Mintha Krisztus megállt volna a Bódvánál és a Hernádnál: a Cserehát el van vágva a külvilágtól, a menetrend szerinti járatok ritkák, a körzetközpontokba vagy Miskolcra eljutni többórás procedúra. Különösen a kistelepülések vannak rossz helyzetben: kevés a munkalehetőség, a lakosság jelentős része idős vagy inaktív. A cserehátiak többségének első számú pénzszerzési tevékenysége a segélyre várás, ami néha alkalmi és közmunkákkal egészül ki. A rendszerváltás óta a második generáció nő fel úgy, hogy más mintát nem is látott. A Cserehátról ma is ugyanazokkal a sötét tónusú jelzőkkel lehet írni, mint bő két éve tettük (lásd: Az utak végén, Magyar Narancs, 2005. november 3.), ráadásul nőtt a romák és nem romák közötti feszültség is.
A vidékfejlesztésnek elvben lökést adhat a tavaly kezdődött uniós pénzügyi ciklus. A számítások szerint az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programon (ÚMVP) keresztül minimum kétmilliárd forint, az operatív programok (Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT) keretében jó esetben még egyszer annyi jöhet a Cserehátba; különösen, hogy az ÚMFT külön összegeket szán a leghátrányosabb helyzetű térségek integrált fejlesztésére (ez az ún. zászlóshajóprogram). Ez a korábbiakhoz képest valós
milliárdos pluszforrást
jelenthet, ami a kisfalvas vidékek (hivatalosan: az 5000 főnél kevesebb lakosú települések) számára is könnyebben elérhetővé válik; ez a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) operatív programjaira egyáltalán nem volt jellemző. Az, hogy a megpályázható pénzekből a végén mennyi hasznosul, már a tervezési időszakban eldőlhet - kulcskérdés, hogy mennyire veszik figyelembe az eddigi hazai és uniós fejlesztési programok tapasztalatait.
A 2004-ben Ladányi János szociológus vezetésével kidolgozott Cserehát-program az összes területre egyszerre hatni kívánó cselekvési tervként született meg, amely párhuzamosan kezelte az infrastrukturális beruházásokat, a munkahelyteremtést, az oktatás és egészségügy fejlesztését, valamint a szegregáció mérséklését. A programot a kutatócsoport nagyjából 10-12 milliárdra árazta be, és uniós forrásokból finanszírozható elemekre bontotta. A Cserehát-program nem harmonizált az Esélyegyenlőségi Minisztérium másik futó programjával, amely az ország cigánytelepeinek a felszámolására ígért hasonló keretösszegű forrást. Ladányiék a telepfelszámolást tüneti kezelésnek tartották; szerintük már nem a putrik a romák életkörülményeire jellemző szimbólumok, hanem a falvakra, összefüggő térségekre kiterjedő gettósodás, ami komplex intézkedésekkel csökkenthető. (Lásd erről a Figyelő 2005. június 30-i számát.) Végül
egyik program mögé sem
tettek be elegendő pénzt, így aztán egyiknek sem lett szignifikáns eredménye. A Cserehát-program napvilágra kerülése után ráadásul az a vélemény alakult ki helyi roma vezetőkben, hogy abban lényegében a Csereháti Településszövetség (CSTSZ), az egyik ottani térségfejlesztő korporáció fejlesztési irányvonalai és beruházási céljai (közlekedési infrastruktúra, falusi turizmus, bio- és ökogazdálkodás) tükröződnek. (A CSTSZ 1989-ben jött létre a helyi önkormányzatok, vállalkozások és magánszemélyek csatlakozásával; a fejlesztési források később nagyrészt a szervezet projektjein keresztül érkeztek a térségbe.) Cserehát-program néven végül egy félmilliárdos költségvetésű, a helyiek önsegítését célzó "inkubátorprogram" valósult meg az Ifjúsági Szociális Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztérium (ISZCSEM) és az ENSZ kelet-európai programokban aktív fejlesztési szervezetének (UNDP) az együttműködésében. A nagy számokkal dobálózás után a kétmilliós miniprojekteket finanszírozó program sokak számára kiábrándító volt, pedig hozott néhány aktív közösségfejlesztő animátort a térségbe, akik újszerű vezetési technikákkal, és pusztán azzal, hogy megjelentek olyan környéken is, ahol a CSTSZ szakemberei nem, néhány roma és nem roma kisközösségben felkeltették a tennivágyást. A programból több is lehetett volna, ha a központi intézményrendszer nem szívja el a források jelentős részét, és az önszerveződéseket a pénzek elfogytával nem hagyták volna ismét magukra.
