Bár a szavazatok százszázalékos feldolgozottságára a magyarországi állandó lakhelyük helyett más hazai településen vagy külföldön választó állampolgárok voksainak összeszámlálása miatt várni kell a hét végéig, az előzetes végeredmény adatai is sok mindent elárulnak a jelenlegi politikai helyzetről. Ám mielőtt ebbe belemennénk, essünk túl azon, amiről speciel egyelőre nem tudni biztosat, ám ami a leginkább foglalkoztatja az érdeklődő közvéleményt, jelesül: lesz-e kétharmados többsége az Országgyűlésben a Fidesz-KDNP-frakciónak. Nos, lényegében mindegy, hogy a minimum 133 képviselő összejön-e végül, azaz egyetértünk Orbán Viktor hasonló tartalmú, úrias flegmával odavetett hétfői megjegyzésével. Persze, nem arról van szó, hogy a miniszterelnök és pártja adott esetben ne élne szívesen egy ilyesfajta erőfölénnyel. Hanem arról, hogy 130-132 képviselővel is - és minimum ennyi bizton kinéz a Fidesznek - vígan hozhatók kétharmados parlamenti többséget igénylő döntések. A vonatkozó szabályok néhány fontos kérdés eldöntését valóban az összes parlamenti képviselő kétharmadának támogatásához kötik (például a köztársaságielnök-választás első körös érvényességét, hadiállapot kihirdetését, zárt ülés elrendelését, az alaptörvény módosítását). Ezekhez, ha nagyon szükséges, két-három képviselő vagy különböző engedmények, alkuk árán akár egy komplett ellenzéki frakció is leakasztható, másfelől a szintén ilyesfajta többséget megkívánó kulcspozíciók feltöltésén (legfőbb ügyész, kúriai elnök 9-9 évre, Állami Számvevőszék elnöke, az Alkotmánybíróság kiegészítése NER-kompatibilis tagokkal 12-12 évre stb.) már túl vannak Orbánék. A napi, nemegyszer hektikus kormányzati gyakorlathoz elengedhetetlenül szükséges, minősített többséget igénylő gombnyomogatásokhoz (sarkalatos törvények elfogadása és módosítása, kivételes sürgős eljárás napirendre vétele stb.) viszont elegendő az éppen jelen lévő képviselők kétharmados egyetértése - innen kezdve pedig csak a megfelelő pillanat kiválasztása a feladat, és az ilyen kihívásoknak a Fidesz mindig nagy találékonysággal felel meg. A matematikai értelemben elérhető kétharmados parlamenti többség megszerzése - illetve, a túloldalról: megakadályozása - elsősorban szimbolikus jelentőségű, mivel hiánya az e nélkül is túlsúlyos Fidesz-frakció mozgásterét érdemben nem befolyásolja.
Volt másik
Április 6-án a kormánypártokat listán 2 millió 136 ezren támogatták (a határokon túl élő, könnyített módon állampolgárságot szerzett magyarokkal együtt), egyéni jelöltjeik a 106 választókörzetben öszszesen 2 millió 98 ezer szavazatot szereztek. A Fidesz-KDNP listán jelen állás szerint 44,36 százalékot ért el, ami az egyelőre kinéző 96 egyéni győzelemmel együtt éppen kétharmados többséget (133 képviselői helyet) biztosít neki az új Országgyűlésben. Mindezt úgy, hogy közben a teljes választókorú népesség csupán valamivel több mint negyede választotta az Orbán-listát. A másik három parlamentbe jutott erő (Összefogás, Jobbik, LMP) magyarországi támogatottsága több mint 400 ezerrel haladja meg a Fideszét - ennek ellenére az Országgyűlésben lényegében ugyanúgy eszköztelenek, mint az előző ciklus idején.
