Az ingatlanadónál az első tisztázandó kérdés, hogy - bár a két szempontrendszer vegytisztán nem elkülöníthető - hangsúlyait tekintve inkább központilag kivetett vagyoni típusú, avagy helyi adónak szánják-e.
Elméleti alapok
Az előbbi fő célja az adóelkerülés megakadályozása lehet - az ingatlant nehezebb eltitkolni az adóhatóság előtt, mint a jövedelmet. Ezért a kompenzációja logikusan az, hogy mértéke levonható a személyi jövedelemadóból; nem legális bevételnél értelemszerűen nincs miből levonni. Ellene szól, hogy az ingatlan a vagyonnak csak az egyik, és nem feltétlenül a legmódosabbak és az adócsalók által preferált eleme. A gépjárműveken kívül az egyéb vagyonelemek (műkincsek, ékszerek, jachtok stb.) pedig nem adókötelesek, még a pénzügyi befektetések sem (a kamatadó és az árfolyamnyereség-adó a növekményt terheli, inkább jövedelmi típusú elvonás). Továbbá megint csak a tisztességes adózókat bünteti, hiszen rájuk éppúgy vonatkozik, mint a jövedelmüket eltitkolókra. Szigorúan elméleti alapon a vagyoni adó mértéke nem függ az aktuális (legális) jövedelemtől, a forgalmi adókkal egyetemben éppen ez a kiegészítő jelleg a lényege (elvégre akinek van vagyona, szegénynek aligha nevezhető). Ám mivel jelenleg nem létezik Magyarországon egységes értékalapú ingatlanadó, annak bevezetése afféle zöldmezős adókivetésnek is tekinthető. Így viszont a racionális ellenérvek mellett olyan elvárások garmadájával is szembetalálja magát a jogalkotás és a jogszabály-előkészítés, mely feltételek amúgy más, már létező, megszokott adónemekkel szemben sem teljesülnek. Ha például most vezetnék be az áfát, akkor az "igazságosság és méltányosság" jegyében ugyancsak fölmerülhetne, hogy az alacsonyabb jövedelműekre ez az adónem ne vagy kisebb kulccsal vonatkozzon (még akkor is, ha ez a különbségtevés megoldhatatlan). Az ingatlanadónál is felvethető, hogy a lakosság igen nagy része a rendszerváltáskor bagóért megvehette az önkormányzattól a bérlakását, amely ma már a többszörösét éri, de ez gyakran alacsony mostani jövedelemmel párosul. Az egyik érvelés szerint miért lennének az ilyen tulajdonosok kivételek, amikor amúgy is olyan értékű ajándékot kaptak az államtól, amit mások nem. Az ellentétes vélekedés szerint viszont aligha tekinthető juttatásnak, hogy annak idején a tanácsok és az IKV az addigi bérlőkre lőcsölték a lakásfenntartás és -felújítás horribilis terheit. Az ellentmondást szemléltette, ahogy Bajnai Gordon erre vonatkozó megjegyzését ("lehet kisebb ingatlanba menni") pánikszerűen vonta vissza. Persze az eredeti tervekben szereplő, az átlagos lakásokat sújtó havi 3-4 ezer forintos ingatlanadó vélhetően nem okozott volna eladási hullámot, pláne piaci összeomlást.
