A IX. kerület után az I. és a VIII. kerületben is megtámadták a polgármester-választás eredményét

  • narancs.hu
  • 2019. október 17.

Belpol

A VIII. kerületben az összes olyan egyéni körzet eredményét is megtámadták, ahol ellenzéki képviselők nyertek.

Néhány órája írtuk meg, hogy Baranyi Krisztina hivatalba lépése előtt 10 perccel megtámadták a polgármester-választás eredményét, így a kerület jegyzője, csalásgyanúra hivatkozva nem engedte, hogy a frissen megválasztott polgármester elfoglalja a pozícióját.

A Mérce arról ír, ugyanez történt Budapest I. és a VIII. kerületében is. Az I. kerületben V. Naszályi Márta, a VIII. kerületben pedig Pikó András került ki győztesen vasárnap, mindketten fideszes politikusokat utasítottak maguk mögé, igen szoros küzdelemben.

A lapnak V. Naszályi elmondta, hogy Nagy Gábor Tamás, a kerület volt polgármestere személyesen közölte vele, hogy csütörtökön délután kifogást adtak le a választási eredményt illetően. Hogy mi ellen volt egészen pontosan kifogásuk, azt V. Naszályi nem tudja, értesítést erről ugyanis nem kapott. A kerületben szoros volt a verseny: az ellenzéki jelölt 121 szavazattal nyert, az érvénytelen szavazatok száma pedig 241 volt.

A VIII. kerületből a lapot Udvarhelyi Tessza, Pikó András kampányfőnöke értesítette, hogy náluk is megtámadták a választás eredményét, részleteket azonban ők sem tudnak. Pikó 269 szavazattal előzte meg Sára Botondot, az érvénytelen szavazatok száma a kerületben 332 volt.

A Mérce úgy tudja, Józsefvárosban az összes olyan egyéni körzet eredményét is megtámadták, ahol ellenzéki képviselők nyertek.

A IX. kerület jegyzője nem engedte, hogy Baranyi Krisztina átvegye a hivatalát

A Munkáspárti jelölt csalásra hivatkozott, a jegyző is rögtön megkérdőjelezte az eredményt. "Ma 16:00 órakor léptem volna hivatalba.10 perccel a jogerőre emelkedés előtt megtámadták a polgármester-választás eredményét.Nyertek 3 napot.Ez két dolgot jelenthet.Vagy ennyire pitiáner, kisstílű a banda, vagy kell még idő, hogy eltüntessenek mindent, amiért börtönbe mehetnek.Rettegnek.Van miért."

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.