Magyar Narancs: Rábólintott az Európai Parlament (EP) a múlt héten a jogállamisági mechanizmusra, amelynek alapján korlátozható lenne a renitens tagállamoknak nyújtott támogatás – de ez valójában csak egy korrupció-ellenes intézkedés.
Jávor Benedek: Az EP által elfogadott eljárás lényege, hogy ha egy tagállamban komoly aggályok merülnek fel az uniós pénzek kifizetéseinek jogszerűségével kapcsolatban, akkor az Európai Bizottság részben vagy egészben felfüggesztheti az uniós kifizetéseket. Az EP-ben már a kezdetektől vita volt arról, hogy ha jogállamisági mechanizmusról van szó, akkor az ne korlátozódjon a korrupcióval kapcsolatos esetekre, hanem minden, a jogállamisággal összefüggésben felmerülő visszaélést szankcionáljon az eljárás. De végül nem ez az elképzelés kapott többséget az EP-ben, én sem támogattam, mert a költségvetés szabályairól szóló dokumentumban nem lehet túlnyúlni a költségvetéssel kapcsolatos hatáskörökön. A jogállamisággal összefüggő általános visszaéléseket más, kifejezetten a jogállamiságot célzó politikai eszközökkel lehetne orvosolni. Súlyos problémák vannak a jogállamisággal számos tagállamban, és az uniónak nincsenek megfelelő eszközök a kezében. Ezeket az eszközöket létre kell hozni. De a jogállami mechanizmus azzal, hogy csökkenti a korrupciós kockázatokat, segíti a jogállamiság helyreállítását is. Volt egy olyan javaslatom, hogy problémák esetén ne csupán a kifizetések felfüggesztése legyen a szankció, hanem a támogatások elosztásának átalakítása. A kormányok által irányított, rendszerszintűvé vált korrupciót úgy lehet a legjobban kiszűrni, ha az érintett országokban a kormányok helyett az EU valamely szerve döntene a támogatások odaítéléséről. Így nemcsak a korrupciót lehetne megszüntetni, de a támogatások is megérkeznének oda, ahol azokra valóban szükség van. Ha csak felfüggesztik a támogatások kifizetését, akkor a már megítélt támogatásokat mindenképpen ki kell fizetni, csak a fedezetük nem érkezik meg Brüsszelből. Ez esetben a pénzt megkapják a korrupt kormányok oligarchái, de az Európai Bizottság abban bízik, hogy a kormányok így is megteszik a szükséges lépéseket az intézmények javítására, máskülönben súlyos költségvetési gondokkal kerülnek szembe.
MN: Az európai állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács megszavazza a jogállamisági mechanizmust?
JB: Biztosan lesznek tagállamok, amelyek hevesen ellenezni fogják a jogállamisági mechanizmust. Ugyanakkor az EP elsöprő többséggel, 397:158 arányban szavazta meg ezt a javaslatot. A néppárti frakció döntő többsége is megszavazta – a fideszes képviselőket leszámítva. Ez pedig azt vetíti előre, hogy a szükséges többség a Tanácsban is létrejöhet. Nincs szükség egyhangú szavazásra, egy-két tagállam nem tudja megakadályozni a javaslat elfogadását. Sőt, ezt a szavazási metódust a Bizottság a jogállami mechanizmusba is belevette. Míg a 7-es cikkely szerinti eljárásban teljes egyhangúság kell a szankciók elfogadásához – így akár egyetlen tagállam is blokkolni tudja azt –, ebben a javaslatban az szerepel, hogy a Bizottság tesz javaslatot a mechanizmus élesítésére. Ezt pedig csak az EP vagy a Tanács minősített többsége akadályozhatja meg. Ez óriási különbség, a korrupcióban közvetlenül érintett tagállamoknak nagyon nehéz lesz megakadályozni az eljárás életbe léptetését.
MN: A Bizottság eddig is tartott vissza komoly összegeket, ennek mégsem volt hatása. Miért működne a pénzcsapok elzárása?
