Az első parlamenti döntések (a társadalombiztosítási önkormányzatok megszüntetése, a tandíj eltörlése) elsősorban a korábbi választási ígéretek miatt soroltak ilyen kitüntetett helyre. (Az előző, szocialista dominanciájú parlament is ilyen, konkrét és konfliktusos módosítással kezdett, amikor megszüntette a képviselői és polgármesteri tisztség összeférhetetlenségét, majd később egyfordulóssá tette az önkormányzati választást.) A negatív törvényhozás (azaz az előző kormány intézkedéseinek megsemmisítése vagy korrigálása) része volt az ítélőtáblák felállításának elhalasztása is. A tavalyi év hátralévő részét aztán javarészt az önkormányzati választás miatti szünet töltötte ki, meg a NATO-csatlakozást előkészítő jogszabályok gyártása és a költségvetéssel kapcsolatos törvényhozási feladatok végrehajtása - köztük néhány tartósabb, az osztalékadóról vagy a vámtarifaszám használatáról szóló törvények megalkotása. Nagyobb falatnak számított még az APEH bűnügyi hivatalának létrehozása: ezek mellé már csak egy-két apróbb törvénymódosítás fért be. (A fanatikusok kedvéért: a közraktározási törvény módosítása, az első lakásvásárlás illetékének 50 százalékkal való csökkentése, néhány árufajta környzetvédelmi termékdíjának emelése, az EU-állampolgárok korlátlan vállalkozói tevékenységének engedélyezése, reklámtáblák elhelyezésének megtiltása közutakon, a ki nem vett munkahelyi szabadság következő év júniusig való felhasználhatósága vagy az olimpiai érmesek életjáradékáról rendelkező törvény.)
Az elmúlt év egyik legátfogóbb törvényreformja az a Btk.-módosítás volt, amely "a drogtörvény szigorítása" vagy a "maffiaellenes törvénycsomag" néven vált ismertté, annak ellenére, hogy vagy húsz további jelentős módosítást tartalmaz. A kábítószerrel kapcsolatos módosítás szerint vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, "aki a hatósági előírások megszegésével kábítószert fogyaszt, vagy nagy nyilvánosság előtt kábítószer-fogyasztásra hív fel", kábítószerfüggő személy esetében a büntetés alacsonyabb, akár pénzbüntetés is lehet. A törvénymódosítás szinte mindenhol szigorít: emeli a büntetési tételeket, és tovább tartja bezárva az elítélteket azzal is, hogy nehezíti kedvezményes szabadulásukat. A módosítás bevezetett néhány új bűncselekményfajtát is: "más állam katonája ellen elkövetett bűncselekmény", "nemzetközi szerződés által tiltott fegyver alkalmazása", "újszülött megölése", "emberkereskedelem", "magántitok jogosulatlan megismerése", "vesztegetés nemzetközi kapcsolatban", "polgári szolgálat megtagadása"; ez most már mind bűn. E módosítások nagyobb részét egyébiránt akár a Gál-parlament is meghozhatta volna.
A legkalandosabb sorsú törvénymódosítás az egyetemi integrációról szóló volt, főleg azért, mert a fideszes Pokorni Zoltán által vezetett oktatási tárca javaslatát mindkét kisebbik koalíciós párt támadta, így a javaslat a jelentőségéhez képest sokkal komolyabb akadályokon és vérpezsdítő koalíciós konfliktusokon keresztül jutott el az elfogadásig.
