Balatonaligán az elmúlt hetek feszültségei a Mészáros–Tiborcz-duó újabb térhódításából fakadnak, noha az alapprobléma az 50-es évekre vezethető vissza.
Bár a fürdőző tömegek akkoriban kezdték felfedezni maguknak a Balatont, Aliga évtizedekig külön és elzárt világ volt a „magyar tenger” partján. Az a szakasz a kiváltságosoké lett, a helyiek oda be se tehették a lábukat, sőt a kerítés mentén az őrbódékhoz és a géppisztolyos katonákhoz is hozzá kellett szokniuk.
| ||
A kommunista pártelit üdülője a ma Club Aliga nevet viselő hatalmas parkban épült fel, miután Rákosi Mátyás a korábbi tulajok villáit és házait elkoboztatta, s néhányat meghagyva, a többit lebontva újraépíttette a part melletti épületkomplexumot. Hogy a legfelső vezetésnek milyen pazar dolga volt, az még ma is nyilvánvaló, dacára a balesetveszélyes, omladozó, néha háborús tudósításokat idéző épületeknek.
Kádár János fenyőkkel körbevett egykori villájából kilépve
az elénk terülő Balaton panorámája lenyűgöző, a romos terasztól pár lépésre lévő tó vize pedig a tengerek tisztaságát idézi. Mindez igazolja, hogy az elvtársak – ahogyan a mai oligarchák és strómanok – jó érzékkel szúrták ki az ország egyik legszebb szegletét.
| | ||
A közel 50 hektáros ligetes terület természeti ritkaság, ugyanakkor elzárja a falut a Balatontól.
| ||
A helyieknek a szocializmus idején csak egy apró szabad strand jutott a terpeszkedve nyaraló pártfőmuftik mellett; a többségnek kilométereket kellett gyalogolnia, hiszen az üdülő területére közönséges halandó nem léphetett be.
A rendszerváltás után aztán a helyiek tüntetve, civil csoportként harcolták ki a későbbi Club Aliga területén lévő part ingyenes használati jogát – nem véletlen, hogy mára a jogok kivívása az aligai identitás meghatározó eleme lett. „Több magánosítást meghiúsítottunk, aztán 2007-ben jött a Pro-Mot, ez az izraeli tulajdonú cég, amely megvásárolta az államtól a parkot és a rajta lévő épületeket. Végig párbeszédben voltunk a cég felső vezetésével, bizalom épült ki köztünk” – mondja Fülöp Balázs, az Aligai Fürdőegyesület (AF) elnöke.
Balaton-parti NER-parti
Tavaly azonban vége lett a „pro-motos” időknek, az év végére a Mészáros Lőrinc és Tiborcz István érdekkörében lévő Appeninn Holding vásárolta fel az izraeli hátterű cég többségét, jól illeszkedve a Balatonra vonatkozó kormányfőközeli stratégiába. Annak idején lapunk elsőként számolt be a tó környezetének szisztematikus felvásárlásáról (lásd: Az ellopott Balaton, Magyar Narancs, 2018. február 8.). A tömegek nyaralóhelyéből – írtuk – „az elmúlt években egyre inkább a kiváltságosok pihenőhelyévé vált a Balaton. Kormányközeli és egyéb jól menő vállalkozók vásárolják fel a legjobb telkeket, hogy oda luxusapartmanokat húzzanak fel.
Az ellopott Balaton
Jól tükrözi az ország állapotát a Balaton átalakulása: a tó környéke immár a gazdagok pihenőhelye, a változás legnagyobb haszonélvezőit pedig Orbán Viktor környezetében kell keresni. A tömegek nyaralóhelyéből az elmúlt években egyre inkább a kiváltságosok pihenőhelyévé vált a Balaton. Kormányközeli és egyéb jól menő vállalkozók vásárolják fel a legjobb telkeket, hogy oda luxusapartmanokat húzzanak fel.
Eltűnőben vannak a szabad strandok, a kempingeket beépítik, ezzel pedig egyértelműen a szegényebb rétegek szorulnak ki a tó mellől. (…) A legnagyobb beruházó és a változások legnagyobb nyertese természetesen Mészáros Lőrinc és Tiborcz István. A kormányfő jó barátja és a veje már 14 kemping és 10 szálloda tulajdonosa a Balaton körül, de a portfólióban van borászat, kikötő és golfpálya is.” Három és fél évvel ezelőtti cikkünkben még nem lehetett szó a tavalyi aligai térnyerésről, viszont egy nyár elején belobbant konfliktus jó apropót szolgáltatott arra, hogy a helyszínen mérjük fel, milyen változásokkal jár, ha a NER- elit ráteszi a kezét egy jól körülhatárolható parti részre.
