Magyar Narancs: Játsszunk el a gondolattal, hogy az OMV-nek sikerül átvennie a Molban az irányítást. Mit mondott a londoni roadshow-n a befektetőknek, ahol megpróbálta meggyőzni őket az egyesülésről? Mik a tervei a céggel?
Wolfgang Ruttenstorfer: Az elmúlt öt évben nagyon sok tranzakció történt a térségben: a Mol megvette a Slovnaftot, kisebbségi részesedést szerzett a horvát INA-ban, a lengyel PKN Orlen megszerezte a litván Mazeikis Naftát, a cseh Unipetrolt, mi pedig a bajor Bayernoilban, a román Petrom-ban és a török Petrol Ofisiben vettünk üzletrészt. Rengeteg minden történt rövid idő alatt a növekvő közép- és dél-európai piacon. Meg vagyunk győződve, hogy ez a folyamat nem áll meg. Sőt, a nyomás még nagyobb lesz az orosz termelők, az olajüzletben a Lukoil és a Rosznyefty, a gázüzletben pedig a Gazprom részéről, ami mind az összefogás, illetve a koncentráció irányába tolja a térségi szereplőket. Hisszük, hogy a Mol és az OMV a két legjobb közép-európai vállalat. Már évek óta azon vagyunk, hogy a két társaság szorosabbra fűzze egymással a kapcsolatot. Mostanáig sikertelenül. 2006 közepe és 2007 első fele között különösen intenzíven egyeztettünk a lehetőségekről: volt szó üzletrészszerzésről egymás társaságában, felügyelőbizottsági tagok kölcsönös delegálásáról, közös vegyes vállalat alapításáról már meglévő és új tevékenységi területek lefedésére, és ezek legkülönfélébb variációiról. De az ötletekből soha nem sült ki semmi. Ekkor azt mondtuk a Mol-menedzsmentnek: miért nem beszélünk a két cég egyesüléséről, ami sok szinergiát, értéknövekedést hozna magával, és együtt erősítene minket a közép-európai piacon? De a nyáron sajnos ezt a kezdeményezésünket is nagyon egyértelműen elutasította a Mol vezetése. Ennek ellenére mi váltig hisszük, hogy a fúziónak van értelme, és tárgyalnunk kéne róla.
MN: Mivel próbálta megnyerni a befektetőket?
WR: A múlt héten közreadtuk a szándéknyilatkozatunkat, ami a célhoz vezető lépéseket teljesen átláthatóvá teszi. Ebben leírtuk, miért gondoljuk úgy, hogy az összeolvadás értékteremtő: szóltunk a szinergiákról, valamint az egyesülésnek az energiaellátás biztonságára és a növekedési potenciálra gyakorolt hatásáról. A nyilatkozatban benne van, hogy vállalatirányítási szempontból egyenlő felek közötti fúziót képzelünk el abban az értelemben, hogy a Mol- OMV-t a legjobb, legrátermettebb vezetők irányítanák, magyarok, osztrákok, közép-európaiak vegyesen, a legfontosabb üzletág, a finomítói tevékenység központját pedig Budapestre helyeznénk át. Sok egyéb mellett azt is leírtuk, technikailag hogyan zajlana ez az egész. Készpénzes, illetve részben részvénycserés ajánlatot tettünk, amely közel húszszázalékos prémiumfelárat tartalmaz a bázishoz képest, ami csak akkor tekinthető vételi ajánlatnak - és ezt már az ösz-szefoglalóban is kikötöttük -, ha bizonyos technikai akadályok elhárulnak. Kettőt konkrétan megneveztünk: a tízszázalékos szavazatijog-korlátot (a Mol alapszabálya értelmében a részvényesek az üzletrészük nagyságától függetlenül legfeljebb tíz százalék szavazati joggal rendelkeznek - B. Zs.) és a negyven százalék fölötti sajátrészvény-csomagot (a Mol ekkora mennyiségben vásárolt fel a részvényeiből, és adta kölcsönbe baráti társaságoknak azért, hogy az ellenséges felvásárlást meghiúsítsa - B. Zs.). Leszögeztük: ha ez a két akadály megszűnik, akkor formális ajánlatot is teszünk. Az elmúlt napokban pénzügyi alapok tucatjaival találkoztunk, nemcsak az OMV, hanem a Mol részvényesei közül is, és megkérdeztük őket, mit gondolnak erről, hiszen ők az igazi tulajdonosok. Kivétel nélkül mindannyian megerősítettek minket: van értelme, amit csinálunk, támogatják. Néhányan figyelmeztettek, nagyon kemények az akadályok, de kíváncsiak, hogyan oldjuk meg.