Interpellációk
A számonkérő-ellenőrző funkciót az Országgyűlés elsősorban az interpellációkon, kérdéseken és vizsgálóbizottságain keresztül gyakorolja. Az elmúlt egy évben 215 interpelláció hangzott el, további 55-öt már benyújtottak, de még nem hangzottak el. Meglepő a kormánypárti interpellációk magas aránya: az ellenzék 135 interpellációjával szemben a kormánypártiak 80 ízben vegzálták a vérükből való állami hivatalnokokat. Ám ez a vegzálás többnyire csak látszólagos volt: a kormánypártok felől érkező felszólamlások ugyanis az interpellációkat a kormánypárti propaganda eszközévé silányították. Ilyenkor az interpelláló képviselő kétféle módszer szerint jár el. Felemlít valamilyen, az előző kormány idejére eső visszásságot, a válaszoló kormánytag a képviselővel együtt szörnyülködik, a képviselő viszontválaszában szigorú fellépést kér a kormánytól, és ebbéli reményében elfogadja a választ. (Például: "Hazudott-e az MSZP-SZDSZ-kormányzat a Postabank-ügyben, avagy mégis igaza volt V. Lajosnénak?" - vonta bátran kérdőre Stumpfot az MDF-es Font Sándor.) Rendszeresen történt meg az is, hogy az interpelláló képviselő intézkedést sürgetett valamely társadalmi probléma ügyében, mire a válaszoló kormánytag elmondhatta: mit ád isten, éppen elkészültek a megoldással. A képviselő viszontválaszában köszönetet mond a sorsnak, amiért ezentúl emiatt sem kell aggódni. (Példa: "Hogyan segíti a kormány a 2000-es év dátumváltással összefüggő társadalmi problémáit?" - dacolt a fideszes Mádi László a kormánnyal.) Megesett persze, hogy kormánypárti képviselő nem kamu interpellációt nyújtott be: ezek általában valamilyen helyi, a képviselő választókörzetét érintő ügyre vonatkoztak.
Az igazi szegénységi bizonyítványt az interpellációk címe és megfogalmazása állítja ki a magyar Országgyűlésről - párthovatartozásra és ciklusra való tekintet nélkül. Az "avagy" kötőszónak tulajdonított mágikus erő ("X-AKTÁK, avagy újabb halálesetek az egri kórházban?", Korózs Lajos [MSZP] tollából), nyelvhelyességi hibák, háromsoros érzelemkitörések: nincs az a bornírtság, amely ne fordulna elő. ("Tata után Csévharaszt és Törökbálint következik?" - Kiss Andor [MIÉP]; "Miniszter úr, tud-e, kíván-e tenni valamit a sertéstartók gazdasági ellehetetlenülése ellen?" Francz Rezső [MSZP]; "Tanyavillamosítás, avagy mit kíván tenni a kormány a tanyán élő lakosság megfelelő életkörülményeinek kialakítása érdekében a XXI. század küszöbén?" - Czira Szabolcs [FKGP]; "Így jár a rossz hír hordozója?" - Horn Gábor [SZDSZ]; "Diákigazolvány gyerekcipőben!" - Gyürk András [Fidesz]).
Egy év alatt négy interpellációs választ szavazott le az Országgyűlés. Egyszer Pokorni oktatási minisztert a már említett felsőoktatási integráció ügyében (interpelláló: Kovács Kálmán, SZDSZ), kétszer Deutsch Tamást a sportpályák kezelői jogának ügyében (Világosi Gábor, SZDSZ, illetve Bakonyi Tibor, MSZP) és egyszer Torgyán Józsefet (pontosabban Chikán Attilát, aki helyett távollétében Torgyán válaszolt, de a leszavazás akkor a személynek és nem a válasz tartalmának szólt; az interpelláló az MSZP-s Gráf József volt).
