Magyar Narancs: A Természettudományi Múzeum sok helyszínen volt már korábban, de a kilencvenes években az ön igazgatósága alatt kezdték összeköltöztetni a különböző tárakat a Ludovikára. A Ludovika mennyire ideális helyszín a múzeumnak?
Matskási István: Bizonyos múzeumi követelményeknek nagyon megfelelt, másoknak csak komoly átalakításokkal. Modernizálni kellett az épületeket, de meg lehetett oldani a műemlék sérülése nélkül, hogy ki tudják szolgálni egy korszerű múzeum igényeit. Szerencsénk volt, mert lehetett a föld alá építkezni, és az egykori lovardát is sikerült megfelelően átalakítani kiállítási célra. Elhelyezkedés szempontjából pedig a Ludovika ideális, mert tökéletesen meg lehet közelíteni. A kilencvenes években hamar eldőlt, hogy oda kerül a múzeum, mert az épületnek is funkciót kellett adni, előtte méltatlanul és célszerűtlenül használták. Ráadásul könnyű volt az épületet a múzeum céljára felajánlani, mert senkinek nem sérültek az érdekei azzal, hogy el kellett költözni. Az is nagy előny volt, hogy az Orczy-kertet is lehetett használni programok lebonyolításához, illetve a kert fejlesztése is szerepelt a tervekben.
MN: Mennyire zavarta a múzeumi munkát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) odatelepítése?
MI: A 2011-es döntés tulajdonképpen lehetetlenné tette a múzeum működését a Ludovikán és az Orczy-kert területén. Ez lépésről lépésre történt, és végül világossá vált, hogy ott nem maradhat a múzeum. Egyrészt össze kellett húznia magát az épületben, át kellett adnia teljesen elkészült, berendezett gyűjtemények helyét. Például az ásvány- és kőzettárat ki kellett üríteni, és a gyűjteményt levinni az alagsorba – már ezzel nagyon nehézzé vált a helyzet. A könyvtárnak épp az a része veszett el, ahol a külső látogatók olvashattak. Tizenöt éve Magyarország legkorszerűbb genetikai laboratóriuma készült el és működött a Ludovikán, de az építkezés során ez megsérült, és már csak az egyik részét tudjuk használni. Másrészt, mivel évek óta ilyen bizonytalan a helyzet, 2014 óta igazi nagyszabású, közönségvonzó kiállítást, mint amilyenek korábban például a nagy dinoszaurusz- vagy a múmia-kiállítások voltak, már nem tud rendezni a múzeum. Legalább két év egy ilyen kiállítás előkészítése, és amikor arról van szó, hogy jövőre már esetleg nem lesz kiállítótér, akkor ebbe nem lehet belefogni.
MN: Miért pont Debrecen merült fel mint új helyszín?
MI: Valószínűleg azért, mert a debreceni vezetés felismerte, hogy kérdéses a Természettudományi Múzeum elhelyezése, és bár számos koncepciót készített a múzeum arra vonatkozóan, hogy Budapesten hol és hogyan lehetne elhelyezni, egyikről sem született pozitív döntés. Debrecen pedig aktívan szeretett volna fejleszteni, ezért ezt az ajánlatot tették.
MN: A múzeum milyen budapesti helyszíneket javasolt?
MI: A legelején volt egy olyan gondolat, hogy maradjon a múzeum az Orczy-kertben. Az egykori cipőgyár épületei helyén lehetett volna új épületet építeni, és azt összekötni azokkal a megmaradó részekkel, amelyek az NKE-nek nem kellenek: például a mélyszinti raktárakkal és kiállítóterekkel, vagy a Pollack-féle lovardával, ahol most a kiállítás van. Így olcsón és kevés költözési gonddal meg lehetett volna oldani a helyzetet, de ez nem kapott támogatást. A következő ötlet az volt, hogy Budapesten egy kihasználatlan, üres épületbe költözzön a múzeum. Felmerült az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet épülete, vagyis a Lipótmező, amely ma is üres, és amely megfelelő átalakítással, esetleg a kertben építendő új kiállítótérrel meg is felelt volna, de ez a gondolat is elhalt. Felvetődött a Szabolcs utcai kórház épülete is, ezt meg is néztük, meg is állapítottuk, hogy megoldható lenne benne az öreg kórházépületek rekonstrukciójával és egy új kiállítási csarnoképület építésével a múzeum elhelyezése, de akkor az volt a válasz, hogy ez drága lenne. Ezután a minisztérium részéről érkezett az a javaslat, hogy ne régi épületet keressen a múzeum, hanem gondolkozzunk inkább egy új helyszínben, egy új épületben, de még Budapesten.
