Belépett a szakszervezetbe az uniós képviselő

  • narancs.hu
  • 2023. március 19.

Belpol

Ujhelyi István támogató tagként segíti az egészségügyi érdekvédelmet.

Pártoló tagként belépett a Független Egészségügyi Szakszervezetbe Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, és az Esély Közösség támogatóinak körében kezdeményezi, hogy mások is hasonló módon segítsék az egészségügyi dolgozók érdekvédelmét. 

Az uniós politikus, aki a közegészségügyi bizottság tagja, arra gondolt, hogy a szimbolikus lépéssel és anyagi vállalással nem csak az egészségügyben dolgozók munkakörülményeinek javítását lehet segíteni, de áttételes módon az ellátás javítását is.

Az egészségügy működtetése az Unióban nemzeti hatáskör, tehát mindenért, ami a magyar egészségügyben zajlik, a magyar kormány felelős. Ujhelyi azt szeretné elérni, állapítsanak meg olyan egységes európai minőségi követelményrendszert, amelyet minden tagállam köteles biztosítani a polgárai számára. A politikus emlékeztet, hogy a Fidesz kormányzása óta az egészségügyre fordított állami forrás, a finanszírozás összege jóval az Európai Unió átlaga alatt van.

Ujhelyi a közösségi oldalán közzétett egy beszélgetést Soós Adriannával, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnökével. Ebből kiderül, Magyarországon130 ezer egészségügyi szakdolgozó közül 88 ezer dolgozik a közfinanszírozott ellátásban, és ez legalább huszonöt százalékkal kevesebb, mint amennyi szükséges lenne a megfelelő ellátás biztosításához. Ez azért is lehet így, mert Magyarországon az egészségügy az egyetlen olyan ágazat, ahol törvényesen lehet „önként vállalt kényszermunkát” végezni a megélhetés érdekében, így nem ritka, hogy a törvényben meghatározott munkaidőn túl vállalt túlórákkal egyes egészségügyi dolgozók akár havi 260-280 órát is dolgoznak.  

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.