Az amerikai Pew Research Center tavaly 14 országban mérte a politikai aktivitást, Magyarország mellett Argentína, Brazília, a Dél-afrikai Köztársaság, a Fülöp-szigetek, Görögország, Indonézia, Izrael, Kenya, Lengyelország, Mexikó, Nigéria, Olaszország és Tunézia lakosait kérdezték. A kutatásból kiderült, hogy csak a Fülöp-szigeteken csekélyebb a tiltakozási hajlandóság, mint Magyarországon; a magyarok legfeljebb szavazni hajlandóak, és a többség más módon nem is kíván részt venni a közéletben.
Az Orbán-kormány mindenesetre gondoskodott arról, hogy a magyarok egy része kizökkenjen ebből a közönyből. A rabszolgatörvényként elhíresült túlóra-szabályozás miatt előbb ellenzéki országgyűlési képviselők emelték fel a hangjukat, majd a szakszervezetek szólították utcára a népet. A karácsonyi ünnepek előtt több nagy tüntetés volt, és a demonstrációk januárban is folytatódtak. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke bejelentette, hogy tárgyalódelegáció felállítását várják a miniszterelnöktől. „Utakat, hidakat fogunk lezárni, munkahelyek fognak leállni, megbénul az ország. Ha nem tárgyalnak, akkor jön a sztrájk.” Szavait a demonstráció alatt osztogatott sztrájkfelhívó szórólapokkal együtt sokan az általános sztrájk bejelentéseként értékelték. Kordás már másnap lehűtötte a lelkesedést: ő az egész országra kiterjedő tiltakozó akciókról beszélt, nem sztrájkról, mivel az utóbbi sokkal nagyobb szervezést igényel az erősen korlátozó hazai szabályozás miatt.
Ok és ürügy
Az erősen korlátozó törvényi szabályozásra sokszor hivatkoztak a hazai szakszervezetek, amikor az elmaradt vagy meglehetősen vértelen érdekvédelmi akcióikat kellett megmagyarázni. Ez az indoklás azonban csak részben elfogadható. Az első – azóta többször módosított –, meglehetősen megengedőre sikerült sztrájktörvény megelőzte a rendszerváltást, megnyitva ezzel az utat a dolgozók leglátványosabb nyomásgyakorlási eszközének bevetése előtt. A jogszabályi háttér megteremtése azonban a várakozás ellenére sem vezetett „sztrájkrobbanáshoz” – mutatott rá Szabó Imre Szilárd munkajogász a Magyar Munkajog folyóiratban megjelent elemzésében –, a szocializmus magyar változatában ugyanis már korábban kialakultak azok a magatartásformák, amelyek az egyéni kiútkeresésen alapultak, szemben Lengyelországgal, ahol éppen a munkahelyi „tiltakozási kultúra” erősödött. Az egyéni megoldásokra épített a hazai rendszerváltozás ideológiája is, jelentősen rontva ezzel a szakszervezeti mozgalom megújulási esélyeit. Ráadásul a munkavállalók előtt nem álltak megfelelő minták sem, „újra kellett tanulniuk, amit eleink egyszer már megtanultak”. (A két világháború közötti időszakban 20–30-szor több sztrájk volt, mint a rendszerváltozás óta.)
A helyzetet később tovább rontotta az ágazati érdekvédelmi ernyő hiánya, a megállapodások hiányzó normarendszere, az egyéni (féllegális és legális) kiutak bővülése a feketegazdaság irányába, majd a gazdasági világválság negatív munkaerőpiaci hatásai. A rendszerváltozás utáni legtöbb munkabeszüntetést éppen a sztrájkjogok első szűkítése miatt szervezték 2006-ban. Abban az évben összesen 16 alkalommal sztrájkoltak 24 ezer résztvevővel – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2016-os összesítéséből. Egy évvel később, 2007-ben már csak 13-szor álltak le a munkával, bár ezekben az akciókban lényegesen többen, 64 ezren vettek részt. Azután teljesen elhalt a dolog, 2011 és 2015 között évente 1–3 sztrájk volt néhány ezres részvétellel – ennél kevesebben Európa-szerte csak a Vatikánban sztrájkoltak. Pedig a sztrájk továbbra is a leghatékonyabb eszköz a munkaügyi konfliktusok rendezésére, hiszen a munkabeszüntetések 60 százalékánál részben vagy egészben teljesültek a követelések. Mindeközben az utcai demonstrációk mindössze 30 százalékban vezettek eredményre.
