Budaörsi nevelési és oktatási intézmények dolgozói nyílt levélben mennek neki Orbánék oktatáspolitikájának

  • narancs.hu
  • 2019. április 8.

Belpol

Közel 300 dolgozó írta alá a miniszterelnöknek küldött levelet.

A budaörsi nevelési és oktatási intézmények közel háromszáz dolgozója küldött nyílt levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek, melyben bírálják az elmúlt több, mint két ciklus sikertelen oktatáspolitikáját.

Mint írják, "közel 9 év telt el azóta, hogy Ön másodszor is miniszterelnök lett. Beiktatása után világossá tette számunkra, hogy új kormánya egyik első intézkedése a közoktatási rendszer teljes átalakítása lesz. Az utóbbi évek történései és az Önök legújabb nyilatkozatai (tudásalapú társadalom fontossága, technikumi rendszer visszaállítása….stb.) a szakma és a közvélemény előtt bizonyították, hogy a 2011-ben érdemi egyeztetés nélkül, felülről vezérelt átalakítások az Önök akkori ígéretei helyett, a kétkedők aggályait igazoló eredményre vezettek."

majd kitérnek abban is levélben, hogy a korábban beígért egyösszegű béremelés és a bérek minimálbérhez kötése nem teljesült, "mára már ott tartunk, hogy a pedagógusbér a többi diplomás átlagbérének kétharmadát sem éri el. Meggyőződésünk, hogy ilyen megalázó jövedelemmel "elismert" pedagógusokkal nem lehet az új céloknak megfelelő tudásalapú társadalmat építeni."

Követelésüket pedig két pontban fogalmazzák meg:

  1. Követeljük, hogy azonnal hozzák meg azokat a döntéseket, melyek lehetővé teszik, hogy a pedagógusbérek számítása ne az ún. vetítési alapból, hanem a mindenkori minimálbérből történjen, és jelentősen emeljék a nevelést, oktatást közvetlenül segítők és a technikai dolgozók bérét is. (Ez nem igényel további egyeztetést, ez a szakma igénye és az Ön korábbi ígérete volt.)
  2. Követeljük továbbá, hogy a lehető legrövidebb időn belül, kezdjenek érdemi egyeztetést a valódi szereplőkkel az oktatásügy összes kérdéséről. Ezeknek az egyeztetéseknek akkor lesz értelme és pozitív hozadéka, ha nem lesznek diktátumok, és minden kérdést - fenntartás, működtetés, centralizáció, autonómia, óraszámok, túlóra kifizetés, tankötelezettségi korhatár, szabad tankönyvválasztás, önálló minisztérium, pedagógus életpálya...stb. - érintenek.

A levelet a következő intézmények dolgozói írták alá:

  • Budaörsi 1. Számú Általános Iskola
  • Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskola
  • Csillagfürt Óvoda
  • Budaörsi Herman Ottó Általános Iskola
  • Holdfény Utcai Óvoda
  • Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Szakgimnázium
  • Kamaraerdei Óvoda
  • Kesjár Csaba Általános Iskola
  • Kincskereső Óvoda
  • Leopold Mozart Zeneiskola
  • Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Budakeszi Tagintézménye
  • Budaörsi Csicsergő Óvoda Rózsa Utcai Tagóvodája
  • Vackor Óvoda
  • Zippel-Zappel Német Nemzetiségi Óvoda

A teljes levél megtalálható itt.

Képünk illusztráció, a fotó a VIII. Szakma Sztár Fesztiválon, Budapesten készült.
Forrás: MTI/ Koszticsák Szilárd

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.