A történet egy lebontásra ítélt régi kelenföldi bérházzal kezdődött. A lakatlan ingatlanba hajléktalanok költöztek, volt, aki a hajdani földszinti irodákban húzta meg magát pár újságpapíron, de olyan családok is akadtak, akik az emeleti lakásokban rendezkedtek be. Gyerekeiket iskolába járatták, környezetüket rendben tartották. Hat-hét év múltán azonban a mintegy 60 embernek mennie kellett. A lebontáskor a gyámhivatal ultimátumot adott a családoknak: vagy megoldják jogszerűen a lakhatási körülményeiket, vagy gyermekeik állami gondozásba kerülnek. Mivel egész családok intézményi elhelyezésére csak időlegesen lett volna lehetőség, néhányan a velük évek óta kapcsolatban álló Máltai Szeretetszolgálat munkatársaihoz fordultak segítségért. Kiderült, hogy többségük a közüzemi számlatartozások miatt menekült Budapestre szerencsét próbálni. Kézenfekvőnek tűnt, hogy adósságaik konszolidálásával segítsék visszatelepülésüket vidékre. Az egyik sokgyermekes család Tarnabodra költözött vissza, egy bedőlt falú "sárkunyhóba".
"Amikor a szeretetszolgálat munkatársai felkerestek az irodámban, a falu már olyan helyzetben volt, hogy egyszerűen nem volt mit veszítenünk - mondja Pető Zoltán, Tarnabod polgármestere. - A rendszerváltozáskor megszűnt a helyi tsz és gyakorlatilag az összes környékbeli munkahely. Közel 100 százalékos volt a munkanélküliség, ráadásul katasztrofális a közlekedés, naponta mindössze egy-két busszal lehetett utazni, a munkásjáratok már be sem jöttek a településre. A pályázatokon önrész hiányában alig tudtunk indulni. A máltaiak eredetileg csak azért kerestek meg, hogy a Bodra visszatelepült családnak segítsünk aládúcolni a házát. Aztán hosszas beszélgetés után kiderült, hogy van egy elképzelésük arról, hogyan lehetne a pesti hajléktalanok egy részén segíteni úgy, hogy a befogadók is nyerjenek az ügyön. De nem találtak olyan önkormányzatot, amelyik bevállalta volna mindezt. Mi akkor már ennél kétesebb programba is belefogtunk volna. Keresztbe álltam az ajtóban és azt mondtam: innen
nem mennek sehová,
Tarnabod lesz a befogadó falu! Persze ez az egész úgy is elsülhetett volna, hogy az itteniek világgá kergetnek a szülőfalumból."
"Véleményünk szerint a különböző hátrányos helyzetű célcsoportok problémáinak komplex kezelése nem a hátrányokat erősíti - véli Kohányi Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat Befogadás Kht.-jának ügyvezető igazgatója. - Erre alapozva dolgoztuk ki a Befogadó Falu koncepciót: olyan hajléktalan családoknak segítünk letelepülni vidéki falvakban, akik rendelkeznek vidéki gyökerekkel, és nem idegenkednek a falusi léttel együtt járó állattartástól és földműveléstől. A programnak nem célja, hogy alkohol- vagy egyéb, családon belüli problémákkal küzdő családoknak megoldást kínáljon. Olyanok kapcsolódhatnak be, akik mentálisan egységesek, csak éppen az anyagi, lakhatási lehetőségek teljes hiánya a gyerekek családból történő kiemelésével fenyegeti őket. Mi ingatlanokat vásárolunk a kiválasztott településen, a családok pedig szerződésben vállalják, hogy rendben tartják őket, művelik a ház körüli földeket, állatokat tartanak, gyerekeiket iskoláztatják, és - nem utolsósorban - a befogadó közösség normái szerint élnek. Cserébe munkához segítjük őket, és minden lehetőséget megadunk, hogy a saját lábukra tudjanak állni. Semmi olyat nem kérünk tőlük, amit egy normál család önmagától ne várhatna el, de a támogatáson túl mindezt számon is kérjük, ellenőrizzük. Tulajdonképpen egyszerű modell, mégsem találtunk sokáig olyan települést, amely akár csak egyetlen hajléktalan letelepítését is támogatta volna. Tarnabodon viszont könnyen elfogadták a tervet. Előbb a képviselő-testület és a helyi prominens személyek adták áldásukat, majd rendeztünk egy falugyűlést, ahol csak egy felszólaló volt ellene, a leendő lopásokra hivatkozva. De a helyi lakosság többsége nyitott volt. Sokat nyomott a latban, hogy pár tarnabodi szegény családot is otthonhoz tudtunk juttatni, és a házakkal párhuzamosan vettünk egy falubuszt is. Fontos elem volt, hogy a vásárolt ingatlanok a település különböző részein legyenek, kizárva az elkülönülést, a 'kolonizálódást'. Ekkor már egy betétprogram voltunk a kormány Hajléktalanügyi Koncepciójában, ám a sajtó részéről is nagy nyomás volt a terven, főleg azért, mert egy elmaradott térséget választottunk helyszínül. De meggyőződésünk volt, hogy csak itt működhet az elképzelés."