A gyenge munkabeszüntetési hajlandóság okát sokan a sztrájktörvény 2010-es szigorításában látják. Magyarország alaptörvénye ugyan kimondja a munkavállalók munkabeszüntetéshez való jogát, ám annak szabályozását külön törvényben rendezi. A meglehetősen rövidke, javarészt példálózó, általános szabályokat tartalmazó, mindössze hét paragrafusból álló 1989-es sztrájktörvényt többször is módosították. A legtöbb korlátot a 2010-es módosítással az Orbán-kormány állította fel. Ezek egyike kimondja, hogy csak gazdasági és szociális érdekek biztosítására lehet sztrájkot szervezni, politikai célokért nem. A Kúria 2013-as állásfoglalása szerint ha a sztrájkkövetelésben érintett munkáltató nem határozható meg, akkor a kormánynak kell öt napon belül tárgyalódelegációt kijelölnie az egyeztető eljárásban való részvételre.
A nehezítések közé tartozik az „együttműködési kötelezettség”, ennek tartalma ugyanis nincs pontosan meghatározva, ám amennyiben a munkavállalói oldal ezt nem teljesíti, jogellenesnek minősíthető a sztrájk. Ebben az esetben a részt vevő munkavállalóknak azonnali hatállyal felmondhatnak, az okozott károkat pedig meg kell téríteni. Bár az Alaptörvény szerint a sztrájk alapjog, de korántsem élhet vele mindenki. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, az igazságszolgáltatásban dolgozók, a katonák és a rendőrök egyáltalán nem sztrájkolhatnak. Még több munkavállalót zár ki az érdekérvényesítés leghatásosabb módjából az a bekezdés, miszerint azon cégek dolgozói, amelyeknek a működése a lakosság mindennapjait alapvetően érinti, csak az elégséges szolgáltatás teljesítése mellett sztrájkolhatnak. Így nem állhat le teljesen a tömegközlekedés, a távközlés, az áram-, víz-, gáz- és távhőszolgáltatás, de a jogszabály példálózó jellege miatt ez a korlátozás sok más szolgáltató esetén is bevethető. Az elégséges szolgáltatásról a sztrájk megkezdése előtt meg kell állapodni, ennek hiányában a bíróság dönt annak mértékéről és feltételeiről. A törvény csak két esetben határozza meg pontosan a minimum szolgáltatást: a postánál és a tömegközlekedésben. Utóbbinál a városi és elővárosi közlekedésben 66, az országosban 50 százalékos teljesítményt kell biztosítani.
Jogszerű sztrájk esetében az abban részt vevő dolgozókkal szemben nem lehet a munkabeszüntetés befejezését kikényszeríteni, sztrájktörőket viszont be lehet vetni. A munka törvénykönyve csak a munkaerő-kölcsönzést tiltja erre az esetre, de a Kúria korábbi döntése szerint alapvető szolgáltatás biztosítására alkalmazható más munkaerő. Akár a cég nem sztrájkoló alkalmazottai is, hívja fel a figyelmet Kocsis Ildikó ügyvéd egy sztrájktörvényt elemző cikkében. A Kúria egy másik döntése értelmében a cégeknek joguk van csökkenteni a sztrájk okozta veszteségeket saját dolgozóik átirányításával. Így előállhat az a helyzet, hogy a túlóra ellen sztrájkolókat túlórában helyettesítik a vállalat nem sztrájkoló dolgozói.
Az elemzők szerint eddig azonban senki nem tette igazán próbára a módosított sztrájktörvényt. Ez most megváltozhat: december 19-én megalakult az Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottság (OSZDSZ) 15 szakszervezet, köztük három konföderáció részvételével. Több megyében létrejöttek az akciószövetségek, amelyekbe igyekeznek bevonni a helyi civil szervezeteket is. Január első heteire különféle tiltakozó akciókat – az útlezárástól a tömeges demonstrációig – sikerült összehozni, a múlt szombaton több mint 30 helyszínen demonstráltak.
