Azért engedjük szabadon az embercsempészeket, hogy spóroljunk

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 12.

Belpol

Nagyot akarunk spórolni, hiszen tavaly 2544 csempészből csak 254-et tartanak már fogva az országban.

Azért engedték szabadon az embercsempészet miatt börtönben ülők 90 százalékát, mert „a szabadon bocsátás jelentős költségvetési megtakarítást eredményezett, valamint csökkentette a börtönök zsúfoltságát” – válaszolta az ATV-nek a Belügyminisztérium, miután kiderült, hogy a 2544 ilyen tett miatt elítélt bűnözőből csak 254 ül jelenleg is.

A Momentum elnöke, Tompos Márton szerint az elengedett embercsempészek akár 30 milliárd forintnyi forgalmat bonyolíthattak le, és most visszatérhetnek a feketegazdaságba. 2023-ban  összesen 2021 külföldi embercsempészt engedtek ki a magyar börtönökből.

A magyar jog szerint az embercsempészet legenyhébb esetben is egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, míg súlyosabb esetekben, például haszonszerzés céljából vagy bűnszervezetben való elkövetés esetén, akár nyolc-tíz év szabadságvesztés is kiszabható. A Belügyminisztérium hangsúlyozta, hogy a külföldi embercsempészek fogva tartása milliárdos költségekkel járna. Az elengedett elítéltek közül mindössze tizenhatot fogtak el újra, amit a minisztérium szerint a hatékonyság jele.

Az embercsempészeket „reintegrációs őrizetbe”, azaz a gyakorlatban szabadon engedő rendelet szerint aki 72 órán belül nem hagyja el Magyarországot, annál megszűnik a reintegrációs őrizet, magyarul visszakerül a börtönbe. Ez tehát mindössze annyit jelent, hogy elküldik az országból, az viszont nem kérdéses, hogyan követik őket ezek után nyomon.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.