MN: Mi meg arra lennénk kíváncsiak, hogy az üzleti célkitűzésekkel kapcsolatban mire kérdeztek rá a részvényesek.
WR: Az alapokat először a szinergiák érdekelték, amire a szándéknyilatkozatban is utaltunk. Aztán legfőképpen az, hogy miképp születnek a Molban a döntések. Ha a tulajdonosi struktúrát nézzük, az OMV jelenleg húsz-, a független részvényesek összesen negyvenszázaléknyi üzletrészt birtokolnak, míg a menedzsment által visszavásárolt és baráti társaságoknál elhelyezett részvények aránya negyven százalék. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a Mol a sajátrészvény-vásárlásokat is a részvényesek vagyonából fizette, illetve abból fogja törleszteni. Ha ők a menedzsment politikájával a fúziót illetően nem értenek egyet, és nincsen közbeiktatva valamilyen technikai akadály, akkor a szavazati arány kétharmad-egyharmad is lehetne az előbbi két csoport javára. A független részvényesek most mindenesetre az értésünkre adták: azt szeretnék, ha azok hoznák a döntéseket, akik a társaság valódi tulajdonosai, és jelenleg a részvényesi erő 66 százalékát képviselik.
MN: Az OMV 2006-ban kiadott középtávú stratégiájában az áll, hogy az olajfinomítói és a cseppfolyósföldgáz-szektorban (LNG) szeretnének bővülni, mert a kapacitásuk alacsonyabb, mint ami a várható kereslet kielégítéséhez kellene. A Mol átvétele mindkettőn segítene, hiszen a magyarországi olajtársaság két finomítóval is rendelkezik a térségben, amellett, hogy az INA-ban szerzett tulajdonrészén keresztül egy LNG-terminál-projekttel is kint van az Adrián. Milyen hasonló stratégiai előnyökkel járna az egyesülés a Mol számára? Már csak azért is kérdezzük, mert Hernádi Zsolt vezérigazgató azt nyilatkozta, hogy tíz másik vállalattal is jobban megérné a Molnak a szálakat szorosabbra fűzni, mint az OMV-vel.
WR: Száz százalékig meg vagyunk győződve arról, hogy a Mol-OMV fúzióból a legtöbb szinergia származna az összes lehetséges kombináció közül, mivel annyi átfedés van a tevékenységünkben. De ez lenne a legjobb a Mol-menedzsereknek, illetve a fiatal vezetői utánpótlásnak is, hiszen ha az olajtársaságot bekebelezné egy igazán nagy piaci szereplő - maga a Mol a BP-t, a Shellt, a Gazpromot és kezdetben a Lukoilt emlegette -, akkor egyik se helyezné a legnagyobb divízióját Magyarországra, és valószínűleg nem lenne olyan sok magyar a topmenedzserek között sem. A mi esetünkben viszont egyenlő felek közötti megállapodásról eshet szó, hiszen ugyanabban a ligában játszunk, a nagy piaci szereplőkhöz képest nincsenek köztünk óriási méretbeli különbségek.