Feltörekvők
Az első ciklusát töltő Simicskó István a honvédelmi és külügyi területen mozog ígéretesen. Simicskó sokkal inkább szakképviselő, mint Répássy. Felfutását megkönnyítette a kosovói válság, ami felértékelte a korábban jóval érdektelenebb honvédelmi bizottságot. Simicskó e bizottság alelnöke (és tagja a külügyi bizottságnak is), jó szerepléséhez nyilván az is hozzájárult, hogy a kisgazda Lányi Zsolt bizottsági elnök mellett gyerekjáték mérsékeltnek látszani. Simicskó a jelek szerint sokkal jobban megérteti magát alelnöktársával, Juhász Ferenccel (az MSZP jövőjének egyik záloga), és a megfigyelési ügyben (tagja a vizsgálóbizottságnak) is volt néhány nem feltétlenül paranoid megnyilvánulása. Említést érdemel még a 26 éves Rogán Antal, a miniszterelnök belpolitikai tanácsadója, aki nem a törvényhozói munkában aktív (bár három bizottságnak is tagja), hanem a nyilvánosság előtt: néhány fontos ügyben, a költségvetéstől a Mahirig, ő dalolta el a Fidesz álláspontját. Fontos szerepet játszik még a frakcióban a kevésbé ismertek közül az örökifjú veterán Frajna Imre (tb-ügyben), Hargitai János (kisebbségi ügyekben), az elnyűhetetlen és omnipotens Isépy Tamás, az álláshalmozó kerületi, fővárosi és országgyűlési képviselő Juharos Róbert (alkotmányjog). Lendületesen indult nemzetbiztonsági ügyekben Mikes Éva, de aztán a Kosztolányi Dénessel vívott csatákban elfáradt, egyre aktívabb a volt KDNP-s Rubovszky György. A Pepó miniszter által frusztrált Illés Zoltán (környezetvédelem) a legszigorúbb bizottsági elnökök egyike; Kósa Lajos - aki a jelenlegi koalíciós felállás egyetlen fajsúlyos ellenzője volt a háttérben - debreceni polgármester lett, pedig jól indult mint számvevőszéki bizottsági elnök. Az új fiúk közül feltétlen említést érdemel még Kosztolányi Dénes, a megfigyelési vizsgálóbizottság elnöke, aki újonc létére - és korát meghazudtoló fürgeséggel - tud, lám, milyen hülyén viselkedni.
Az MSZP
Az MSZP-ben valamivel nehezebb volt feltörni az elmúlt időszakban: míg a Fidesz második vonala tavalyig tökismeretlen volt, a szocik nem küldtek új embereket az Országgyűlésbe. Keller László volt népjóléti államtitkárt vagy Burány Sándort nem állítják meg az utcán autogramért: pályájuk egyenletesen emelkedő. Mindketten gazdasági ügyekben mozognak, bár Burány ebben a ciklusban már nagypolitikai témákban is hallatta panaszos hangját. A frakció legaktívabbjai közé számítanak a Horn-kabinet tagjai: a megfigyelési ügyben pörgő Keleti György, az egészségügyi bizottságot vezető Kökény Mihály, a kosovói magyar részvételt legelszántabban ellenző Tabajdi Csaba, a magányosan törvényjavaslatokat gyártó Csiha Judit, de még Nemcsók János is szépen beilleszkedett a környzetvédelmi bizottságba Illés Zoltán mellé. Vancsik Zoltán a legnagyobb franc: még két évvel ezelőtt is kevesen gondolták volna, hogy ő lesz a parlament fenegyereke, az MSZP egyik kirakatembere. Szolidan duruzsol továbbá Páva Zoltán, az árnyék-Deutsch Tamás is.
A legnagyobbat Juhász Ferenc, a honvédelmi bizottság alelnöke ugrotta. ´ az egyik legaktívabb képviselő, 48 beadványának legfőbb célpontja Szabó miniszter, egyébként mind honvédelmi témában készült - egyik például a hadkötelezettség eltörlését, egy másik a katonai ombudsmani poszt létesítését célozza. A sok szempontból gázos kétpólusú politikai rendszer legkevésbé gázos következménye lenne, ha ezentúl mondjuk Simicskó képviselővel váltanák egymást a honvédelmi miniszteri poszton.
