Az Új Nemzedék Központ nekrológja

Bezárt a játszótér

  • Nagy Ádám
  • 2020.08.02 12:07

Belpol

Az Új Nemzedék Központ nevezetű intézmény szakmai-módszertani hátteret adhatott volna az egyébként is megtépázott ifjúságvédelemnek. De nem adott, és már nem is fog, ugyanis megszüntették. Miért és hogyan?

Az Európában sokkal nagyobb figyelmet kapó ifjúsági szakma alapvetése nem túl bonyolult. A gyereket, fiatalt önálló, autonóm cselekvőnek tekinti, akinek a család és iskolai elfoglaltsága mellett arra is van „energiája”, hogy napi, heti, szünidei szabadidejében ne csak alá- és fölérendelt kapcsolatokat építsen, hogy tevékenységet válasszon magának a focipályák és stadionok világán túl is, vagy hogy ne csak spontán szocializációs folyamatokban vegyen részt. Az ifjúsági táborok, klubok, házak és egyéb offline, illetve online terek lennének hivatottak biztosítani azt a részben szociális, részben pedagógiai hátteret, amelyek segítségével az utat tévesztett, elmagányosodott vagy csak tanácstalan, támaszt igénylő fiatal olyan közegre találhat, amely természetes és anonim támogatást ad az iskolán és családon túli problémák megoldásához.

 

Nem csak átnevezés

E szakmai tevékenység módszertani alapját biztosította az 1995-ben alapított Mobilitás Ifjúsági Szolgálat, amely hol több, hol kevesebb extra feladatot kapva (kutatás, drogügyek, pályáztatás), számos névváltoztatáson átesve 2011-ig stabil hátteret biztosított az ifjúsági ügyeknek, még ha meglehetősen felemás eredményességgel is. 2010-től azonban az addig sem túl erős ifjúsági terület erodálódása felgyorsult. Mind költségvetési hátterét, mind kormányzati pozícióját tekintve még inkább háttérbe szorult, sőt 2010 és 2014 között két minisztérium tologatta aktáit: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (később Emberi Erőforrások Minisztériuma) volt felelős az ifjúságpolitika végrehajtásáért, miközben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban egy másik kabinet gondozta az Új Nemzedék Jövőjéért Programot. Huszáros vágással ez utóbbiból intézményt kreáltak Új Nemzedék Központ (ÚNK) néven, miközben a Mobilitást 2012/
2013 fordulóján egy tollvonással megszüntették. Önmagában a névváltoztatással nincs baj, de annak módja előrevetítette az intézmény későbbi hozzáállását a területhez. A Mobilitástól átvenni tervezett szakmai munkatársak először megkapták aláírásra az immár nem kormánytisztviselői, hanem a Munka törvénykönyve szerinti szerződéseiket, majd egy hét múlva Budapestre rendelték őket, s a szemük láttára darálták le az általuk aláírt dokumentumot. A kirúgottakról a 2010-ben kinevezett igazgató annyit mondott: nem ő sütötte el a fegyvert, csak a csövét tartotta. Mit ad isten, fővadászunk az ÚNK-ban is zsíros, vezetői állást kapott.

A Mobilitás megszűnésével a leltári tárgyakat senki nem vette át, azok régiónként egy-egy lepecsételt irodában maradtak. Később minden nem szoros számadású, a szakma számára lényeges dokumentum a konténerben végezte (szakmai anyagok, jegyzőkönyvek, szakkönyvek, pályázati dokumentumok). Jellemző történet az is, amikor az ÚNK korifeusai – a szervezet alakulása idején munkatársakat toborozva – a helyi fideszes képviselő ajánlását is bíró, szakmai díjakkal többszörösen kitüntetett, akkor 40 éves szakmabelinek azt üzenték, hogy „nem fér bele a portfólióba”, mert bár szőke, nem felel meg a szigorú életkori és súlykorlátoknak.

Az ÚNK meglehetősen konfúz tevékenységet végzett. Elvben foglalkozott átfogó pedagógus-továbbképzéssel, életpálya-tervezéssel, vállalkozói kompetenciafejlesztéssel, művészeti tehetséggondozást is gesztorált, de portfóliójának részei voltak az ifjúsági turizmus, az oktatáshoz, a szak- és felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatások, az egészségturisztikai-rehabilitációs, sport-, rekreációs program szolgáltatások stb. Ám valójában fennállásának hét és fél éve alatt jelentősebb szakmai tevékenysége nem volt, inkább sajátos közszolgaszerep-értelmezésével került a címlapokra.

Az ÚNK volt ugyanis a megrendelője annak a 2016-os, nagymintás ifjúságkutatásnak, amelynek az első eredményei 2018 őszén kerülhettek csupán nyilvánosságra. Addig – legyen szó közadatigénylésről, parlamenti kérdésről, szakmai követelésről – felügyelő tárcájával, az Emmivel karöltve tagadta le, hogy nála lenne a kutatást elvégző cég által leadott adatbázis.

