Jelenleg az egészségügyi reformért felelős, a valamennyiünket érintő nyugdíjreformot még Medgyessy pénzügyminiszter biztosaként vezette le, a rendszerváltás idején Csehák Judit miniszter egyik helyettese volt. Állami feladatai előtt és között az üzleti szektorban bankárként és a Perfekt Rt. vezetőjeként dolgozott.
Győrfi István: A Medgyessy-kormány programja szerint az egészséggel való foglalkozás az egész kormány feladata, olyan lépéseket kell megtennünk, amelyek hatását a lakosok közvetlenül érzik. Az egészség fogalma mára széles értelemben vett "jóllét". Az egészség évtizede program két szempontból több, mint a korábbi programok. Az egyik, hogy szerves része a megelőzést, szűrővizsgálatokat bevezető népegészségügyi program, ugyanis kiderült, hogy a konkrét ellátórendszer csak 15-20 százalékban felelős az egyén állapotáért. Emellett folytatjuk a kórház-konszolidációt, a finanszírozási rendszer átalakítását is. A kormányprogram a reformhoz hozzárendelte a forrásokat is, így 130 milliárd Ft-ot költöttünk a béremelésre, végrehajtottunk egy komfortosítási és elindítottuk egy konszolidációs és reorganizációs programot. Míg korábban forráshiány, koncepciótlanság miatt csak egyes részterületek reformja kezdődött el, mi az egészségügyet egységként kezeljük, ahol a szolgáltatói és finanszírozói oldalhoz csak egységes szemléletben lehet hozzányúlni. De amit az egészségmegőrzésben, -javításban elkezd egy kormány, annak a hatásai csak 5-10 év alatt érvényesülnek.
MN: A konszolidációnak elég rossz csengése van, mintha csupán az adósságok rendezését jelentené. Ez kibővült most a szintén elég semmitmondó reorganizációval. Ki lehet lépni ebből a mókuskerékből?
GYI: Konszolidáción nem az összegyűlt számlák kifizetését értjük, hanem a tőkehelyzet rendezését. Úgy alakítjuk át az intézményeket, hogy tartósan elkerülhessék az adósság okait. Legutóbbi felmérésünk azt mutatja, hogy az okok között első helyen rendszerint a tulajdonosok magatartása van, tekintet nélkül arra, hogy az önkormányzatokról vagy az államról van szó. Szintén fontos ok a menedzsment hozzáállása. A pénzügyi-gazdasági értelemben nagyüzemként működő, gyakran évi 5-6 milliárd Ft-os költségvetéssel rendelkező kórházak hagyományos költségvetési szemléletű intézményként gazdaságosan nem működtethetők. Az egészségügyben nem honosodtak meg a pénzügyi-számviteli elemzések, a változásmenedzsment szemlélete, miközben a kórházak gazdasági környezete teljes mértékben megváltozott. A finanszírozási problémák elsősorban abból adódnak, hogy az elmúlt években egyáltalán nem volt dologi fejlesztés az intézményekben. Idén ezt 2,5 százalékkal emeltük, de ez is csak részben orvosolja a problémát.
A legnehezebb helyzetben lévő kórházak adósságállománya nem olyan tragikus, mint a sajtóban megjelenik. Tavalyi felmérésünkkor a 350 milliárd összvolumenből 9 milliárd Ft 30 napon túli tartozást mutattak ki a kórházak. Ez éves büdzséjük 8 százaléka, ami áthidalhatónak tűnik, hiszen ezek az intézmények tartozásaikat, ha késve is, de rendszeresen kiegyenlítik, esetleges fizetésképtelenségük esetén pedig a tulajdonos önkormányzatnak a törvény által előírtan készfizető kezességet kell vállalnia.
MN: Tavaly év végén adósságkönnyítési programot írtak ki a kórházak számára. Ez a korábbi pénzosztogatás folytatása lenne?
