Bilincset és gumibotot is bevetettek már az iskolaőrök

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 22.

Belpol

Csak az idei tanévben négy esetben indult büntetőeljárás az iskolaőrök intézkedése nyomán. 

Az idei tanévkezdéstől szeptember 19-éig összesen 16 esetben intézkedtek az iskolaőrök, ezek közül négy esetben került sor testi kényszer alkalmazására – közölte a Népszavával az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). 

A közlés szerint a 16-ból négy esetben indult büntetőeljárás, két alkalommal garázdaság, egy-egy alkalommal pedig lopás és kábítószer birtoklása miatt. Szabálysértési eljárást egy alkalommal indítottak, szintén garázdaság miatt.

Az ORFK közölte azt is, hogy a tavalyi tanévben összesen 335 esetben kellett intézkedniük az iskolaőröknek, ebben az időszakban

testi kényszert 23 esetben, bilincset két alkalommal, rendőrbotot pedig egy alkalommal használtak.

Az intézkedések nyomán összesen 88 eljárást indított a rendőrség, melyből büntetőeljárás 57 esetben, míg szabálysértési eljárás 31 alkalommal indult.

Szeptember 21-ei adatok szerint jelenleg 489 intézmény vesz részt az iskolaőri programban, a területi szervek állományában pedig összesen 495 képzett iskolaőr van.

Az ORFK azt is hozzátette, az adott napon szolgálatban lévő iskolaőrök száma változó. Idén márciusban még 431 iskolában volt 521 aktív iskolaőr, vagyis miközben az egyenruhásokra igényt tartó intézmények száma nőtt, az iskolaőrök száma csökkent. Az iskolaőrök jelenlétét tavaly szeptember óta kérhetik az iskolák, akkor a program 491 intézménnyel indult. 

Az ORFK ezzel kapcsolatban azt írta, a programba kerülő intézmények száma korlátozott, a maximális felső határ 500, ami megyei szinten került elosztásra, ugyanakkor az ORFK további iskolaőrök képzését tervezi.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.