„Markáns ellenzéki, ám jobboldali, konzervatív pártként nincs alternatívája.” „A Jobbik olyan térbe nyomul be, ami már foglalt, ahol nem terem neki babér.” Ez a két egymásnak ellentmondó állítás jól leírja a Jobbikon belüli konfliktusnak az egyik részét. Az első idézet Gyöngyösi Mártontól, a Jobbik elnökhelyettesétől és EP-képviselőjétől származik, a második Bencsik János országgyűlési képviselőtől, aki februárban távozott a pártból. Az elmúlt időszakban több ismert tagja elhagyta a Jobbikot, a ciklus 2018-as kezdetéhez képest az országgyűlési frakció 26-ról 17 főre csökkent, megszűnt több vidéki alapszervezet. A kilépők az ideológiai ellentétek mellett a párt elnökségének vezetői stílusára panaszkodnak, a maradók tisztulásról és személyes sértődöttségről beszélnek.
Akik mennek
„Hetek óta áll a bál a Jobbikban, amióta nagy többséggel elnökké választották Jakab Pétert” – írtuk bő három hónapja (lásd: Idegenkezűség kizárható, Magyar Narancs, 2020. március 12.), amikor az első kilépési hullám zajlott. A pártalapító Szávay István, Bencsik János vagy Bana Tibor is akkor távoztak a pártból; a májusi második hullámban hagyta ott a frakciót Sneider Tamás, Varga-Damm Andrea és Farkas Gergely is, június elején pedig kilépett a pártból Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere is, igaz, ő azt nyilatkozta, ennek nincs köze a párton belüli konfliktusokhoz. „Jakab Péter elnökségének mindössze négy hónap kellett ahhoz, hogy minden nemzeti és konzervatív gondolatot kihajítson az ablakon, a közösség belső életéből pedig elképesztő kegyetlenséggel száműzze a kifelé hangoztatott szolidaritást és a bajtársiasságot” – indokolta döntését Sneider Tamás, aki szerint véleményterror uralkodik a pártban. A korábbi pártelnök azt mondta, ellene és Varga-Damm Andrea ellen lejárató kampány indult; Sneidert visszahívták parlamenti alelnöki tisztségéből, Varga-Dammot pedig „feloldhatatlan bizalmi válságra” hivatkozva felszólították, hogy adja vissza az országgyűlési mandátumát. (A Jobbik-frakció is megszavazta az állami megfigyelőrendszerről szóló törvényjavaslatot – ezt a párt utóbb elhibázott lépésnek minősítette, és közölte, hogy a témafelelős Varga-Damm útmutatása alapján fogadták el a törvényt.)
Jakabék állítólag kísérletet tettek a békülésre: Sneider megtarthatta volna a pozícióját és Varga-Damm is bizonyíthatott volna, de mindketten inkább kiléptek. Sneidert kerestük, de nem értük el, Varga-Damm Andrea pedig másképp látja a történteket, mint a Jobbik vezetősége. Lapunknak azt mondta, „nem volt semmiféle békejobb, azt mondták, adnak egy második esélyt, a frakciótársaim nem is szavaztak rólam. Az egész végtelenül megalázó volt.” A politikus hozzátette, korábban nem volt konfliktusa Jakabbal, évekkel ezelőtt egy irodában ültek. Jakab tavaly ősszel a Facebook-oldalán jelentette be, hogy indul a párt elnöki pozíciójáért, Varga-Damm Andrea pedig nem sokkal később szintén bejelentkezett a posztért. „Onnantól kezdve éreztem a gyűlöletet” – jegyezte meg. Ma már bánja, hogy amikor az országos választmány nem fogadta el, hogy Jakab 2022-ig töltse be az elnöki pozíciót, aki ezért visszalépett az indulástól, ő is így tett. Varga-Damm azzal sem tud azonosulni, hogy a Jobbik „a munkások szószólója lett. Ez nem a mi feladatunk, arra ott vannak a baloldali pártok, mi beszélhetnénk másról. Itt volt II. János Pál pápa születésének 100. évfordulója vagy Trianon 100. évfordulója, alig foglalkozott vele a Jobbik. A párt lerázta magáról a jobboldali értékeket és elvesztette az identitását”.