MN: Mivel a két vállalat piacai és tevékenysége között olyan sok az átfedés, fúzió esetén versenyjogi okokból bizonyos eszközöktől az új cégnek meg kellene válnia: részben benzinkutaktól, és ami fájdalmasabb, a három egymáshoz közeli kőolaj-finomító (Schwechat, Százhalombatta, Pozsony) egyikétől.
WR: Ezt a kérdést szakjogászokkal együttműködve alaposan áttanulmányoztuk. Nincsenek problémák a kőolaj- és földgázkutatás-kitermelés, valamint a petrolkémiai területen. Megkötések valóban csak a kiskereskedelmi hálózat és a finomítói kapacitások miatt várhatók. Ám véleményünk szerint azok sem akkorák, hogy az üzlet attraktivitását veszélyeztetnék. Például előfordulhat, hogy magyar vagy osztrák benzinkutakat kell elcserélni máshol lévőkre, mondjuk olaszországiakra, ahol nemrég egy finomítót vett magának a Mol. Nem olyan vészes a helyzet az olajfinomítók esetében sem: a történet nem arról szól, hogy valamelyiktől meg kell válnunk. Ezt senki nem akarja. Legfeljebb a hozzáférést kell biztosítani egy harmadik szereplőnek egy bizonyos, nem túl nagy részkapacitás erejéig.
MN: A Mol-vezetés érvelése szerint a méret növelése nem jelenti automatikusan a hatékonyság javulását. Milyen lehetőségeket nyitna meg a Mol előtt a mélyebb együttműködés?
WR: Először is idehaza, Közép-Európában tennénk rendet, hiszen az összeolvadás gyakorlatilag minden nyitott kérdést megválaszolna. Erőforrásokat - kapacitást és pénzt - tenne szabaddá beruházási célra. A Molnak ebben sokat jelentenénk, hisz mégiscsak nagyobbak vagyunk nála. Az OMV 320 ezer, a Mol nagyjából 100 ezer hordó olajat termel naponta. Ami a nyersanyagmezőket illeti, erősek vagyunk az Északi-tengeren, Észak-Afrikában, Közép- és Távol-Keleten - e pozíciókat közösen tovább javíthatnánk. A Mol a gázüzletágban eladta a hosszú távú beszerzési és értékesítési jogait, de mi a Nabuccóval, amit a Mol egy ideig nem, most megint lelkesen támogat, szintén jól haladunk. Az LNG-projektnek is partnerei vagyunk, a Mol csak útközben szállt be az INA-val. Ezenkívül a petrolkémiai területen is közvetve megjelenhetne a Mol, hiszen szoros az együttműködésünk Európa második legnagyobb műanyaggyártójával, a Borealisszal, amely közös tulajdonunk egyik fő részvényesünkkel, az abu-dzabi IPIC-cel.
MN: Egyes feltételezések szerint az OMV vételi szándékát az motiválja, hogy megvédje magát a terjeszkedő orosz energetikai cégektől - például a Mol egyik finomítójának az átengedésével. A gyanút táplálja, hogy a Lukoil a nyáron bejelentette, érdekli az OMV. A spekulációk a háttérben már látni vélik valamelyik orosz multit.
WR: Ez színtiszta hülyeség. A Lukoil ugyan érdeklődne, de nemcsak nálunk, hanem az egész térségben, és ez ellen nem is lehet mit tenni. A dolgokat ellenben külön kell választani: az OMV-nél a stratégiát a menedzsment határozza meg, a tulajdonosi összetétel viszont a részvényesek ügye. Nálunk ennek a kettőnek nincs köze egymáshoz.
MN: Ha létrejön a fúzió, lenne bármilyen hatása a Mol-OMV és az oroszok viszonyára?
WR: Valószínűleg nem változna semmi. Mindkét cég eddig is dolgozott együtt az oroszokkal. Kitűnő, hosszú távú szerződéseket kötöttünk velük. De ez megint más tészta, mint a Mol vagy az OMV tulajdonosi szerkezete.