Semmi okunk tehát arra, hogy a Fidesz kreálta választási törvény korábbi minősítését - a rendszer a kormánypártokat minden létező módon helyzetbe hozó, a valós politikai helyzetet végletesen torzító, egyszóval: csaló - módosítsuk. Kezdetben mindenki az átrajzolt körzethatárok miatt aggódott, és okkal, hiszen egy szorosabb versenyben nagyon sokat számított volna a baloldali szavaztok gyengítését célzó kormányzati földrajzozás. A mostani választáson azonban nem ez segítette a kormánypártokat pluszmandátumokhoz, hanem az ún. győztes töredékszavazatok bevezetése.
A töredékszavazatok normális demokráciában olyan, az egyéni körzetekben a későbbi vesztesre adott voksok, amelyek kompenzációs pártlistákon eredményezhetnek mandátumot. Az elv hibátlanul demokratikus: miután a többségi választói akarat a győztes mandátumában realizálódott, a vesztest preferáló állampolgároknak is lehetőséget ad arra, hogy szavazatik legalább korlátozott mértékben hasznosulhassanak. (Korlátozottan, hiszen vannak bizonyos feltételek: például az adott pártnak át kell lépni a parlamenti küszöböt, és kellő számú töredékszavazat szükséges egy-egy listás mandátumhoz.) A fideszes szisztémában viszont az egyéni győztest kétszer jutalmazzák: viszi az egyéni mandátumot, továbbá a rá adott szavaztok "fölösleges" része (a második helyezettre adott voksok plusz egy szavazaton felüli mennyiség) ugyancsak a kompenzációs listára kerül, ami aztán újabb parlamenti helyet fialhat. A Fidesz - elsősorban Nyugat-Magyarországon, Bács-Kiskunban és Hajdú-Biharban - látatlanban is kalkulálhatott nagyarányú győzelmekkel, vagyis az ezek töredékszavazataival megszerezhető pluszmandátumokkal. Szakértői számítás szerint a Fidesz ily módon 7 ráadás országgyűlési helyhez jutott, úgy, hogy az MSZP-től és a Jobbiktól 3-3, az LMP-től egy mandátumot vett el - vagyis a győztesek után járó töredékszavazatok nélkül még a korábban vázolt "könnyített" kétharmadosságra sem lett volna esélyük Orbánéknak.
Amikor lapunk a választási szisztémát (jó ideje) csalónak nevezi, az nem tévesztendő össze a mostani önigazoló baloldali sirámokkal. Az egyéni körzetek túlnyomó részének fideszesítése (akár úgy is, hogy hagyományosan baloldalinak tekintett egyéni kerületeket további balos szavazókörökkel bővítenek, az egybetereléssel a másik választókerületben növelve ily módon a jobboldal esélyeit, lásd például az Angyalföldhöz hozzácsapott újpesti részeket) ugyanis ezúttal nem sújtotta látványosan az Összefogást (érdemben csak Szegeden). Ahhoz, hogy ennek a gyanúja egyáltalán fölmerülhessen, a baloldalnak nagyságrendekkel jobban kellett volna szerepelnie. A tények: a Fidesz Magyarországon még úgy is 800 ezerrel több szavazatot szerzett az Összefogás-listánál, hogy 2010-es táborából a kormánypárt 600 ezer választót elveszített; továbbá a Jobbik összesen 41 helyen megelőzte a baloldalt. Ezek a mutatók nem a választási rendszer meglévő torzító hatásaival magyarázhatók. Sőt: a sokszor és egyébként okkal kárhoztatott egyfordulósság - ami idő előtti szövetségkötésre és az ezzel járó szavazótaszító huzakodásra kényszerítette a kormányváltókat - ekkora támogatottság esetén kimondottan kedvező, hiszen hasonló paraméterek mellett (a Fidesz nagyobb tartalékai miatt) egy esetleges második fordulóban a baloldal a győztes körzetek többségét minden bizonnyal bukta volna.
A jelenlegi baloldal térvesztése - nemcsak a Fidesszel, hanem a Jobbikkal szemben is - a választási adatok alapján elérte a kritikus pontot: Kelet-Magyarország túlnyomó részén már a Jobbikot is csak néhány helyen tudta megszorongatni, a hajdani erősen szocialista Jász-Nagykun-Szolnok megyében is visszaszorult, továbbá nem vagy alig javult közép- és nyugat-dunántúli helyzete sem a 2010-es nagy visszaeséshez képest. A két utolsó választás tapasztalatai azt mutatják, hogy a hajdani baloldali(-liberális) szavazói tömb szétesett, és ezzel megszűnt a 2000-2010 közötti pártpolitikai kétosztatúság is. Az is világos immár, hogy a valójában leginkább csak 2008-ig létezett egyensúly 2010. tavaszi megbillenése nem átmeneti volt: vasárnap a baloldalra a választók 25 százaléka (1 millió 246 ezer fő), a teljes választókorú népesség mindössze 15,5 százaléka szavazott. A jobboldal fölénye egyértelművé vált: a Fidesz és a Jobbik együttesen a leadott szavazatok 64,4 százalékát szerezte meg (több mint 3 millió fő), azaz a teljes választókorú népesség 38 százaléka áll valamelyikük mögött.
A vesztes nyertes
A Jobbik magát tartja a legnagyobb vesztesnek - Vona Gábor és a körülötte állók vasárnapi megnyúlt arca kétséget nem hagyott efelől -, hiszen az aránytalanul az egyéni győzelmeket preferáló rendszerben hiába ért el jó listás eredményt és hiába növelte szavazói számát a párt mind százalékosan, mind abszolút értékben, viszonylag kevés mandátumhoz jut. A helyzet azonban az, hogy a Jobbik látványosan kitört Kelet-Magyarországról, támogatottsága területileg kiegyenlítettebbé vált, Budapest és néhány nyugat-magyarországi körzet kivételével jelöltjei többnyire elérték a minimum 20 százalék körüli szavazatarányt. A Jobbik felfutását össze szokás kapcsolni az utolsó időkben vitt szelídebb kampányukkal. (Ami persze viszonylagos, mert a lakossági fórumokon a cigányozás, zsidózás, buzizás hol kódolt, hol nyílt formában továbbra is megmaradt.) Van azonban még egy momentum: a párt a számára eddig szűz területeken főleg ott erősödött jelentékenyen, ahol a földbérleti botrányok nemcsak élénk visszhangot keltettek, hanem helyben mérvadó személyek egzisztenciáját is veszélybe sodorták. A fideszes "földosztás" és az új földesúri réteg kialakulása ellen pártként - bár az LMP és a Párbeszéd Magyarországért is sokat tett ez ügyben - a Jobbik fellépése volt a leglátványosabb. Az összefüggés pontos elemzése ugyan még várat magára, de a választási adatok arra is utalhatnak, hogy a Jobbik közép- és nyugat-magyarországi látványos megjelenése nem független ettől. A földhasználó, földből élő vidéki lakosságnak nincs jelenleg képviselete, egykori szervezetei régóta légmentesen illeszkednek a Fideszhez; nem kizárt tehát, hogy Vonáék ezt az űrt töltötték ki (ha erről nem tudnak is) - legalábbis időlegesen.
A fejére nőhet
Semmi jel nem utal arra, hogy a Fidesz a Jobbik kordában tartásához módosítana eddigi irányvonalán. Várhatóan továbbra is a szélsőjobb egyes követeléseit kormányprogrammá emelve próbálja majd blokkolni a Jobbik további térnyerését. Az április 6-i eredmények azonban arra utalnak, hogy a szélsőjobbot, az erre fogékony választókat inkább megerősítették vélt igazukban és elszántságukban a fideszes gesztusok, és a Fideszben nem egy jobb Jobbikot látnak (mint azt e stratégia hívei remélik), hanem a "nemzeti oldal" elpuhult és idejétmúlt képviselőjét. Számos kutatás erősíti meg ugyanakkor, hogy a Fidesz és a Jobbik szavazóinak van egy jelentékeny közös részhalmaza - nem véletlen, hogy Orbán a Hősök téri nagygyűlésen mániákusan ismételgette a szavazatmegosztással járó veszélyeket -, amelynek tagjainál gyaníthatóan kevéssé lenne kimutatható, hogy lelkük rejtett zugaiban hol végződik az egyik, és hol kezdődik a másik párt iránti szeretet. Kiszámíthatatlan, hogy e réteg adott esetben merre billen, ami a mostaninál élesebb választási helyzetben a Fidesz vesztét is okozhatja. (Például úgy, ahogyan az most a miskolci 1. számú választókörzetben történik: a Jobbik ereje a Fideszt gyengíti, és az MSZP-t segíti győzelemhez - legalábbis a pillanatnyi állás szerint.)
