„Sok szakmai team teljes kimerültségről számolt be, mert a kollégáknak önállóan, magukat elszigetelve kell helytállniuk, vagy épp ellenkezőleg, mindenféle specializáció nélkül mindenki mindent csinál, egyúttal mindenki mindenkit veszélyeztet” – olvasható abban a nyílt levélben, amelyet 19 szociális szakmai szervezet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek. Azt kérték még április végén, hogy a szociális ágazatban dolgozó összes olyan szakembert teszteljék le, aki közvetlenül érintkezik az ápoltakkal, és azt, hogy a kormány biztosítsa a megfelelő védőfelszereléseket. Továbbá azt, hogy kapjon a szociális munka is méltó elismerést a kormányzati kommunikációban. Ugyanis nemcsak a beígért 500 ezer forintos jutalomból hagyták ki a terület dolgozóit, de említést sem tettek arról, hogy nap mint nap erőn felül teljesítik kötelességüket számos bentlakásos intézményben. A zárt intézmények közül a nyilvánosságban kizárólag az idősotthonokról beszéltek, holott más típusú otthonokban is megjelent a fertőzés.
„Fogalmuk sincs”
„A bentlakásos intézmények nagy része nem volt fizikailag alkalmas arra, hogy elkülönítse a koronavírus-gyanús ellátottakat. Amikor meghozták azt a rendeletet, miszerint a szociális intézmények kötelesek visszafogadni a kórházi ágyfelszabadítás miatt visszaküldött betegeket, akkor egy ideig nem volt kötelező tesztelni ezeket a pácienseket. Ez csak három-négy héttel később lett kötelező a visszajelzések és a fertőzések láttán. Ezt követően sok kolléga számolt be arról, hogy teszt nélkül hozták vissza az ellátottakat, de személyes tapasztalatom is van ezzel kapcsolatban. Konkrétan beállított a mentő a visszaküldött beteggel, és amikor kértük a teszteredményt, azt mondta a mentős, hogy arra nincsen szükség. Mi viszont így nem voltunk hajlandóak a klienst átvenni” – mondja Köves Ferenc, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének (SZÁD) elnöke, aki szociális intézményben is dolgozik.
Az elmúlt három hónap negatív tapasztalataihoz az is hozzátartozott Köves szerint, hogy számos ekkor született előírás olyan egészségügyi jártasságot igénylő feladatokat írt elő az intézmények számára, amelyekre addig sem volt személyzet – például infektológiai képzésben részesült dolgozó jelenlétét rendelték el. „Ennek alapján az is kiderült, hogy a döntéshozóknak halvány fogalmuk sincs arról, hogyan működik egy bentlakásos szociális intézmény. A kormányzati kommunikációban pedig nem is emlegették a szociális munkásokat, mintha nem is léteztünk volna. Egy dolgot hangsúlyoztak folyamatosan, hogy a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott idősotthonokban mennyi fertőzött van” – idézi fel Köves. Pedig megfeszített és kockázatos munkát végeztek a házi segítségnyújtók, a családgondozók, a gyermekvédelmisek, a hajléktalanellátásban vagy a fogyatékos otthonokban dolgozók, hiszen minden típusú zárt intézményben megjelent a fertőzés. Ehhez képest lapzártánkkor csak az idősotthonokról vannak elérhető friss adatok.
