Január végén Bauer Tamás bejelentette, hogy indul a szabaddemokraták márciusi tisztújító kongresszusán a pártelnöki posztért. Bauer ringbe szállása meglepetést keltett, hiszen másfél hónappal ezelőtt még mindenki úgy vélte: Kuncze Gábor jelenlegi pártelnökkel szemben legfeljebb Fodor Gábor jelölésére lehet számítani. Fodor azonban, aki tavaly nyáron nyíltan bírálta az SZDSZ-t a D-209-es ügyben mutatott magatartása miatt, ringbe szállásával nem kívánta megosztani a pártot. "Akkor döntöttem el, hogy indulok, amikor kiderült, hogy Fodor Gábor nem vállalja a megmérettetést. Én viszont fontosnak tartom, hogy a küldöttgyűlés lássa, lehet máshogy is politizálni, mint amit évek óta a pártvezetés tesz" - mondta a Narancsnak Bauer Tamás. Határozottan leszögezte ugyanakkor: "Nem a koalíciós kérdésben van köztünk nézeteltérés, én a szocialistákkal kötött koalíciónak elkötelezett híve vagyok."
A politikus, aki nem tagja a parlamenti frakciónak, és 1999 óta nincs benne az országos vezető testületekben, a pártvezetés egyik legfőbb kritikusának számít. Az SZDSZ szereplését a tavalyi országgyűlési és helyhatósági választásokon "pótvizsgán elszenvedett, ismételt bukásként" jellemezte, amit a párt százalékos és abszolút támogatottságának csökkenésével indokolt. Az SZDSZ számos potenciális liberális szavazót nem tudott maga mellé állítani. A kormányzati szerepvállalás módját elhibázottnak tartja a fő választási ígéretek, a megszerzett kormányzati pozíciók és az eddigi teljesítmény tükrében (ÉS, 2002. november 8.). Az SZDSZ népszerűsége mindeközben alulról súrolja a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékot, és csakúgy, mint az előző ciklusban, a párt már megint a túlélésért aggódhat. A "hogyan tovább?" eldöntéséhez a kongresszus küldötteinek mérlegelniük kell: szükség van-e gyökeres irányváltásra vagy egyszerűen csak többet kellene dolgozni.
Kritika és program
Bauer Tamás szerint az SZDSZ hosszú évek óta hibás politikai stratégiát követ: nem állít előtérbe olyan, az ország fejlődése szempontjából elsődleges kérdéseket, amelyekben markáns álláspontja van, amelyeket sikeresen képviselhetne, és amelyeket a választók egyértelműen a párthoz kötnének. Kritikája nemcsak a szabaddemokraták kormányzati teljesítményére vonatkozik; a jelen állás szerint a választó négy év múlva nem fogja tudni, mit is köszönhet az SZDSZ kormányzati szerepvállalásának - véli Bauer.
A hibás stratégia kiindulópontját abban látja, hogy a párt akkor szorította háttérbe a rendszerváltó liberális célokat (a Magyar Bálint és Pető Iván által 1999-ben elfogadott Szabadelvű Hitvallás a rendszerváltást tulajdonképpen lezártnak tekinti, és modernizációs feladatokat fogalmaz meg), amikor a Fidesz - MPP a "több mint kormányváltás" meghirdetésével megkérdőjelezte a demokratikus alapintézményeket (hetenként ülésező Országgyűlés, a parlamenti ellenzéket megillető jogok, a sajtó szabadsága, az állam semlegessége stb.), és vétett a közélet tisztasága ellen (pártkatonákat ültetett az állami vállalatok vezető pozícióiba, állami megrendeléseket adott pályáztatás nélkül az érdekkörébe tartozóknak stb). Ezzel egy időben a párt lényegében hátat fordított annak a liberális felfogásnak, amely az állam gazdasági szerepvállalását korlátozná, és "civilizatorikus funkciójára" hivatkozva szorgalmazta az állami gondoskodás és újraelosztás kiterjesztését.
