Tovább terjeszkedne Orbán a médiapiacon

  • narancs.hu
  • 2017. december 22.

Belpol

„Van egy médiavilág, és nekem az a személyes meggyőződésem, hogy a nemzeti szuverenitás része, hogy egy országban működő médiarendszer többségének nemzeti kézben kell lennie."

Orbán Viktor még december elején nyilatkozta mindezt az EchoTV-nek adott interjújában. Többek között azt mondta, "azt szeretném, ha Magyarországon a média olyan arányban lenne magyar kézben, mint amilyen arányban van német kézben Németországban és amerikai kézben van Amerikában. Ez a szint, amit el kell érni. Haladunk, de még nem értünk oda."

Az Index elemzése szerint a kormányfő által vizionált befolyás nagyjából 80 százalékos magyar tulajdoni arányt jelent a médiapiacon – jelen állás szerint kb. 60-nál tartunk. A hiányzó részt betöltheti például az RTL Klub megszerzése is, amelyre régóta fáj a kormányfő foga.

Annak idején a reklámadó első verziójának bevezetése is az RTL Klubot sújtotta leginkább.De a portál felidézi Simicska Lajos korábbi állítását is, miszerint a 2014-es választás után arról beszélt neki Orbán, hogy a csatornát "majd megveszi neki a Roszatom". Utóbbi kijelentést egyébként azóta sem cáfolta a kormányfő.

„Önmagában semmit sem mond a média állapotáról egy adott országban, hogy milyen arányban vannak jelen külföldi tulajdonosok” – mondta az Indexnek Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely kutatója. Ugyanakkor a tulajdonos hazai meghatározottsága láthatóan korrelál a politikai kiszolgáltatottság tényével, így az a sajtószabadság szempontjából inkább károsnak tűnik – derül ki a Mérték 2017-es tanulmányából.

Az RTL Klub elleni hadjáratról korábban itt írtunk:

Gazdaságon kívüli kényszer

A két ünnep között sem pihentek a Fidesz médiavállalkozói. A több tucat tévécsatorna reklámidejét értékesítő kereskedőház, az Atmedia megszerzésével elkezdték bekerítő hadműveletüket az RTL ellen. A hazai médiapiac döntéshozói már elvonultak karácsonyozni, amikor nyilvánosságra került, hogy Habony Árpád hitelezője és jó barátja, a miniszterelnök korábbi biztonságpolitikai tanácsadója, Tombor András felvásárolta az Atmedia Kft.-t.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.