A teljes ágazatra igaz, hogy nagy a munkaerőhiány. „Amikor azt mondja a kormányzat a Pesti úti otthonról, hogy a fenntartó felelősségét vizsgálni kell, hogy megfelelőek voltak-e például a személyi feltételek, akkor azt az apróságot elfelejtik, hogy az a létszám nem az utóbbi fél évben tűnt el. Előtte, két cikluson keresztül egy Tarlós István nevű ember volt a fenntartó főváros irányítója. De még őt sem mondanám felelősnek. A rendszerváltás óta az összes kormány felelős azért, amilyen állapotok jelenleg vannak ezen a területen” – mutat rá a SZÁD elnöke, aki azt mondta lapunknak, hogy a hajléktalanellátásban például országosan csak 40 fő lett koronavírusos 7 intézményben. Ehhez az alacsony esetszámhoz fegyelmezetten át kellett szervezni az éjjeli menedékhelyeken a mindennapi munkát. Több hajléktalanellátó intézményben úgy döntöttek, hogy bentlakásos zárt intézményként működnek tovább a veszélyhelyzet ideje alatt a hatékony védekezés érdekében, hiszen lakóik jó része a betegség szempontjából a rizikócsoportba tartozó idős, krónikus beteg. Ehhez 24 órás műszakokat teljesítettek például a Menhely Alapítvány Vajdahunyad utcai éjjeli menedékhelyén, amely nem mellesleg egy épületben található az alapítvány hajléktalanok számára létesített idősek otthonával is. Aknai Zoltán, az alapítvány igazgatója a Narancsnak úgy fogalmazott, a fertőzésveszély miatt gyorsan léptek és lezárták az intézményt; az éjjeli menedéken fix klienskör maradhatott, aki egyszer kiment, nem mehetett vissza. „Ebben a nehéz időszakban a Fővárosi Önkormányzat nagy segítséget nyújtott a hajléktalanellátóknak, biztosították a napi háromszori étkezést például, illetve az ő segítségükkel valósultak meg a szükséges tesztelések is” – számol be Aknai.
Periférián
Jelenleg körülbelül 90 ezer fő dolgozik a szociális ágazatban, a munkaerőhiányra pedig eltérőek a becslések: a KSH adatai alapján 10 százalék alatti, a szakszervezetek szerint ez az arány jóval magasabb, nagyjából 20–25 százalék. Arra, hogy nagyobb a baj, mint amit a hivatalos számok mutatnak, abból is következtetni lehet, hogy csak a fővárosi gyermekvédelmi szakellátásban 60 százalékos a fluktuáció – tudtuk meg Rácz Andreától, az ELTE TÁTK Szociális Munka Tanszék vezetőjétől. „A fiatalok már a tanulmányaik elején tisztában vannak azzal, hogy e szakmának alacsony a társadalmi és anyagi megbecsültsége. Belépéskor sem a jó fizetés motiválja őket, ez kiderül a felméréseinkből” – állítja Rácz. A tanszékvezető tapasztalatai szerint a lelkesedés a diploma megszerzését követő néhány év után alábbhagy, amit sokszor pályaelhagyás követ. Aki marad, azt „a tudat, hogy valami fontosat és hasznosat csinál, valamennyire kompenzálja a nehézségek miatt” – magyarázza Rácz Andrea egy általa készített felmérés alapján.
Jelenleg a diplomával rendelkező, minimum 10–15 éve a területen dolgozó szociális munkás mindenféle pótlékkal együtt alig keres többet, mint nettó 200 ezer forint, a pályakezdők pedig ennél is kevesebbet. 2006 óta drasztikusan zuhan a jelentkezők száma, tavaly például országosan 1500 fő jelentkezett az alapképzésre, közülük nagyjából 500 jelölte meg ezt az első helyen. „A 90-es évek végén, amikor felfutott a képzés, több kutatás is készült arról, hogy a hallgatók miért választják a szociális munka szakot. A mások segítése, illetve az emberekkel való foglalkozás voltak a fő motivációk, ennek pedig van egy leágazása, amikor saját élmény vagy családi történet áll az érdeklődés hátterében. Őket hívjuk sebzett segítőnek. Az is jellemző, hogy nem mindig ez az első helyen választott szak, hanem sokan inkább pszichológiát szeretnének tanulni, de oda nem vették fel őket” – részletezi Rácz. A csökkenés nemcsak a szociális munkát érinti, hanem a szociálpolitikát, a szociálpedagógiát és az egészségügyi szociális munkát is. Rácz szerint, amikor harminc éve elindult a képzés, volt egy erőteljes érdeklődés azzal párhuzamosan, hogy elkezdett kiépülni az ellátórendszer, ahol szükség volt diplomás segítőkre. Ez a fellendülés egészen a 2000-es évek közepéig tartott, akkor jött a megtorpanás az ellátórendszerben és így a képzésben is.