MN: A Mol és az OMV közötti tőkepiaci csata mindkét oldalon sok energiát és pénzt emészt fel. Nem félnek a pirruszi győzelemtől, és attól, hogy esetleg a két veszekedő fél közé bejön "a nevető harmadik"?
WR: Az OMV biztos nem fog emiatt kivérezni. A 20 százalék üzletrészt átlagosan 17 ezer forint alatt vettük. Elnézve a mai árfolyamot, biztos, hogy nem fogunk az üzleten veszíteni. A Mol az utolsó csomagot 30 ezer forint körül vásárolta, neki többe kerül ez az egész. De természetesen sokkal okosabb lenne, ha a két fél leülne egymással, hogy megoldást keressen.
MN: Önök nem állnak túl jól: a Mol 40 százalékos sajátrészvény-hányad fölött van, a magyar Országgyűlés a napokban várhatóan elfogadja a lex Molt, az OMV stratégiája mellett nyíltan kiálló független részvényesek aránya a sajtóhírek szerint sem nagyon haladja meg az öt százalékot. Mintha nagy sebességgel rohannának a falnak. Mi az OMV taktikája?
WR: Mi nem tettünk egyebet, mint a kártyáinkat kiterítettük az asztalra. Kimondtuk, hogy szeretnénk az egyesülést, de csak bizonyos körülmények teljesülése esetén. A szándékunk az Európai Bizottság és a független részvényesek előtt van. Az előbbi a már említett technikai akadályokat tanulmányozza, az utóbbiak pedig a tulajdonosi döntés előnyeit és hátrányait mérlegelik. Mi azt tettük, amit tehetünk. Nem rohanunk sehova se, a falnak főleg nem. Brüsszel és a részvényesek is mérlegelnek. Ezt a problémát egyedül mi nem tudjuk megoldani.
MN: Nem szorítja önöket az idő?
WR: Nem érzem. Már az elején megmondtuk, akár 2-3 évig is eltarthat, míg a helyzet döntően változik. Az viszont több mint valószínű, hogy a Mol 40 százalékos sajátrészvény-hányada és a tízszázalékos korlát sokáig nem tartható fenn. Ezért mi azt mondjuk, jobb lenne ma az asztalhoz ülni, mint holnap. De a döntés nem rajtunk múlik. Nem tudjuk kikényszeríteni. Ugyanakkor nincs rajtunk akkora nyomás, stabil a tulajdonosi struktúránk. Két meghatározó tulajdonosunk, az állami ÖIAG és az IPIC nem szeretnének megválni az üzletrészüktől.
MN: Lát esélyt arra, hogy akár a magyar kormány, akár a Mol - mindkettő ellenségesnek nevezte a felvásárlási szándékot - meggondolja magát?
WR: A következő években konszolidálódni fog a közép-európai piac, és azt hiszem, a legjobb kombináció a Mol-OMV lenne. Ezért változatlanul bízom benne. Az életem során azt tapasztaltam, hogy a jó ötletek előbb-utóbb megvalósulnak.
MN: Mi a B verzió? Mik az OMV tervei Közép-Európával, ha a fúzió mégse jönne össze?
WR: A Mollal való fúzió kísérletét nem hagyhattuk ki, mert annyira adja magát, mert olyan értelmes a cél, és mert a tőkepiac is támogatja. Hogy sikerül-e, meglátjuk, de kötelességünk megpróbálni, hisz ez a jó megoldás. Másrészt megvan az alapstratégiánk: a kitermelés fokozása napi 320 ezer hordóról 500 ezerre, és pozíciók kiépítése nemcsak a dél- és közép-európai piacon, hanem Törökországban is. A nagy gázprojektek: Nabucco, LNG-terminál. Szeretnénk beszállni az erőműüzletbe is. Ezek a projektek mind folynak. A Mol ezekhez képest kiegészítő opció, amit meg kell próbálnunk, de a stratégiánk végrehajtása lényegében ettől független.