Az ország leállásától azonban messze vagyunk. Sztrájkot vagy sztrájkbizottság alakítását eddig csak néhány szakszervezet jelentett be, de azok sem a rabszolgatörvény miatt. Elsőként az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) lépett. Győrben január 18-án kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak, miután a sztrájkbizottság előző nap egyhangúan elutasította a cégvezetés – két év alatt esedékes 20 százalékos béremelésről szóló – ajánlatát. A szakszervezet által felkért gazdasági szakértők szerint az Audi szlovák, cseh és lengyel üzemeiben dolgozók 25–39 százalékkal keresnek többet, míg a belgiumi Audi-gyárban fizetett átlagbér 3,6-szorosa a győrinek. A szakszervezet hangsúlyozta, hogy nem a németországi fizetések eléréséért harcolnak, csak a lemaradás csökkentéséért. Holott a rabszolgatörvényt mintha éppen az Audira szabták volna: a 36 hónapos munkaidőkeret ugyanis azoknak a munkáltatóknak jó igazán, amelyeknél a termékek többéves ciklusban készülnek. Mint például a győri Audiban, ahol három évig gyártanak egy típust, majd új modell kerül a futószalagra. Ekkor le kell állítani az adott gyártósort, hogy átalakítsák, a munkáltató szabadságra küldi a dolgozókat. Ha viszont a korábban felhalmozott és ki nem fizetett túlórákat csúsztatja le a dolgozókkal, akkor az 50 százalékos túlórapótlék mellett az álláspénzt is megspórolhatja. Igaz, Achim Heinfling, a vállalat igazgatóságának elnöke a Kisalföldnek kijelentette, „túlórakeretről vagy konkrét számokról soha nem beszéltek a magyar kormány képviselőivel”.
Gyakorlat
Országos sztrájkot hirdettek viszont – a megállapodás elmaradása esetén – március 14-re a közszférán belül a szociális ágazatban, az önkormányzatoknál és a kormányzati igazgatásban dolgozókat képviselő szakszervezetek. A munkabeszüntetéssel mintegy 200 ezer munkavállaló követeléseit nyomatékosítanák. A különböző ágazati elvárások mellett közösen követelik a túlóra csökkentését, a Nemzeti Munkaügyi Kerekasztal létrehozását, a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását, rugalmas munkaidőt és legfőként is béremelést. „Nagyon elegünk van – jelentette ki Boros Péterné, az egyik fő sztrájkszervező, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke a Magyar Narancsnak –, a közszférában 11 éve nem volt béremelés, az itt dolgozókra 22-féle életpályamodellt talált ki a kormány. A bürokráciacsökkentő program hatására nem lett kevesebb sem a betartandó jogszabály, sem az adminisztráció, csak az ember, aki elvégezze a feladatot. Erre elvették az ebédszünetet és a szabadság egy részét. Az elégedetlenség jól lemérhető azon, hogy az elmúlt években százezren hagyták el a pályát, és jó néhányan az országot is.” A kormány eddig abban bízott, hogy a közszférából távozók majd enyhítik a versenyszféra munkaerőhiányát. Ez nem jött be, viszont már az államigazgatásból is hiányzik a képzett, tapasztalt munkaerő.
Boros Péterné szerint két-három éves komplex bérfelzárkóztatási programra van szükség. Követeléseiket már eljuttatták a miniszterelnöknek. Korrekt választ várnak és felkészült tárgyalópartnereket. A Varga Mihály pénzügyminiszter által küldött, a tárgyalást elutasító levélhez hasonlatos álságos válasz nem lesz elég. A sztrájk időpontját a törvényi határnapok betartásával jelölték ki, és nem tartanak attól, hogy a tiltakozó hevület elpárolog addigra, mivel „annyi feszültség halmozódott fel az elmúlt években, hogy abból jut is, marad is”.
A tervezett sztrájk kiváltó oka tehát a közszolgák körében sem a rabszolgatörvény elfogadása – bár az MKKSZ a többi társult szakszervezettel együtt azt is elfogadhatatlannak tartja –, hanem „a tarthatatlan, követhetetlen, szakmailag értelmezhetetlen bérpolitika”. Az MKKSZ elnökét most az izgatja leginkább, hogy a többi szakszervezet is csatlakozik-e, vagy a munkabeszüntetési hullám elakad náluk. „Én kiállom a tükörpróbát, most lássuk, hogy másoknak is sikerül-e” – tette hozzá Boros Péterné.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) ugyan korábban megalakította sztrájkbizottságát, de a munkabeszüntetés pontos idejét még nem jelölték meg. Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke egymást erősítő munkabeszüntetési lánc kialakulására lát esélyt, ahol az alapkövetelések – például a rabszolgatörvény eltörlése, a szakszervezeti jogok erősítése, béremelés – mellett megjelennek az ágazati célok is. Szűcs a korábbi munkabeszüntetésekhez képest új elemnek tartja, hogy a sztrájkok nem egymástól elkülönülten, hanem térben, időben is közel állnak egymáshoz, vannak közös követelések, így egymást erősítő folyamattá állhatnak össze. A sztrájkbizottsági munkába viszont már nem vonná be a civil szervezeteket, mivel ez szakmai feladat, és mindenképpen el kell kerülni a vadsztrájkokat.