„Mivel a szociális szakemberek 50 százaléka végül nem a szociális ágazatban (vagy még csak nem is Magyarországon) helyezkedik el, a szervezetek szerint a kormánynak létre kell hoznia egy úgynevezett »Közszolgálati Alapot«, ami a szociális szakvégzettséget vagy felsőfokú szociális képzettséget szerzett szakemberek visszatérését ösztönözné a munkaerőpiacra, illetve a szakmában tartaná a potenciális pályaelhagyókat” – áll a fentebb említett nyílt levélben. Ez a támogatás az egészségügyi dolgozóknak ígért 500 ezer forintos pluszjuttatás nagyságrendjével megegyező összeg lenne, és abban az esetben járna, ha a munkavállaló legalább egy évig a szociális ágazatban dolgozik.
A szakmai szervezetek tavaly 12 pontos listát nyújtottak át az illetékeseknek, abban a béremelésen kívül olyan követeléseket fogalmaztak meg, mint az ötnapos pótszabadság a fokozott pszicho-szociális ártalmak miatt, vagy az, hogy a szociális ágazatra fordított éves költségvetési előirányzat mértéke érje el az uniós átlagot. (Az Eurostat 2016-os összesítése szerint az Európai Unióban a tagállamok átlagosan a GDP 28,2 százalékát fordították szociális célokra, míg Magyarország 19,2 százalékot.) Ezen kívül a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete és a SZÁD azt szeretné elérni, hogy szociális munkát, szociális gondozást csak az előírt szakirányú végzettséggel lehessen végezni. Ám javaslataik nem jutottak tovább a minisztériumon.
Mostohaszerep
Köves Ferenc állítja, a mindenkori politikai elit kipipálandó kötelező feladatként kezeli a szociális munkát, amit pedig a mostani kormányzat csinál, az rosszabb mindennél, mint ami az elmúlt harminc évben történt. Rácz Andrea azt mondja, az 1980-as évek végén „volt politikai támogatottság arra, hogy a rendszerváltás előtt már látható és utána eszkalálódó társadalmi problémákra rendszerszintű válasz jöjjön”. Az ELTE tanszékvezetője szerint a 90-es években dolgozó szakemberek úgy érezték, modern európai szociális rendszer kezd kiépülni, amelyre a 2004-es uniós csatlakozás csak ráerősített, amikor újabb lehetőségek nyíltak a pályázati források jóvoltából. A 2000-es évek második felében azonban lejtmenetbe került a szociális ágazat, a szakpolitikával a kommunikáció esetlegessé vált, a források beszűkültek, majd jött a 2008-as válság, ami tovább nehezítette a helyzetet. Az ágazatot mára magára hagyta a politika.
Rácz szerint a szociális szféra mostoha sorsa nem magyar sajátosság, bár nagyban hozzájárul a társadalom hozzáállása ahhoz, hogy mekkora a támogatottsága, a megbecsültsége ennek a területnek. „A szociális munka értékei, a társadalmi igazságosság, a szolidaritás, a közös felelősségvállalás nagyon távol vannak a magyar társadalom által preferált értékektől. És ez az, ami egy adott országban meghatározza a szociális munka jelentőségét, mozgásterét. Ráadásul a magyar középosztály egyre lejjebb csúszik, az elesettek problémái továbbmélyülnek és komplexebbé válnak, ennek következtében pedig előfordul, hogy a szociális munkás és a kliens között nincs nagy társadalmi különbség, ami óhatatlanul frusztrációt okoz.”
Magyarországgal ellentétben több európai országban is az a közhangulat a járvány hónapjai után, hogy a szociális munka nélkülözhetetlen és nagyobb megbecsülést érdemlő szakma kell, hogy legyen – állítja Rácz egy nemrég tartott nemzetközi konferencia tapasztalatai alapján. Svájcban például arra számítanak, hogy a jelentősebb bérrendezés és a kiemelt politikai figyelem növeli majd a szakma presztízsét. Itthon ilyesmiről szó sincs, pedig a járvány itt is egyértelműbbé tette az ágazat problémáit.
„Rendszeresen érkeznek hírek a felmondásokról – vagy azért, mert túl stresszes volt ez az időszak, vagy azért, mert valakinél most telt be a pohár” – mondja Köves Ferenc. Pedig a jövőben még több szakemberre lesz szükség, de, ahogyan Rácz Andrea fogalmaz, kérdés, a kormány felismeri-e, hogy „a növekvő ellátási igény mellett fontos invesztálni a területbe”.