JB: Részben ezért is érveltem amellett, hogy a szankciók körét ki kellene szélesíteni a közvetlen európai menedzsment közbeiktatásával, de enélkül is erősebb a javaslat a jelenlegi rendszernél. Most ugyanis a Bizottság csak akkor tud felfüggeszteni uniós pénzeket, hogy ha konkrét pályázatok vagy operatív programok esetén egyértelműen bizonyítható visszásságokat tapasztal. Ez néhány operatív program esetében fennáll Magyarországon, ami ezermilliárd forint nagyságrendű visszatartott támogatást jelent. A jogállamisági mechanizmus esetében azonban nemcsak konkrét korrupciós esetek és azok bizonyítottsága esetén lehetne felfüggeszteni a kifizetéseket, hanem az olyan rendszerszintű visszásságoknál is, amilyeneket Magyarországon is látunk. Ha a Bizottságban az a meggyőződés alakul ki, hogy a nemzeti ügyészség nem lép fel hatékonyan a politikailag motivált korrupciós ügyekben, akkor életbe léptethetné a mechanizmust anélkül, hogy be kéne bizonyítani, hogy konkrétan egy adott pályázaton jogtalanul nyert mondjuk Mészáros Lőrinc. De ugyanez vonatkozik a felügyeleti hatóságok, a rendőrség vagy más érintett hatóságok működésére is. Az új mechanizmus pontosan azt teszi lehetővé, hogy ne kelljen az egyedi ügyekben lefolytatott, időnként évekig elhúzódó vitákkal foglalkozni, amelyeknek a végén csak a közvetlenül érintett pénzek felfüggesztésére kerülhet sor, miközben látjuk, hogy például Magyarországon az egész rendszer korrupt módon működik és a Fidesz finanszírozását szolgálja. Az elmúlt évek legfontosabb tanulsága, hogy az egész uniós pénzosztási rendszer nem egy tagállamban rendszerszinten vált korrupttá.
MN: Milyen eszközöket lehetne bevetni a demokratikus jogállam védelmében a korrupció elleni fellépésen túl?
JB: Olyan eljárásokra volna szükség, amelyekre már 2013-ban a Tavares-jelentés javaslatot tett. Míg a csatlakozásra váró országok esetében a koppenhágai kritériumok egyértelműen megkövetelik a demokratikus jogállam meglétét, addig a már bent lévő tagállamokra nincs ilyen világos kritériumrendszer. Hiányzik az az intézményes eljárás, amelynek keretében a jogállam állapotát rendszeresen monitorozni, hatékonyan vizsgálni, a problémákat megfelelően korán észlelni és a visszaéléseket eredményesen szankcionálni lehetne. Ha a világosan megfogalmazott kritériumok alapján sérül a jogállamiság egy tagállamban, akkor egy fokozatosan erősödő szankciórendszert kell bevezetni; ez a tagállammal folytatott párbeszéddel kezdődik, és innen erősödve pénzügyi szankciókig vagy akár a szavazati jognak a 7-es cikkelyben megfogalmazott felfüggesztéséig is eljuthat. A pénzügyi retorziókkal nagyon óvatosan kell bánni. Az unió kohéziós politikája a közös gazdasági kormányzás fontos részét képezi, célja pedig az egységes piacon az alacsonyabb versenyképességű tagállamok felzárkóztatása. Ha jogállamisági hiányosságok miatt nyúlnak hozzá a kifizetésekhez, akkor ezzel az egész gazdasági konstrukció borulhat. A 7-es cikkely szerinti eljárással éppen az a baj, hogy nem teljesen világos, a jogállamiság sérülésének mi az a szintje, amikor el kell indítani, ezért nagymértékben politikai megfontoláson múlik, hogy alkalmazzák vagy sem. Most gyakorlatilag azon múlik az uniós értékek védelme, hogy a Néppárt (EPP) frakcióvezetőjét, Manfred Webert mennyire szorongatják a pártján belül a skandináv konzervatívok, és mennyire próbálja megmenteni a 12 fideszes mandátumot az EPP-nek. Ezért van az, hogy miközben Magyarországon már régóta a jogállamiság súlyos sérelme tapasztalható, az EPP védelme miatt a magyar kormánnyal szemben korábban nem élesítették a 7-es cikkelyt, míg Lengyelországgal szemben sokkal hamarabb megindult az eljárás. A lengyel kormányzó párt ugyanis az euroszkeptikus ECR tagja. Ez az eljárás pedig megkérdőjelezi, hogy az unió képes-e elfogulatlanul és hatékonyan megvédeni a saját alapértékeit.
MN: Ebbe az irányba tett első lépésnek tekinthető, hogy az uniós értékeket védő civil szervezetek támogatását megháromszorozták?
JB: Része annak az általános erőfeszítésnek, hogy javuljon a közösség reakcióképessége a jogállamiság rendszerszintű sérelmekor. De nemcsak az dőlt el, hogy több támogatást kaphatnak a civil szervezetek, hanem az is, hogy azokban az országokban, ahol az európai alapértékek és a demokratikus alapjogok sérülnek, az ezeket az értékeket védelmező szervezetek egyszerűsített eljárásban juthatnak támogatáshoz. A Bizottság ezzel elismeri, hogy a civil szervezeteknek komoly szerepük van a jogállamiság védelmében.
