Az Orbán-alkotmány

Saját képére

  • Mészáros Bálint
  • 2011.04.14 00:00

Belpol

A legújabb kormányzati irányvonal szerint a nép erőltette az alkotmányozást, és a megalkotásában is tevékenyen részt vett. Olyan is lett.

Alkotmányról Orbán Viktor a választások második fordulóját követő nemzetközi sajtótájékoztatón beszélt először. Igaz, éppen abban az összefüggésben, hogy "semmilyen gyors alkotmányozásra, átrendezésre, új hatalmi konstrukciókra nem kell számítani", mivel először a közbiztonság helyreállításával és a gazdasági növekedés megindításával kell foglalkoznia a frissen létrejött "Nemzeti Együttműködés Rendszerének". Május 19-én a Nemzeti Konzultációnak nevezett eseménysorozat egyik állomásán viszont azt mondta: "Új Alkotmány lesz természetesen, kétharmados fölénnyel rendelkező parlamenti erő nem teheti meg, hogy hatályban hagy egy 1949-es keltezésű Alkotmányt." A határidő azonban ekkor még 2012 vége volt. Egy héttel később, a kormányprogram parlamenti ismertetésekor már ezzel állt elő: mivel a köztársaság kikiáltása óta eltelt huszonegy évben nem született új alaptörvény, a kormányzati hatalom felfogása eltorzult, szembefordult az emberekkel. Az emberek most azzal bízták meg a törvényhozást, hogy a következő négy évben alkossa meg az új társadalmi szerződés alapján az ország új Alkotmányát. "A választók akaratából mi egyben alkotmányozó nemzetgyűlés és rendszeralapító parlament is vagyunk" - mondta. Ehhez képest két héttel ezelőtt, a kész normaszöveg parlamenti vitájában a kormányfő úgy emlékezett: a választások két fordulója között világossá tették a szándékukat, ezért "mindenki pontosan tudta", hogy kétharmad esetén itt bizony alkotmányozva lesz. A kormány olyannyira meggyőzte magát önnön múltbeli őszinteségéről, hogy a médiatörvény óta ismét egyre aggodalmasabban szemlélődő Európai Parlamentnek küldött anyagában is ugyanezt állította.

Előkészületek

Arról hosszas elméleti vitákat lehet tartani, hogy a kampányban pontosan mit kell vagy nem kell a választók orrára kötni - a legmegengedőbb nézet szerint mindegy, mert a sunnyogást úgyis kormánybuktatással honorálják a választók. Könnyen elképzelhető, hogy például az egykulcsos adó bevezetése inkább érdekelte volna a választókat, mint az esetleges alkotmányozás. Az is egyértelmű, hogy jogi értelemben valóban alkotmányozó felhatalmazással rendelkezik a jelenlegi kormánytöbbség, bár egy tényleg a többség által megbecsült és elfogadott alaptörvény létrehozásához a kevesebb mint hárommillió választópolgárra hivatkozni bizonyosan kevés. Valódi meglepetést ezzel együtt sem jelenthetett az orbáni alkotmányozhatnék: nem véletlenül vádolták ezzel a választások előtt a jelenlegi ellenzéki pártok (és számos publicista) a Fideszt. Ráadásul Orbán 2009-ben, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület egyik rendezvényén kétségtelenül megjegyezte, hogy "előbb-utóbb" kell egy új alkotmány az "ideiglenes" helyett, persze a közjogi rendszer felforgatása nélkül. A jelenlegi alaptörvény a kormányzati állítással ellentétben egyrészt természetesen nem "sztálinista" (a régi jogszabályból gyakorlatilag csak a számozását örökölte), másrészt messzemenőkig kiállta az idők próbáját, és csak azért "ideiglenes", mert még a szabad választások előtt fogadta el az állampárti parlament. A "végleges" alaptörvény megalkotásának lehetősége éppen ezért folyamatosan napirenden volt; megpróbálta a Horn-kormány, eljátszadozott a gondolattal a Medgyessy-kabinet is, Orbán Viktor habitusa alapján pedig aligha meglepő, ha a mostani miniszterelnök is erre hivatkozva próbálja eljátszani az államférfit. Az alkotmányozás mindig mindenhol politikai aktus, ezért a keletkeztető szándéknál sokkal fontosabb, hogy milyen körülmények között készül, milyen széles körre alapozza a legitimációját, milyen demokráciafelfogást tükröz, valamint szakmailag meny-nyire használható.