GYI: Tavaly az éves költségvetésük 1 százalékát meghaladó lejárt tartozásállománnyal bíró kórházak indulhattak. 30 kórház pályázott, melyek fele "visszaeső" adóssághalmozó. Ennek oka, hogy a korábbi intézkedések általában leszűkültek a pénzügyi-gazdasági területre, és nem érintették az egészségügyi struktúrát. A program során összesen 2,8 milliárd Ft kölcsönt adtunk a kórházaknak, és néhány szállítói tartozást átütemeztettünk. Mindehhez az önkormányzatoknak a tulajdonosi felelősség erősítése érdekében 20 százalék önrészt kellett biztosítaniuk, és a képviselő-testületnek határozatban kellett elfogadnia az intézmény struktúraváltási tervét. Abban az esetben, ha az elfogadott lépéseket megteszik a kórházak, és a három évre szóló havi likviditási tervnek megfelelően működnek, nem kell visszafizetniük a kölcsönt. Jelenleg, és ilyen még sosem volt, nincs 30 napon túli lejárt tartozás a kórházi rendszerben. Ezzel egyenlő startvonalhoz állítottuk az intézményeket. Második lépcsőben regionális fejlesztési tervet kell készíteni. Ennek alapjául a teljesítmény-, morbiditás- és szociális térképek szolgálnak, illetve felmértük valamennyi, az egészséget befolyásoló tényezőt, valamint az egészségügyi mutatókat is megnéztük. Az egészségügyi szolgáltatók bevonásával regionális egyeztető fórumokat hozunk létre, amelyeknek ki kell dolgozni a regionális átalakítási-fejlesztési javaslatot. Fontosnak tarjuk az önkormányzatok, tulajdonosok egymás mellé terelését az egyeztető fórumokban, mert sajnos az a tapasztalatunk, hogy egy adott térség egészségügyi beruházásai és az ottani egészségi állapot között nem volt összefüggés. A címzett állami támogatások nagyrészt lobbik mentén történő felhasználása, és hogy végső soron 5-8 éves szakmai programokat valósítottak meg, sokszor teljes szakmai csődöt jelentett. A regionális fejlesztési tervekhez egységes forrásstruktúrát akarunk hozzárendelni, és nem ágyakat, órákat akarunk szabályozni. Ugyanezt csinálták az egyesítés után Németországban, ahol a regionális kórházprogramban részt vevők kaptak fejlesztési forrást, de ezzel egyidejűleg fokozatosan végre kellett hajtaniuk a szükséges kapacitáscsökkentést. Az új struktúra révén több beteget tudnak ellátni, és mindehhez kevesebb ágyra van szükségük.
MN: Az Állami Számvevőszék az elmúlt években nagy energiákat fektetett az önkormányzati, állami és egyházi fenntartású kórházak vizsgálatába. Egyik legfontosabb megállapításuk, hogy a fejlesztési, beruházási források hiányoznak, akadozik az eszköz- és műszerbeszerzés.