Az a tény, hogy a jelenlegi rendszer legnagyobb vesztese a Jobbik, utalhat arra is, hogy a választási szabályok fideszesítésekor a kormánypárt nemcsak a baloldaltól, hanem a szélsőjobbtól is védeni akarta hatalmát. Amennyiben volt ilyen megfontolás (nem tudunk róla, legföljebb mostantól, mivel ez nagyon is belefér a Fidesz önképébe), az helyre kis historizálásra adhatna alkalmat, amennyiben a Horthy-rendszer kormányai is elsősorban a szélsőjobb előretörését akarták megakadályozni a választási szabályok permanens farigcsálásával - de ezt most mellőzzük. A választási eredményekből leszűrhető egyik lehetséges következmény említésétől azonban nem lehet eltekinteni: ha ne adj' isten, valósággá válik az a sokszor hallható-olvasható prognózis, miszerint az orbáni hatalomgyakorlás és gazdaságpolitika összeomláshoz vezet, a társadalom inkább jobbra (nagyon jobbra) fog dőlni, annak minden következményével együtt.
Semmi látnivalóHétfőn megpróbáltuk utolérni a szocpárt meghatározó politikusait, hogy nyilatkozzanak a vereség politikai és személyi következményeiről. Mesterházy Attila pártelnöknél írásban érdeklődtünk arról, megtartja-e elnöki tisztségét. Lapzártánkig nem válaszolt megkeresésünkre, az ATV-ben viszont hétfő este leszögezte: nem mond le. Sikerült viszont beszélnünk Molnár Zsolttal, az MSZP kampányfőnökével, aki elismerte: a vereségnek nem a pálya meredek lejtése volt az egyetlen oka. Hiába sikerült a szimpatizánsok mozgósítása, a szocialisták nem tudták megszólítani a nem elkötelezett szavazókat, és nem tudtak megfelelő válaszokat adni a leszakadó rétegek problémáira. A többi szocialista politikushoz hasonlóan ugyanakkor ő sem gondolja "időszerűnek" a pártvezetés leváltását. Az MSZP-ből rajta kívül elértük Baja Ferencet, Horváth Csaba főpolgármester-jelöltet, Szanyi Tibort is, és mindegyikük úgy nyilatkozott: egyelőre nem aktuálisak a személyi kérdések. Baja szerint egyenesen kizárt, hogy a májusi EP-választás előtt váltásokra kerüljön sor; ez politikai öngyilkosság is lenne a párt részéről. Horváth Csaba alelnök kérdésünkre azt erősítette meg: egyelőre senki nem hívta össze a párt elnökségét, és elhamarkodott lépéseket biztosan nem tesznek addig, míg a hivatalos eredmények nem ismertek. (Menetrendszerű tisztújításra elvileg csak 2015 első felében kerül sor.) A valóság azért persze összetettebb. Mesterházy kifele ugyan nem tudta érdemben növelni a párt hatósugárát, de párton belül sikerült megszilárdítania hatalmát, amit hűen tükröz az MSZP új frakciójának összetétele is. (Erről lásd: A pártelnök emberei, Magyar Narancs, 2013. december 12.) A szocialisták belső életére rálátó, immár konkurens baloldali tömörülések befolyásos politikusai ráadásul egyöntetűen úgy látják: nincs jelenleg olyan támogatottsággal bíró erőtér az MSZP-ben, amely veszélyeztetni tudná a pártelnök hatalmát. "Ez már nem 1998, amikor Horn Gyulának a vereség másnapján megköszönték a közreműködést" - szemléltette kérdésünkre az új stílusú pártvezetés berendezkedését az Együtt-PM egyik vezető embere. Kérdésünkre