A tanárokat kevéssé érinti a rabszolgatörvény, de Szűcs úgy véli, ez olyan szimbolikus ügy, amelyben állást kell foglalni. A szolidaritást egyébként is erősítendőnek tartja az ágazati érdekvédelmi szervezetek között éppúgy, mint a társadalom egészében. A szolidaritási sztrájk lehet szerinte a kiskapu, hiszen ebben az esetben nem kell előzetesen egyeztetni a munkaadóval. A más ágazatokban dolgozókkal sorsközösséget vállaló munkabeszüntetésekkel pedig visszaállíthatnák a hazai szakszervezeti mozgalom becsületét. Hosszú, kitartó sztrájkra azonban nem számít, a tagságot pedig semmiképpen nem vinné bele egy bizonytalan alapokon nyugvó ilyesfajta akcióba. Ám ha lépnek, akkor azt szerinte gyorsan kell tenniük. A március közepét túl távolinak tartja, a mostani lelkesedés a bérmegállapodásokkal együtt elpárologhat. A kormány várhatóan igyekszik minél távolabbra tolni a tárgyalások kezdetét – kitérni előlük ugyanis jogszerűen nem tud. Márpedig a tárgyalások első hét napján nem indulhat munkabeszüntetés. Ettől függetlenül Szűcs Tamás úgy érzi, most sokkal nagyobb a társadalmi lendület, mint akár két hónappal korábban. Szerinte fontos lenne, ha a versenyszférának a tiltakozás elején még markánsan kiálló szakszervezetei is színt vallanának.
Majd meglátják
„Konföderáció nem szervezhet sztrájkot, hiszen a cégeknél a tagszervezetek vannak jelen. Mi legfeljebb koordinálni és segíteni tudjuk a szervezést” – hárít Kordás László, a MASZSZ elnöke, aki január elején még általános sztrájkot lengetett be. Nem kevésbé volt harcias Székely Tamás, a MASZSZ alelnöke, az OSZDB-ben is benne lévő vegyipari és energiaipari dolgozókat tömörítő VDSZ elnöke. „Kaszák, kapák kiegyenesednek, innentől kezdve a sztrájk szervezése még intenzívebbé válik” – jelentette ki azután, hogy Áder János köztársasági elnök aláírta a rabszolgatörvényt. Most érezhetően óvatosabban fogalmaz. A versenyszférában most kezdődtek a bértárgyalások, de komoly csatákat vívnak a cafeteria ügyében is. A túlóratörvény hatásai egyelőre nem érzékelhetők, a nagy cégek hol nyíltan, hol a háttérben nyugtatgatják dolgozóikat, hogy náluk nem vezetik be – láthatóan megrettentek a tiltakozási hullámtól. Ez érdekvédelmi szempontból jó, hiszen hatásosnak bizonyultak a demonstrációk. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy a „kiegyenesedett kaszák, kapák” éle némileg kicsorbult. A tagszervezetektől érkező visszajelzések szerint jelenleg nincs általános sztrájkhangulat, az emberek kivárnak. A helyzet ráadásul némileg összetett, mert például a közszféra dolgozói végeredményben egyetlen munkáltatóval állnak szemben, míg mondjuk a VDSZ 250 céggel áll kapcsolatban. Vagyis mindenütt eltérőek a feltételek, ebből következően mások az érdekek és a célok.
Mindez rímel a Liga megrendelésére – uniós forrásból, kormányzati támogatással – készült 2015-ös sztrájkhajlamkutatás eredményére. A megkérdezettek csaknem fele akkor azt mondta, hogy a sztrájkot még végső esetben sem tartja elfogadhatónak munkavállalói érdekvédelem céljából – és ennél is többen mondták azt, hogy semmiképpen nem vennének részt benne. Egy szolidaritási sztrájkban való részvételi hajlandóság pedig egészen alacsony volt.
Szalai Anna