Az első Leader-programnak, majd 2004-2006 között az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) részeként lebonyolított Leader-program+-nak kifejezetten az lett volna a feladata, hogy segítse az alulról jövő kezdeményezések, komplex programok artikulálódását, és nemcsak a tervezésbe, hanem a források elosztásába is bevonja a helyieket - ám ebből a romák kimaradtak. A Leader-programnak az ÚMVP-n belül most tízszer nagyobb (csaknem 70 milliárd forint) a kerete, mint az előző pénzügyi ciklusban. Vagyis egy statisztikai egységre (helyi közösség) nem maximum százmillió, hanem egymilliárd is juthat. Ráadásul a Leaderben az önrész nem feltétele a pályázatnak, s ez a kisebb önszerveződéseket is a rajtvonalhoz állíthatja. Az előkészületek jelenlegi állása a következő: van az országban 96 helyi közösség (hk), amelyeknek áprilisig kell letenniük az asztalra azt a stratégiát, amely alapján az ÚMVP irányító hatósága eldönti, melyikükből lehet Leader-akciócsoport, ki írhat ki helyben pályázatokat és vehet részt a helyi forráselosztásban, és melyik az, amelyik a stratégiája megvalósításához nem kap külön Leader-pénzt. A Csereháton a csatlakozó települések lélekszámát figyelembe véve két hk - a Borsod-Torna-Gömör (BTG) és Abaúj-Hegyközi (AH) - alakult: ezekbe elvben akárki jelentkezhetett, aki a saját fejlesztési elképzeléseit integrálni szerette volna a stratégiába. Ehhez csak regisztráltatnia kellett magát; a résztvevők száma mindkettőben kétszáz fölötti.
A romáknak ez se ment könynyen: volt olyan cigány kisebbségi önkormányzat (ckö), amelynek azt mondták, hogy nem kell regisztrálnia, mert az önkormányzattal együtt ezt automatikusan megtették. Amikor a roma civilek és a ckö-k adatgyűjtésbe kezdtek a helyi roma igényeket feltárandó, kiderült, hogy a cigányok lakta vidékeket egyáltalán nem érintik a fejlesztési tervek, miután ott ilyenekről nem is hallottak. A válasz erre az volt, hogy a roma szükségleteket nem kell nevesíteni, mert ez így "integrált program". Az egyéb pályázati forrásoknál is az jellemezte a tervezési folyamatot, hogy a helyi cigányokat nem kérdezték meg, a szervezeteket nem vonták be. (Például ősszel zajlott a kistérségi tanácsokban a "Nem mondunk le senkiről" zászlóshajóprogram stratégiai előkészítése, de csak tavasszal szóltak róla roma vezetőknek - mert kötelező volt őket is behívni.) A romákat a programok eddig csak annyiban érintették, hogy a kedvezményezettek között hátrányos helyzetűeknek is kellett lenniük. De ha ez így marad, és
a romák legföljebb dísznek
kerülnek a testületekbe, akkor a legsúlyosabb körülmények között élőkkel kapcsolatban nem születik helyi program.