Mivel a teljes vagyon és az ingatlantulajdonlás mára jórészt elvált egymástól, a nemzetközi gyakorlatban (többek között a visegrádi országokéban is) az ingatlanadó inkább olyan helyi közteher, amely a fő csapásirányát tekintve "a fogyasztó fizet" elvet kívánja erősíteni. Ahol magasabbak az ingatlanárak, ott a lakók több, színvonalasabb, azaz drágább közösségi szolgáltatásokat (oktatás, úthálózat, tömegközlekedés, egészségügy stb.) várnak el. És fordítva: ahol jobbak a szolgáltatások, például egy városrehabilitáció után, ott a keresletnek megfelelően a lakásárak is magasabbak. Ettől még - mivel általában az elhelyezkedésen kívül az ingatlan abszolút értéke (a tulajdonos vagyoni helyzete) is befolyásolja az igénybe vett szolgáltatások mértékét - az adott környékre az értékesített ingatlanok (akár utcánként különböző) átlagos eladási árából kalkulált négyzetméterárat további korrekciós tényezőkkel módosítják, amelyek figyelembe veszik az ingatlan korát, állapotát, tájolását stb. Ez a számított érték nagyjából arányos az ingatlan forgalmi értékével, és ez lesz az adó alapja. Optimális esetben a bevezetését általános jövedelemadó-csökkentés kíséri, mivel ez az adójóváírással szemben megjeleníti a települések közötti különbségeket (aki kisebb ingatlanadóra kötelezett, annak a változtatások eredőjeként több marad). Messze nem tökéletes módszer ez sem, hiszen a munkabér végső soron egy (nem feltétlenül explicit) alkufolyamat végeredménye: az adócsökkentés miatt az első évben jelentkező nettó béremelkedést általában a későbbi évenkénti bruttó béremelés elmaradozásával szokta a munkaadó a maga (jóindulatúbban: a versenyképessége) javára fordítani. További ellenérvként felhozható az ingatlanadó ellen, hogy magasabb adószinttel bünteti az értéknövelő beruházásokat, felújításokat. Különösen veszélyes volna, ha például a tulajdonos az adó miatt mondana le az energiahatékonyságot növelő korszerűsítésről. Nem tűnik viszont megalapozottnak a kettős adóztatás veszélyére figyelmeztető érvelés, miszerint alkotmányellenes a már adózott jövedelemből vásárolt ingatlan további terhelése. Hiszen adózott jövedelemből fizetjük a forgalmi adókat is, a kereskedőnél hagyott pénzből még nyereségadót is fizetni kell, abból származik az alkalmazottak bére is, mely újra jövedelemadó-köteles, és így tovább. Kevésbé egyértelmű a hitellel terhelt ingatlanok esete, hiszen azok de facto még nem (teljesen) kerültek a hitelfelvevők tulajdonába.
Gyakorlati kérdések
Mindenesetre a fenti előnyökkel és hátrányokkal jellemezhetően jelent meg a Bajnai-kormány első ingatlanadó-tervezete. A progresszív rendszerrel - 2, 10 és 30 milliónál kezdődő sávokkal, 0,2, 0,35 és 0,5 százalékos kulcsokkal - nyilván a kevésbé értékes ingatlanok tulajdonosainak akartak fokozottan kedvezni. Sávos ingatlanadót ugyanakkor más országokban nem szokás alkalmazni, hiszen csábít az - idehaza a luxusadónál már be is gyakorolt - trükközésre. A jövedelmi problémák orvoslására a halasztott adózást kívánták bevezetni: a nyugdíjasok választhatták volna azt is, hogy nem fizetnek, így majd az örökösöknek kell az elmaradást utólag rendezniük.
A máshol sem ismeretlen módszert azután ki-ki minősíthette népnyúzásnak vagy az éppen (legalábbis 20 milliós értékhatárig) eltörölt örökösödési illeték reinkarnációjának - mint ahogy már a "haláladó" eltörlését is lehetett igazságosnak minősíteni, illetve ellenkezőleg (az érvekről lásd: Juss is, marad is; Magyar Narancs, 2007. május 17.). Az ígéretek között az is megjelent, hogy a gyakorlatilag egyszeri értékalapú ingatlanadóként funkcionáló ingatlanszerzési illeték mértéke is csökkenni fog. A pénzügyminiszter és a kormányfő pedig felváltva hangsúlyozta, hogy a személyi jövedelemadó csökkenése bőven ellentételezi az ingatlanadó miatti tehernövekedést. De az egységes ingatlanadó melletti legfontosabb érv az volt, hogy az kiváltja a mai igazságtalan, esetleges, értéktől gyakorlatilag független ingatlanhoz kötődő egyéb adókat (telek-, építmény-, kommunális és idegenforgalmi adó). Ettől persze az efféle cizellált adónem életesélyei igen korlátozottak egy olyan országban, ahol 1971 óta immár negyedszer próbálják bevezetni - miközben a csekély összegű vizitdíjat sem lehetett megtartani.