Varga-Damm mellett Farkas Gergely is arra hivatkozott kilépésekor, hogy a „mostani Jobbik már nem az én közösségem”, majd megjegyezte, Jakab és csapata besúgóhálózatot működtet a pártban. Az általunk megkérdezett kilépők szintén az ideológiai különbségekre és a január végén megválasztott vezetőségre panaszkodtak. Bana Tibor Vas megyei országgyűlési képviselő márciusban lépett ki a Jobbikból. Pedig, mint mondja, ő tényleg azt szerette volna, ha a párt jobbközép, polgári és európai erőként működik. „Ehelyett nihilizmus, populizmus és belső leszámolás jött Jakab Péter és Gyöngyösi Márton vezetésével, ami számomra teljességgel vállalhatatlan.” Bana távozása után majdnem az egész megyei szervezet felállt. Bencsik János sem ért egyet azzal az iránnyal, amerre jelenleg a Jobbik tart. „Vona Gábor néppárti politikája a jobbközéptől a balközépig kívánta megszólítani a választókat. Ez változott meg mára: csak baloldali témák futnak, a nemzeti ügyek már kommunikáció szintjén sem jelennek meg.”
Több álalunk megkérdezett politikus is kijelentette, hogy Jakab Péterrel korábban sosem volt konfliktusuk, jó végrehajtó embernek és jó kommunikátornak tartják. A tisztújítás előtt az sem volt különösebb vita tárgya, hogy Sneider Jakabnak adja át a pártelnöki pozíciót, s az addigi elnök a pártigazgató posztot veszi át. Ez azonban nem valósult meg, a pártigazgató Lejer Zoltán lett. A bajok forrása szerintük a Jakab Péter körüli emberek befolyása. Erről Sneider Tamás és Varga-Damm Andrea az Azonnalinak azt mondta: egy szűk kör vezeti a pártot, egy-két alelnök és külsős személyek. Egy ilyen belső irányító körről lapunknak is többen beszéltek.
Akik maradnak
Jakab Péter a kilépésekre egy videóval reagált: „A mai ülésen békejobbot kínáltam minden egyes képviselőtársunknak. Ezt a békejobbot azonban három képviselőnk elutasította. Én a tisztújító kongresszuson harcot hirdettem az Orbán-rezsimmel szemben, és éppen ezért ma békét hirdettem a Jobbikon belül azért, hogy ott tudjunk küzdeni, ahol erre igazán szükség van. Három képviselőtársunk most elhagy bennünket, de soha nem az a fontos, hogy kik mennek, hanem az a fontos, hogy kik maradnak.” Februárban kiszivárgott egy hangfelvétel is: Jakab arról beszélt a január végi tisztújító kongresszuson, hogy tudja, kik akarták megakadályozni az elnökségét, Szávay Istvánra és a „Szávay-klánként” emlegetett csoportra utalva. Lapunknak Jakab Péter azt mondta, semmi más nincs a kilépések mögött, mint személyes sértettség. „A párt új elnökeként én mindenkire számítottam, de nem mindenkire az első sorban van szükség. Ezt el kell fogadni. Számítottam rá, hogy ezek az emberek kilépnek, ez borítékolható volt, csak a mikor volt a kérdés.” A pártelnök úgy érzékeli, az elmúlt hónapok történései nem rengették meg a választók bizalmát a pártban, az, hogy alapszervezetek megszűnnek és újak jönnek létre, egy élő szervezetben természetes. Gyöngyösi Márton szerint egyre kevesebb belső probléma merül fel a Jobbikban, így „a nehéz hetek után most az építkezés ideje jött el”.
„Az sosem jó, ha egy pártból oszlopos tagok lépnek ki, viszont azt is fontos megjegyezni, hogy a Jobbik nem csupán országgyűlési képviselőkből áll, az erejét a tagság adja” – mondta Bereczki Miklós, aki Soroksáron jobbikos önkormányzati képviselő. Szerinte nincs bizalomvesztés a párttal szemben, megszűnés pláne nem fenyegeti a Jobbikot. Ami történt, olyan tisztulási folyamat, amelynek évekkel korábban meg kellett volna történnie. Arra a kérdésre, hogy kiktől kellett megtisztulni a pártnak, azt feleli, azoktól, akik „nem abba az irányba haladnak, mint mi”.
Jakab Péter szerint nem igaz, hogy a Jobbik új irányba tart; a néppártosodás lezajlott, a párt megérkezett oda, ahol lenni akar: középre. „Ez az eddigi politika folytatása, az irány nem változott, csak a stílus. Nem az ideológiát tesszük a kirakatba, hanem az emberek problémáit. A Jobbik továbbra is nemzeti, keresztény, konzervatív párt, és ha bal–jobb tengelyben gondolkodunk, akkor jobbközép. De nem ez a hívószó a választóknak, hanem hogy emberközpontú politikát csinálunk.” Béres Ferenc, a párt kommunikációs igazgatója (és egyesek szerint Jakab Péter fő támasza) úgy gondolja, a 2022-es választás előtt fontos, hogy „még most, a félidőben megtörténjen minden ellenzéki pártnál a megtisztulás. Mi ezen már túl vagyunk.”