Az edelényi kistérségben található, hétszáz lelkes Lak község mindkét nagy csereháti NFT-s foglalkoztatási projektben - több önkormányzattal együtt - benne volt. (Lakon a lakosság közel hetven százaléka roma, és a helyi, uniós pénzből felújított iskolába három diák kivételével csak cigány gyerekek járnak.) Az egyik a kézműves hagyományok felelevenítésével (büdzsé: 111 millió), a másik pedig egy idősek gondozására alapított szolgáltatóhálózat kialakításával (büdzsé: 144 millió) kínált összesen nyolcvan hátrányos helyzetű munkanélkülinek képzéssel egybekötött egy-másfél éves foglalkoztatást. A projektben leginkább Lak biztosította az esélyegyenlőségi kvótát: a 12 résztvevő többsége roma volt. Bár az ún. kimeneti indikátorok (képesítést szerzők, utófoglalkoztatásban részt vevők száma) imponálóak, néhány kivételtől eltekintve se a civil szervezet, se a részt vevő önkormányzatok önerőből nem tudták megoldani a vállalt határidőkön túl a további foglalkoztatást. Homrogdon és Irotán, ahol helyben folyt az értékesítés, az utcai rönkfa bútorok, illetve a kerámiatermékek gyártása nem állt le teljesen. De Lakon például, ahol a férfiak vályogvetéssel, az asszonyok kosárfonással foglalkoztak, a tevékenység a program kifutása után lényegében megszűnt. Ottjártunkkor csak az uniós tábla díszelgett a kézművesházakon. "A vályogtéglák ott rohadnak szét" - mondta az egyik volt vályogvető. Egy kosárfonó akár vállalkozásban is folytatta volna, de a vessző túl sokba kerül, hogy megérje - és még eladni is tudnia kéne a termékét.
Ez a történet meglehetősen általános: a képzési-foglalkoztatási programok többsége nemigen veszi figyelembe a helyi szükségleteket, és kevés kivételtől eltekintve nem törődnek azzal, hogy a szakma vagy az előállított érték piacosítható-e. Így viszont az egész inkább csak átmeneti szociális intézkedésnek fogható fel, és főként a képzési bizniszben részt vevő alvállalkozóknak nyújt folyamatos megélhetést. Hozzá kell tenni: maga a szabályozó környezet sem kedvez a projekteknek, hiszen a vállalkozási bevétel csökkenti a támogatás nagyságát, így a koordinátoroknak nem is áll érdekükben megszervezni a termékek eladását. De a legnagyobb gond az, hogy a programban részt vevők minimálbérrel egyenértékű fizetése nem jelent alternatívát egy háromgyerekes család szociális támogatásból és idényjellegű munkákból összeszedhető bevételéhez képest. (A segély megszűnik, amikor a szülő munkát vállal, pedig a költségei a munkavállalással - például a közlekedés miatt - nőnek.)
A romáknak nemcsak az a problémájuk, hogy a foglalkoztatás során olyan munkát kell végezniük, ami nem piacosítható, hanem főként az, hogy megint az ő megkérdezésük nélkül próbálják megoldani a gondjaikat. A Csereháton alapvetően a CSTSZ és az Abaúji Térségi Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztési Alapítvány környékén felbukkanó tanácsadók határozzák meg a fejlesztési irányokat, és meccselik le egymás között a lehívható forrásokat. A Narancsnak nyilatkozó roma fiatalok jó néhány történetet meséltek arról, mennyire nem kezelik őket partnerként. (Egy adalék: pár héttel ezelőtt egy edelényi fórumon a hátrányos helyzetű kistérségek fejlesztési programjairól volt szó. A vendéglátó minden érintett csoportot külön köszöntött, kivéve a ckö-ket és roma civil szervezeteket.) Pedig tárgyalni kellene arról is, hogy a nagy programokhoz, amiket nem a Leaderből, hanem a gazdaságfejlesztési (GOP) vagy a regionális (ÉMOP) operatív programokból finanszíroznak majd, hogyan tudnak csatlakozni roma civil szervezetek. Amikor ez szóba kerül, a válasz mindig az, hogy a civileknek (mint az önkormányzatoknak) harmincszázalékos önrészt kell felmutatniuk - amire viszont képtelenek. Pedig a nagyprojektek sikere is múlik azon, hogy az érintettek szempontjait figyelembe veszik-e.