A legnagyobb bizonytalanságot az adó alapjának meghatározása jelentette és jelenti most is. A már a luxusadótörvényben is szereplő számított érték alkalmazását ugyanis az Alkotmánybíróság (Szabó Máté ombudsman indítványára) tavaly év végén az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette. Hiányolta ugyanis, hogy a számítás eredményével szemben ellenbizonyítással lehessen élni. A helyi építmény- és telekadóról szóló jogszabályok egyes rendelkezéseit pedig azért meszelte el, mert az akkor éppen a hatálybalépés küszöbén álló szabályozás szerint az adózók vagyona és az adóalap között nem állt fenn közvetlen kapcsolat. Az ellenvetések semlegesítésére tervezi a kormány, hogy aki nem ért egyet az önkormányzatok övezeti besorolásával, az kérhet (a saját pénzén) értékbecslést, a szakértők körét pedig az állam határozná meg. Ha mindez nem is fullad a tömeges felülvizsgálatok miatt kudarcba, még mindig nem világos, hogy miképp teljesül az alkotmányőrök igénye, ha egyik ingatlannál a számított, míg másiknál a (valóságot vagy megközelítő, vagy nem) becsült forgalmi érték lesz az adóalap. Négymillió lakóingatlant felértékelni, a regisztert folyamatosan karbantartani pedig képtelenség. Ezért hívta fel Vámosi-Nagy Szabolcs egykori APEH-elnökhelyettes a figyelmet arra, hogy nem véletlenül nem alkalmaznak forgalmiérték-alapú ingatlanadót a világon sehol. A gépjárműadó is ugyanezért függ csak az autók teljesítményétől és korától, holott a piaci értéket még nyilván ezernyi tényező befolyásolja (ezek szerint a gyakorlatban is alkalmazható, vagyoni elemet is tartalmazó adók alkotmányellenesek).
A kormány második tervezete pedig már csak a végjáték részeként értelmezhető. Eszerint az adó 30 milliós ingatlannál lépne be, és talán 50 milliónál elkezdődik egy második sáv, egyelőre ismeretlen kulcsokkal. A gyakorlatilag leszállított értékhatárú luxusadó felhívás a társasház-alapításra, azaz valószínűleg olyan balsikerre van ítélve, mint 2005-ben kitalált elődje. S mivel az egy tulajdonban lévő ingatlanokat nem számítják össze, lesz majd sok, 29 millió forintnyi ingatlanhányaddal rendelkező állampolgár. Továbbá a másik négy, olyannyira eltörölni vágyott ingatlan típusú adó is megmarad, sőt, ezek az átláthatóság jegyében kiegészülnek egy ötödikkel. A kormány legújabban át is tért a vagyonadó elnevezésre - de akkor már semmi nem indokolja, hogy az önkormányzati adóhatóságok szedjék be, és a települési büdzsét gazdagítsa. A rendes vagyonadó ráadásul teljesen más struktúrát igényel, annak legfeljebb csak egyik eleme lehet a nagy értékű ingatlanok megadóztatása, tehát jó időbe telne a rendszer kidolgozása. Bár ez nyilván nem lehetetlen, azért azt sem árt figyelembe venni, hogy a mindenkire kiterjedő, évenként aktualizált vagyonnyilatkozat intézményét egyszer már megpróbálták bevezetni, de az Alkotmánybíróság a személyiségi jogok aránytalan megsértése miatt 1993-ban elmeszelte a javaslatot.
