Közös polgármesterjelöltet állít Szigetszentmiklóson a DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd

  • narancs.hu
  • 2024. március 7.

Belpol

Kocsis Éva a Momentum támogatására is számít, akár egy előválasztás révén.

Közös polgármesterjelöltet állít Szigetszentmiklóson a DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd Kocsis Éva, a Demokratikus Koalíció (DK) választókerületi elnökének személyében – jelentették be csütörtöki, a településen tartott sajtótájékoztatójukon a négy párt politikusai.

Az eseményen Kocsis Éva arról beszélt, hogy Szigetszentmiklóson 2019-ben ellenzéki győzelem született, azonban jelenleg „nem azok vezetik a várost, akik erre akkor felhatalmazást kaptak”. Magyarázatként úgy fogalmazott:

„2022-ben Nagy János polgármester formálisan is összeborult a Fidesszel, az ellenzékieket kiszorította az önkormányzati kulcspozíciókból”.

Kocsis Éva beszédében problémának nevezte, hogy vannak olyan városrészek, ahol „méltatlan körülmények között élnek emberek”. A közlekedésfejlesztésről a politikus azt mondta, szeretné, ha a települést visszakapcsolnák az agglomerációs vérkeringésbe. Végül hangsúlyozta, várják az összefogásba a Momentumot és abban reménykedik, hogy ez az összefogás, akár egy előválasztás révén, de meg fog valósulni.

A Nagy János és korábbi szövetségesei közötti konfliktusról többször írtunk, például ebben a cikkünkben:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.