Például a CSTSZ, amely a Borsod-Torna-Gömör hk-hoz tartozó edelényi kistérség fő stratégája, 822 milliós projektet tervez a térségi települések bevonásával. A Históriavölgy néven futó projektben lenne képzés, foglalkoztatás, infrastruktúra-fejlesztés, s a program a történelmi emlékhelyekre alapozott falusi kulturális turizmust kívánná fellendíteni. Lak ezúttal a szomszédos Tomorral és Hangácscsal közösen egy fafeldolgozó üzemet szeretne létrehozni 170-200 milliós támogatásból, ami 15 főnek adna munkát a projekt két éve alatt. Az elképzelés nem eredeti, de ha beválik, a közeli Homrogddal kalákában látnák el rönkfa utcabútorokkal a lényegében egyedüli megrendelőnek számító térségi önkormányzatokat. A módszer is ismerős: a fenntarthatóságot ezúttal is a helyi hivatalokon és intézményeken keresztül biztosítanák. A helyi cigányság képviselőinek azonban ezekre a programokra sincs rálátásuk.
Mivel az uniós pénzeknek nem titkolt célja a társadalomfejlesztés, a romák és a nem romák közötti együttműködést mindenképp nyitottabbá kellene tenni. Figyelembe véve a vélt és valós sérelmeket, a jelenlegi folyamatok elsősorban nem a programokról, hanem erről szólnak.
Sajtótükör három tételben
A csereháti térség Észak-Magyarország Kiskunhalasaként jelent meg az utóbbi időben a jobboldali médiában. Tavaly februárban a borsodi Fidelitas adta hírül, hogy a kormányzati PR olyasvalakivel reklámozta az NFT-t ("Minden sikertörténethez kell egy főszereplő"), aki több hónappal elmaradt a HEFOP-os projektben részt vevők bérének a kifizetésével, és emiatt munkaügyi perek is indultak ellene. Ám kiderült, hogy nem a falufejlesztésért Európa-díjjal kitüntetett Pál István, "Szanticska megmentője" tette zsebre a dolgozók fizetését, hanem a hatóságok késtek az uniós összegek kifizetésével, és a vállalkozó ezért került átmeneti likviditási zavarba. A perek lezárultak, Pált felmentették. A Szanticska iránti figyelem részint annak is szólt, hogy Nyakó István, az MSZP szóvivője 2004-ben "az ország legkisebb községében" vett magának telket.
Tavaly októberben a Hír Tv megtalálni vélte az uniós forrásokat lenyúló, zuschlagi komplott szabaddemokrata szálát. Beszámolt egy Tomor községi, szeptemberben megnyílt iskoláról, melyet "egy SZDSZ-es" vezet, és amely 19 milliót nyert uniós pályázaton, de valójában nem is folyik benne oktatás. A valóságban nem iskoláról, hanem a Rom-Som Alapítvány ROP-os és HEFOP tanodás pályázati pénzekből működtetett közösségi házáról van szó, ahol csak délután van foglalkozás, a vezetők között pedig egyáltalán nincs szabaddemokrata. Siroki László, az alapítvány ügyvezetője pedig nemhogy pénzt vitt volna ki a központból, hanem a projektek lebonyolítására kénytelen volt hitelt felvenni, mert az állam itt is késik a kifizetésekkel. A "tényfeltáró" riport összekeverte a már évek óta működő központot a sajókazai Abdekár Gimnáziummal és Szakiskolával, amely valóban tavaly nyílt, és ahol egy volt liberális képviselő, Derdák Tibor az igazgató. Ez az intézmény azonban nem pályázhatott még uniós pénzre. Az ősszel egyébként csereháti körútjakor (közvetlenül a Hír Tv-s "leleplezés" után) a tomori közösségi házat meglátogatta Sólyom László is. (Nota bene: a polgármesteri hivatal függönnyel, ékes képkerettel lepte meg az államfői vizit hírére a Rom-Somot, amit aztán az esemény után vissza is vittek.)
December közepén a Hír Tv végre célba talált, mivel Szabó György, az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács és az MSZP megyei elnökének családi cége valóban több alkalommal is hozzájutott uniós pénzekhez. Többek között része volt abban a 144 milliós projektben is, ami szociális szolgáltatóhálózat létrehozását célozta. (3,4 millió forint értékben nyújtott különböző mentálhigiénés és személyiségfejlesztő tréningeket.) A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) belső vizsgálata kiderítette, hogy a családtagok tulajdonában lévő Regiteszt Kft. több, összesen 46 millió forint értékben állított ki számlát az NFT idején. A vizsgálat nem terjedt ki az azt megelőző időszakra, illetve a család egyéb cégeire (például az Alfa Média Kft.-re). Az akkor érvényes öszszeférhetetlenségi szabályokat Szabó egyébként nem sértette meg, viszont az áprilistól életbe lépő törvénymódosítást követően az ő és közvetlen hozzátartozói tulajdonában lévő vállalkozások már nem részesülhetnek támogatásban.
