Egy éven belül már a második büntetõeljárást kezdeményezte az ügyészség Molnár Csaba rendõr alezredes, az ORFK pénzmosás elleni osztályának egykori vezetõje ellen. Az ügyészség szerint a nyomozó ezúttal nem szír nepperekkel, hanem magával a brókerügy névadójával, Kulcsár Attilával esküdött össze. Molnár ellen egyedül
az exbróker vallott - akit épp a nyomozó csalt tõrbe és fogott el Bécsben tavaly nyáron.
Molnár Csabát és munkatársát, B. János õrnagyot a múlt hétfõn hivatali visszaéléssel és közokirat-hamisítással gyanúsította meg az ügyészség. Eszerint az alezredes egy tavaly június 24-i tanú-kihallgatáson közölte Kulcsárral, mely ügyletek jogszerûsége nincs megfelelõen dokumentálva a Pannonplast-részvények felvásárlásánál. Az ügyészség úgy vélte, Molnár ezzel hozzájárult ahhoz, hogy a bróker okiratokat hamisítson a kérdéses tranzakciók igazolására. Az alezredest azzal is gyanúsítják, hogy megengedte Kulcsár részvételét egy másik tanú (N. Károly) kihallgatásán, mi több, N. helyett válaszolt is a feltett kérdésekre. Az ügy elõadója viszont - a gyanúsítás szerint Molnár utasítására - a feleleteket N. Károly vallomásaként jegyzõkönyvezte. Molnár ezzel azt érte el, hogy ne kelljen Kulcsárt meggyanúsítania, így megteremtette külföldre szökésének legfõbb feltételét - állítja az ügyészség.
A fiatal rendõr alezredes a K&H-ügy kirobbanását követõen került reflektorfénybe, amikor a sajtót rendszeresen õ tájékoztatta arról, hogy
meddig jutott a rendõrség
az elsikkasztott pénz útjának felderítésében, és hol tart a számlák zárolása. Az alezredes azonban már korábban, Szász Károly tavaly június 16-i megverése után indított eljárásban is exponálta magát. Molnárt bízták meg annak a kivizsgálásával, hogy elrendelhetõ-e a nyomozás hûtlen kezelés gyanújával a Pannonplast-részvények felvásárlása miatti pénzügyi tranzakciók, azon belül az Állami Autópályakezelõ (ÁAK) Rt. pénzeinek felhasználása ügyében. A vizsgálat azért indult, mert a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke a Pannonplast-ügyet nevezte meg bántalmazásának okaként. Június 30-án az alezredes lezárta a vizsgálatot, és megtagadta a nyomozást.
A Narancs megtudta: az ügy elõadója B. János õrnagy volt, akivel Molnár elõre egyeztette, milyen iratokat kérjenek be, és kiket hallgassanak ki tanúként. Mivel a felügyeleti határozat külön kiemelte a K&H Equities és azon belül Kulcsár Attila szerepét, a brókert elsõként hallgatták meg az ügyben. Az ügyészség szerint Molnár ekkor játszott össze Kulcsárral; erre az állítólagos tényre a bróker magára nézve is terhelõ vallomása hívta fel az ügyészek figyelmét. A gyanúsított természetesen tagad, de a tanúkihallgatás eljárásjogi szabályait ismerve a gyanú eleve fölöttébb különös. A rendõrt ugyanis jogszabály kötelezi arra, hogy a tanúval adatokat közöljön arról, amirõl megkérdezi. Ha egy pénzügyi tranzakcióról például igazolást kér, akkor nem azért teszi, hogy hamisításra bújtson fel, hanem hogy a bizonyítékokat beszerezze, majd ellenõrizze.
"Az ügyészség egy fontos dolgot elfelejt - mondta lapunknak Molnár Csaba. - Június 19-én, amikor az ügyet az osztály megkapta, még fogalmunk se volt arról, ki az a Kulcsár Attila, és hogy milyen visszaélések folytak a K&H Equitiesnél. A brókert mint befektetési tanácsadót ismertük meg a PSZÁF-határozatból, akirõl azt se tudtuk, hogy a K&H-ban is ügyvezetõ. Mivel az eljáró nyomozó kötve van a feljelentéshez, a hûtlen kezelés vizsgálatán túl másra nem is terjedt ki a jogosítványunk. Vagyis azonkívül, hogy tanúként hallgassuk meg, nem is merült fel más indok. Az pedig tiszta abszurd, hogy miközben az egész ország az ügyre figyel, elkezdek összeesküdni egy tanúval, akivel öt perce találkoztam elõször."
