Beindult az Airbnb-kommandó Terézvárosban

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 11.

Belpol

Megvolt az első ellenőrzés, nyolc szálláskiadóból öt üzemelt illegálisan. 

Terézváros az első, és egyben az egyetlen a fővárosi kerületek sorában, amelyik megpróbálta szabályozni a rövid távú lakáskiadást – írja VI. kerület önkormányzata közleményben. 

Mint fogalmaznak, a  Soproni Tamás vezette kerület mindezt úgy próbálta megtenni, hogy a szabályozás szolgálja elsősorban az itt élők nyugalmát és békéjét, másodsorban ne lehetetlenítse el azokat a családokat se, akiknek megélhetését biztosítja a szabályos, bejelentett szálláskiadás. A Kormányhivatal azonban közbelépett: elismerte ugyan, hogy az önkormányzat intézkedései egyaránt segíthetnénk az itt élőket és a szolgáltatókat is, ám álláspontjuk szerint a lakók érdekét szolgáló elvárások korlátoznák a lakáskiadókat, és ez ellentétes a kormány szándékával. 

Soproni Tamás ezek után a Miniszterelnökségtől olyan jogalkotást kezdeményezett, amely segíti a békés egymás mellett élést, és „nem szolgáltatja ki teljesen Terézváros lakóit az üzleti érdekeknek”. Érdemi reakció nem érkezett a kormánytól.

És mivel a nyári turizmussal megerősödő airbnb-szolgáltatás a terézvárosiak nyugodt életének, éjszakáinak rovására megy, az önkormányzat felállított egy olyan ellenőrző csapatot, amely legalább azokat kiszűri, akik ezt a tevékenységet bejelentés nélkül, feketén, nem csak a lakók, hanem az adófizetők kárára is űzik.

Az ellenőrző csapat első alkalommal nyolc szálláskiadó portálon hirdetett lakást ellenőrzött, ezekből öt üzemelt illegálisan, ún. NTAK szám nélkül. A tulajdonosok ellen azonnali hatósági eljárás indult, és a ,,fekete” működtetésről tájékoztatta a polgármesteri hivatal a társhatóságokat is, így a szálláskiadók több helyről is számíthatnak a bírságra. „Az intenzív ellenőrzés Terézvárosban folytatódik, az airbnb-kommandó a nyár folyamán mindenkire lecsap, aki nem tesz eleget még az alapvető kötelezettségeinek sem, és ezzel nem csak anyagi kárt okoz, hanem semmibe veszi a VI. kerületben élők nyugalmát, az otthonok békéjét”. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.