vélekedett, hogy az európai gyártók viszonylag magasabb árai miatt ez inkább a - sokak szerint dömpingáron forgalmazó - távol-keleti cégeknek lehet előnyös. Másrészt a magasabb haszonkulcscsal, de nagyobb kockázattal is működő innovatív gyártóknál sem valószínű, hogy élnek az árcsökkentés lehetőségével, mert az alacsony magyarországi árak már most is hivatkozásul szolgálnak más európai országokban folytatott ártárgyalásaikon, azaz a további mérséklés esetén ott is csökkenteniük kellene.
Az egészségügyi tárca arra hivatkozik, hogy a gyártók például Németországban is évek óta fizetnek rabattot (hozzájárulást), az orvosokat Európa-szerte a generikus készítmények választására preszszionálják, a reformnak pedig az a célja, hogy ezáltal ténylegesen lehetővé váljon az eddig nem gyógyított betegségekre kifejlesztett és a valamiféle többletet nyújtó készítmények támogatása.