Júniusban országgyűlési határozattal létrehozták az alkotmány-előkészítő bizottságot, amelynek 26 fideszes, négy KDNP-s, hét szocialista, hat jobbikos és két LMP-s tagja volt. A Salamon László vezette testület saját menetrendje szerint úgy tervezte, hogy "az alapvető államhatalmi ágak és az Alkotmányban intézményesített állami szervek képviselői, valamint az alkotmányjog tudománya művelői" szeptember 30-ig elkészítik a koncepcionális javaslataikat, majd ezek felhasználásával az egyes munkacsoportok részkoncepciókat gyártanak, ezekből november 30-ig egységes szöveget gyúrnak, kicsit még vitatkozgatnak, és decemberben mehet a szöveg a parlament elé. A legtöbben már akkor elképedtek: ha egyszer nincsen alkotmányozási kényszer, mi végre a kapkodás. Az LMP felvetette, hogy talán előbb meg kellene tervezni a szövegezés folyamatát, különben egy összecsapott, csak a kormánypártok álláspontját tükröző és a gyakorlatban használhatatlan szöveg lesz a vége. Salamon László nem értette a problémát, hiszen csak az alapelveket kell lefektetniük, arra meg elég három hónap. A bizottság mellett Orbán Viktor létrehozott egy másik testületet is, melynek érdekes módon szintén az Alkotmány koncepciójának kidolgozására szólt a mandátuma. A csapatot Boross Péter, Pálinkás József, Szájer József, Schöpflin György, Stumpf István és Pozsgay Imre alkotta - utóbbi kétségtelenül "az alkotmányosság működésével kapcsolatban nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező személy", hiszen részben miatta szerepel a hatályos alaptörvényben az ideiglenességre utaló megállapítás. Az viszont egy percig sem volt világos, hogy a miniszterelnök által felkért kis bizottságnak mi a viszonya a másikhoz, illetve a készülő koncepcióhoz. Bárándy Gergely, a nagy bizottság szocialista tagja elképzelhetőnek tartotta, hogy esetleg mégis a hatok írják majd az Alkotmányt - ha ugyan már meg nem írták.

Az egyébként alapvető fontosságú eljárási kérdések azonban hamarosan elveszítették a jelentőségüket. Amikor októberben a parlamenti többség megvonta az akadékoskodó Alkotmánybíróság lényeges hatásköreit, az MSZP és az LMP kiszállt az előkészítő bizottságból. Pár hétre rá a Jobbik is így tett, miután szokásos mániáit - az államfő nép általi megválasztása, a mentelmi jog eltörlése, az országgyűlési képviselők visszahívhatósága stb. - nem támogatta a testület. A miniszterelnöki tanácsadói testület tevékenysége végig homályban maradt - leszámítva Boross Péternek a királyságra tett megjegyzéseit vagy a nők társadalmi helyét kijelölő gyöngyszemeit -, mígnem Szájer József egyszer csak internetes fórumot indított. Az elvi véleményezési határidő után Gulyás Gergellyel, az alkotmány-előkészítő bizottság fideszes alelnökével közösen gründolt felület Bárándy Gergely vagy Kónya Imre véleményének éppúgy helyet adott, mint az Örs vezér téri járókelőknek, illetve az alapjogi kérdésekben megkerülhetetlen Torgyán Józsefnek.

B terv

Ám minden erőfeszítés ellenére az elvileg vagy hetven intézmény véleményét összegző, decemberre elkészített koncepció olyan silány minőségű volt, hogy annak jelentős részével maga a kormány sem értett egyet. Az alapelveket rögzítő szöveg az Alkotmány megváltoztatását két egymást követő országgyűlés kétharmados szavazatához kötötte volna (persze csak a későbbiekben, a mostanira még nem vonatkozott volna), effektíve megtiltotta volna az abortuszt, a magyar zászlóba címert álmodott, a címerbe tölgyfalombot stb., stb. A február eleji kormánypárti frakcióülés úgy döntött aztán, hogy a "közös" tervezettel nem bajlódnak tovább, inkább a Szájer József, Gulyás Gergely és Salamon László alkotta szövegező bizottság készítse el a kormánypárti normaszöveget - egyúttal várják a többi párt tervezeteit, majd párhuzamosan vitatják meg a javaslatokat (lásd: Felhívás keringőre, Magyar Narancs, 2011. március 3.). Az MSZP és az LMP viszont az alapvető garanciális elemek - négyötödös elfogadás, az Alkotmánybíróság jogköreinek helyreállítása, az új Alkotmány megerősítése a következő országgyűlés kétharmada vagy népszavazás útján - biztosítása nélkül továbbra sem volt hajlandó beszállni. A Jobbik pedig önálló javaslattal nem állt elő, viszont vállalta a részvételt a parlamenti vitában.