2004-ben érkeztek az első betelepülők. Az általában a hetvenes években épült kockaházak bár egyből beköltözhetők voltak (a bútorok nagy része a szeretetszolgálat raktáraiból érkezett), azért jócskán felújításra szorultak. A munkahely-hiányos községben részben állami támogatásból közmunkaprogramok indultak, ahol a családfő dolgozhatott. A ház rezsijének kifizetését olyan megoldások segítették, mint a kártyás villanyóra, amely csak az előre befizetett összeg erejéig engedi az energiafogyasztást. Bár többen cáfolták, kezdetben előfordult, hogy be-beszóltak az utcán a helyiek az újonnan jötteknek. Komoly incidensek azonban nem történtek. Főleg azért, mert az ingatlan- és a közmunka-, később pedig az oktatási programokból profitáltak a tarnabodiak is. Előbb az országos ismertségű Bálint György tartott konyhakert-művelési oktatást (mindenki, aki részt vett rajta, ingyenvetőmaghoz és szaktanácsadáshoz jutott), majd mangalica sertések tartására készítették fel a jelentkezőket. Ez utóbbi során 16 családhoz helyeztek ki hasas mangalicákat, azzal a feltétellel, hogy nem vághatják le őket, a fialásból pedig kettő malacot vissza kell adniuk a program keretében később érkezőknek - a többivel viszont maguk rendelkezhetnek.
"Csak egy családot kellett eddig kizárnunk a programból, főleg alkoholproblémák miatt - meséli Csörgőné Szilágyi Anasztázia szociális munkás, a Befogadás Kht. Egerből ingázó helyi képviselője. - A kiválasztás során szociológusok, pszichológusok egész csoportja próbálja kiszűrni, hogy a rengeteg jelentkező közül csak
azok kerüljenek be,
akik számára ez tényleg megoldás. Olyan persze volt, aki a buszról leszállva döbbent rá, hogy hová került a Belvárosból. Olyan is akadt, aki egy reggel összepakolt és elment. Volt, aki örökölt, vagy távoli családtagjai segítségével, esetleg hitellel költözött máshová, továbblépett. Nem biztos, hogy jobban járt, hiszen itt egy olyan szociális háló veszi körül, amit ezzel elveszít. Vannak azonban olyanok, akik a kezdetektől itt laknak, és mára a falu szerves részévé váltak. Õk valószínűleg otthonra leltek a községben."
A programmal Tarnabod is nyert; az egykori tsz-iroda (még korábban uradalmi kastély) épületében új óvodaszárny, az iskolában számítástechnikai eszközök várják a nem kis létszámú gyereksereget. Az egyik volt kocsma csődje után az épületben játszóházat és napközi otthont rendeztek be melegítőkonyhával. Mindeközben gyermekfelügyelői képzést és elhelyezkedést biztosítottak az uniós forrású HEFOP felhasználásával helyi munkanélkülieknek. Pető Zoltán polgármester szerint "talán pozitívabb a pályázataik elbírálása" mostanában, hiszen a máltaiak szakmai stábjával közösen igényeltekre "több pénz érkezett három év alatt a faluba, mint az előző évtizedben összesen". Mindez a község költségvetéséből alig pár millió forintot vitt el, miközben csak az óvoda bővítésére 25 milliót nyertek, nem is beszélve a máltaiak 32 milliójáról. Jelenlegi terveik szerint új faluközpontot kívánnak kialakítani, és újabb cégeket a faluba csábítani. Tarnabod gazdasági talpra állását máris nagymértékben segíti az egykori tsz-istálló épületében kialakított elektronikai bontóüzem. Mint Tarjáni József üzemvezetőtől megtudjuk, még rászorulnak a támogatásra, de a számítógéptől a tévéig mindent újrahasznosítható elemeire szétszedő telep rövidesen saját lábán is megáll a piacon. A helyiek által csak gyárként emlegetett műhely 2006-os avatásán egyébként fontosnak érezte a jelenlétet nemcsak a megye több országgyűlési képviselője, hanem Kiss Péter akkori szociális miniszter is.
"Tarnabod sikere áttört egy morális gátat, ma már sorban állnak a jelentkező települések, akik a befogadásban látják saját problémáikra is a megoldást - mondja Kohányi Miklós. - De mindig elmondjuk: ahogy minden hajléktalanra, úgy minden településre sem lehet ráhúzni ezt a sémát. Távlati tervként három-négy azonos kistérségbe tartozó településből szeretnénk befogadó falucsokrokat kialakítani az országban. Ennek jegyében lett a második belépő a Tarnabodhoz közeli Erk is. Sajnos nem lettünk kiemelt EU-projekt, ami azért teszi nehézzé a továbblépést, mert lakhatási támogatásra alapesetben nem lehet fejlesztési pénzeket igényelni az uniótól. Pedig a Befogadó Falu Program minden költsége ellenére is olcsóbb és főleg járhatóbb kivezető utat kínál a hajléktalanok egy csoportjának, mint a ma futó szociális segélyprogramok jó része."