Minden pártban vannak nagy hallgatók: a Fideszben Tölgyessy Péter vagy Latorcai János (pedig utóbbi a gazdasági bizottság elnöke). Az igazi csukák azonban az MSZP-frakcióban várják a csalit: Szűrös Mátyáson kívül maga Horn Gyula is ilyen (akiből egy napirend előtti felszólalás kedvéért csináltak frakcióvezető-helyettest). Láthatatlan Gál Zoltán (aki pártjában elbukta a parlamentialelnök-választást) és Csintalan is, lábadozik Baja Ferenc, Baráth Etele, Karl Imre, Katona Béla, Suchman Tamás.
A kisgazdák
A kisgazdáknál több az üstökösszerű karrier: a közvetlen frakcióvezetés - megannyi Halle-Bop - szinte teljes egészében az utóbbi egy évben vált ismertté. A frakcióvezető Bánk Attila is csupán bő egyéves képviselői tapasztalattal rendelkezett a ciklus elején. ´ és közvetlen helyettese, Turi-Kovács Béla (aki annyira új fiú, hogy még a lakk is alig száradt meg rajta) azon igyekeznek, hogy önálló politikai erővé tegyék a kisgazda frakciót, s létezésének ne egyetlen célja és értelme Torgyán József legyen. Turi-Kovács az Országgyűlés egyik legszorgalmasabb képviselője: négy bizottsági tagságával, frakcióvezető-helyettesi posztjával, 65 felszólalásával és 38 indítványával kevesen tudnak versenyezni a Házban. Két igen érdekes kisgazda még Pokol Béla és Csúcs László. Pokol meglehetős vehemenciával vezeti az egyik legtekintélyesebb bizottságot, az alkotmányügyit, extrém javaslatokat gyárt (főként a választási rendszerről), de minden indítványában van valami dzsesszes. Csúcs László teljes rejtély: az ember, akit vérivó szélsőjobboldalinak könyvelt el az ország, ma az egyik legvisszafogottabb kormánypárti képviselő, felszólalásaiban és indítványaiban nyomát nem találni politikai szempontoknak: kizárólag költségvetési (a bizottság alelnöke!) és adóügyekben aktív. Miért is ne, ha egyszer ahhoz ért - elvégre ő volt a Medgyessy-Kupa-féle adórendszer egyik alkotója.
Fontos kisgazda még Atyánszky György, aki mindenkivel jóban van, a régi motoros Lányi Zsolt, aki valószínűleg azért szól be időnként a kormánynak, mert nem tud különbséget tenni jó és rossz között, vagy Bernáth Varga Balázs, az önkormányzati bizottság elnöke ("Mikor tanítják már meg a rendőröket célozni?" - kérdezte Pintér belügyminisztert a bizottsági meghallgatáson, a terepjárólopás után) nemrég nyújtott be egy egész értelmes javaslatot a pártok pénzügyi elszámolásáról.
Az SZDSZ
Az SZDSZ frakciója oly kicsiny, hogy minden tagja kénytelen aktív lenni, ha egyáltalán látszani akarnak (kivéve talán Iványi Gábort és a visszahúzódott Dornbach Alajost). A törvényhozói munkában a volt államtitkári garnitúra a legfrissebb: Világosi Gábor, Kovács Kálmán és Kis Zoltán alkalmazkodtak legjobban az ellenzéki szerepkörhöz. Mindhárman nagy interpellálók és kérdezők, Világosi a megfigyelési bizottságban munkálkodik, a maffiatörvényhez is benyújtott számos módosítást, Kovács részben költségvetési ügyekben nyomul, részben önálló indítványokat gyárt, Kis Zoltán pedig - az egyetlen liberális képviselő, akit háromszor egymás után egyéniben megválasztottak - mezőgazdasági ügyekben gyúr. Kisből gyakran kibukik, hogy egész másképpen képzelné a politikát. Íme egy idézet a földtörvény általános vitájában elhangzott felszólalásából: "Itt marjuk egymást, próbálunk ötről a hatra jutni, és egy ördögi mókuskerékben vagyunk. A miniszter úr visszakérdez: mit tettek önök az elmúlt négy évben? Jártuk a mókuskereket, jártuk, jártuk, de ebből ki kellene lépni, mert az előző négy évben is mókuskerekezett az előző kormány! Amikor ehhez a kérdéshez hozzányúlunk, a politikai indulatok összefeszülnek, és mindenki a gonoszt látja a másikban. (...) Már nem a témáról beszél, hanem már kijön a szövetkezet, a sérelem, nagyanyám, mit tudom én, szóval innentől nincs meg a bizalom a másik iránt, azt hisszük, hogy valami csalárd módon alánk akar tenni. (...) Tehát ez a szabályozás úgy fog kinézni, hogy itt földet senki nem fog szerezni, csak akkor, ha ezeknek és ezeknek a feltételeknek megfelel. És nem érdekel, hogy budapesti lakosról van-e szó, vagy sydneyi lakosról van szó, vagy mit tudom én, milyenről! Kedves jó barátom! Itt élsz, főhivatásszerűen, itt telepedtél le, ezt csinálod? Akkor van földvásárlási jogod - ha meg ezt abbahagyod, akkor meg el kell hogy adjad!" A józan liberális paraszti ész, mi más.