A gyanúsítás másik fele talán még különösebb: N. Károly, a részvényfelvásárlás lebonyolításában szerepet játszó egyik gazdasági társaság ügyvezetõje ugyanis tudomásunk szerint tagadta, hogy Kulcsár jelen lett volna a rendõrségi kihallgatáson, és hogy helyette õ válaszolt volna a feltett kérdésekre. Azt viszont elismerte, hogy kihallgatása elõtt többször konzultált Kulcsárral, mert nem tudta, milyen ügyleteket bonyolított a pénzével a bróker. Azaz
egy terhelõ és egy felmentõ vallomást
egymás mellé téve gyanúsította meg az ügyészség a két rendõrt. Az, hogy az ügyészeknél Kulcsárnak hatványozott hitele van, azért is furcsa, mert mindennapos bûnözõi taktika, hogy az elkövetõ megpróbálja eláztatni az eljáró nyomozót. Mint közismert, az alezredes csalta lépre Kulcsárt tavaly július 17-én Bécsben. Bár az ügyészség sajtóközleményben közölte, egyéb bizonyítékokkal is rendelkezik, ezekkel feltehetõleg csak késõbb rukkol elõ. Pedig eddig is lett volna rá alkalma: a Pannonplast-ügyben folytatott nyomozás megtagadásáról szóló határozatot az ügyészség hivatalból már többször is vizsgálta. (Elég csak a Bácskai János, a Szervezett Bûnözés Elleni Koordinációs Központ volt fõigazgatója elleni eljárásra gondolni, melyben tanúként Molnárt is megidézték, illetve az alezredessel szembeni büntetõeljárásra, mely az év elején indult. Lásd: Eszi, nem eszi, Magyar Narancs, 2004. február 5.)
Molnárt a nyomozás megtagadása miatt tavaly nyár óta folyamatosan támadták. Külön csörtét vívott a PSZÁF-fal, amikor egy sajtótájékoztatón vitatta, hogy a K&H-ügyre a felügyeletnek köszönhetõen derült fény. Szerinte ugyanis Kulcsár július elsejei önfeljelentése számított sorsdöntõnek, ekkor bukott ki, hogy milyen jellegû és mértékû visszaélések történtek a brókercégnél. A nyomozás megtagadását Molnár és a munkatársa a számlaforgalom vizsgálatára alapozta, és az akkor rendelkezésre álló információk alapján nem volt okuk megindítani az eljárást. Az ÁAK-ot nem érte kár, sõt összességében ötszázmillió (a Pannonplast-felvásárlásra vetítve húszmillió) forintos haszonnal szállt ki az üzletbõl. Az autópályacég alapító okiratában és az üzleti tervben is az szerepelt, hogy a mûködéshez pénzügyi befektetésekbõl származó bevételekkel is hozzájárul. Így az ÁAK-nak megvolt a felhatalmazása az ügyletben való részvételre. Mivel a pénzmozgásokat szabályszerûen dokumentálták és sor került ellentételezésre is, nem tartották indokoltnak megindítani a nyomozást. Lényegében Molnárt igazolta, hogy az ügyészség csak három hét múlva (amikor már Kulcsár Bécsben tanyázott, és több feljelentés meg egy halom új információ is beérkezett) helyezte hatályon kívül a határozatot, és nem hûtlen kezelés miatt, hanem sikkasztás és pénzmosás alapos gyanújával rendelt el nyomozást. A gyanú, hogy Molnár szabotálta az eljárást, azért is meglepõ, mert Ihász Sándor fõvárosi fõügyész korábban úgy nyilatkozott: a rendõrségi döntés a maga idejében megalapozott volt.
Molnár ismételt meggyanúsítása összességében cseppet sem tûnik meggyõzõbbnek, mint az év közben ellene indult másik büntetõeljárás. Az ügyészség szerint az alezredes az "elfogadhatónál mélyebb kapcsolatba" keveredett arab pénzváltókkal, akikre egy máig tisztázatlan, illegális pénzváltási ügyben bukkant a titkosszolgálat. Molnár a vád értelmében kisebb ajándékokkal (süti, tolltartó) "hagyta magát megvesztegetni", és eljárt a pénzváltók érdekében, mellyel államtitkot is sértett. Noha a vádakat az alezredes tagadta, a Molnár-ügy bíróságra került: az elsõ tárgyalás decemberben lesz.
Ha csak összeadjuk a vádpontok büntetési tételeit, akkor az alezredes akár a K&H-ügy leendõ elsõrendû vádlottjával is versenyre kelhetne. Ennek ellenére Molnár (B. Jánossal együtt) változtalanul élvezi az ORFK bizalmát: a rendõrség rendelkezési állományában várja sorsa jobbra fordulását. Mindez jelezhetne csupán annyit, hogy a kollégák maximálisan bíznak benne. De végigkísérve a K&H-ügyben a vád- és a nyomozó hatóság összecsapásait, úgy tûnik, személye
a rendõrség és az ügyészség hidegháborújának
a szimbólumává vált. Amilyen elánnal az egyik fél próbálja a nyomozót levenni a pályáról, annyira védi õt a másik. Persze nem nyíltan; csak így látszik.
