Botka: miniszterelnök-jelöltté történt megválasztásom után egész nyáron elképesztő médiahadjáratot folytatott ellenem a Fidesz

  • narancs.hu
  • 2017. december 22.

Belpol

Amihez sokszor baloldali politikusok szolgáltatták a muníciót.

Botka László Szeged város önkormányzati lapjának adott interjújában beszélt arról, hogy alulbecsülte a Fidesz befolyását az MSZP-ben, és tévedett amikor azt hitte, hogy a pártvezetők meggyőzhetők arról, hogy a választók fontosabbak, mint saját politikusi túlélésük.

„Tévedtem, amikor azt hittem, ezek a pártvezetők meggyőzhetők, hogy saját választóik fontosabbak nekik, mint az ő politikusi túlélésük. Azt sem tudtam, hogy a Fidesz milyen mélyen van jelen az ellenzéki pártok életében, mennyire irányítja őket. Ez nagyon megdöbbentett. Még nem tettem, de most kimondom: miniszterelnök-jelöltté történt megválasztásom után egész nyáron elképesztő médiahadjáratot folytatott ellenem a Fidesz. És ehhez sokszor baloldali politikusok szolgáltatták a muníciót. Csapdahelyzetbe kerültem: ha beszélek erről, azzal még nehezebbé teszem az ellenzéki összefogást, és a kormányváltást akaró választók a „marakodó ellenzék” médiaképével találkoznak.(...)

Most a felelősségem nagyobb, mint eddig bármikor: ebben a helyzetben, ebben az országban kell Szegedet megőrizni a szolidaritás és demokrácia szigetének. Egy egyre borúsabb tengeren maradtunk világítótorony. Megvan az elszántságom arra, hogy ez a város továbbra is utat, irányt mutasson Magyarországnak.

 

Botka László pályájáról itt írtunk:

Aki kiáll – Botka László pályaképe

Az MSZP örök ígérete végre beváltaná a hozzá fűzött reményeket, és maga vezetné csatába az ellenzéket jövő tavasszal Orbán ellen. Ki ő, és mit tud felmutatni Szegeden? Autoriter vezető vagy csak nagyon határozottan irányít?

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.