Az elmúlt évek tapasztalata Bauer szerint igazolta: a rendszerváltó liberális elvek továbbra is aktuálisak. Azok - többek között az ő javaslatára - egyébként jelentős szerepet kaptak az SZDSZ kampányában, amikor a párt kiállt a demokratikus intézményrendszer védelme, a közélet tisztasága és az adócsökkentés mellett, valamint zászlajára tűzte a legégetőbb társadalmi problémát, az egészségügy reformját. Bauer úgy látja: a koalíciós alkuban viszont az SZDSZ meg sem próbált olyan pozíciókat szerezni, amelyek a választási célok elérését szolgálták volna. A megszerzett hídfőállások közül az informatika és a környezetvédelem ráadásul alig hat a választók pártpreferenciájára, és a párt oktatásügyi elképzeléseinek is kisebb a társadalmi támogatottsága, mint az SZDSZ egészségügyi reformkoncepciójának (versengő egészségbiztosítók, szabad orvos-, kórház- és biztosítóválasztás). Szerinte a párt kormányra kerülve is azt a "kispályás politizálást" folytatja, amit ő már 1999-ben bírált. Bauer úgy gondolja: ha már nem tudja kormányzati pozíciók révén elérni az SZDSZ választási ígéreteinek a megvalósulását, legalább a koalíciós többséget biztosító parlamenti súlyát használja fel erre. Véleménye szerint a szabaddemokraták ebben is gyengék. Asszisztáltak az ellenzék jogainak megkurtításához (kormánypárti kérdések és interpellációk, bizottsági vélemények előadásának megakadályozása, csomagban benyújtott "salátatörvények"), a kistérségi megbízottak "botrányos lecserélésehez" és különböző gazdasági pozíciók politikai alapon történő elosztásához, kezdeményezték az egykori kormánytagok ügynökmúltját kutató, magát az intézményt lejárató ellen-vizsgálóbizottság felállítását. Hibáztak, amikor már a választások előtt nem fékezték a potenciális koalíciós partnert az ígérgetésekben, a diplomás-minimálbér követelésével pedig az SZDSZ is részesévé vált e licitálásnak. A kormány 100 napos programja eljátszotta az átfogó adócsökkentés lehetőségét - állítja Bauer Tamás. ´ a közvélemény figyelmének előterében álló kérdések felvetését szorgalmazná a pártvezetés helyében, melyekben markánsan megjeleníthető a párt arculata, s amikhez a szocialisták között is lehetne szövetségeseket találni, vagyis volna esély azok keresztülvitelére. Ezt érti Bauer az SZDSZ koalícióbeli motorszerepén, ami annak idején, az 1994-98-as ciklus első felében szerinte meg is valósult.
Így látják
Bauer mostani indulását pártkörökben sokan érthetetlennek tartják, hiszen a választások előtt az országos lista összeállításánál az ügyvivő testület golyózta ki a még befutónak ígérkező helyről, 2002. október végén pedig az országos tanács ejtette egyetlen szavazatkülönbséggel Mézes Éva fonyódi belgyógyász szakorvossal szemben, amikor Zwack Péter megüresedett képviselői helyére kerestek új embert. Az utóbbi tulajdonképpen bizalmi szavazásnak is felfogható, hiszen egy országosan ismeretlen doktornőt szavazták meg az előző ciklus legtöbbet szereplő parlamenti politikusa ellenében (247 munkanapon 1024 felszólalás, 74 óra közbeszéd), aki a sajtóban a legkülönbözőbb ügyekben éveken át képviselte a "liberális alternatívát". Amiről nem mellesleg az egyszerű olvasó azt feltételezhette: ez az SZDSZ-es álláspont.
Bauer képességeiről párttársai általában elismeréssel és némi iróniával szóltak. Dicsérték elképesztő memóriáját: akár évekre visszamenően képes pillanatok alatt rekonstruálni, mi volt a különböző ügyekben a pártok álláspontja, és azonnal kiszúrja, ha az aktuális érvelés a múlthoz vagy az elvekhez képest más. Munkamániás, precíz, szívós, puritán, keveredik benne a szakértő, a civil és a politikusi megszállotság, amit a sajtóban és a parlamentben is rendszeresen kifejezésre juttat. ´ élt leggyakrabban a napirend utáni felszólalás lehetőségével (minden második ülésnap), előfordult, hogy fél kettőkor már csak a levezető elnöknek szónokolt; ekkor terjedt el róla, hogy így spórol a gépírókon. "Egyszer próbából én is végigültem két hetet a padsorok közt, de beteges ötletnek tűnt: úsztak az ügyeim, a postám, nem tudtam találkozni azokkal, akikkel kellett volna" - mesélte kedélyesen egy képviselő. Gyakran használta a negyedik hatalmi ág, a sajtó nyilvánosságát. "Írásai lefoglaltak egy csomó felületet, ami a szabaddemokraták megjelenésének is határt szabott" - jegyezte meg egy párttársa.
Az SZDSZ-frakciónak az első Országgyűlésben még több közgazdász szakértője volt, a mostaniban Kuncze Gáboron kívül nincs embere erre a területre. "Bauer Tamás nagyon jó szakember. Akkor tévedett, amikor elhitte, hogy jó politikus is. Hiába fogalmaz meg sokszor jó véleményt, de az igaza nem mindig képviselhető a politika számára" - véli egy szabaddemokrata politikus. SZDSZ-es pártkörökben úgy tartják, hogy Bauer kompromisszumképtelen; meggyőződésére mint objektív valóságra tekint, amit, csak idő kérdése, előbb-utóbb mások is felismernek. Különös, de ezt korábban róla csak egy KDNP-s politikus írta: "Mindkét Bauer-cikk (a szerző Orbán március 15-i beszédére és Elek István sajtóközleményére reagált - B. Zs.) [...] feltűnő jellemzője az a merevség, amellyel Bauer a jelenlegi kormánypolitika változatlan folytatását képviseli. Fel sem merül nála az a gondolat, hogy hátha legalább részben igaza lehet a másik félnek, vagy hátha célszerű lenne a jelenlegi politikai taktikai meggondolásokon legalább árnyalatnyit módosítani." (Szakolczai György: A Bauer-doktrína, Népszabadság, 1997. május 2.)
A szereplés ára
Tény: állásfoglalásait nem is elsősorban szakmai vagy tartalmi alapon vitatják az SZDSZ-esek, hanem azok politikai hozadékát tekintve. A képviselő a Horn-Kuncze-kormány eredményei között ünnepelte az expó lemondását, az alapszerződések megkötését, a privatizáció felgyorsítását és a stabilizációs programot. Az utóbbiról az évfordulókon az Országgyűlésben és a sajtóban is megemlékezett. Mivel különösen a Bokros-csomag (benne a tandíjjal) már címszavakban is elhasználódott a politikai versenyben, ennek felemlegetését a szabaddemokraták többsége már nem tartja helyénvalónak. A politikusok szerint az alkotmányozás kérdésével vagy a költségvetési egyensúlyra való hivatkozással is kevés választó fantáziáját lehet beindítani. "Fontos volt, hogy az SZDSZ már tavalyelőtt felhívta a figyelmet a státustörvény hiányosságaira, különösen, ami a szomszédos országokkal kapcsolatos diplomáciai bonyodalmakat illeti, de legkésőbb a szavazás után tudomásul kellett volna venni, hogy nem a mi álláspontunk érvényesült, és hogy a határon túli magyarokat komoly érzelmi szálak fűzhetik a magyarigazolványhoz. Tamás pedig csak egyre hajtogatta lesújtó véleményét" - illusztrálta a helyzetet az egyik frakciótag. Bauer felvette a kesztyűt olyan szimbolikus ügyekben (a zászlóhasználatról szóló törvény, a korona áthozatala a Parlamentbe vagy az önkormányzat napjának a megünneplése), amikor az SZDSZ nem akart megszólalni. Ezeket kereken elutasította, mire a pártra rásütötték, hogy nem fontos számára a magyar zászló, az önkormányzatiság (pedig épp annak finanszírozását kérte számon), és még az SZDSZ-es vezetésű önkormányzati szövetségek felé is magyarázkodni kellett. Ugyanez lett volna a 100 napos programmal is, állítják többen: a csomag béremelési tételeit a Fidesz - MPP is megszavazta, így ha a párt nem akart a béremelések kerékkötőjeként tetszelegni, nem volt más választása, mint annak az elfogadása - mondta a Narancsnak az SZDSZ egyik ismert politikusa. "Az egészségügyi reformtervünkkel kapcsolatban pedig nincs mit tenni, ha az összes parlamenti párt és az orvosszakma krémje is elutasítja."
Más megközelítés szerint Bauert a párt vezetői vadították el azzal, hogy a háttérbe szorították, és nem ajánlottak fel neki hozzá méltó munkát. "Pető Iván első elnöksége idején még kapott megbízást politikai elemzések és stratégiatervek készítésére, a Korszakváltás programjának megírásakor már csak bizonyos alfejezeteket bíztak volna rá. Bauerből a legfegyelmezettebb frakciótag válhatott volna, ha emberszámba veszik. Egy kicsit ő volt >>a párt zsidaja>összeesküvésekfüggetlenül - többen ámokfutásnak bélyegezték, mert 1. azt kéri számon a párton, amire az SZDSZ-nek nincs döntő befolyása, 2. a koalíció eredményeiről megfeledkezik, 3. kifelejti a politikai mezőt és a kényszerpályákat, 4. az elméletet összekeveri a politikai gyakorlattal. Az ellentábor Bauer szemére veti, hogy szétveri az SZDSZ-t: a médiában már megint egymással kekeckedő liberálisokról hallani, ami elveszi a kedvét azoknak az embereknek, akik az első foduló éjszakáján még a párttal ünnepeltek.
