n "Amikor a Ringier megvette, a kiadó képviselõje kijelentette, hogy a Magyar Hírlapból Magyarország legnagyobb politikai napilapját akarják csinálni. Aztán megvették a legnagyobbat" - vázolta tömören a Narancsnak a zuglói szerkesztõségi épületben a fõszerkesztõ a "közéleti napilap" nehéz helyzetének egyik lehetséges olvasatát. A másfél éve kinevezett Szombathy Pál osztja kollégái többségének véleményét, miszerint a kiadónak, pontosabban a lap svájci tulajdonosának végre tiszta vizet kéne öntenie a pohárba.
Az egyik lehetõség szerintük az, ha a tulajdonos vagy a képviselõi elismerik: valójában nem akarták-akarják eladni a Magyar Hírlapot, mivel a céljuk egy ideje már csupán a piac "megtisztítása"az idõközben szintén a portfóliójukba került Népszabadság elõtt. Ezt a változatot látszik erõsíteni az a körülmény is, hogy az RK a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése, majd az azt követõ pereskedés miatt máig nem válhatott de jure többségi tulajdonossá a politikai napilapok hazai piacát vezetõ Népszabadságban, mivel a testület tavaly a piaci erõfölény kialakulásának veszélye miatt megvétózta az akvizíciót.
Ha tehát megszabadul
a Magyar Hírlaptól, az RK javítja az új eljárásra kötelezett GVH-nál a Népszabadság-ügylet jóváhagyásának esélyeit, hiszen idõközben csökkent a kiadó piaci részesedése; ugyanakkor ha tõkeerõs, távlati befektetõnek adja el az MH-t, rontja a Népszabadság piaci kilátásait.
Ezért tûnhet ésszerû tulajdonosi döntésnek az MH megszüntetése, és e tulajdonosi stratégia beismerését látnák Szombathyék abban, ha az RK elutasítaná a szerkesztõség hétfõi kérését a veszteséges mûködés finanszírozásának határozott ideig tartó meghosszabbításáról. A tulajdonos Michael Ringier-nek persze vitathatatlanul jogában áll eldönteni, hogy hajlandó-e további milliókat költeni a MH-ra, ám nemleges döntése borítékolhatóan újabb vihart kavarna a kiadócsoport életében. Márpedig ettõl a közelmúlt bukaresti fejleményei - ott a szintén Ringier-tulajdonban lévõ Evenimentul Zilei címû lap munkatársai azzal vádolták a kiadót, hogy a Nastase-kormány politikai érdekeinek kijárójaként próbál beleszólni az újság szerkesztésébe (lásd: Irányított közbeszéd, Magyar Narancs, 2004. szeptember 30.) - után valószínûleg szívesen eltekintene.
Szombathyék szerint az RK másik, jobbik döntése az lenne, ha elismerik: nem tettek meg mindent a lap eladása érdekében, és jó tulajdonosként beleegyeznek, hogy ezúttal a szerkesztõség tárgyaljon a potenciális befektetõkkel. Mi-vel egy mûködõ újságot sokkal könnyebben és jobb áron lehet értékesíteni, mint egy kényszerszünetelõt, arra kérik a tulajdonost, hogy ideiglenesen adja át a kiadói jogokat egy a szerkesztõség tagjai által alapítandó gazdasági társaságnak. Mivel a Szugló utcai szerkesztõségi irodaház bérleti díját az RK az év végéig rendezte, a lap munkatársai által kért három hónap helyett a megállapodás
a legjobb esetben is csak
az év végéig szólhat. Ez idõ alatt kellene új tulajdonost találni a lap vezetésének, és eddig állná a régi a nyomdaszámlát.
A szerkesztõség 86 munkatársából a hétfõ délelõtti gyûlésen 75-en vállalták, hogy egy-két hónapos felmondási idejük alatt ingyen dolgoznak a lapnál, ami jó alkupozíciót jelent a kiadóval folytatandó keddi tárgyalásokra. A lap vezetõi, így Popovics Gizella fõszerkesztõ-helyettes szerint biztatók a jelek arra, hogy az RK kedvezõen fogadja kérésüket. A Narancs kérdésére Papp Béla, a Ringier ügyvezetõ igazgatója hétfõn este szintén nem adott egyértelmûen elutasító választ. Mint mondta, a javaslatot munkatársaival alaposan megvizsgálják, ám elõzetesen is több problémát vél felfedezni. Hiába ugyanis például a szerkesztõség munkatársainak áldozatkészsége, ha kétséges, hogy munkajogilag lehetséges-e bér nélkül foglalkoztatni õket. E problémán szerinte az sem változtatna, ha a kiadói jogok átadása miatt ekkor már nem õ lenne az ingyen dolgozó kollégák munkáltatója. Mindez azonban csak a kisebbik, technikai jellegû probléma.
