Bárándy Péter: „Mindeddig soha nem vetemedett arra a politika, hogy megmondja, egy ügyvéd kit védhet”

  • narancs.hu
  • 2018. március 19.

Belpol

Ahmed H. védője reagált a hétvégi fideszes hülyeségre.

„Nem pszichiáter vagyok, hogy ezeket az embereket a problémáikkal kezelni tudjam, nekem más a foglalkozásom” – mondta Bárándy Péter a Magyar Nemzetnek. A terrorizmussal vádolt Ahmed H.-t védő ügyvéd a hétvégén került a kormány célkeresztjébe, Zsigó Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője már fel is szólította Karácsony Gergelyt, hogy „hívja vissza Ahmed H. védőügyvédjét, Bárándy Péter korábbi szocialista igazságügy-minisztert”, mintha az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének bármi köze lenne ahhoz, ki kit véd egy bírósági ügyben.

Bárándy a lapnak ma arról beszélt, hogy az ostobaságnak és a tudatlanságnak olyan fokát mutatják az említett nyilatkozók, amivel nem érdemes foglalkozni. „Arra viszont, hogy ezek az emberek mivé tennék a közgondolkodást, azt mondom: 1974 óta járok el jórészt védőként. Mindeddig soha nem vetemedett arra a politika, valamelyik politikai tényező, egy magát politikusnak képzelő személyiség, hogy véleményt formáljon: egy ügyvéd kit védhet. Aki ezt teszi, az igazságszolgáltatás működését, konstrukcióját és a demokráciában elfoglalt helyét sem érti, de nem is törekszik megérteni. Ha ennyire ostoba egy politikus, és veszi a bátorságot, hogy egy büntetőügyben így állást foglaljon, akkor tényleg szüksége van szakemberre” – magyarázta az ügyvéd, aki „nem tagadja a súlyos bűncselekményt, a hatrendbeli, hivatalos személy elleni erőszakot, de szerinte védence nem terrorista”.

Bárándy Péterrel tavaly júniusban, Ahmed H. másodfokú ítéletét követően beszélgettünk:

„Kiválogatták a bizonyítékokat"

Új eljárásra kötelezte az elsőfokú bíróságot a „röszkei terroristaperben” a Szegedi Ítélőtábla. Bárándy Péter volt igazságügy-minisztert, az első fokon még 10 évre ítélt Ahmed H. védőjét kérdeztük a részletekről. Magyar Narancs: Hogy került önhöz másodfokon Ahmed H. ügye? Bárándy Péter: Első fokon kirendelt védője volt, ezután én kaptam megbízást.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”