„Igen, feszkó volt, de nem úgy, ahogy annak híre ment!” – mondja az országos hírű konfliktusról több lakos is Aligán. Június végén olyan címek jelentek meg a nagy online portálokon, hogy „Tiborczék miatt nem lehet lemenni a partra Balatonaligán”, a NER nem engedi a helyieket a tóhoz. A múltra rímelés pedig több volt, mint szembeszökő: megjött az „új földesúr”, és ahogy a régi kommunista vezetés, ő is elzárta a helyiek elől a tavat!
| ||
Bár ebben a formában mindez nem volt igaz, az indulatokat valóban megalapozta a terület jövőjét övező bizonytalanság és az érdemi tájékoztatás hiánya.
Az új tulajdonosokkal együtt érkezett a korábbi Dakar-ralis, jelenleg kiterjedt vállalkozásai közt éttermeket, sportbizniszeket is menedzselő Szalay Balázs, aki a kikötő új üzemeltetőjeként lerakott két sorompót a parkon belül azoknak az utaknak az elejére, amelyek a mólókhoz visznek. Emellett elkezdődött a kikötő mólójának kerítéses elzárása, és a horgászoknak jelezték, nem szívesen látott vendégek ezután, mert túl sokat szemetelnek.
Ahhoz, hogy tisztán lássunk, meg kell ismernünk a terület tulajdonosi és szabályozási rendszerét – ami a Club Aliga helyszíneit és tulajdonviszonyait tekintve nem egyszerű.
Lépésről lépésre
Az 50 hektáros, arborétum jellegű terület főbejárata a balatonaligai vasútállomás alatt, hatalmas fák közt található. Három lehetőség adódik: az ember vagy megveszi az 1200 forintos napijegyet, vagy felmutatja az ingyenes belépésre jogosító kártyát (ha helyi ingatlantulajdonos). A Club Aliga bonyolultságát jelzi a harmadik opció: ha a bejáratnál az ember megígéri (sic!) hogy csak sétál egyet a szabadparti sétányon, vagyis nem fog fürödni, úgy ingyen be kell engedni. Mivel az az út közút, állami tulajdon. (Gyorsan hozzátesszük: pillanatnyilag még az.)
És nemcsak ez közút, hanem szinte az összes többi itt, miután az ötévi előkészítés után, 2013-ban elfogadott szabályozási tervben a Balaton-part melletti tízméteres sáv is „közterületcélú szabadparti sétány” lett. Tovább kuszálja a helyzetet, hogy a Club Aliga összesen négy nagyobb területből áll. A partról nézve a legtávolabbi rész a „négyes”; azon át sétáltam le a bejárattól addig a kereszteződésig, ahol megpillantottam azt a sorompót, amelyik felkorbácsolta az indulatokat.
Ha a kereszteződésben jobbra fordulok, azon az úton folytathatom az andalgást, amelyik Aliga 2-be vezet: oda, ahol a kommunista vezetők nyaraltak. Ebben az újabb kerítéssel elzárt 2-esben voltak a legszebb épületek, köztük a Kádár- vagy a ma is impozáns Castro-villa; a középvezetők a beutalásos rendszerben működő Aliga 4-es és 1-es területen kaptak szobákat. Jelenleg egyébként a 2-es és a felette elterülő 3-as a leginkább elhagyatott, az enyészet olyan fokú, hogy a kisebb épületek alig észrevehetők, úgy benőtték fák és az aljnövényzet, mint egy rég elhagyott tanyát.
A járművek számára is használható utakat leszámítva ugyanakkor magántulajdonról van szó: az egykori elit villáinak romos épületei ma már a Mészáros–Tiborcz-birodalom részei még akkor is, ha ezeket jelenleg is katasztrófaturisták tucatjai tekintik meg naponta, szelfik sokaságát gyártva.
Vállalkozói érvek
Az Aliga 1-es részen található az a majd’ 9,5 hektáros park, ahol a hatalmas platánok árnyékában, kényelmes tágasságban strandolni lehet, és közben gyönyörködni az északi partban. Újabb csavar: az Aliga 1 egyelőre szintén állami tulajdon, a terület – még 37 éven át tartó – vagyonkezelői joga viszont a már említett tulajdonosi köré. A körülöttünk található több tucat épület, köztük több szálloda a – szintén Mészáros-tulajdonú – Hunguesté, a szolgáltatásokat viszont ma már a Balatontourist végzi, amely egy ideje szintén Mészáros-érdekeltség. A kikötő is ennek az 1-es területnek a része, de az ki van adva Szalay Balázs cégének.