Papp Béla ugyanis lapunknak azt is kifejtette: nem igazak azok a híresztelések, miszerint nem próbálták eladni a Magyar Hírlapot, és a Népszabadság sorsával kapcsolatos összefüggések láttatása sem több puszta spekulációnál. A tulajdonosnak ugyanis egyértelmû pénzügyi érdeke, hogy minimalizálja a veszteségét, ezért tettek meg eddig is mindent az MH eladásáért, és tárgyaltak az összes érdeklõdõvel. Emellett, mondja Papp, versenyjogilag is
jobb, ha a piacon marad
a Magyar Hírlap, hiszen minél több szereplõs a piac, annál kisebb részt tudnak megszerezni a Népszabadsággal, ami javítja a GVH pozitív döntésének esélyeit.
A szerkesztõség folyosóin beszerzett értesüléseink alapján úgy tudjuk, hogy az MH iránt jelenleg egy, az OTP-s Csányi Sándor által vezetett hazai befektetõi társaság, egy, csak a képviselõje útján jelentkezõ, ismeretlen kilétû amerikás magyar és a WAZ német kiadói csoport érdeklõdik komolyabban (a WAZ térségbeli érdekeltségeirõl ugyancsak lásd szeptember 30-i írásunkat). Meg nem erõsített információink szerint e befektetõk közül volt, aki korábban is felbukkant lehetséges kérõként, de valakit a kevéssé vonzó kondíciók riasztottak el, míg mások állítólag egyáltalán nem kapták meg az adásvételre vonatkozó információs csomagot a Ringier-tõl. Papp Béla cáfolta, hogy bárkit megakadályoztak volna a lap megvásárlásában.
Szombathy Pál és Papp Béla egyetértenek abban: a jelenlegi, nagyjából 26-28 ezres helyett körülbelül 35 ezres eladott példányszám mellett lehetne nullszaldós a lap. A költségcsökkentés keretében a fõszerkesztõ 20 százalékos leépítést tart vállalhatónak, a kiadó vezetõje szerint viszont elképzelhetõ, hogy a hosszú távú nyereségességhez akár 40 fõ alá kellene szorítani a szerkesztõségi létszámot. Valamennyi hírlapos beszélgetõtársunk úgy véli, hogy a példányszám nem megfelelõ alakulásáról a kiadó is tehet: nagyjából a Népszabadság megszerzése óta ugyanis, mint mondják, az RK nem reklámozta a Magyar Hírlapot, így a Szombathy alatt új laptervvel és -struktúrával, frissebb hangvétellel jelentkezõ újság potenciális olvasói nem értesülhettek a fejleményrõl. Papp Béla szerint ez a vélelem nem igaz, reklámköltéseik az idei év elsõ öt hónapjában megegyeztek a 2003-as év megfelelõ idõszakával. Azt az RK vezetõje is elismeri, hogy idén júniustól készpénzt nem költöttek az MH marketingjére, és csak a lapcsoport többi tagjánál, illetve barterszerzõdések keretében reklámozták, ennek azonban az az oka, hogy az eladás elõtt a költségek lefaragásával vonzóbbá kívánták tenni az idén havi 20-30 millió forintos veszteséget termelõ újságot.