MN: Ez mikor volt?
MI: Régi épületeket 2012-ben kerestünk, 2013-ban már új helyszíneket javasoltunk, volt, amelyikre látványtervet is készítettünk. Felmerült egy új épület ötlete a Józsefvárosi pályaudvarnál, de ezt elvetették, mondván, sportcélokra kell a terület. Volt egy másik, szintén rozsdaövezeti pályaudvar, a Rákosrendező, amely kevésbé lett volna ugyan jó helyszín, de azért megfelelt volna, erre végül az volt a válasz, hogy a BVSC-nek ígérték oda a területet. Mondtuk a Nyugati pályaudvart is, mert volt egy olyan ötlet, hogy a Városliget majd kinyúlik a Podmaniczky utca felé, és akár egy múzeum is elférne ott, de ez nem volt egészen reális. Érdekes módon a Józsefvárosi pályaudvar ötletét egy darabig erősen támogatta a minisztérium is, de amikor ezt is elvetették, akkor javasoltunk egy nagy telket a Fehér úton, az Örs vezér tere és az Éles sarok között. Ez végül azért nem felelt meg, mert a fővárosé a terület, és nem az államé. Mondtunk egy Bosnyák tér mögötti területet is, majd felvetődött a Kopaszi-gát. Ez nem is a mi ötletünk volt, hanem úgy kaptuk a javaslatot, és először nagy egyetértés volt az elképzelésről, még elhelyezési terv is készült hozzá, de végül kiderült, hogy a Mol-székház fog oda épülni, a másik oldalra pedig lakótelep és irodaházak. Szóba került a volt Közvágóhíd területe is, amely magántulajdonban volt. A tulajdonos nagyon szívesen eladta volna a területet, 3 milliárd forintról volt szó, lehet, hogy alkudni is lehetett volna, de végül ezt is túl drágának találták. A Közvágóhídnak mára a nagy részét lebontották, lakótelep épül ott is. Javasoltuk azt a területet is a Soroksári úton, ahova az atlétikai stadiont tervezik, aztán a volt Nagyvásártelep műemlék csarnoképületét is, amely kiállítási célokra egész jól használható lett volna. Végül ez a terv is elaludt. Próbálkoztunk a Népligettel, a volt Bolyai-laktanya területével, a kőbányai önkormányzat pedig felajánlott egy sörgyári területet. Összesen több mint egy tucat helyszínt javasoltunk, de valakinek fölöttünk kellett volna igent mondani bármelyik megoldásra. Végül már 2018 tavaszán felmerült Debrecen mint helyszín, és 2018 késő őszén mutatták meg először a volt Lokomotív-pálya helyét, hogy akkor ez lesz.
MN: Akkor Debrecenben megvan már a helyszín?
MI: Meg is van, meg nincs is. Az a helyszín, amit bemutatott a debreceni önkormányzat a Nagyerdő környékén, úgy tudjuk, hogy még mindig nincs állami tulajdonban. A telket még meg kellene venni.
MN: Palkovics László miniszter viszont a Népszavának adott interjújában már most arról beszélt, hogy az év végéig levezényelnék a költöztetést.
MI: Ez teljes képtelenség. A Ludovikára több ütemben költöztünk be, ahogy sorra készültek el az újabb épületrészek, és egy-egy ilyen ütem csomagolása és költöztetése is több mint fél évet vett igénybe úgy, hogy akkor megvolt az az előny, hogy egyrészt pontosan tudtuk, hogy hova költözünk, másrészt minden részlegnek besegített az egész múzeum, és ez óriási időnyereséget jelentett. Ha egyszerre kellene költöznie mindenkinek, az éveket venne igénybe. Ráadásul a csomagolás sem olyan egyszerű, mert nem egy áruról van szó, ez komoly munkát igényel, és nemcsak csomagolni kell, hanem egy pontos nyilvántartást is kell vezetni, revíziót kell tartani. Ez szintén sok embert igénylő munka. Minden egyes műtárgyat, legyen az ásvány, ősmaradvány, preparált állat vagy herbáriumi lap, még a csomagolás előtt kézbe kell venni egyenként, át kell nézni, nyilvántartásba kell venni, és ha megérkezett, akkor ugyanezt végigcsinálni, rögzíteni, hogy megérkezett, és nem ment-e tönkre. Ha még az idén költözni kellene, akár csak egy kis részlegnek is, akkor is már most csomagolni kellene.
