Az Oktatási Hivatal ígéri, kijavítják az elszámolt felvételi pontokat

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 12.

Belpol

Sokan továbbra sem tudják, hova mennek tanulni szeptembertől.

Akinek jogos az észrevétele, mert eljárási vagy adminisztrációs okból számítási hiba történt, az módosított besorolási döntést kap, és a korrigált pontok szerint, a jelentkezés sorrendjében jelölt legkedvezőbb helyre veszik fel – válaszolta a Népszavának az Oktatási Hivatal, ami a felvételi pontszámok nyilvánossá válása óta nem igazán tudott mit kezdeni azzal a problémával, hogy tömegeknek számolták el valamilyen módon a pontszámait, ami miatt páran indokolatlanul kerültek be egyetemekre, mások pedig jogtalanul maradtak le onnan. A hivatal azt nem árulta el, hány bejelentés érkezett.

Felvételi - Nyilvánosságra hozták a 2023. évi felsőoktatá

 
 
2023-ban még mindenki ünnepelt
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
 

Az elmúlt hetekben több diák és szülő jelezte, hogy adminisztrációs hiba miatt az informatikai rendszerben egyik napról a másikra csökkentek pontjai, eltűnt a bizonyítványa vagy nem a legjobb eredményét vették figyelembe. A zavart az okozta, hogy változott a pontszámítás, az egyetemek maguk dönthették el, mire adnak 100 pluszpontot. Ehhez egy új számítógépes rendszer is készült, az adatokat az Oktatási Hivatal és az egyetem is kezelte.

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Félmosoly

E sorok írója kevés nyomasztóbb filmet látott, mint ez a számos fesztiválon (egyebek közt a cannes-in) díjazott darab. Eleinte csak kicsit kényelmetlen a társtalan és mint lassan kiderül, családtalan szülésznő története, végül azonban szinte elviselhetetlen a sorstól kizsarolt, hamis idill feszültsége.

Buffalo Soldiers

  • - turcsányi -

Van ilyen film egy rakás, egytől egyig hősköltemények. Talán csak abban különböznek, hogy némelyeknek odaírják az elejére, hogy „igaz történet alapján”, némelyeknek meg nem.

És mindenki másnak

Az előadás Ken Loach 2016-os, Cannes-ban Arany Pálma díjat nyert filmjének adaptációja. Nagy port kavart a mű, még a brit parlamentben is téma volt. A szívrohamon átesett asztalos (a színpadi adaptációban ácsmester) kilátástalan bolyongása az angol szociális és egészségügyi ellátó rendszerben ugyanis a döntéshozókkal szembeni vádiratként is felfogható.

Fénytörésben

  • Veres András

Kardos András gyakran él új könyvében (is) a skizofrénia kifejezéssel; szerinte édesapja, Pándi Pál „morális skizofréniában” élt és alkotott, a vele párhuzamba állított Fehér Ferencet pedig (akiről könyvet szándékozik írni a közeljövőben) a „szabadság-skizofrénia” jellemezte. Könyvét olvasva ő maga is úgy jelenhet meg előttünk, mintha valamifajta furcsa fénytörésben állítaná elő szövegeit.

Palotám Pesten

A Szabadság téri tőzsdepalota 1905. október 30-án kezdte meg működését egy valahai kaszárnya helyén. Az ünnepélyes avató elmaradt, és már egy hónappal a nyitás után kezdetét vették az 1907-ig eltartó átalakítási munkálatok.

Bűnözők között

Kedden frissítette az Egyesült Államok pénzügyminisztériumához tartozó Office of Foreign Assets Control, azaz a külföldiek vagyonát ellenőrző hivatal az ún. blokkolt személyek szankciós listáját, amelyen január 7-től immár Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője is szerepel.