Beírást kapott a tízéves kisfiú, nem mert hazamenni, a rendőrök keresték meg

  • narancs.hu
  • 2025. január 18.

Belpol

A békásmegyeri HÉV megállónál találtak rá. 

„Rövid idő alatt előkerült az a tízéves kisfiú, aki 2025. január 15-én tűnt el Óbudáról. Az iskolából délután négy óra után kellett volna hazaérnie, de ő inkább másfelé indult. Az eltűnés oka az volt, hogy osztályfőnöki beírást kapott, ami miatt nem mert hazamenni” – közölte Budapesti Rendőr-főkapitányság. 

A rendőrök a Csobánka tér környékét ellenőrizték, amikor fél öt után egy kétségbeesett édesanya szaladt oda hozzájuk, hogy segítséget kérjen eltűnt fia felkutatásában. A rendőrök először megnyugtatták az anyát, majd minden szükséges információt összegyűjtöttek a kereséshez: részletes személyleírást, fényképet és azt is megtudakolták az édesanyától, hogy a gyermek milyen ruhában van. Közben a szülő azt is elmondta, hogy a fia egyik osztálytársának említette, villamosozni és HÉV-ezni szeretne.

A rendőrök a keresésére indultak, illetve már a közelben lévő civilek is keresték. „Végül Gárdonyi Attila György r. törzszászlós és társa bukkantak rá a kisiskolásra a békásmegyeri HÉV megállónál lévő aluljáróban. Miután megbizonyosodtak róla, hogy ő az eltűnt gyermek, értesítették az édesanyát. A kisfiú zokogva szaladt oda az anyukájához és nagyobb testvéreihez, majd elmesélte, hogy mennyire megijedt a beírás miatt. Az édesanyja megnyugtatta a síró gyermeket” – írta a BRFK. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mesterségvizsga

Egyesek szerint az olyan magasröptű dolgokhoz, mint az alkotás – legyen az dalszerzés, írás, vagy jelen esetben: színészet –, kell valami velünk született, romantikus adottság, amelyet jobb híján tehetségnek nevezünk.

Elmondom hát mindenkinek

  • - ts -

Podhradská Lea filmje magánközlemény. Valamikor régen elveszett a testvére. Huszonhét évvel az eltűnése után Podhradská Lea fogta a kameráját és felkerekedett, hogy majd ő megkeresi.

Nem oda, Verona!

  • - turcsányi -

Valahol a 19. század közepén, közelebbről 1854-ben járunk – évtizedekre tehát az államalapítástól –, Washington területén.

Nagyon fáj

  • Molnár T. Eszter

Amióta először eltáncolta egy kőkori vadász, ahogy a társát agyontaposta a sebzett mamut, a fájdalom a táncművészet egyik legfontosabb toposza.

Mindenki a helyére

Mit gondol Orbán Viktor és a Fidesz a nőkről? Hogyan kezeli őket? És mit gondol ugyanerről a magyar társadalom, és mit a nők maguk? Tényleg a nők pártja a Fidesz? Ezeket a kérdéseket próbálja megválaszolni a kötet többféle aspektuson keresztül. Felemás sikerrel.

Megint dubajozás

Alacsony belépési küszöb, mesés hozamok, könnyű meg­gazdagodás, örök élet: ezek közül az első kettőt biztosan ígérik a mesés dubaji ingatlanbefektetési ajánlatok. Pedig az előrejelzések szerint akár egy éven belül kipukkadhat az ingatlanlufi.

A beismerés semmis

Az ügyész kizárását kezdeményezte a védelem, a különböző tit­kos­­szolgálati szervek más-más leiratot készítettek ugyan­arról a hangfelvételről – bonyolódik a helyzet abban a büntetőperben, amelynek tárgya a Nyugat-Európába irányuló illegális kutyaexport.