még az elnök utolsó kihívója, Szanyi Tibor is védelmébe vette a pártelnököt. "Az nem vereség, ha kezemet, lábamat összekötözik és pofán vernek a meccs előtt. Ez nem volt sem fair, sem szabad választás" - fogalmazott indulatosan az MSZP európai listvezetője. A választás másnapján egyetlen szocialista politikus sem gondolta reális, érdemben felvetendő kérdésnek a pártelnök és a vezetés haladéktalan távozását. A másik két parlamentbe jutott pártnak még a frakcióalakításhoz sem sikerült elegendő helyet szereznie. A korábbi megállapodás értelmében az MSZP 29, az Együtt-PM és a DK viszont csak 4-4 országgyűlési mandátumhoz jutott, a frakcióalakítás minimális létszáma viszont 5 fő. Gyurcsány pártjából a listavezetőn kívül Molnár Csaba, Vadai Ágnes és a VI. és VII. kerületi választókörzetet hozó Oláh Lajos jutott be a parlamentbe. A hétfői híradások szerint az eredmények beérkezésével a DK alapszervezeteiben letargikus hangulat lett úrrá - elsősorban kis- és középvárosi szinten, ahol a Jobbik több helyen valósággal tönkreverte a baloldalt. A sokkoló vereség is oka, hogy a pártelnök végül békülékeny hangnemet ütött meg a választás éjszakáján az MSZP elnökével szemben. A DK csatlakozása az Összefogáshoz ugyanis nem hozta meg az általuk várt látványos erősödést. Talán valamivel felkészültebben érte a csapás az Együtt-PM-et, amely azonban súlyos stratégiai dilemmák előtt áll. (Náluk Bajnai Gordonon, a PM-elnök Szabó Tímeán és a Szolidaritást vezető Kónya Péteren túl Szabó Szabolcs csepeli képviselőjelölt szerzett még mandátumot.) Az biztos, hogy Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke nem lesz tagja a frakciónak: a híradások szerint az egykori SZDSZ-es politikus korábban megállapodott már Mesterházyval, hogy az MSZP sorait erősíti majd. Bajnaiék szerint az önálló frakciónál fontosabb, hogy hitelesen tudjanak politizálni a ciklus során parlamenten kívül, de még a pártvezető sorsa is bizonytalan. A szervezet a szétesés és a fogcsikorgató összetartás közül inkább utóbbi irányába hajlik, de egy ilyen fiatal hálózat esetében bizonytalan, miként dolgoz fel egy ekkora kudarcot. Kérdéses az is, mely képviselőit küldi a parlamentbe a szövetség. Információink szerint a listvezető ugyan átveszi majd mandátumát, de végül nem lesz képviselő a parlamentben. Helyét feltehetően valamelyik Együtt-politikusnak, Szelényi Zsuzsának vagy Szigetvári Viktornak adja át, és - ha úgy dönt, marad a politikában - az országgyűlésen kívülről szervezi majd tovább pártját. Bajnai lesz a párt EP-listájának első helyén, de a hírek szerint nem tervezi, hogy Brüsszelbe távozik. Egy baloldali belháború egyelőre nem csak a felek közti erőegyenlőtlenség miatt látszik valószínűtlennek. A közelgő EP-választáson külön méretik meg magukat a pártok, de az őszi önkormányzati voksoláson vélhetően ismét kényszerkoalícióra szorulnak majd. Közös listán is elmaradtak a Fidesztől a listás fővárosi szavazatok tekintetében, tehát még Budapesten is csak közös jelöltet állítva lehet reális esélyük a győzelemre. - rpd - |