Tanácselnökök
A csereháti területfejlesztési tervek mögött erős politikai beágyazottságú tanácsadó szakemberek állnak - családostul. Szabó György Borsod megyei elnök (MSZP) családi cége, a Regiteszt Kft. az NFT előtt számos PHARE-projektben közreműködött, ahogy az a honlapon egykor olvasható (de már eltávolított) referenciákból is kiderülhetett. Az edelényi kistérség legtekintélyesebb területfejlesztői is egy házaspár. Gadóczi Bertalan, aki az MSZP polgármesterjelöltje volt legutóbb Edelényben, a BAZ Megyei Önkormányzat Területfejlesztési és Vagyonkezelési Főosztályának vezetője és az Észak-magyarországi Operatív Program (ÉMOP/NORDA) tervezési programigazgató-helyettese. Felesége, G. Fekete Éva az MTA Regionális Kutatások Központja miskolci irodájának a vezetője, a csereháti viszonyok legnevesebb kutatója, a CSTSZ fő tanácsadója. A CSTSZ-ben szintén pozíciót vállal Hatvani Zoltán volt szabaddemokrata képviselő családi cége (melyben mindhárom fia benne van), a Hatvani Területfejlesztési Kft., amely az ugyancsak uniós pénzből finanszírozott edelényi és szikszói kistérség foglalkoztatási stratégiájának a szerzője. Emellett legalább húsz uniós társfinanszírozású projektben vett részt alvállalkozóként. (A Hatvani fiúk más cégei szintén közreműködtek eredményes pályázatoknál a térségben.)
foci, fejlesztés
Két év alatt a körzetiből jutott a megye egybe az edelényi kistérségi Szalonna kizárólag romákból álló focicsapata. A Szalonnai Sport és Közösségfejlesztő Egyesület (SZAKE) ma már képzéssel, foglalkoztatással, vállalkozásfejlesztéssel, egyéni és csoportos kríziskezeléssel, tanácsadással is foglalkozik, és szervezetileg uniós programokban való részvételre is alkalmassá vált. A SZAKE Babaház-programja roma kisgyerekeknek szervez óvodai jellegű ellátást, hogy ezalatt a szülők a közösségi központban zavartalanul képezhessék magukat tovább olyan szakmákban, amelyek tényleg segíthetik a megélhetésüket. A Szalonna SE is csak nehezen tudta magát regisztráltatni a hk-ban. A tomori Rom-Som Alapítvánnyal a képzésszervezésen kívül más települések öntevékeny csoportjai születésénél is bábáskodott, míg a szendrőládi Bhim Rao Egyesület Kaló Károly vezetésével hátrányos helyzetű fiatalok azonos szintű oktatását tűzte ki célul.
Igazodás
A különböző pénzügyi alapokból származó pénzek elosztásának menedzselésére külön intézményrendszer állt fel, mindegyiknek megvan a maga országos, regionális és kistérségi szintje. A tervezés szintjei is ezekhez igazodnak, így a csereháti három kistérségben is (edelényi, szikszói, encsi) az ÚMVP vidékfejlesztési forrásaira a helyi vidékfejlesztési stratégiát megvalósító helyi közösségek terveznek, az ÚMFT operatív programjaira pedig a Kistérségi Cselekvési Tervet kidolgozó Kistérségi Tanácsok (valamint az azok mellett működő Kistérségi Civil Tanácsok), illetve a zászlóshajóprogramnál a Kistérségi Fejlesztési Tanácsok. Ezekben a testületekben kellene megjelennie a civil érdekeknek - miközben politikusok vagy politikai kötődésűek kezében van a forrástervezés, és a kulcspozíciókban is ők ülnek.