Mészáros Bálint
Az MSZP dilemmái"A hét első napjaiban én is úgy éreztem, nincs értelme folytatni, akkor már inkább az előre hozott választások. A helyzet súlyos volt, de mint utólag kiderült, nem volt reménytelen" - ecsetelte egy elnökségi forrásunk, milyen hangulatban voltak a szocialisták az ingatlanadóról szóló vita elején, közvetlenül a pécsi kudarc utáni napokban. Az új adónemről folytatott politikai egyeztetésre ugyanis igencsak rányomta a bélyegét a párt legnépszerűbb politikusának május 10-i csúfos pécsi veresége (Szili Katalin feleannyi szavazatot kapott, mint fideszes riválisa, Páva Zsolt - részletesen lásd: Kijelölt utak, Magyar Narancs, 2009. május 14.). A baranyai bukta emésztése eltartott pár napig, a feldolgozást ráadásul nehezítette, hogy a házelnök kampányának szervezői (Baja Ferenc, Suchman Tamás, Puch László) korábban Gyurcsány legfőbb kritikusai közé tartoztak. Miután a volt miniszterelnököt hetek óta nem látni, Szilit pedig végig igyekeztek "leválasztani" a népszerűtlen pártról, nehéz volt megmagyarázni, miért pereceltek ekkorát. (Más kérdés, hogy a kormányfőcsere körüli cirkusz éppen a polgármester-jelölti kampány közepére esett.) A párt vezetőségéből és a frakcióból többen úgy értékelték, hogy az MSZP és a régi-új kabinet népszerűtlensége vezetett a rossz szerepléshez, a szavazókon úrrá lett "büntető attitűd" pedig érvényesülni fog a júniusi EP-, majd a jövő évi országos választásokon is. "Közel akkora volt a részvétel, ami mellett 2006-ban - az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után - Tasnádi Péter nyerni tudott. Ez arra utal, hogy a szavazóink nem passzívak, hanem elpártoltak tőlünk, jelentős hányaduk átszavaz a Fideszre" - mérlegelt a kampánystáb egyik tagja. Ezek alapján - állították többen is - tehet bármit a Bajnai-kormány, a szocialisták hitelvesztését nem tudja megállítani, így semmi értelme nincs a folytatásnak, jöjjön az előre hozott voksolás, és gyűjtsenek be legalább annyi szavazatot, amennyi Szilinek összejött Pécsen. Forrásaink szerint meglepő, hogy most azok érveltek az idő előtti voksolás mellett, akik a kormányfő-keresgélés idején még Bokrost is elfogadták volna, csak kitölthessék a ciklust - és olyanok érveltek ellene, akik korábban eljátszottak az előre hozott szavazás gondolatával. (Igaz, ezek a szerepek az elmúlt másfél év alatt többször is cserélődtek.) Az utóbbiak fő érve: ha most bedobják a törülközőt és a Bajnai-programot sem viszik végig, a kampány során nehéz lenne elhitetni az emberekkel, hogy az MSZP cselekvőképes, a válsággal megbirkózni képes párt. Ilyen hangulatban állt neki a frakció május 12-én, kedden az ingatlanadó-tervezet vitájának. Az MSZP-sek egyébként sem hívei ennek az adónemnek: korábban sikerrel szerelték le Medgyessy Péter pénzügyminiszterének, László Csabának a kezdeményezését, majd két évvel ezelőtt úgy vették le napirendről a Gyurcsány-kabinet hasonló javaslatát, hogy testületi állásfoglalásban mondták ki: ebben a ciklusban már nem lesz ingatlanadó. A szocialisták mindenkori fő ellenérve: Magyarországon a legtöbb embernek a háza, a lakása az egyetlen vagyona. Közel 250 ezer ingatlanról van szó; és hiába a nemes cél - az adóátrendezés, a