Beperli a DK a Magyar Péter-tüntetés egyik szónokát

  • narancs.hu
  • 2024. április 6.

Belpol

A szigetszentmiklósi polgármester a volt DK-s alpolgármesterről tett állításokat, amik a párt szerint hazugságok. 

Mint arról beszámoltunk, Nagy János, Szigetszentmiklós polgármestere is felszólalt Magyar Péter szombati tüntetésén, hol arról beszélt, hogy 2009-ben hivatalba került civil polgármesterként első kézből látta azt, hogy milyenek a jelenlegi politikai pártok, mert a megválasztása után a DK egy képviselője akarta őt rávenni valamire, az elutasításra válaszként pedig rögtön elindult ellene a lejárató hadjárat. "Ezek ugyanazok" – fogalmazott Nagy, aki arról is beszélt a színpadon, hogy nem ment bele a politikai zsarolásba, de erre sorra kapta a fenyegetéseket.

Bár nevet nem mondott, azt is állította, hogy a leváltott DK-s alpolgármester (valójában Jószai Attila) rendszeresen látogatta Kövér László fideszes házelnököt a szigetszentmiklósi otthonában. (Korábban a szigetszentmiklósi helyzettel több cikkben is foglalkoztunk, például itt.) 

A DK erre még a tüntetés alatt kiadott egy közleményt, amelyben Nagy Jánost "Fidesz-kollaboráns polgármesternek" nevezték, és tagadták, hogy Jószai Attila Kövér Lászlóhoz járna: "az igazság az, hogy Jószai Attila soha nem járt Kövér László házában, sőt soha egyszer sem beszélt vele életében".

A párt azt is közölte, hogy a "hazugságai miatt" beperli Nagy Jánost, majd hozzátették, "nem véletlenül állított vele szemben ellenjelöltet a DK és a Momentum is Szigetszentmiklóson, hiszen Nagy János – 'ellenzéki' polgármesterként – a fideszes képviselőkkel szavaztatta meg hatmilliós jutalmát, Jószai Attila tiltakozása ellenére.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”