MN: Egy tavaly nyáron megjelent belső felmérés eredménye szerint a munkatársak nagy többsége nem költözne a múzeummal Debrecenbe. Papp László debreceni polgármester viszont azzal érvel, hogy a Debreceni Egyetem biztosítaná a munkatársak utánpótlását.
MI: A múzeumi munkatársak elsöprő többsége valóban nem tudja vállalni a debreceni költözést, ám csak hosszú távon, 10–15 év alatt lehetne kiképezni olyan szakembereket, akik át tudnák venni a helyüket. Vagyis már régen el kellett volna kezdeni helyben képezni olyanokat, akik biztosan Debrecenben maradnak. A múzeumi munka elég speciális. Külön természettudományos muzeológusi képzés nincs, viszont ahhoz, hogy valaki érdemben tudjon kezelni egy természettudományi gyűjteményt, több évet el kell töltenie benne. Úgyhogy valós a félelem, hogy ha elköltöztetik a múzeumot, komoly szakemberhiány fog fellépni. A múzeumpedagógia terén könnyebb pótolni a munkatársakat, de a kutatómunkában ez gondot fog okozni.
MN: Mennyiben különbözik a múzeumi kutatómunka attól, ami az MTA-n vagy egy egyetemen folyik?
MI: Az egyetemeken is folyik ilyen jellegű munka, de a mi munkánk módszere más.
A nálunk folyó taxonómiai és rendszertani, valamint ökológiai kutatások képezik a biodiverzitás-kutatások alapját is. Ma már gyakran szóba kerül, hogy a biológiai sokféleséget meg kell védeni, és nemcsak önmagáért, hanem mert tudjuk, hogy a létfenntartáshoz szükségesek azok az ökoszisztémák, amelyekben élünk. Először az állatok és a növények pusztulnak el, aztán az ember. A biodiverzitás-kutatásoknak pedig a múzeumi kutatások jelentik az alapját, és azok a gyűjtemények, amelyek nálunk vannak. Azt szoktuk mondani, hogy ezek háromdimenziós adatbázisok. Amikor meg akarunk valamit vizsgálni, akkor mindig vissza kell nyúlni ahhoz az úgynevezett típuspéldányhoz, amelynek alapján azt a fajt leírták, és ez ott van nálunk. Például amikor elszaporodnak a poloskák, akkor a taxonómus-zoológus mondja meg, hogy pontosan milyen poloskákról van szó. Nálunk van poloskagyűjtemény, ezeket a fajokat ott lehet beazonosítani, összehasonlítani, a múzeumi taxonómus állapítja meg, hogy hogyan szaporodik, hogyan terjed, milyen az életmódja az adott állatnak.
MN: Vannak ötletek arra, hogy leválasszák a kutatást a múzeumról, és hogy kettéválasszák a múzeumpedagógiai-kiállítási funkciót és a gyűjteményit.
MI: Hallottam erről, de azt hiszem, hogy ez nem egészen komoly. Ez egy téves és hamis felfogás. A múzeumoknak hármas feladata van: van egy gyűjteményük, amit fel kell dolgozni, a gyűjteményre alapozva tudományos kutatást kell folytatni, és ezeket az ismereteket át kell adni. Nem lehet szétválasztani a gyűjteményt és a kutatást az ismeretek bemutatásától, mert ezzel sérülne valamelyik alapvető funkció.
MN: A szakemberhiányt leszámítva lenne hatással a Debrecenbe költöztetés a kutatás minőségére?
MI: Ha eltekintünk ettől, akkor nem lenne annyira tragikus hatása. Debrecenben vannak kutatóintézetek, az egyetemen is vannak kiváló tanszékek, ezért a kutatás megoldható lenne, de a külföldi kapcsolatokban azért biztosan okozna törést. Számos együttműködési programban veszünk részt más európai természettudományi múzeumokkal, és Budapestet könnyebb elérni külföldről, mint Debrecent, a fővárosba szívesebben jönnek a külföldi kutatók.