A lapot népszerûsítõ hirdetések megritkulása mellett több információforrásunk is a hirdetésszervezés viszonylag új keletû hiányosságait, valamint a terjesztési problémákat is a kiadói munka számlájára írja. A lap vidéken sok helyen nem elérhetõ a standokon, a hirdetõk közül pedig a lap eladásának fel-felröppenõ hírére sokan lassan elmaradoztak. (Feltehetõen nem csak a reklámbizniszben dolgozóknak tûnt fel a közelmúlt egyik különös hirdetése az MH-ban: "Kedves Hirdetõink! Szeretettel várjuk hirdetéseiket!") A kiadó vezetõje szerint a hirdetésszervezés intenzitása nem változott, a lap terítése pedig nemcsak a kiadó akaratától, hanem a standok visszajelzéseitõl, a remittenda alakulásától is függ. Tény, hogy a "négy országos napilap" jobbára csak nevében országos; leginkább Budapesten adnak el, s ha - például - a Magyar Hírlap iránt lanyha a vidéki kereslet, a nyomott példányszám növelése s a szélesebb terjesztés csak a nyomdaköltségek elszaladását eredményezné. Az mindenesetre nem bizonyult körültekintõ kiadói lépésnek, amikor tavaly nyáron éppen a tévében futó hirdetési kampánnyal egyidejûleg szüntette meg az RK a lap színes tévémûsor-mellékletét: nagyon sokan ekkor mondták le az elõfizetésüket. A lapnak emellett elsõsorban a pénzhiány miatt sosem sikerült belföldi tudósítóhálózatot kiépíteni (a külföldirõl nem is beszélve), így gyakran érhette az a nem teljesen alaptalan vád, miszerint "nem lát tovább a Nagykörútnál".
A kiadó közlése szerint az RK az elmúlt négy évben mintegy kétmilliárd forintot költött az MH-ra, és miután a lap nem váltotta be a reményeket, az eladása pedig az eredeti júniusi határidõ folyamatos meghosszabbítása ellenére sem valósult meg, Michael Ringier a megszüntetés mellett döntött. A Magyar Hírlap 40 ezer kinyomtatott példányából az RK tájékoztatása szerint október közepén körülbelül 27 ezer fogyott el, amibõl közel 18 ezer jutott az elõfizetõknek. A hirdetési bevételek az elsõ negyedévben "ütemszerûen" alakultak, a másodikban az elõirányzotthoz képest több mint 25 százalékkal csökkentek. A hirdetéseket változó, de a tarifaár 35 százaléka fölötti áron értékesítették.
Papp szerint egy nívós, magas presztízsû lap bezárása nem pusztán üzleti kérdés, ám a Magyar Hírlap esete nem egyedi, amint azt a közelmúltban több sajnálatos nyugat-európai lapcsõd is mutatja. Papp szerint az MH rossz eredményeihez az általános lappiaci trendek mellett olyan körülmények is hozzájárultak, mint az MTI szokatlanul drága szolgáltatása. Mindezt, mint mondja, elsõsorban a már említett szerkesztõségi létszámcsökkentéssel lehetett volna ellensúlyozni, amit azért nem léptek meg, mert nem tudták, hogy az érdeklõdõ befektetõk esetleg nem ugyanúgy az elõremenekülés stratégiáját választanák-e, mint az RK 2001-ben.
Papp Béla a múlt pénteki sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott a lapról, hogy míg a társadalom polarizálódott, a lap középen maradt, és hiába tartja annak minõségét kiválónak, "hibás döntés volt az újság függetlenségét erõltetni, mivel a függetlenség még nem piacképes Magyarországon". Kijelentésével feltehetõen a helyzet kínosságát akarta enyhíteni, értékelése ugyanis feltûnõen összecseng a lap legtöbb dolgozójának önképével. A szakma és a napilapolvasó értelmiség egy jelentõs része azonban a Magyar Hírlapot nem tartja sem különösebben elfogulatlan, sem párját ritkítóan színvonalas újságnak. Az tény, hogy a liberális újság álláspontja gyakran egyedi és üdítõ, miként az is, hogy a "véleményspektrumon" a baloldali Népszabadságtól, illetve Népszavától jobbra, a Magyar Nemzettõl pedig balra helyezkedik el, és mind közül a legkevésbé kötõdik a politika intézményesült szereplõihez. (Sõt, Szombathy szerint a politikusok mellett a kiadó sem próbált soha nyomást gyakorolni a szerkesztõségre, ami napilapkörökben enyhén szólva nem tekinthetõ általános gyakorlatnak.) A rövidebb cikkeket tarkító nagyobb anyagai mellett izgalmas tördelésével és képi megoldásaival az egész hazai lappiacra ható újságnak azonban a témaválasztásaival és a fontosabb cikkekre fordított érdemi újságírói, szerkesztõi munka mennyiségével sajnos csak ritkán sikerült kitûnnie a hazai napilapok mezõnyébõl.
Miklósi Gábor