 

Félelem és reszketés a tényektől

A minisztériumban állítólag attól féltek, hogy a nyilvánosságra kerülő adatsor kampánytéma lehet – még ha a józan ész mellett a korábbi négy ifjúságkutatás eredményei is azt sugallták, hogy egy több száz kérdéses, 8 ezer főt megkérdező kutatásban mindig akadnak pozitív (ilyenek voltak 2016-ban a gazdasági adatok) és negatív folyamatok (például az oktatási életúttal kapcsolatos adatok).

Az ÚNK nem csak az ifjúságkutatásra szánt több száz milliós uniós támogatást kezelte. Holdudvarba tartozó állami társaságként 2012-ben mintegy 3 milliárd forintos uniós támogatáshoz jutott, amit 2016-ban újabb 5 milliárd követett, de a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségével karöltve is hozzájutott további 6,5 milliárdhoz. Ám amikor 2016 márciusában az ellenzékiséggel korántsem vádolható Állami Számvevőszék igyekezett volna ellenőrizni a központnak – mint az állami szektor egyik szereplőjének – a 2011 és 2014 közötti tevékenységét, a dokumentumokat az ÚNK nem bocsátotta az ÁSZ rendelkezésére. Miután az ellenőrzés nem volt végrehajtható, az ÁSZ az ügyészségen jelentette fel az ÚNK-t. A központ vezetése erre azt közölte, hogy a támogatás iratai sajnálatos módon eláztak a pincében (abban a pincében, amelyből egyébként a szolgálati gépkocsik zavartalanul indultak útjukra). A leginkább a 90-es évek elejére jellemző trükkről – mert az évtized közepétől élelmes vállalkozók és politikai kalandorok már inkább horvát és török hajléktalanoknak adták el a cégeiket – tábori pólók is megemlékeztek elÁ(S)Zunk mi is! feliratokkal.

A fluktuáció is nagy volt az ÚNK-nál. Tucatjával érkezett a „megrendelés”; releváns végzettséggel rendelkező, szakmailag elhivatott emberek sora hagyta el az elázóban lévő hajót, s helyettük a politikai holdudvarból érkező, néha még diplomával sem, ám vezetői ambícióval (és bérrel) annál inkább rendelkező ifjú titánok érkeztek. Akik aztán – korábban nem működtetve még kávéfőzőnél bonyolultabb dolgokat – rosszul tervezték meg a költségvetést. Így fordulhatott elő, hogy az ÚNK évek óta nem járt ki a meglehetősen nagy elérést biztosító fesztiválokra, mert a költségvetési sorról rendre elfogyott a pénz.

 

A NER laza srácai

Ezzel szemben több alkalommal megtörtént, hogy a megfelelő érdekeltségi körből származó beszállítók miatt kellett módosíttatni a sokmilliárdos projekteket az uniós programokat irányító hatósággal. Így történt, hogy a vidéki kitelepülésekhez és ún. felkereső ifjúsági munkához mindig Veszprémből béreltek autókat, amelyeket aztán hogy, hogy nem, az ÚNK-nál állományban nem lévők is korlátlanul használhattak. Eközben az évi 300 milliós költségvetési keret ellenére a közösségi tereket működtetők néha saját zsebből kenték a lekváros kenyeret a közösségi terek fiataljainak, az egyébként kötelezővé tett „önkéntes” program után.

2019-ben, mikor vészesen közeledni látszott az uniós forrásokkal való újabb elszámolás és az indikátorok teljesülésének határideje, az egyik mutatót a szervezet többek közt úgy próbálta teljesíteni, hogy szakmai adatbázisába a Facebookon toborzott jelentkezőket. A szakma azonban annyira nem állt kötélnek – néhányan úgy érezték magukat, mintha a Camorra kérné el a nápolyi ügyészek családtagjainak fotóit és a lakcímeit –, hogy az adatbázisba alig jelentkeztek, azt végül nem is tették hozzáférhetővé a nagyközönség számára.

2019 szeptemberében lett elege ebből az Emminek: az ÚNK-t kettéválasztották, hivatalos honlapján immár az Erzsébet Ifjúsági Alap jelentkezik be, a központ maradék munkatársaiból a Covid-veszélyhelyzet alatt rúgtak ki 16 fő kivételével mindenkit, és számolták fel azokat a megyeszékhelyeken működő ifjúsági közösségi tereket, amelyeket a szervezet működtetett. Hogy miért az állam kezelte az elvileg a fiatalok és ifjúsági szervezetek számára szolgáltatásokat kínáló egységeket, ehelyett miért nem pályáztatta azt meg a jóval hatékonyabban és olcsóbban működtetni képes civil szervezetek között, nos, ez máig rejtély. Ami viszont korábban sejthető volt, mára bizonyossággá érett: a szervezet semmilyen módon nem volt érdekelt az ifjúságügyhöz való hozzájárulásban, udvari cégként, csupán dizájn­ként, csókos munkahelyekre és kifizetésekre szolgált. Lassan azonban jön az ifjúságkutatás következő hulláma, és ismét esedékes egy ÁSZ-ellenőrzés. Nincs béke hát porain.

(A szerző egyetemi docens, ifjúsági szakértő egy régebbi nemzedékből.)

Neked ajánljuk