MN: Ez nem beavatkozás az érintett tagállamok belpolitikájába?
JB: A jogállamiságot jellemzően kormányok szokták megsérteni, tehát az érintett civilek valóban inkább szemben állnak a kormányokkal. De a támogatás kritériuma nem az ellenzékiség, hanem az, hogy a szervezetek azokat az értékeket és célokat képviseljék, amelyeket az Európai Unió is magáénak vall. Másfelől ez valamennyire beavatkozás a tagállam belpolitikai életébe, de amikor egy ország az EU tagjává válik, akkor pont arról hoz döntést, hogy a többi országgal közösen old meg egy sor kérdést. Ez pedig nem pusztán a vámhatárok lebontását vagy egységes környezetvédelmi szabványok bevezetését jelenti, hanem azt is, hogy vannak olyan értékek, amelyek az unió alapját képezik. A javaslat lényege tehát az, hogy immár a demokratikus jogállam védelmében is be lehet avatkozni.
MN: Ezeket a lépéseket mennyiben motiválta a magyarországi helyzet?
JB: Magyarország volt az egyik elsődleges ok, amiért ezekkel a kérdésekkel foglalkozni kezdett a Bizottság. De a sajtószabadság, az igazságszolgáltatás függetlenségének sérelme Lengyelországban is tapasztalható, nagy a korrupció Csehországban, Szlovákiában, az uniós pénzeket a magyarhoz hasonlóan érinti a korrupció Romániában és Bulgáriában. A bizottság nem „Magyarország-mechanizmust” vezetett be, hanem ezeknek a jelenségeknek az átfogó kezelésére vonatkozó szabályokat hozott létre.
MN: Miért most, az európai parlamenti ciklus végén jutottak el odáig az uniós intézmények, hogy konkrét lépéseket tegyenek a jogállamisági problémák orvoslására?
JB: Sokáig azt gondolták, hogy lehet racionálisan tárgyalni a magyar kormánnyal, de mostanra jutottak el oda, hogy ez reménytelen. Meggyengült a Fidesz néppárti védelme is, elég, ha Judith Sargentini Magyarország-jelentésére gondolunk, amelyet a Néppárt is kétharmaddal megszavazott. Mára a Fidesz pártcsaládján belül is kialakult az a vélemény, hogy a súlyosan korrupt és a demokráciát kikezdő magyar kormányzattal csak az erő nyelvén lehet beszélni. Ráadásul most már nem csak a magyar helyzet ad okot az aggodalomra. A negyedik ok pedig, hogy a 2020 utáni költségvetési ciklus szabályait most tárgyalták meg az unió szervei, az ezzel kapcsolatos döntések értelemszerűen a ciklus végére esnek.
MN: Nem arról volt szó, hogy a májusi választásokon annyira előretörhetnek a populisták, hogy egy blokkoló kisebbséget alkotva megakadályozták volna ezeknek az intézkedéseknek a megszületését?
JB: A végső szót a költségvetésről már az új parlament fogja meghozni, ez elkerülhetetlen. De hiába beszél arról a Fidesz, hogy a hozzájuk hasonlóan populista, szélsőjobboldali erők jelentős befolyásra tesznek szert az EP-ben, a közvélemény-kutatási adatok alapján ennek csekély a valószínűsége. A Brexit leginkább az euroszkeptikusokat gyengíti, emiatt pedig hiába erősödtek meg pár országban a populisták, jelentős előretörésre nem nagyon kell számítani. Ezek az erők ráadásul megosztottak az EP-ben is, négy frakcióban ülnek – ideértve az EPP-t is, benne a Fidesszel és a szlovén SDS-szel. A választás után elképzelhető, hogy egy közös frakcióba tömörülnek ezek a pártok, de a legfeljebb 150–160 képviselővel akkor sem tudnak blokkoló kisebbséget alkotni a 705 fős parlamentben. Ám a Fidesznek esze ágában sincs kilépni a Néppártból. Orbán célja, hogy minél jobban befolyásolni tudja az EPP-t. Ha Európában meggyengül a Néppárt, a Fidesz viszont előretör, előfordulhat, hogy az EPP frakciójának akár 10 százalékát is a magyar kormánypárt adja. Ezzel pedig annak a lehetősége is csökken, hogy a Néppárt kirakja a Fideszt.
MN: Elképzelhetőnek tartja, hogy a Fidesz ekkorát nyer?