GYI: Tíz év alatt körülbelül 1500 milliárd Ft kellene az ellátórendszer fizikai rendbetételére. Mivel ennyi pénz nincs, meg kell teremtenünk a magántőke bevonásának lehetőségét. Erre szolgál az intézményi törvény is. Nem eladjuk az intézményeket, hanem tőkeemeléses privatizációt szeretnénk. Míg a Mikola-féle törvény szétszedte volna az intézményt alvállalkozókra, mi azok egyben tartását célozzuk meg. A szolgáltatásokat európai színvonalon kell finanszírozni, beépítve az amortizációt is. Ez elsősorban azért kell, hogy a magánbefektető is megtalálja számítását. A 40-50 milliárd Ft eszközpótlásra fordítható amortizációs pénz a mai rendszerben is benne van, csak szétaprózottan, és esetleges fenntartói döntések alapján aktivizálható. A jelenlegi rossz hatékonyságú rendszerbe első lépésként azért nem akarjuk beépíteni az amortizációt, mert egyszerűen elveszne. A magántőke bevonásával egyidejűleg viszont a regionális programokhoz kvázi önrészként tudjuk biztosítani. Az intézményi törvény a beruházóknak szabályozott, hosszú távú beruházási lehetőséget kínál. Míg korábban rendszeresen "elvitték" a jól finanszírozott részeket, például a művese- kezelést, a CT-t, a labort, az új szabályok az egész intézmény technológiai-innovációs fejlődését segítik. A Public Private Partnership program elindításával a magántőke segítségével előre hozzuk az állam által vállalt kötelezettséget. Az állam 15-20 év alatt fizeti ki a pénzügyi befektető részére a részleteket, erre szánjuk az idén műszerbeszerzésre rendelkezésre álló 2 milliárd forintot is. Ugyan ez a rendszer drágább, mintha az állam bocsátana ki kötvényt, de a magánberuházás az állami beruházás értékének egyötödével olcsóbb, és az üzemeltetés is 10-12 százalékkal kerül kevesebbe. Utóbbira példa, hogy több kórház kiszerződött az élelmezés, mosoda vagy takarítási feladatok elvégzésére. A kormányprogram a befektetési korlátok feloldásával is segíteni kívánja a tőkebevonást. Az egészségügynek szállító cégek közvetlen tulajdonlását a továbbiakban sem fogjuk megengedni, de például részvényes bizonyos feltételek mellett már lehet. Az megengedhetetlen, ami korábban az egyedi privatizációk során megtörtént, hogy úgy szálljon be valaki, hogy utána például csak tőle lehet műszert, reagenst vásárolni.
MN: Ez azt jelenti, hogy a jelenleg jórészt közalkalmazottként dolgozók jogállása megváltozik.
GYI: Igen, bár ettől a szakszervezetek jobban félnek, mint a dolgozók, hiszen ők tudják, hogy a közalkalmazotti státus a "szegénység biztonságát" nyújtja. Felméréseink szerint a nem közalkalmazott egészségügyi dolgozók a dupláját keresik a közalkalmazottakénál. Például egy orvos 450 000 Ft körül is kereshet ügyeleti díjjal együtt. Ráadásul a törvény nem helyezi hatályon kívül a munka törvénykönyvét. Az átalakulás szabályozása és a választási lehetőségek kidolgozása érdekében most készítjük elő az orvosok jogállásáról szóló törvényt. Az unióban nincs közösségi szabály, de előbb-utóbb biztos megszűnnek a korlátok, és egyre inkább a közösségi politika felé megyünk. Az egészségügy tudásintenzív ágazat, ami az EU-ban nagy exportcikk. A gyerekszívsebészetben, ortopédiában, helyreállító műtétekben, gyógy-idegenforgalomban, rehabilitációban olyan minőséget tudunk kínálni, amiért az unióból hozzánk fognak jönni.
MN: Hogyan változik meg az országos egészségbiztosító szerepe, ki tudja ellenőrizni a rendszert?
GYI: Az OEP-nek ma az önkormányzati intézményekre szerződéskötési kötelezettsége van, időnként ellenőriz, és kifizetőhelyként működik, igazi jogosítványai nincsenek. Terveink szerint a jövőben a régiónként megállapított teljesítményekre szolgáltatás- és teljesítményvolumeneket vásárolna, így a teljesítménykényszer is csökkenthető lenne. A szerződött mennyiség túllépését pedig degresszív finanszírozással lehet "kordában tartani". Szeretnénk fogyasztóvezéreltté tenni az egészségügyet, azaz hogy a beteg "hordozza a zsákjában" a pénzt, az ellenőrzés és a rendelkezés joga nála is megjelenjen. Ha kapna számlát vagy kimutatást arról, hogy utána mennyi járulékot fizettek be, és az igénybe vett szolgáltatások mennyibe kerültek, ellenőrizhetné a költségeket, és az információ birtokában akár tudatosabban tervezhetné-szervezhetné az életét. Növelni kívánjuk az egyén kezében lévő pénzt is: a fix egészségügyi hozzájárulást szeretnénk megszüntetni. Tavaly csökkentettük, így 90 milliárd Ft kiment az egészségügyből. Ehelyett ösztönözni kellene, hogy az összeg erejéig lehessen biztosítást kötni, virtuális számlán gyarapítani és egészség-megőrzésre fordítani. A jelenlegi betegségfinanszírozást át kell alakítani egészségfinanszírozássá, ahol az egyén felelőssége és lehetősége is nagyobb mértékű a mainál.