A március 14-én beterjesztett egypárti (esetleg másfél párti) tervezet keletkezésének pontos körülményei ennélfogva nem ismertek, de a szöveg alapján a pedigréje jórészt felfejthető. Értelemszerűen sok tézist megtart a jelenlegi alaptörvényből, merít az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium 2006-os, Petrétei József irányításával megírt tervezetéből, a legordítóbb hibákat kiszűrendő a vonatkozó részek nyilvánvalóan jártak a Honvédelmi és a Nemzetgazdasági Minisztériumnál (bár formális egyeztetés nem volt). A készítők feltehetőleg figyelembe vették Jakab András alternatív alkotmánytervezetét is, odafigyelve persze, nehogy a legfontosabb hatalmi ellensúlyok közül is valamit átültessenek. A történeti Alkotmánytól a Szent Koronára utaláson keresztül a Magyar Köztársaságot Magyarországgá átnevező felbuzdulásig sok minden legalábbis viszszaköszön Varga Zs. András, a legfőbb ügyész helyettesének alkotmányjogi gondolatai közül is. A KDNP rigolyái végül részben bennmaradtak a szövegben, igaz, megszelídítve: a magzati élet védelmének megfogalmazásából legalábbis nem feltétlenül következik az abortusztilalom, és a melegházasság esetleges későbbi engedélyezését sem az alaptörvény fogja ellehetetleníteni. Az örökre megváltoztathatatlan Alkotmány sem valósul meg, talán a kormány rájött, hogy akár ő is akarhatja még módosítani.

Ami az alkotmánybírósági jogkörök csorbítását illeti, a Fidesz kezdetben azt sejtette, hogy idővel visszaadja az AB jogköreit. A pénzügyi törvényeket a Salamon-féle változatban is vizsgálhatta volna a testület, Gulyás Gergely és Szájer József pedig több ízben is a korábbi helyzet visszaállítására esküdözött, de ez végül mégsem történt meg.

A homályos keletkezéstörténetre tekintettel kifejezetten visszás, ahogy a kormánypárti megszólalók újabban az "eltitkolt" Gyurcsány-alkotmányon műfelháborodnak. A Petrétei-dolgozat idején nem zajlott alkotmányozási folyamat: a célja mindössze annyi volt, hogy amennyiben egyszer a politikai felhatalmazás birtokában valaki nekilát, legyen legalább egy kiinduló szakmai alapanyag - ami, mint azt látjuk, mostanság sem ártott volna. A több helyről összeszedett, de az ellenzéki pártokkal nem egyeztetett, ki nem érlelt, erőltetett ütemben végigzavart fideszes tervezet törvényszerűen vezetett a szöveg eklektikusságához (a tartalmi kritikáról lásd interjúnkat Tordai Csabával: "Minősíthetetlenül rossz kodifikációs munka", Magyar Narancs, 2011. március 17.). Nem véletlenül tart az ilyen munka fejlett demokráciákban évekig, szélsőséges esetekben évtizedekig. Figyelemre méltó, hogy nem találtatott olyan konzervatív (jobboldali, kormányhoz közel álló, tetszés szerinti kifejezés használható) alkotmányjogász, aki szerint az új Alkotmány bármiben is felülmúlná a régi "elavultat".