Befogadtatás hajdanán
A Heves megye déli részén található Tarnabod valaha jómódú településnek számított a Tarnaságban. A "zsíros" fekete föld gazdagodó parasztfamíliákat tartott el. Elsők között volt itt vezetékes víz, műút. 1974-ben aztán minden egy csapásra megváltozott: kiöntött a Tarna, és elmosta a szomszédos Tarnazsadányban a főleg romák lakta "putrisort". Párthatározat született mintegy 60-70 család (!) tarnabodi letelepítéséről. Ahogy a környéken mondják, a "güdri cigányok" megváltoztatták a falu képét. A szociális utógondozás teljes hiánya óhatatlanul az eltérő szociális és kulturális háttérrel rendelkező emberek közötti sorozatos feszültségekhez vezetett. Tarnabodról egy egész generáció költözött el. Akik maradtak, szép lassan összecsiszolódtak a betelepítettekkel, az akkor már többségében romák lakta, 900 fős településen.
Sorsok
"Édesanyám korán meghalt, apám börtönben van. De ha kint lenne, akkor sem igen tartanánk a kapcsolatot, nem az a fajta ember, akit szeretnék a családom közelében látni. Feleségemmel Szabolcsból és a Hajdúságból származunk. Neki sem, nekem sem sikerült az első házasságunk. Gondoltuk, Pesten együtt könnyebb lesz. Tulajdonképpen szerencsém is volt: a vendéglátásban tudtam elhelyezkedni. De ha együtt volt a család, akkor az albérlet elvitte szinte az egész keresetet. Próbáltuk úgy is, hogy ő a gyerekekkel otthonban, én munkásszállón. De milyen élet ez így? Itt együtt vagyunk mindnyájan. Csirkéket nevelek, dolgozok az üzemben, a megtakarított pénzből vettem egy motorfűrészt, tudok vele maszekolni a házaknál. Pár hete született a kislányunk. Õ már tarnabodi." (László)
"Három gyerekem közül kettő asztmás, ezért mindenképpen ki kellett költöznünk a miskolci belvárosból. Béreltünk egy telket, kis házzal a város szélén. Rendbe tettük, kecskéket, teheneket neveltünk. De a tulajdonos részegen állandóan a nyakunkra járt, semmi nem volt jó neki. Végül egyik napról a másikra kitett minket az utcára. A szociális rendszer három gyerekkel, állatokkal sehol sem tette volna lehetővé, hogy együtt maradjunk. Szerencsére egyik rokonunk látta a tévében a riportot a programról. Így kerültünk ide. Malacok, tyúkok is lettek az eddigi állatok mellé. Csak egy részük a miénk, a többit a programban részt vevőknek gondozzuk. Az utánunk jövőknek." (István)
A második falu: Erk
Tarnabodnál kedvezőbb pozícióból vágott a programba a második befogadó település, a Tarnabodtól alig húsz kilométerre fekvő, felerészben romák lakta Erk. Túl azon, hogy építhet a vele azonos kistérségi társuláshoz tartozó község tapasztalataira, lényegesen jobb infrastrukturális és munkaerő-piaci helyzetben van. Kiváló közlekedéssel rendelkezik Gyöngyös és a Jászság irányába, ennek megfelelően kisebb munkanélküliségi rátával úszta meg a rendszerváltást követő éveket is. Meleghegyi Béla polgármester szerint sokat köszönhetnek a szomszéd település bátorságának, hiszen az ő kockázatvállalásuk (és sikerük) nélkül aligha nyílt volna lehetőségük ilyen volumenű felzárkóztató programban részt venni.
Erk lakossága öregedőben, ezért elsősorban sokgyerekes családok beköltöztetését várják, amit munkahelyteremtéssel és idősügyi gondozással egészítenek ki. Ennek megfelelően a 2006-ban elsőként érkezett család öt gyerekkel bővítette a falu lakosságát, jelenleg pedig öt ingatlanban négy családból áll a "máltai" kolónia, de még idén újabb nyolc érkezhet (Tarnabodon már csaknem húsz családról beszélhetünk). A Máltai Szeretetszolgálat Erk jelentkezésével egyszerre tudott eleget tenni a szociális minisztérium programbővítési kérésének és annak a koncepciónak, hogy lehetőleg egy kistérséget fedjen a program. Mindeközben kimondva-kimondatlanul a falvak lakossága is örül az "irányított" betelepülésnek, mert egyrészt erősen "megszűrik" a jelentkezőket, másrészt pedig amennyiben az újak nem alkalmazkodnának a közösség elvárásaihoz, akár el is küldhetik őket.
