BL-döntőnek adna otthont a Puskás Aréna

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. július 18.

Belpol

Magyarország és Olaszország érdeklődik a Bajnokok Ligája 2026-os és 2027-es döntőjének rendezése iránt.

Magyarország az idén az Európa-liga fináléjának otthont adó Puskás Arénával pályázik a BL-döntőre, míg Olaszország a milánói San Siróval – közölte az UEFA. A két kandidáló egyúttal azt is jelentheti, Budapestnek nagyon jó esélye van arra, hogy három vagy négy év múlva megrendezze a világ legrangosabb klubsorozatának döntőjét.

Az UEFA tagszövetségeinek hétfőig kellett jelezniük érdeklődésüket az egyes eseményekre, de ez még nem jelent hivatalos pályázást, azokat február 24-ig kell benyújtani, majd az UEFA végrehajtó bizottsága jövő májusban dönt a nyolc döntő helyszínéről.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke áprilisban a szervezet közgyűlésén jelezte, hogy pályázni fognak a következő elérhető, azaz 2026-os BL-döntőre. Akkor az MTI érdeklődésére azt mondta a sportvezető, várhatóan sok pályázó lesz. Szerinte előnyt jelent, hogy a nemzetközi meccsek szervezésével maradéktalanul elégedett az UEFA, hátrányt pedig, hogy vannak sokkal nagyobb stadionok. „Feltett szándékunk a pályázás, nem is indulunk rossz pozícióból, de nem feltétlenül leszünk nyertesek. Addig pályázunk, amíg nem nyerünk” - fogalmazott az MLSZ-közgyűlésen Csányi.

A jövő évi BL-döntőt a londoni Wembley Stadionban, míg a 2025-öst a müncheni Allianz Arénában rendezik.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk