Tehát
a harcnak még nincs vége:
a Kovács László vezette korábbi elnökség, valamint a tagság Németh Miklós mihamarabbi funkcióba juttatását pártoló részének a törekvései átmenetileg kioltották egymást. Utóbbiak eredetileg akár már most is, de legkésőbb jövő tavasszal megnevezték volna az MSZP kormányfőjelöltjét, míg az előző vezetés 2001 második felére tolta volna a döntést. A fent ismertetett határozat nyomán a kérdés nyitva maradt, s világos, hogy a párton belüli küzdelmek újrakezdődnek.
A hétvégén úgy tűnt, hogy Kovács és Németh között szent a béke. Kovács László azt fejtegette, hogy a pártnak szüksége van Németh Miklós tapasztalataira és személyiségére, míg utóbbi - bár kifogásolta, hogy elképzeléseit elutasították - nem mondott semmi olyat, ami ellehetetlenítené integrálódását. (Ha nem vigyáz, a békés beépülés jut Horn Gyula osztályrészéül is, legalábbis amennyiben valóra válik Kovács László javaslata. A régi-új elnök létrehozná a bölcsek tanácsát, amelyben úgymond a pártért az elmúlt években sokat tett, de tisztséget nem vállaló vagy ahhoz nem jutó politikusok kapnának helyet.)
A kongresszuson a szocialisták nemcsak üzenték, érzékeltették is:
képesek leváltani a kormányt
A kivételesen profi, a párt költségvetését 15 millió forinttal megkurtító rendezvényen alig lehetett látni az ötvenes évek párttitkáraira emlékeztető arcot, és nem bukkant fel egyetlen lila zakó sem. Abból ugyan nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, hogy a menüből kimaradt a pacalpörkölt és a szikkadt szendvics, mégis jelzésértékű, hogy az eddigi, feledhető kongresszusi helyszínek után a szocialisták is odaértek a Budapest Kongresszusi Központba. Meglehet, a profizmusnak köszönhető az is, hogy a kormányzattal vívott hétvégi kommunikációs versengésben sem vallott szégyent az MSZP: két kormányülés, jó néhány ezekkel összefüggő bejelentés és koalíciós pártelnökök zengzetes nyilatkozatai ellenére is vezető hír volt a tisztújítás. (Igaz, ebben segítségükre volt Gerhard Schröder német szövetségi kancellár kongresszusi jelenléte is.)
A következő hetek kulcskérdése az, hogy az egyelőre vegyes benyomásokat keltő új elnökség merre viszi a pártot. Az országos választmányról annyi tudható, hogy új vezetője, a fővárosi értelmiségi Földes Györgyöt kiegyenlített küzdelemben legyőző Jánosi György Németh Miklós embere - és a népi-nemzeti vonalat erősíti, már ha érdemes egyáltalán ilyesmiről beszélni. Ez azért is érdekes, mert Németh Miklós "háromlábú" elméletében éppen a választmánynak szánt volna jelentős, koordináló szerepet a párt működtetésében.
Kovács László magabiztosan maradt a párt elnöke, még akkor is, ha egyetlen jelöltként sem sikerült teljes vagy közel teljes támogatottságot kapnia. Nem világos egyelőre, mi lesz a Nagy Sándor visszalépésével ugyancsak egyöntetű sikert arató Szili Katalin elnökhelyettes szerepe. Tény: őt a Németh Miklós hátralépése utáni huzat repítette a párt második számú székébe, hiszen a most első alkalommal betöltött posztot eredetileg az exkormányfőnek szánták.
A két alelnök közül Lendvai Ildikó egyszerű képlet. A volt budapesti elnök most és korábban sem titkolta, hogy Kovács László feltétlen híve, avagy saját megfogalmazásában: "liberális, pesti, túlbuzgó kovácsista." A hétvége leginkább figyelemre méltó teljesítményét éppen ő nyújtotta. A jelölés során még teljesen esélytelennek tartott politikusnő többek szerint két igen jól sikerült kongresszusi beszédének köszönhette, hogy simán legyőzte az előzetesen holtbiztos befutónak tippelt Lamperth Mónikát. Miután a küldöttek harsányan végigröhögték Lendvainak a beszéd lényegéhez olykor alig kötődő poénokkal teli felszólalását ("orosz pohárköszöntő: igyunk feleségeinkre és kedveseinkre, hogy soha ne találkozzanak", bruhaha!), elismerésük jeléül a magabiztos Lamperth Mónika nevét jól ki is húzták a szavazólapokról. Az alelnökjelöltek közül Juhász Ferenc kapta egyébként a legtöbb voksot, aki az általános vélekedés szerint középen áll.
A tisztújítás egyik legérdekesebb kérdése az volt, mennyiben érvényesülnek az
előzetes különalkuk,
s mennyiben számít a helyszíni jó szereplés. Mindemellett számolni kellett még a kvótarendszer érvényesítésével kapcsolatos követelményekkel is. Igaz, a legalább 20-20 százaléknyi nő és 35 évnél fiatalabb politikus bejuttatása terén az előbbiekkel nem volt gond (a hölgyek két fővel meghaladták a minimumlétszámot), az ifjak miatt azonban pótfordulót kellett beiktatni.
A fentiek alapján és a fent említetteken kívül végül az elnökség tagja lett az ezzel vigasztalódó Lamperth Mónika, a híresen energikus nyíregyházi polgármester, Csabai Lászlóné, a Fiatal Baloldal két oszlopa, Tóbiás József és Újhelyi István s harmadik fiatalként a teljesen ismeretlen Nagy Nóra; bekerült Hiller István (Vitányi Iván protezsáltja), Keleti György volt honvédelmi miniszter, Burány Sándor, továbbá a nagy machinátor Szekeres Imre és a nagy visszatérő Nagy Sándor. Hogy a régi és az új elnökség között mekkora lesz a különbség, később kiderül. Egyvalami mindenesetre a leköszönt testület szája íze szerint alakult: az új csapat első ülésén megbízta a pártigazgatói teendőkkel Baja Ferencet, a létező legnagyobb visszatérőt.
A személyi kérdések jegelése persze nem tarthat sokáig. Például hetek kérdése, és el kell dönteni, ki vezesse tovább a parlamenti képviselőcsoportot. Kovács László a kongresszuson is megerősítette elhatározását, miszerint nem marad a frakció élén; de nem törekszik a posztra a többi megválasztott közvetlen vezető sem. Más a helyzet az elnökségi tagokkal és a tisztség nélkül maradottakkal: egészen bizonyosan ringbe száll Nagy Sándor, s valószínűleg ezt teszi Lamperth Mónika és Kiss Péter is.
Aztán jön, aminek jönnie kell.
Gazda Albert
Tüske Erika