vagyonosabbak megadóztatása -, a polgárok pusztán egy újabb sarcot látnának benne. A miniszterelnök-csere idején aláírt Bajnai-nyilatkozat nem tartalmazta az ingatlanadó bevezetését, a képviselők tehát hallani sem akartak az eléjük tárt tervezet átengedéséről. A javaslat ellen leginkább a polgármesterek hadakoztak. A nagyobb városok vezetői szerint a panelek népe ezt nem fogja lenyelni, ráadásul az lesz a benyomásuk, hogy a helyben amúgy népszerű polgármesterek kényszerítették rájuk. A kisebb önkormányzatok, illetve a hátrányos helyzetű körzetek képviselői szerint óriási hiba lenne a 2-3 milliós vályogházakat megadóztatni - igaz, a kormány eredeti tervezete sem adóztatta volna meg a 2 millió alatti ingatlanokat. Különösen az zavarta a szocialistákat, hogy a kormány elképzelése szerint a nyugdíjasok ingatlanjai után az örökösök fizetnének (vagy jelzáloggal terhelték volna meg ezeket a lakásokat), főleg, hogy pár nappal azelőtt szavazták meg a 13. havi nyugdíj eltörlését. A politikai csatározáson túl szakmai érvek is elhangzottak - Oszkó Péter pénzügyminiszter közel öt órán keresztül tanácskozott a képviselőkkel. A javaslatot még hetekkel korábban támadta a párt Ésszerűség és Felelősség Platformja, arra hivatkozva, hogy jelzálogválság idején hiba lenne az ingatlanokat központi adóval sújtani. A szocialisták debreceni szervezete azzal állt elő, hogy csak 30 millió felett vessék ki, a sávhatárok kialakítása pedig igazodjon jobban a baloldali értékrendhez. Ez az elképzelés sokban hasonlított a Reformszövetség tervezetére - melynek Oszkó volt az egyik kidolgozója. Az MSZP Fenntartható Fejlődés munkacsoportjában felmerült ötleteket összegző Szanyi Tibor komplex koncepcióval állt elő: olyan rendszert kell elfogadni, amely egyszerre veszi figyelembe az ingatlan minőségét, nagyságát, az övezetet, ahol található, a tulajdonos vagyoni és jövedelmi helyzetét, illetve a lakás közüzemi fogyasztását. Szanyi lapunknak azt mondta, az önmagában nem érv, hogy valaki nyugdíjas, közben több tízmilliós értékű lakásban lakik, esetleg több tízezer forint a vízszámlája. Viszont egy ilyen módszerrel már meg lehetne állapítani, hogy kik azok, akik valóban rászorulnak az ingatlanalapú vagyonadó alóli felmentésre. "Egy vagyoni típusú adó vagyonbevallás - még ha az önkéntes is - nélkül értelmetlen" - hangsúlyozta a honatya. A vita a keddi elnökségin, majd a szerdai kormányülésen csúcsosodott ki, ahol a kormányfő és a szakminisztere belátta, hiba lenne erőltetni az eredeti koncepciót. A csütörtöki frakcióülésre Oszkó már az új, jelentősen felpuhított verzióval állt elő. A döntésben vélhetően szerepet játszott, hogy nem akarták kockáztatni az IMF-fel folytatott tárgyalásokon időközben elért eredményeket (lapzártánk idején jelentették be, hogy a Valutaalap engedélyezte a deficitcél 2,9-ről 3,9 százalékra módosítását) - melyeket egy előre hozott választás mindenképpen semmissé tett volna. Az ingatlanadót átkeresztelték a baloldali füleknek jobban csengő vagyonadóra, továbbá megígérték, hogy nemcsak a nagy értékű lakásokat, házakat adóztatják meg, de az új adónemet az értékes ingóságokra (luxuskocsikra, helikopterekre, jachtokra stb.) is kiterjesztik. M. László Ferenc |