MN: A társadalmi teherviselés igazságosságáról is megoszlanak a vélemények. Az egészségügy jelenlegi hiányát a többi adónemből fedezik, bizonyos jövedelmek beterelhetetlenek a rendszerbe.
GYI: Egy OECD-küldöttség leírta a jelentésében, hogy ilyen kis pénzzel ilyen hatékonyságú egészségügyet még nem láttak működni. Hiszen nálunk nincs várólista, panaszt sem az orvosi tevékenység színvonalára hallani, hanem a méltatlan körülményekre. Ha a minimálbéren bejelentett vállalkozók megfizetnék az átlagbér utáni járulékot, éves szinten 80-90 milliárd Ft-tal csökkenne a társadalombiztosítás éves hiánya, ami idén 270 milliárd Ft. Szorgalmazzuk kiegészítő biztosítók belépését a piacra, vagy például az ápolásbiztosítást önálló biztosítási ágként akarjuk kiépíteni, hogy erre a tevékenységekre is tudjunk önmagunkról előre, megtakarítással gondoskodni. Mindenkinek tudnia kell, mihez van joga a társadalombiztosítás terhére, és a magasabb színvonalú ellátáshoz is rendszerben, ellátás-vásárlással lehet hozzájutni, költségeit vagy a beteg, vagy szerencsésebb esetben a biztosítók fizetik.
MN: A paraszolvencia jelenleg megoldhatatlan probléma, de eddig valamennyi, a megszüntetésére vagy csökkentésére irányuló ötlet kimúlt. Lehet azt tudni, éves szinten mekkora összegről beszélünk?
GYI: Magyarországon az egészségügy magánfinanszírozásának aránya 27 százalék, ennek nagyjából harmada, évi mintegy 50 milliárd Ft a hálapénz. A paraszolvenciát csak úgy csökkenthetnénk, ha átláthatóvá tennénk a rendszert, nem válna el a szolgáltatás és annak ellenértéke. Segíthetne például, ha lenne egyéni számla, a szolgáltatásokra alkalmazott díjtétel, ha egyéni tevékenységet végző orvos vizsgálna, akit közvetlenül fizetnénk, vagy az igénybe vett pluszszolgáltatást térítené az egyéni biztosító. De a "nagy lila ködöt" az egész egészségügyről le kell fejteni, szerintem ez az érdeke az orvostársadalomnak is. Az orvosok presztízsét az szolgálná, ha a misztikum elmúlna. Azok az intézmények, amelyek anyagilag csődben vannak, sokszor szakmailag is csődbe jutottak, ehhez képest mindig az anyagi bajokról beszélünk. Az orvosoknak nyíltan szembe kellene szállni a szakmai problémákkal, a vezető professzoroknak, intézeteknek rendszeresen meg kellene nyilatkozniuk, ezzel is növelve a munkájuk iránti bizalmat. Érdekes, hogy a kor szavát meghallva a mai szakmai véleményvezérek kiabálnak legjobban a reform után, pedig az ő érdekeik sérülhetnek leginkább, mert elmúlik a feudalizmus. Nekünk az orvostársadalomban olyan szövetségeseket kell keresni, akiknek érdekük a változás.
Virág Tamás