MN: Viszont, ha elviszik a múzeumot, Budapest természettudományi múzeum nélkül marad.
MI: Igen, és én ebben látom a legnagyobb bajt. Nem azért, mert Debrecent le kell becsülni, hanem mert az ország keleti szélében van, és akármilyen kicsi ország ez, a közlekedése Budapest-centrikus, minden vasútvonal Budapestre fut be. Emiatt egy nyugat- vagy közép-dunántúli gyerek, de már egy székesfehérvári sem tud egy egynapos látogatásra elmenni Debrecenbe. Az iskolák pedig nem feltétlenül kockáztatják meg, hogy több napot fordítsanak egy múzeumlátogatásra. Vannak statisztikáink a bejelentett csoportokról, ezért tudjuk, hogy Budapestre az ország egészen távoli sarkaiból is eljutnak gyerekcsoportok, de Debrecen miatt a közép-magyarországi vagy nyugat-dunántúli gyerekek gyakorlatilag ki lennének zárva a múzeumból.
MN: Nem merült fel olyan gondolat, hogy a múzeum Debrecenbe költözik, de lesz filiáléja Budapesten?
MI: Ez még teljesen bizonytalan, csak szóbeszéd szintjén merült fel. Amikor a minisztérium kérésére fel kellett mérni, hogy a debreceni költözés milyen előnyökkel és hátrányokkal járna, a múzeum azt javasolta, hogy maradjunk Budapesten, és csináljunk Debrecenben egy nagy látványkiállítást, mert szó volt arról, hogy a város szeretne valamit, ami vonzza a közönséget. De erre a javaslatra sem kaptunk választ. Ezekre a javaslatokra általában nem volt reakció. Igazi, írásos reakció még a budapesti helyszínjavaslatainkra sem igen született, csak szóbeli.
MN: A debreceni polgármester egy interjúban azt mondta, hogy szerinte ott még nagyobb látogatószáma is lenne a múzeumnak.
MI: Ez egy vicc, ezt nem kellene feszegetni. Nekünk most ebben a rossz helyzetben is, amikor nincsenek közönségvonzó, nagy időszaki kiállításaink, 120–160 ezer látogatónk van egy évben. A debreceni Déri Múzeumnak ennek talán a fele, bár egy jó múzeum, és természettudományi gyűjteménye és kiállítása is van, csak kicsi. Elhangzott olyan érv is, hogy Debrecen azért jó helyszíne a múzeumnak, mert a határon túli területekről is tud majd látogatókat vonzani. Nagyváradon viszont pont most épül egy parádés természettudományi kiállítás, egyébként magyar szakemberek segítségével, ezért nem igazán tudom elképzelni, hogy Debrecenbe utaznának a múzeum miatt.
MN: Évek óta nincs környezetvédelmi minisztérium, és most a Természettudományi Múzeum helyzete is ilyen bizonytalanná vált. Ön szerint mennyire beszélhetünk egyfajta kormányzati tendenciáról?
MI: Ez egy nagyon furcsa dolog, mert míg egyfelől a kormány deklarált célja, hogy a bölcsészettudományok helyett a természettudományokat, műszaki tudományokat kell előnyben részesíteni, addig a Természettudományi Múzeumot, amely éppen a gyerekeknek a legfontosabb iskolán kívüli oktatási-nevelési lehetőséget biztosítja, nem fejlesztik. Ez óriási ellentmondás. Adatokkal is alá tudjuk támasztani, hogy a látogatóink többsége diák, általános iskolás csoportokból van a legtöbb, és ha a cél a felsőoktatásban a természettudományok erősítése lenne, akkor pont a múzeumok tudnák efelé terelni a fiatalokat.
| Névjegy Matskási István biológus szakterülete a parazitológia, a gerinces állatokban előforduló férgek kutatása. 1965-ben kezdett a Magyar Természettudományi Múzeumban dolgozni, ahol nagy szerepe volt a parazitológiai gyűjtemény kialakításában és bővítésében. 1986 és 2013 között főigazgatóként vezette a múzeumot, előbb kinevezéssel került az élére, majd a rendszerváltás után többszöri sikeres pályázattal. Matskási István azóta is a múzeumban dolgozik kutatóként. |