Az idézett konfliktus után a vállalkozó a Narancsnak határozottan állította, „csak a kikötőre fókuszálok jövőre, azt bérlem, azt tervezem nyereségesen üzemeltetni. A kikötőt azért terveztem lezárni, mert ott egyesek megrongálták a hajókat. A sorompót azért raktam fel, mert nem akartam, hogy kocsival az is lejöhessen a kikötőig, akinek nincs ott dolga.”
Szalay jelezte, nem érintett a többi terület ügyében, nem is tudja, mik a tulajdonos tervei, röviden azonban összefoglalta általános véleményét. Szerinte a fő gond az, hogy a helyiek a több ezer kiosztott ingyenkártya miatt térítésmentesen használják a létesítményt, miközben az üzemeltetőnek kell gondoskodnia a sok hektár karbantartásáról, öntözéséről, a kertészekről, a takarításról, a WC-ről, a vízi mentők biztosításáról.
„A kulturált fürdési feltételeknek ára van, ez így van az egész Balaton-parton. A susnyás van ingyen.” Szerinte elfogadható az lenne, ha az önkormányzat az ingyenjegyek után fizetne valamit, de ettől a település elzárkózott, a lakók pedig állítják, jó részük nem is használja a strandot, máshol fürdik, csupán sétál, amiért nyilván nem akar külön fizetni. A felháborodás hatására Szalay mindenesetre visszakozott, a sorompót felnyitotta, a kikötő mólóján a kerítést elbontotta.
A helyzet tipikus: ami a vállalkozói észjárásból logikusan következik, az nem elfogadható egy másik szempontból. „Ezek szerzett jogok, mi ezért megharcoltunk. Éveken át dolgoztunk azért, hogy a kommunista elit után ne csak a kiváltságosok sétálhassanak le a partra, hanem a helyiek is” – mondja a fürdőegyletes Bukovszki András.
Nem csak fürdésről van szó: sétálni a parton és a mólón egész évben ingyenes, végig el nem zárható úton lehet haladni, ezért is volt ijesztő a helyiek számára Szalay Balázs lépése, amely ezt korlátozta volna, szerintük jogsértő módon. „Azt akarjuk, amit eddig, amit kiharcoltunk magunknak” – mondja a település független polgármestere. Fekete Barnabás szerint a tóhoz való hozzáférésről van szó, ami jogként illeti meg őket. „Azt mondják, a Balaton mindenkié. Ha jól tudom, Mészáros Lőrinc még nem mindenki.”
A polgármester szerint a nyár végére dönti el a tulajdonos, hogy milyen fejlesztéseket indít a területen, ezután lesz lakossági tájékoztatás. Kérdezem a polgármestert, el tudja-e képzelni, hogy az utak közösségi jellegét átszabályozzák – akár az önkormányzat akarata ellenére. „Erre most mit mondjak magának? Melyik országban is tetszik élni?” – kapom a lakonikus választ. Fekete az őszi választáson nem indul újra posztjáért, „nekem öt ciklus elég volt”.
Az egyetlen fideszes önkormányzati képviselő, Molnár Dániel viszont indul, és úgy tudja, több vetélytársa is lesz. „A megszerzett jog pártján állok, itt a faluban öngyilkosság mást képviselni.” Ezzel együtt a Club Aliga költségeihez egy kis hozzájárulást az önkormányzat részéről nem tart elképzelhetetlennek a Fürdőegyesület mellett kiálló Molnár.
Közpénz és híg leves
A mai Club Aliga legbizarrabb arca csak akkor tárul fel, miután körbenézünk a még működő szállóépületek portáján. Az épületeket kedélyes túlzás lenne a retró jelzővel illetni; omló vakolatukkal a legjobb esetben is csak valamilyen diák- vagy munkásszállást idéznek föl. „A svédasztalos ebédjük régen színvonalas és viszonylag olcsó volt” – mondja egy helyi lakos, aki családjával rendszeresen járt ide nemcsak fürödni, hanem enni is.
A korábbi tulajdonos alvállalkozónak adta ki az üzemeltetést és a cateringet, de Mészárosék érkeztével több szempontból is új időszámítás kezdődött – a svédasztal is a múlté.
| ||
A Club Aliga honlapja eközben azzal fogad, hogy idén már telt ház van, nem jutok szálláshoz náluk. Ennek pedig az az oka (ahogyan azt online felületünkön megírtuk) hogy Mészáros Lőrincék feltűnésével a Club Aliga lelakott épületei bekerültek az Erzsébet-programba új szálláshelyekként. Azaz Mészáros üzletét megint csak az állam hizlalja: a nagycsaládosok hónapokkal ezelőtt megpályázták az állam által térített üdülés lehetőségét, és akik nyertek, más helyszín mellett ide is jöhettek – a telt házat tehát az állami finanszírozású üdültetés is biztosítja.
