Borsodban kezdi országjárását Magyar Péter

  • narancs.hu
  • 2024. november 16.

Belpol

Aztán jön Szabolcs, majd Hajdú-Bihar. 

„A TISZA Párt Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében kezdi az őszi országjárását november 20-23. között” – írja a párt szombati közleményében. Szerdán Szerencsen és Miskolcon, csütörtökön Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen, pénteken Nyíregyházán és Kisvárdán, szombaton pedig Hajdúhadházon, Hajdúböszörményben és Debrecenben találkozhatnak a szimpatizánsok a pártelnökkel.

Mint ismert, az elmúlt napokban több hangfelvétel is napvilágot látott, melyen egyebek mellett Magyar azt mondta, hogy a szimpatizánsok büdösek, büdös a szájuk, illetve a saját párttársaira is megjegyzést tett. Ezzel egyidőben feljelentést tett volt barátnője, Vogel Evelin ellen, aki 30 millió forintot követelt azért, hogy az általa készített hangfelvételeket ne hozza nyilvánosságra. Az ügyben a rendőrség eljárást indított

Magyar Péter országjárását megelőzően a Fidesz is bejelentette, hogy országjárásra indul a nemzeti konzultáció népszerűsítése érdekében. „Minél több emberrel szeretnénk találkozni, minél több emberrel szeretnénk beszélni, hiszen a tét óriási” – mondta Menczer Tamás kommunikációs igazgató. 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk