Három friss számvevőszéki vizsgálat alapján ismét szembesülhetünk azzal, miként hasznosította adómilliárdjainkat a végrehajtó hatalom. Vitathatatlan eredmények egyfelől, átgondolatlanság, pazarlás, ügyeskedés másfelől.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) augusztusban három olyan jelentést hozott nyilvánosságra, amely a különböző fejlesztési területeken elköltött pályázati pénzek, állami támogatások, fejezeti előirányzatok nyomon követését összegzi. A helyi önkormányzati fürdők - kiemelten a gyógyfürdők - fejlesztéséből, a családpolitikai támogatások hasznosulásából és a vízközmű-beruházások finanszírozásából az eltérő területek ellenére számos hasonló következtetés vonható le. Világossá válik, hogy az úgynevezett lopáson kívül a tervezés vagy az elszámoltatás hiányával is szép károk okozhatók az államháztartásnak, pláne, ha ehhez átláthatatlan szabályozás és kellő mértékű töketlenkedés is társul.
Koncepciótlanul
A döntő hányadban közvetlenül vagy az általuk alapított gazdasági társaságokban lévő részesedéseiken keresztül közvetetten önkormányzati tulajdonban lévő gyógyfürdők állami pénzből történő fejlesztése az ÁSZ szerint alapvetően helyes felismerésből született. Magyarország az e téren egyelőre listavezető Európa nyolcadik (a világ tizenötödik) leglátogatottabb utazási célpontja (a kedvező geotermikus adottságok miatt hazánk gyógy- és termálvizekben igen gazdag). A belföldi egészségturizmus bővülése hozzájárul továbbá a népegészségügyi problémák (szív- és érrendszeri, mozgásszervi betegségek) megelőzéséhez, azaz későbbi állami kiadásokat takarít meg, növeli a foglalkoztatottságot, kedvezően hat a települések társadalmi-gazdasági viszonyaira. Az így létrejövő társadalmi hozam tehát indokolttá teszi, hogy az önmagukban nem piacképes fürdők közpénzt is felhasználhassanak a versenyben maradáshoz, vagyis a keresletnek megfelelő komplex, többcélú (fitnesz-wellness) létesítmények kialakítására és a felújításokra.
Ennek megfelelően a Széchenyi-tervben 2001-től 74 gyógyfürdő-fejlesztési pályázatot 28,3 milliárd forinttal támogattak, amiből a nyertesek 2004 végéig csaknem 20 milliárdot használtak fel. Mindennek meg is lett az eredménye: a fürdők befogadóképessége harmadával bővült, a szolgáltatások színvonalában, kulturáltságában komoly előrelépés történt, és mindezt - a rossz időjárással megvert 2004. évet nem számítva - a vendégforgalom 26 százalékos növekedése vissza is igazolta. A Széchenyi-terv eme fejlesztési programjának stratégiai célja az volt, hogy Magyarország az évtized végére vezető helyet foglaljon el Európa egészségturisztikai piacán. A nagy ívű elképzeléseket azonban nem alapozták meg helyzetelemzésekkel, hatásvizsgálatokkal. Nem készült olyan országos felmérés, amely a meglévő vízkészleteket, a gyógy- és termálfürdők műszaki állapotát, térségi szerepét, fejleszthetőségét és a szükséges források mértékét vizsgálta volna. Összehasonlításra alkalmas adatbázis hiányában az elköltött milliárdok hasznosulása sem ítélhető meg, vizsgálatok nélkül pedig az idegenforgalom alakulásában és az egészségmegőrzés összefüggéseiben betöltött szerepükről sincsenek információk. Valami hasznuk tehát volt az elköltött pénzeknek, csak nem tudjuk, mennyi, és az egészet nem sikerült koncepcióba illeszteni. Mindez nem meglepő, hiszen a turizmus jelentőségét, alapdefinícióit, működésének struktúráját megfogalmazó törvényünk sincs, bár ennek határidejét egy országgyűlési határozat 1997. szeptember 31-ben jelölte meg.
A pályázati rendszer hatékonyságának sem tett kifejezetten jót, hogy a turizmus állami irányítása 1990-től megjárt öt minisztériumot, volt már külön államtitkársága, most éppen kormányhivatal látja el. Igazítani kellene az egészségügyi szakellátást is nyújtó fürdők társadalombiztosítási támogatásán is. Az egyes szolgáltatásokra normatívan képzett ár érvényes, ennek 85 százalékát téríti meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), függetlenül a ténylegesen felmerülő költségektől; így a legtöbb fürdő bukik a gyógyító-rehabilitáló kezeléseken. A fejlesztések elindítása előtt egyébként nem vizsgálták, hogy azok következtében milyen költségvetési többletforrásigények merülnek fel az OEP-nél a gyógykezelések számának növekedésével. Beszédes információ a tervezettségről, hogy bár az előírás szerint a medencéket víz-visszaforgatásos rendszerűvé kell átalakítani - ennek egy részét is központi forrásból támogatták -, a sikertelen projekt után a megoldást kilenc év múltán a határidő eltolásában találták meg.
Trehányul
A családtámogatás általános rendszerén (családi pótlék, gyes, gyed, családi adókedvezmény stb.) kívül a mindenkori szakminisztérium (az, amelyiknek nevében éppen a családügyi vagy népjóléti szavak szerepelnek) szakmapolitikai elképzeléseinek megvalósítását pályázatokkal és egyedileg odaítélhető összegekkel is biztosította. A tervezett keretösszeg kormányonként változott: 2001-ben 1, 2002-ben 1,4 milliárd forint, 2003-ban 30, míg 2004-ben 58 millió forint volt. A látványos különbség a kormányprogramokból következett: 1998-2002 között a cél a családi élet biztonságának újrateremtése, a gyerekvállalás feltételeinek javítása, a népességfogyás megállítása volt, amelyben preferálták a család- és gyermekvédelemben részt vállaló egyházi és civil szervezeteket. A 2002-2006 közötti program családpolitikája nem tett különbséget érdemek és családtípusok, támogatási formák és csatornák között, 2004-től pedig a legrosszabb helyzetben lévő családokat helyezte a középpontba, valamint a családon belüli erőszak elleni fellépést. Az így folyamatosan változó célok értelemszerűen nem teszik lehetővé, hogy a megindított programok hosszú távon fejtsék ki a hatásukat. Az 1998-2004 közötti időszakban a minisztérium, annak szervezete és feladatai négy alkalommal módosultak anélkül, hogy arra akár a kormányprogram indokot szolgáltatott volna. Egy szervezet átalakítása vagy fél évet vesz igénybe, ráadásul az ÁSZ szerint a családpolitikával foglalkozó tárcánál az átszervezéseket átláthatatlanság és kapkodás jellemezte, ami a munka folyamatosságán és a feladatok átadás-átvételén is nyomot hagyott. Így fordulhatott elő, hogy például a 2000. évi nyertes pályázatok anyagait a számvevők egyszerűen nem találták, az átadott dokumentumok felén nem volt dátum és aláírás. Ennél is furcsább, hogy a 2000-2002 közötti 1,04 milliárd forint egyedi keretből 445 millió sorsáról semmilyen információ nem áll rendelkezésre, nem tudni, mire költötték el. Az ellenőrizhető összegek felhasználásánál célszerűtlenség és pazarlás is felfedezhető. Egyes pályázaton nyertes szervezetek vezetői hol a bírálóbizottság tagjaként, hol szakértőjeként vettek részt saját pályázataik értékelésében, és tevékenységükért díjazásban is részesültek. A 2001-ben biztosított százmillió forintos médiakeretet nem családpolitikai célokra használták fel, sőt annak tartalmi meghatározása el sem készült. Az ellenőrzéskor bemutatott szerződések óriásplakátok gyártásáról, kihelyezéséről, PR-tevékenységről vagy éppen a tárcánál dolgozók gyermekeinek tartott Mikulás-ünnepségről szóltak - költségvetés nélkül. Kifizetéseket egysoros számlákra is teljesítettek, a közbeszerzési eljárások meg valahogy elmaradtak.
Az ötletszerűséget valószínűsíti, hogy a támogatások szakmai, pénzügyi alapjairól, a programok céljáról, célcsoportjairól az ÁSZ nem lelt dokumentumot. Mint ahogy az elnyert támogatások hatékonyságát sem vizs-gálták, a tapasztalatokat sem hasznosították. Kiépítettek ugyan 2001-ben egy országos referensi rendszert, de az csak kilenc hónapig működött, a tizenegy referens pedig (havi 150 ezerért) "élménybeszámoló" jellegű jelentéseket készített - már amelyikük rendesen látogatta a programokat.
Gátlástalanul
Az ÁSZ korábbi tapasztalatai és a hozzá érkezett bejelentések alapján az önkormányzatok vízközmű-beruházásait is ellenőrizte: helyszíni vizsgálatokon kilenc megye huszonegy önkormányzatának és tíz vízközműtársulásának nézett a körmére.
A vizsgált helyhatóságok 83 százaléka az Ökotám 2000 beruházási-finanszírozási rendszert alkalmazta a csatornázások megvalósí-tására. Ennek központi szereplője az Ökotám Alapítvány, amelynek funkciója az összes szóba jövő állami támogatás egybegyűjtése, ami alapesetben 40-60 százalék céltámogatás lenne. A szennyvízberuházások fővállalkozóinak az önkormányzatok különböző jogcímeken (közterület-használati díj, irodabérlet, szervezés) indokolatlanul magas szolgáltatási díjat számláztak, és a pénzt az alapítványnak ajánlották fel közcélú adományként. Ennek mértéke a kivitelezési összeg 32-66 százalékát tette ki, s a fővállalkozói költségnövekedés miatt ennyivel emelkedett a beruházás összkiadása. Így hát növekedtek az állami támogatások is (hitel kamattámogatása, a lakossági hozzájárulás 15 százalékos kedvezménye) - hisz annak alapja az összköltség alakulása. Az alapítványi konstrukcióban megvalósult csatornázások fajlagos költsége másfélszerese volt annak, amennyiért a létesítményeket a vállalkozások ténylegesen megvalósították. A kiszámlázott, aránytalanul magas önkormányzati bevételek miatt öt év alatt cirka ötmilliárd forint állami támogatás indokolatlan igénybevétele várható.
A megemelt költségek miatt a lakossági hozzájárulás is nőtt. Ehhez az alapítvány adott támogatást (az önkormányzati "bevételekből" megtehette), de előírta, hogy a magánszemélyek lakástakarék-pénztári szerződést kössenek, melynek alapja és ezzel együtt a 30 százalékos állami dotáció összege az alapítványi támogatásokkal természetesen megemelkedett. Mindezek eredőjeként a beruházások megvalósításába önkormányzati forrás egyáltalán nem kerül, lakossági is alig (2,5-5 százalék), a cechet szinte kizárólag az állam állja. Ha a rendszerben magánbefektető is megjelenne (például PPP-konstrukcióban), az a reális árú kivitelezésben és a gazdaságos üzemeltetésben is érdekelt volna, s befektetései a díjakból térülnének meg. A jelenlegi rendszerben éppen csak az adóforintjainknak nincs gazdája: a bankok, a lakástakarék-pénztárak, a magánszemélyek, az önkormányzatok és persze a fővállalkozók jól járnak, ami természetesen nem független attól, hogy az önkormányzati fejlesztési támogatások rendszere szinte áttekinthetetlen.
Az Ökotám 2000 rendszer szerzői jogaira hivatkozva nem lehetett nyílt közbeszerzést kiírni, ehelyett hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást folytattak le. A rendszer nyilvántartásba vételéről kiállított tanúsítvány a szerzői jogvédelem meglétét nem igazolta, az önkormányzatok a szerződésekben mégis vállalták, hogy meghatározott kivitelezővel kötnek szerződést.
Nem egyértelmű, hogy az előállt helyzetben milyen lépéseket kellene tenni, mivel a jogosulatlan támogatások elvonása a beruházások leállítását, s ennek következményeként perek sorozatának megindulását is eredményezné, ami akár önkormányzatok csődjéhez is vezetne. Az ÁSZ az ellenőrzések alapján kilenc polgármester és nyolc jegyző felelősségét vetette fel; a Nemzeti Nyomozó Iroda április óta jogosulatlan gazdasági előny gyanúja miatt indított vizsgálatot - egyelőre ismeretlen tettes ellen.
A 2004-es költségvetés végrehajtásának számvevőszéki ellenőrzése a zavaros működés általános jelenlétére utal. Ciklusokon átívelő gond, hogy a büdzsé összeállításakor részintézkedésekkel kívánják csökkenteni a kiadási oldalt az állami feladatok tartalmának és finanszírozási mértékének meghatározása helyett - eredménytelenül. A költségvetési gazdálkodás szabály- és feltételrendszerének javuló tendenciája ráadásul 2004-ben megtorpant. Nem megfelelő sem a belső kontroll működése, sem a külső és belső ellenőrzés egymásra épülése, ami a normális intézményi és önkormányzati gazdálkodás gátját jelenti. Rendszeressé vált a bevételi és kiadási előirányzatok évközi vagy év végi módosítása - ehelyett a megalapozottabb költségvetés összeállítása lenne javallott. A számvevők évek óta szorgalmazzák az önkormányzati támogatási rendszer átalakítását, a jogszabályi és pályázati rendszer egyszerűsítését. A helyhatóságoknak a nagyobb fejlesztésekhez nincsenek forrásaik, a rengeteg pályázat hatalmas feladatot ró rájuk, miközben apparátusuk felkészültsége is - úgymond - hiányos.