A három volt államtitkáron kívül Szalay Gábor (gazdasági ügyekben) és Béki Gabriella (egészségügyi és társadalombiztosítási ügyekben) tartozik a frakció legaktívabb képviselői közé. Az SZDSZ képviselői néhány indítvánnyal ideológiai gyökereikhez keresték a visszautat: az Információs Társadalom Alapjairól szóló határozati javaslat (Kovács-Lotz-Magyar) az internetre kényszerített volna minden államigazgatási szervet, Fodor Gábor és Mécs Imre indítványa eltörölte volna a hadkötelezettséget, a hitelintézeti törvény módosítása (Kuncze-Kovács-Szalay-Magyar) pedig korlátozta volna a banktitokra való hivatkozás lehetőségét abban az esetben, ha egy bank állami juttatásban részesült. Ezeket a javaslatokat az Országgyűlés napirendre sem vette - viszont okkal merül fel a kérdés, hogy miért nem akkor próbálta a liberális párt elérni ezen céljait, amikor a mostani beterjesztők még jórészt kormánytagok voltak, és jelentős parlamenti támogatással bírtak?
MDF, MIÉP
Az MDF elvesztette az előző ciklusban legjobb, legaktívabb képviselőit: Pusztai Erzsébet még ciklus közben kiszakadt, Póda Jenő a Fideszbe és ezzel a Miniszterelnöki Hivatalba igazolt, Dávid Ibolyát pedig beszippantotta a kormány. A maradék nem sok eredményt tud felmutatni: egy-két sikeres módosító indítványt, Csáky András (egészségügy) és Font Sándor (költségvetési ügyek) aktivitását meg a másodvirágzását élő Horváth Balázst tűzhetik a kalapjuk mellé. A MIÉP egy évének mérlegét a legótvarabb parlamenti felszólalások (Csurka István, ifj. Hegedűs Lóránt) gazdagítják, bár sikerült kitermelniük néhány, a civilizáltabb rétegeknek is eladható arcot: Balczó Zoltán vagy Fenyvessy Zoltán akár kisgazdának is elmennének.
Jól van Kupa Mihály is.
A munkarend
A munkarend átalakításának komoly (bár nyilván nem kizárólagos) szerepe van a parlamenti légkör elvadulásában. A munkarend kérdése - ha józanul végiggondoljuk, elvégre nem vagyunk parlamenti képviselők, hogy ezt ne tehetnénk meg - kisebb súlyú ügy, mint amekkora hatást a belpolitika elmúlt hónapjaira gyakorolt. A korábbi rendszerben minden hétfőn és kedden (néha szerdán is) plenáris ülést tartott az Országgyűlés, szerdán és csütörtökön bizottsági ülések voltak, pénteken pedig már haza is mentek a képviselők. A jelenlegi rendszer háromhetes ciklusokból áll: egy hét plenáris ülés, egy hét bizottsági ülés, egy hét fakultatív program, amit a választókörzetben javall eltölteni a szabály. E rendszer hátrányai közül a legsúlyosabb az interpellációs lehetőségek csökkenése. Ezenkívül évente néhány nappal kevesebb plenáris ülésre van lehetőség, de ennek valószínűleg nem lenne számottevő hatása a törvényhozói munkára. Ritkultak a napirend előtti felszólalások is: ami talán nem is akkora baj, hiszen e parttalan politikai filipikkák eddig is túl nagy szerepet kaptak az Országgyűlésben, funkciójuk pedig a parlamenti közvetítések alacsony nézettsége és hallgatottsága miatt alig van. Komoly hibája a rendszernek viszont a választókörzeti hét beiktatása: nehéz elhinni, hogy ezt az időszakot rendeltetésszerűen használja a képviselők többsége.
Érdekes módon nemrég a kisgazda frakció állt elő értelmes javaslattal a munkarend ügyében: egy hét plenáris ülés, egy hét bizottsági, a péntek mindkét héten szabad. Ez megszüntette volna a felesleges választókörzeti hetet, viszont kiküszöbölte volna az eredeti munkarend azon hátrányát, hogy gyakran egyszerre voltak plenáris és bizottsági ülések. Ezt azonban - mivel kisgazda javaslat volt - minden oldalról kiröhögték, ami jól jelzi a jelenlegi Országgyűlés legszomorúbb sajátosságát: mindegyik frakció beidegződések alapján reagál, anélkül, hogy megvizsgálná egy-egy javaslat tartalmát. A kormánypártok leszavaznak bármit, ami ellenzéki oldalról érkezik, legfeljebb később benyújtanak valami nagyon hasonlót (pedig ha tárgysorozatba vennék az indítványokat, akkor módosítókkal könnyen önmaguk számára is elfogadhatóvá tehetnék őket), és az ellenzék sem támogat olyan javaslatokat, amelyekhez hasonlókat kormánypártként még maga is tervezett.
´szre talán csillapodik kissé a kormány és az ellenzék közötti viszony, és a jelenleginél valószínűleg gyakrabban ül majd össze az Országgyűlés: a Fidesz és az MDF kivételével minden frakció ezt szeretné, a költségvetési hajrá pedig jó ürügy lesz a feltűnésmentes visszakozásra.
A következő időszak azonban ennél nagyobb érdekességeket is tartogathat.
Minden kormánypárti frakció életében eljő ugyanis az pillanat, amikor a képviselők ráéreznek az önálló nyomkodás ízére. Ilyenkor gyakoribb egyeztetést kezdenek követelni a kormánytól, minisztereket utálnak ki, saját jelölteket kezdenek forszírozni, módosító indítványokkal bombázzák a kormány-előterjesztéseket. Szájer József lojálisabb frakcióvezető ugyan, mint Szekeres Imre volt az előző ciklusban, de kérdés, hogy meg tudja-e akadályozni a rebelliót. Sok múlik majd a beharangozott kormányátalakítás mikéntjén és a frakcióvezetés által előkészített bizottsági tisztségviselő-cserén. A második vonal képviselőiről pedig éppen az ilyen időszakokban derül ki, hogy mire vannak hitelesítve.
A kisgazda frakcióvezetésben máris érzékelhető valamiféle enyhe távolságtartás a kormánytól. Ennek a meccsnek az eredményét pedig éppen egy év múlva tudhatjuk meg: akkor, amikor a magyar Országgyűlés köztársasági elnököt választ.
Weyer Balázs
Akikre büszkék vagyunk
A parlamenti felszólalások toplistáján tarolnak az ellenzéki pártok - ez bizonyos értelemben érthető, hiszen a kormánypártok képviseletében gyakran a kormány tagjai szólalnak fel -, többségük pedig jogilag országgyűlési képviselő ugyan, munkáját mégsem az Országházban végzi.
A lista első helyén óriási fölénnyel Bauer Tamás (SZDSZ) áll, egy év alatt 186 felszólalása során összesen 16 óra 20 percet beszélt. Bauer mindig is a notórius felszólalók közé tartozott, hozzászól bármihez, és - ami talán a döntő ebben a nem létező versenyben - mindig ott van. A második helyen Keller László (MSZP), a költségvetési bizottság alelnöke, volt népjóléti államtitkár áll 172 felszólalással, 9 óra 42 perc tiszta játékidővel. A harmadik Béki Gabriella (SZDSZ), alig lemaradva, 9 óra 38 perccel. További sorrend:
4. Lentner Csaba (MIÉP) 9 óra 32 perc
5. Göndör István (MSZP) 5 óra 49 perc
6. Hack Péter (SZDSZ) 5 óra 19 perc
7. Hegyi Gyula (MSZP) 5 óra 19 perc
8. Kis Zoltán (SZDSZ) 5 óra 15 perc
9. Kovács Kálmán (SZDSZ) 5 óra 14 perc
10. Turi-Kovács Béla (FKGP) 5 óra 2 perc
Turi-Kovács lett a legtöbbet beszélő kormánypárti képviselő, gratulálunk. A Fidesz és az MDF legjobbja nem fért be az első tízbe. Surján László (Fidesz) 4 óra 15 percnyi felszólalást tudhat a háta mögött egy év alatt, Csáky András (MDF) pedig 3 óra 55 percet beszélt.
A bizottságok közül a legtöbbet az alkotmányügyi ülésezett, összesen 43 alkalommal - ez hagyományosan a legleterheltebb bizottság, a legtöbb indítvány megfordul a kezük alatt (elnöke: Pokol Béla, FKGP). 42-42 alkalommal ült össze az egészségügyi és a környezetvédelmi bizottság (az előbbit Kökény Mihály [MSZP] vezeti, az utóbbi elnöke Illés Zoltán [Fidesz], aki egyszer fizetésük visszaadására szólította fel a bizottság azon tagjait, akik nem akartak a hét minden napján ülésezni). Az állandó bizottságok közül a legritkábban - egy év alatt mindössze tizenkétszer - a számvevőszéki ült össze (elnök: Kósa Lajos, Fidesz), fontosságához képest feltűnően ritkán, hússzor találkozott csak az európai integrációs ügyek bizottsága (vezeti Szájer József, Fidesz).
Az Országgyűlés egy év alatt három esetben függesztette fel képviselő mentelmi jogát: két esetben Várhegyi Attila (Fidesz) kulturális államtitkárt adták ki a képviselők, egyszer pedig Szinyei András Heves megyei fideszes honatyát. Huszonegy esetben az Országgyűlés fenntartotta a mentelmi jogot, javarészt rágalmazási és becsületsértési ügyekben. A legtöbbször, öt alkalommal Csurka István MIÉP-frakcióvezető mentelmi jogának kiadását kérték ilyen ügyben. Két-két alkalommal Szinyei András és Körömi Attila pécsi fideszes képviselő mentelméről is határozott a Ház. Összesen tizenegy fideszes, hat MIÉP-es, négy kisgazda, egy-egy szocialista (nem Boldvai László, őt már az előző ciklusban kiadták), SZDSZ-es és MDF-es képviselő mentelmi jogának ügyében kellett döntenie az Országgyűlésnek.
Egy eset kilógott a többi közül: Bebes István (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztését nem rágalmazás, hanem okirat-hamisítás miatt kérte az ügyészség. A mentelmi bizottság a képviselő kiadását javasolta, Bebes maga is kérte képviselőtársait, hogy függesszék fel mentelmi jogát, a képviselők azonban nem hallgattak rá. Bebes ezután megpróbált új szavazást kicsikarni, de egyazon mentelmi ügyről a szabályok szerint csak egyszer szavazhat a Ház.