Tenni kéne
Ha Bauer győz, ígéri: azonnal napirendre tűzi az új politikai stratégia kérdését - az erről szóló előterjesztést már eljuttatta a küldöttgyűlés résztvevőinek. Első lépésben megerősítené a parlamenti frakciót (képviselőket állítana azok helyébe, akik kormányzati vagy önkormányzati feladataik miatt nem tudják parlamenti megbízatásukat "teljes értékűen" teljesíteni). A koalíciós egyeztetést a kormány és a frakciók közötti kapcsolattartásban oldaná meg, ami kiváltaná a koordinációs államtitkár (Horn Gábor) szerepét. Elindítaná a politika tartalmi változását és a párt szervezeti-személyi megújulását. "Nem akarok az SZDSZ legtöbbet szereplő politikusa lenni, és végképp nem az országos listavezetője a következő választásokon. El kell dönteni, hogy melyik Gábor vagy ki más lehet erre a legalkalmasabb" - mondta Bauer Tamás, aki magának a katalizátor szerepét szánja, miként az SZDSZ-nek is a koalícióban.
A várakozások szerint az aspiránsnak nincs sok esélye Kuncze Gáborral szemben. Igaz, nem egy SZDSZ-es szerint jóval nagyobb a változások iránti igény, mint amennyi szavazatra Bauer számíthat, aki a részvétnyilvánító szavazatoknak köszönhetően vereség esetén is bekerülhet az ügyvivő testületbe. Ha nagyon kikap, akkor sem hátrál meg, mert "bármikor előállhat még olyan helyzet, hogy szükségük lehet rám a szabaddemokratáknak".
Bár az ügyvivők többsége kiáll a Magyar-Kuncze-Pető-vonal mellett, értesülésünk szerint létezik olyan vitaanyag, amely sürgeti az SZDSZ ideológiai, stratégiai megújulását, új cselekvési tervet és politikai programot kíván, és amely a Gondolkozz Európában! kampányt erre nem tartja megfelelőnek.
Bogár Zsolt
Gyorsleltár
Bauer Tamás (1946) - hasonlóan a szabaddemokraták alapító atyáihoz - a demokratikus ellenzék egyik fő alakja volt. Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének főmunkatársa, négy nyelven beszélő közgazdászprofesszor, 1988 óta a frankfurti egyetem tanára. Írt és fordított angolból, németből és csehből közgazdasági tárgyú "bestsellereket", a szocialista tervgazdaságról szóló munkája (Tervgazdaság, beruházás, ciklusok, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1981) a korszak gazdaságpolitikáját elemző ajánlott irodalom. Pető Iván elnöksége alatt bizalmi ember, az SZDSZ programalkotó munkacsoportjának vezetője az országgyűlési választások előtt (Fordulat, biztonság, felemelkedés, 1994). A Horn-Kuncze-kormány megalakulásától 2002-ig képviselő. Részt vett a gazdasági (1994-1998), majd a költségvetési és pénzügyi bizottság (1998-2002) munkájában.
Credo prolongálva
Bauer retorikája, érvrendszere következetes elvi politizálást mutat. Már 1994-ben is a szociálliberális koalíció mellett érvelt, és ebben nem ingatta meg a Tocsik-ügy, majd Magyar és Demszky egyenlő távolságot hirdető középpárti politikája sem. "A szocialista politikusok törekvéseivel szemben ma az SZDSZ jelenti a korlátot" - vallotta 1995-ben (Magyar Hírlap, október 7.). Akkoriban sem helyeselte, hogy a párt kimaradt a meghatározó gazdasági tárcák vezetéséből (Mozgó Világ, 1997/9.). "A pártnak nem szabad megrettennie attól, hogy a privatizáció, a földtulajdon, az együttélési formák, a büntetőpolitika, az egyházak vagy éppen a korona kérdésében olyan álláspontja van, amelyet csak ő képvisel - vagy csak ő képviseli kemény következetességgel. Mert ha ezt olyan puhán teszi, mint olykor a szocialisták, akkor az SZDSZ lehetséges szavazóközönsége az MSZP-nél fog kikötni, mert ők a nagyobbak" - fogalmazott a 168 órában 1999 decemberében. Fél évvel később ugyanott azt fejtegette, hogy a potenciális szövetség nem összeolvadás. "Aki ezt a kettőt nem tudja megkülönböztetni, az egyszerűen kishitű, az nem hisz abban, hogy a liberális eszméknek, a liberális programnak megvan a maga vonzereje a potenciális liberális szavazók számára. Én viszont hiszek ebben - ez köztünk a különbség."