Ottjártunkkor be tudtunk kukkantani a kívülről megviselt, mégis szállodaként működő épületek szobáiba. A felszereltség kétcsillagos szint volt, a fontosabb bútorok újszerűnek tűntek. Az állam olyan családok nyaraltatását finanszírozza, akik ezt nem feltétlenül engedhetik meg maguknak, egy Balaton-parti üdülés pedig megbecsülendő élmény.
Ezt az a család is leszögezi, amelynek tagjaival a nyaralásuk végén beszéltünk – miközben meglepte őket a lepukkantság. „Mi rutinos Erzsébet-nyaralók vagyunk, van összehasonlítási alapunk. A szállás színvonala a korábbi helyeken sem volt magas, de még így is ez a legrosszabb. Az eltérés az étkezésben a legdurvább, a minőség egy közepes menza szintjét sem éri el. A reggeli szűkös, de az ebéd a leggyengébb.
Van egy híg leves, némi gyümölcs – és ennyi. A vacsora háromfogásos, de menza jellegű. A tisztaságról annyit, hogy igyekszünk minél kevesebb dologhoz hozzáérni az ebédlőben… A korábbi helyeken nagyobb választék, jobb minőség, tisztább környezet volt. Itt szinte mindenhol diákmunkás, olcsó munkaerő dolgozik, figyelmes, vendéglátáshoz értő személyzettel nem találkoztam, igyekezettel azonban igen. Az épületekben régi és új bútorok keverednek egymással, furcsa hangulatot eredményezve. A plázs hirdetőfelületei nem mindig vannak szinkronban a valósággal.”
| ||
Egy műanyag térkép például a part mellett ingyenes csúszdát jelez, csakhogy a lelkes srácok azzal szembesülnek, hogy a csúszda fizetős lett, 2000 forint/nap. „És ezt akkor is ki kell fizetned, ha csak négyszer csúszik, aztán megunja” – bosszankodik egy szülő, akinek a gyerekei korábban rendszeresen csúszdáztak, de idén már nem teszik. „Három gyerek, az 6 ezer csak a csúszdára. Bocs, de nem vagyok milliomos.”
Érdeklődtünk az Erzsébet-alapítványnál, hogy a Club Aligába mennyi közpénzt áramoltatnak; már csak azért is érdekelt ez minket, mert Mészároséknak a salesmunkával sem kell bajlódniuk, a telt ház, ahogy a szocializmusban, ma is garantált. Kérdéseinkre azonban nem kaptunk választ, ahogyan a terület új tulajdonosai sem reagáltak megkeresésünkre.
Órákig lehet barangolni az elhagyatott részeken, az egykori Kádár-sziget, a pártelit lerohadt étterme, a csodás Castro-villa elég teret adnak ehhez. A helyiek szerint a 2007-es felelőtlen privatizálás után rohadt le itt minden, miután az állam elengedte a történelmileg is érdekes területet. „Hagytak mindent lepusztulni, addig magas szinten tisztítva volt, uszoda, tekepálya működött. Sokan dolgoztak ott, a Pro-Mot után szinte munkanélküli lett a falu.
A magántulajdonost csak a profit érdekelte, azt szívta ki, ameddig lehetett.” Ha valakinek lett volna még lehetősége történelmi emlékhellyé alakítani a területet, az a rendszerváltás utáni állam volt, amely azonban ebben az esetben sem gondolkodott felelősen, és később is csak a pénzszerzés érdekelte.
| ||
A NER-es rendszerváltás főszereplői pedig itt vannak, és szemezgetnek a javakból. A faluban a partra tervezett luxusszállóról és övezeti átsorolásról keringenek pletykák. „Jelenleg átmeneti állapotban vagyunk. De nincs hova hátrálnunk, úgy érezzük, ha nem megyünk el a falig, kiszorítanak mindent. Ami a kikötőnél történt, az szerintünk csak próba volt, hogy lehet-e kicsiben megcsinálni, amit ide terveznek” – mondja az AF elnöke. Egy lakó pedig így summáz: „Gyerekkoromból emlékszem a kerítésre és a puskás őrökre. Félek, hogy valami olyasféle, a kiváltságosok kora tér vissza megint.”
