Az MSZP népszavazási kampánya - Fagyosszentek

  • - mlf -
  • 2008. február 28.

Belpol

Kitart az év elején kidolgozott kampánystratégiája mellett a Magyar Szocialista Párt: a lanyha mozgósítással, az unalmas plakátokkal, hirdetésekkel, a kedélyeket csillapító szlogenekkel az igenek számát és a szavazási hajlandóságot próbálják mérsékelni. Az új jelszó: "Az is velünk van, aki nem megy el szavazni."

"Új szakaszába lép az MSZP népszavazási kampánya: a következő három hétben a párt azért kampányol, hogy minél több embert gondolkodásra késztessen. Gyurcsány Ferenc pártelnök és az elnökség tagjai országjárásba kezdenek" - jelentette be február 14-én Juhász Ferenc elnökhelyettes, a szocialisták kampányának koordinátora. Ám a bejelentés óta eltelt másfél hét nem hozott radikális változást: a vidéki városokat, a fővárosi kerületeket nem lepték el a nemre buzdító MSZP-vezetők, a reformokat magyarázó apró betűs hirdetések kevéssé mozgósítják a szavazókat.

A miniszterelnök múlt hétfői parlamenti szónoklata alig érintette a vizitdíj-kórházi napidíj-tandíj hármas fogatot. Az össznépi részvényprogram legfőbb üzenete: a kabinet máris túltette magát a referendumon, új utakon jár, a Fidesz kormánybuktató kísérlete ismét elbukott. Bár Gyurcsány az évértékelő beszéd után Lamperth Mónika és Kolber István társaságában Kaposvárra látogatott, ahol keményen bírálta Orbán politikáját, úgy tudjuk, a somogyi megyeszékhelyen tartott "választói fórumhoz" hasonló fellépésből a referendumig csak hármat terveztek be a párt kampányának vezetői.

Juhász ugyan azt ígérte, hogy a hátralévő időben a szocialisták erős emberei kirajzanak vidékre, hogy a reformok mellett korteskedjenek, de az elnökség tagjainak weboldalain semmi erre utalót nem látni. Kiss Péter kancelláriaminiszter naptárában egy február 16-i szakszervezeti rendezvényt leszámítva csak

egy jelmezbált,

egy nyugdíjasfesztivált és egy nőnapi bulit találtunk - de a kampány szempontjából hasonlóan érdektelen programok vannak feltüntetve Juhász, Szekeres Imre vagy Hiller István honlapján is.

Láthatóan a szervezés, a logisztika is hagy kívánnivalót maga után: amikor a múlt héten Juhász Ferenc stábjánál a hétvégi kampányrendezvények iránt érdeklődtünk, átkapcsoltak a párt sajtósaihoz, akik a hivatalos eseménynaptárat ajánlották figyelmünkbe. A párt honlapján található naptár bejegyzései (ruhaosztás, jogsegély, farsangi mulatság, szegfűbál) viszont arra engednek következtetni, hogy a szocialisták nem veszik komolyan a március 9-i voksolást. Összehasonlításképpen: az SZDSZ-től kapott lista szerint a liberális politikusok a hétvégén öt városban is síkra szálltak az egészségügyi reform mellett, a Fidesz pedig egy nap alatt két megyét is lefed; amíg Orbán a keleti megyéket dolgozza meg, Tarlós István vagy Mikola István az ország másik szegletében korteskedik.

Egyébként szocialista forrásaink szerint a látszat csal, a pártapparátus komolyan veszi a referendumot. Még ha nincs is olyan heves kampány, mint az országgyűlési választások idején, vagy a 2004-es népszavazást megelőzően, a feladatok le vannak osztva, a párt vezetői teszik a dolgukat. Lapunknak mind Kökény Mihály, mind Havas Szófia - az MSZP két egészségügyi szakpolitikusa - több olyan rendezvényről számolt be, ahol ők voltak a főszereplők, míg a tandíj mellett főleg Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára kampányol.

Elsősorban a vidéki tagság, a szocialista törzsszavazók igénylik a tájékoztatást, ők hívják meg a párt prominenseit. Ingerli őket a Fidesz magabiztossága, bosszankodnak, amiért a szocialisták nem veszik fel a kesztyűt. A megyei vezetők azonban óvatosabbak. Azért sem hirdetik meg a rendezvényeiket az interneten, nem szerveznek tömegeket vonzó választói fórumokat, mert tartanak az atrocitásoktól, az ellenoldal tüntetőitől - nem szeretnének ezek révén az újságok címoldalára kerülni. Ráadásul népszerűtlen témákról van szó, a megyei erős emberek

nem szívesen állnak ki

a tandíj vagy a vizitdíj mellett. "Lokálisan lehetne több aktivitás, de körülbelül így áraztuk be, erre számítottunk" - vont mérleget a párt egyik prominense. A kampánystáb persze érzékeli a tagság, a baloldali szavazótábor hangulatváltozásait: azt a közel egymilliós közeget szeretné célzott üzenetekkel megfogni, amely az MSZP törzsbázisának számít. "Elérni és megtartani őket, nem feltétlenül mozgósítani" - beszélt a célokról egyik forrásunk. Ennek érdekében február 19-én fejtágítást tartottak a választókerületi elnököknek, állítólag kiadványokkal bombázzák a tagságot, de lesz telefonos kampány is a miniszterelnök hangján. "Az igenek számát csökkenteni, tájékoztatni, és végül nem szavazatokra buzdítani" - sorolta a Narancsnak a főbb pontokat Juhász Ferenc. A koordinátor azt is nyugtázta: "Ha valakit nem tudunk meggyőzni arról, hogy voksoljon nemmel, akkor az is velünk van, aki nem megy el szavazni."

"Ez egy tojástánc. Úgy kell érvelni a reformok mellett, hogy közben ne üldözzük el a választóinkat. Jeleznünk kell, hogy az MSZP reflektált, tájékoztatnunk kell a szavazóinkat, de figyelnünk kell arra is, hogy az üzeneteink ne mozgósítsanak a túloldalon" - magyarázta a stratégia alapvetéseit a szocialista kampány egyik szakembere. Míg a kórházi napidíj és a vizitdíj a szocialisták szerint nehezen védhető, a tandíjról már másképp vélekednek, ott növelhetőnek látják a nemek számát. Ám ebben a kérdésben sem a központ, hanem a Fiatal Baloldal mozgósít: kifejezetten provokatív filmet csináltak a leckepénzről (a diplomakiosztón a diákok oklevelek helyett toalettpapírt kapnak). "A józan ész nevében" szlogennel futó MSZP-s plakátok nem véletlenül bézs színűek; a párt színe, a piros csak nyomokban tűnik fel rajtuk. A reklámok, a hirdetések sem azért unalmasak, mert a stábnak nem jutott semmi az eszébe - ez a kampány az MSZP számára nem hajt túl sok hasznot, nem érdemes a párt szimbólumait, identitáselemeit elhasználni.

Míg a szocialisták az alacsony részvételt győzelemként könyvelhetnék el - hangsúlyozhatnák, hogy Orbán Viktor politikája ismét megbukott -, az SZDSZ a nemek számának növelésében érdekelt. A liberálisoknak kifejezetten jól jöhet az MSZP "hideg kampánya", hiszen minden egyes nem szavazatra - melyek között vélhetően szép számmal lesznek szocialista voksok is - ráfoghatják, hogy az az SZDSZ ismét bővülő táborából érkezett.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.