Közben az ügyészség a törvény adta lehetõségeket kihasználva a K&H-ügy elsõ számú nyomozó szervévé avanzsált. A nyomozás eleve szoros ügyészségi felügyelet mellett folyt, de miután a két kulcsfigura, Kulcsár Attila és Rejtõ E. Tibor, a K&H Bank volt vezérigazgatója is úgy döntött, hogy a töredelmeset a vádhatóságnak vallja, a nyomozás stratégiai tervezése már nem a rendõrség elképzeléseihez igazodott. Így viszont joggal meg lehet kérdezni: mire jutott a Fõvárosi Fõügyészség a nyomozással.
Papp Csaba, az ORFK Szervezett Bûnözés Elleni Igazgatóságának az osztályvezetõje a Narancsnak korábban azt nyiltakozta: Kulcsár vallomása segíthet feltárni a kiemelt ügyfelek büntetõjogi felelõsségét és a számlaforgalmon kívüli pénzmozgásokat. Vagyis ha valaki, õ biztosan tudja, kik a valódi cinkosok, kinek használta csak a számláját, kihez mentek a zacskós pénzek, és kik álltak az agyonhallgatott off-shore cégek mögött. A fõügyészség nyomozói eredményességét ebbõl a szempontból semmi sem dicséri. A pénz útját tudomásunk szerint még mindig azok az ábrák szemléltetik, amelyeket Molnár Csaba idején sikerült felskiccelni. Ha meggondoljuk, nem is lehet ezen nagyon csodálkozni.
Az ügyészség lényegében Kulcsár vallomására alapozta az alezredessel szembeni újabb gyanúsítást. Mint kitudódott, a bróker Molnár mellett Papp Csaba, Bácskai János és Ferenczi László, az ORFK bûnügyi igazgatója ellen is vallott. Noha Polt Péter közleményben tudatta, Molnáron kívül az említettek közül senki ellen nem folytatnak eljárást, adatgyûjtés nyilván történhetett. Ki az az elhivatott nyomozó, aki ezek után nem húzná meg magát?
Eltekintve a szerepek és a szereplõk minõsítésétõl, a védelem egy-egy lépése két ügyben is önmagán túlmutató, feltûnõ logikai hasonlóságot mutat. Kerék Csabának, a pénzmosással és sikkasztással megvádolt Britton Kft. ügyvezetõjének a védõje, Ruttner György a legfõbb ügyészhez fordult, hogy zárja ki Ihász Sándor fõvárosi fõügyészt az eljárásból sorozatos elfogultsága miatt. "Kezdetben Ihász Sándor végezte a nyomozást ügyészként, személyesen õ hallgatta ki Kulcsár Attilát és Rejtõ E. Tibort, (...) nemcsak nyomozott, hanem a kiemelt ügyek osztályvezetõjeként irányította és felügyelte a felderítési folyamatot, utasítási jogát is gyakorolta a rendõrség fölött, ma pedig fõügyészként már az egésznek õ a törvényességi felügyelõje." (Szembesítés, 168 "ra, 2004. október 28.)
Zamecsnik Péter, Molnár ügyvédje szintén magyarázatot szeretne kapni arra, hogy miért csak most, csaknem másfél évvel az eset után figyelt fel az ügyészség a bróker és N. Károly kihallgatása során állítólagosan elkövetett törvénytelenségekre, amikor a nyomozást végig szoros felügyelet alatt tartotta. Tanúként kívánja meghallgatni Ihász Sándort, aki korábban megalapozottnak minõsítette az ügy szempontjából sorsdöntõ nyomozás június 30-i lezárását.
A képtelen jogi helyzetet jól tükrözi: amennyiben az ügyészség a kérést elutasítja, a fellebbezést követõen Ihász Sándor dönthet arról, hogy Ihász Sándor tanúkénti meghallga-tására sor kerüljön-e. Az ügyészségi nyomozók ügyészi felügyeletének dilemmája már eddig is többször fölvetõdött (lásd: Ítéletnapig, Magyar Narancs, 2004. június 10.), de ilyen élesen talán még sohasem.
Az ügyészség közben a sikerektõl hangos: Kulcsár beszél, együttmûködik és rendre befeketít. Novellisztikus feljegyzéseiben tavaly még mindkét táborból nevezett meg klienseket, mostanában viszont csak a baloldalra fokuszál. Érdekes, no.
Bogár Zsolt