Mi lesz 2022-ben?
„Messze van még a következő választás, de most úgy látszik, hogy a Jobbik pozíciói romlanak. A párt a 2018-as választások óta komoly kihívásokkal küzd: pénzügyi nehézségek, szervezeti megroppanás a Mi Hazánk Mozgalom megalakulásakor kilépett tagok és helyi szervezetek miatt, vezetési válság, ideológiával, irányválasztással, pozicionálással kapcsolatos nehézségek. Az idei tisztújítás, Jakab Péter és alelnökeinek nagyarányú megválasztása hozhatott volna nyugvópontot és belső stabilitást, de a párton belüli ellentétek csak tovább éleződtek” – sorolta Hunyadi Bulcsú, a Political Capital vezető elemzője, aki arra figyelmeztet, hogy a választókra nem tesz jó benyomást, ha egy párt magával van elfoglalva.
Adódik a kérdés, mennyire számítanak az ellenzéki összefogásban a Jobbikra, és hová helyezi magát a párt, kiket akar megszólítani, kikkel és hogyan akar együttműködni. Jakab Péter szerint a tipikus Jobbik-szavazó szabadságra és gyarapodásra vágyik, ezt pedig senki sem adta meg neki az elmúlt harminc évben. „A 2018-as országgyűlési választás előtti időszakban a felmérésekből az látszott, hogy a Jobbik szavazóinak egy jellemző pártidentitása van. Az elmúlt években sokat változott a szavazótábor, a korábbi markáns identitás eltűnt, ma már csupán 21 százalék mondja azt a Jobbik-szimpatizánsok közül, hogy teljes mértékben tud azonosulni a pártjával” – mutatott rá Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet kutatási igazgatója. A párt szavazatszerző képessége az elmúlt időszakban jelentősen romlott, így a fő feladata a jelenlegi szavazói megtartása lett. A Jobbikot a legtöbb közvélemény-kutató 10 százalék körülre méri.
Azzal mind az általunk megkérdezett politikusok, mind a szakemberek egyetértenek, hogy az országgyűlési választáson az egyéni választókerületekben dől majd el a választás, így ott kell jól szerepelnie az ellenzéknek, ha kormányt akar váltani. Ehhez pedig arra van szükség, hogy minden választókerületben csupán egy ellenzéki jelölt induljon a Fidesszel szemben. Ebből viszont nem következik az, hogy egyetlen közös listára lenne szükség. László Róbert, a Political Capital választási szakértője szerint egy, kettő, három vagy akár négy listát is állíthat az ellenzék. Annál többet azért nehéz elképzelni, mert országos listát 27 jelölttel lehet állítani, ami nagyjából a 106 egyéni választókörzet negyede, így a pártoknak már négy lista esetén is két körzetben egymás ellen kellene jelöltet indítani, öt lista esetén pedig 29-ben. Az előbbi még kivitelezhető, az utóbbi már vesztes stratégia.
„Tévhit, hogy csupán egyetlen közös listával lehet nyerni – mondta László Róbert –, a mandátumkiosztás nem vagy csak alig bünteti a két-, három- vagy négylistás indulást. A töredékszavazatok rossz hasznosulásától nem kell félni, a többlistás stratégiának valójában más kockázata van: ha csak egy lista is küszöb alatt végez, rengeteg ellenzéki szavazat mehet a kukába. Az egyetlen közös listában rejlő veszély viszont még ennél is nehezebben kalkulálható: bár sokak számára bizonyosan vonzó a »teljes összefogás« üzenete, nehezen mérhető, mennyien lehetnek, akiket elriaszt, ha olyan pártokra kell voksolniuk, amelyekkel egyáltalán nem tudnak azonosulni.”
Hunyadi szerint a Jobbiknak politikailag nem érdeke a teljes összeborulás az ellenzéki oldalon. „A kormányváltás előfeltétele az ellenzéki együttműködés, de ehhez nem feltétlenül kell egyetlen közös lista. Egy gyengülő, a választók bizalmát és hitelét elvesztő, belső konfliktusokkal terhelt, befelé forduló pártnak azonban rosszak lesznek a pozíciói ahhoz, hogy ezt meg tudja akadályozni, és más megoldás felé terelje a szereplőket.”
A Jobbik ezt meg is próbálja majd: minden általunk megkérdezett jobbikos politikus a két listát preferálja, azzal a megkötéssel, hogy erről a tárgyalóasztal mellett kell dönteni. Jakab Péter megjegyezte, nagyon fognak igyekezni, hogy az egyeztetéseken a kétlistás indulásról meggyőzzék az ellenzéki pártokat.