Titkok és hazugságok

Miután a választók úgymond kikövetelték az alkotmányozást, a szövegezést pedig a kormánytöbbség - állítása szerint a lehető legszélesebb bázis bevonásával - megejtette, még hátravolt a választópolgárok közvetlen megszólítása. A folyamat legszánalmasabb epizódjaként kiküldték a 12 pontos kérdőíveket. A legfontosabbnak ítélt kérdések kiválasztása semmilyen logikát nem követ, és a 12-es számot is legföljebb a kirakatjelleg indokolja. Legtöbbjük manipulatív (mivel közhelyes megállapítások bekarikázására sarkall), vagy csak annyira kíváncsi, hogy foglalkozzon-e az adott témakörrel az Alkotmány (valahogy), esetleg szimplán megválaszolhatatlan - eredménye az égvilágon semmire nem kötelez. A kormányzati gondolkodásmódot mégis jól illusztrálja: a kérdőív több helyütt a kormányt nevezi meg törvényalkotónak, fel sem merül, hogy ez (legalábbis egyelőre) a parlament reszortja. A visszaküldött állítólag 900 ezer válasz felhasználásáról annyi tudható, hogy hatásukra kimarad az Alkotmányból a gyerekek után járó szavazati jog, és bekerül a tényleges életfogytiglani börtönbüntetés - ez volt tehát a társadalmi vita. (Amúgy mindkét intézkedés ütközik az uniós normákkal; legalább az egyik kiesett. A halálbüntetés visszaállításáról nem kértek állampolgári állásfoglalást.)

Miután a kormány elbüszkélkedett az Európai Parlamentnek a választók által explicite megrendelt alkotmányozásról, a tíz hónapja lázasan folyó társadalmi-szakmai vitáról, kicsit talán túlozva megemlítette az uniónak, hogy az új normaszöveg visszaadta az Alkotmánybíróság jogköreit, nem tartalmazza a tényleges életfogytiglani szabadságvesztést, illetve kizárja a határon túli magyar állampolgárok választójogát - és már tényleg csak a végső simítások vannak hátra.

A parlamenti vitában mintegy másfél száz módosító indítványról kellett dönteni. A független képviselők módosítóiból (ideértve az egy szem díszbaloldali Szili Katalin végeláthatatlan fontoskodásait), csak lényegtelen változtatást fogadtak el. A Jobbik igényei - a halálbüntetés visszaállítása, a jegybanki függetlenség eltörlése, vagy a "büszkék vagyunk Árpád fejedelmünkre, aki visszafoglalta Attila Kárpát-medencei örökségét" szövegrész szerepeltetése - elbuktak. A túlnyomó többségükben nyelvtani és stiláris korrekciót, illetve néhány tartalmi újítást hozó kormánypárti módosítások viszont kivétel nélkül átmentek. Például az, hogy a nyugdíjkorhatárt elérő bírók nem ítélkezhetnek, hogy a megyéket mégse nevezik át vármegyékké, vagy hogy a hivatalos magyar fizetőeszköz nevét szerepeltetik az alaptörvényben. A jelenlegi hatalom bebetonozását szolgálta eddig is a 2019-ig hivatalban levő legfőbb ügyész, a 12 évre megválasztott számvevőszéki elnök - ezt a "csapatot" egészítené ki a tervezet az Alkotmánybíróság elnökének kétharmados parlamenti megválasztásával, a Legfelsőbb Bíróság Kúriává átnevezése ürügyén új főbíró kinevezésével, és az ombudsmani rendszer átalakításának apropóján véghezvitt személycserékkel. Az egyik módosító indítvány pedig az elérhető maximumot célozta meg: a jegybanktörvény kétharmados lesz, és a Magyar Nemzeti Bank alelnökeit ezentúl nem a jegybankelnök jelöli, hanem egy személyben a köztársasági elnök jelöli és nevezi ki.

Az új Alkotmányt nem fogja megerősíteni népszavazás vagy a következő Országgyűlés minősített többsége. Ez - minden kormányzati hivatkozással szemben - ellenkezik az európai gyakorlattal (lásd: A néppel tűzön-vízen át!, Magyar Narancs, 2011. február 24.), pedig más országokban a legkevésbé sem divat az egy (másfél) párti alkotmányozás. Az, hogy a leendő alaptörvény mennyire rontja le a magyarországi parlamentarizmus minőségét, mennyire korlátozza a politikai versenyt, csak idővel érezteti hatását a mindennapokban. Az viszont biztos, hogy az alkotmányozás feladatát a Fidesz-KDNP-többség éppoly magas színvonalon abszolválta, amilyen nívón korábban megoldotta a gazdaság gondjait és a közbiztonság problémáját.

Neked ajánljuk