JB: A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok alapján könnyen kijöhet egy ilyen eredmény, feltételezve, hogy minden párt önálló listával indul a választáson. Az LMP nagy valószínűséggel nem éri el a bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt, és ez a Momentum esetében is erősen kérdéses. Ha nem jutnak be, a rájuk adott szavazatok nemcsak hogy elvesznek, de a mandátumszámítási szabályok miatt még a Fidesznek is hozhatnak pluszmandátumot. De hasonló a helyzet akkor is, ha egy párt épp lecsúszik arról, hogy két képviselője legyen: így akár félmillió ellenzéki szavazat is elveszhet, ami akár két pluszmandátumot is hozhat a Fidesznek (minderről részletesen lásd: Együttes erővel, Magyar Narancs, 2019. január 17. – K. A. Á.). Könnyen előállhat, hogy az ellenzék a mostani 9 helyett 6–7 képviselői helyhez jut, míg a Fidesz 14–15-höz a jelenlegi 12 után. Ez katasztrofális helyzet lenne mind az európai, mind a magyar belpolitika szempontjából.
MN: Ezt szeretné megakadályozni az ön által életre hívott Közös Európa Kezdeményezés, ennek, ha jól értem, az a célja, hogy egy listára terelje az ellenzéki pártokat?
JB: A kezdeményezés célja felhívni az ellenzéki pártok figyelmét, hogy mik a lehetőségei egy széles körű együttműködésnek, és hogy egy megfelelő kampánnyal még akár csökkenthető is lenne a Fidesz EP-képviselőinek száma; és hogy megfogalmazzuk azokat a közös célokat és értékeket az EU-tagság megőrzésétől a korrupcióellenes fellépésen át a minőségi oktatás megteremtéséig, amelyek az alapját képezhetik egy ilyen kooperációnak. Az, hogy végül milyen együttműködés jön létre, a pártokon múlik, és valóban komoly akadály állhat egy Jobbiktól a DK-ig terjedő együttműködés útjában, még akkor is, ha technikailag az egy ellenzéki lista lenne a legelőnyösebb. Ezért indítottuk el a Közös Európa Kezdeményezést, amelyhez neves közéleti személyek csatlakoztak a jobbközéptől a balközépig, Bod Péter Ákostól és Mellár Tamástól Andor Lászlóig és Balázs Péterig.
MN: Hány ellenzéki mandátum megszerzése számítana sikernek?
JB: Ha az ellenzék tartani tudná a jelenlegi 9 mandátumot, azzal elégedett lennék, az elsődleges cél, hogy az EP-választáson az ellenzék ne fusson bele egy megsemmisítő vereségbe. A Fidesz 14 mandátumot szeretne elérni a 21-ből, az a minimum, hogy ezt meg tudjuk akadályozni.
MN: A populizmus megerősödésében és a demokratikus jogállam megrendülésében komoly szerepe van annak, hogy a szabad sajtó számos országban nehéz helyzetbe került. Ennek mennyire vannak tudatában az EU döntéshozói?
JB: Az EU intézményeiben ezt a problémát is csak fokozatosan ismerték fel. Ma már világosan látják, hogy az unió nem képzelhető el demokratikusan működő tagállamok nélkül, azok pedig nem működhetnek szabad sajtó nélkül. Az unió szempontjából létkérdés, hogy a szabad és független sajtó működése biztosítva legyen. A helyzet itt azért nehezebb, mert a média szabályozása alapvetően tagállami hatáskörbe tartozik. De vannak lehetőségek. Egy korábbi javaslatom alapján az EU pénzügyileg támogatja a tényfeltáró újságírást, és ezt a támogatási programot a friss döntések alapján nemcsak a következő három évben tudjuk folytatni, de a 2020 utáni költségvetésbe is bekerült a független, minőségi sajtó támogatása, bár a részletek még nem véglegesek. Az egységes piac és a versenyjog területén viszont nagyon erős hatáskörei vannak a Bizottságnak, ezeket pedig a médiapiacon is érvényesíteni kellene. Két évvel ezelőtt már panasszal fordultam a Bizottsághoz a közmédia finanszírozása ügyében, mert a magyar gyakorlat élesen szembemegy az uniós előírásokkal. A múlt héten pedig a Klubrádióval és a Mérték Médiaelemzővel közösen egy tiltott állami támogatásról szóló panaszt nyújtottunk be a Bizottságnak. Az állami reklámköltések az elmúlt években egyértelműen csak a kormány holdudvarába tartozó médiazombikat finanszírozza, miközben a független sajtótermékek nem jutnak hozzá ezekhez a forrásokhoz. Ez pedig erősen torzítja a médiapiacot. Ha a Bizottság megállapítja, hogy tiltott állami támogatás történt, akkor az érintett médiavállalkozásoknak vissza kell fizetni a szabálytalanul kapott támogatás összegét – ez pedig pillanatok alatt szétrobbantaná az elmúlt években kiépült kormányzati médiamonstrumot.
